Öngondoskodás

Anyasági támogatások 2015-ben

Egy újszülött érkezése a legtakarékosabb üzemmódban is számottevő kiadásokkal jár és ezt követően a gyermekre folyamatosan kell költeni. A gond az, hogy éppen a ekkor, a szülés után szokott a családi anyagi helyzete meggyengülni, hiszen az édesanya már nem a teljes keresetét, hanem annak csak bizonyos hányadát kitevő anyagi támogatásokat és kedvezményeket "hozza a konyhára". De mennyit is pontosan?

2015-től újabb változások lépnek életbe az anyasági támogatásokat illetően. Ezek némileg kedvezőbb anyagi helyzetbe hozzák a családokat, de még így is bevételcsökkenéssel kell számolniuk a gyermekgondozás ideje alatt.

Anyasági támogatások 2015-ben

A legfontosabb változások már idén életbe léptek, és ezek alapján kerül kiszámításra 2015-ben is a gyes és a gyed összege. Jövőre viszont újabb forrást jelenthet a gyed extra azoknak az édesanyáknak, akik szülés után szeretnének visszamenni dolgozni a korábbi munkahelyükre.

2015-ben a gyed összege az előző naptári év napi átlagkeresetének 70 százaléka lesz, de maximum az aktuális minimálbér kétszeresének 70 százaléka. 2014. évi minimálbérrel számolva ez az összeg havi 142 ezer forint, ami változhat jövőre, ha megváltozik a minimálbér összege. Abban az esetben viszont, ha a kismama nem rendelkezik a a terhességet megelőzően minimum 180 nap munkaviszonnyal, akkor a gyed összege a minimálbér kétszeresének harmincad része lesz. Nincs változás abban, hogy a gyed összegéből levonják a szja-előleget és a nyugdíjjárulékot az aktuális adóévben.

Gyermekgondozási díj azoknak jár, akik a terhességüket megelőző két évben legalább 365 napot dolgoztak.

Gyed extra 2015

A már említett gyed extra négy új elemet tartalmaz:
• A gyes és a gyed folyósítása mellett az anya újra munkát vállalhat a gyermek 1 éves kora után
• ha második gyermek születik, akkor megduplázódik a gyes vagy a gyed.
• bevezetik a diplomás gyedet.
• akik munkát adnak 3 vagy több gyerekes anyukáknak, több adókedvezményben részesülnek.

A diplomás gyed azok jogosultak, akik igazolni tudják, hogy a terhesség előtt két félévet elvégeztek felsőfokú oktatási intézményben. Ők gyes folyósítása mellett folytathatják a tanulmányaikat a szülést követen.

Anyasági támogatások 2015-ben

Fő szabályként 2014-2015 során is megmarad, hogy egy gyermek után egyszerre csak egy ellátás folyósítható, de abban az esetben a szülő több ellátást is kaphat, ha a háztartásában több gyermek van, akik közül legalább egy 2013. december 13-át követően született. Tehát ha 2014. január 1. után egy családban több gyermek születik, akkor a nagyobb testvér után járó ellátás sem vész el. Ahol több gyermek után jogosultak az ellátásokra, és nem ikrekről van szó, ott az eltérő korú gyermekek után külön- külön folyósítják ezen ellátásokat, a gyermek adott életszakaszának megfelelően.

Gyes-re vagyis gyermekgondozási segélyre továbbra is a gyermek 3. életévének betöltéséig jogosult a szülő, a gondozó vagy a gyám. Ennek összege 28.500 forint (ikrek esetében ez az összeg gyermekenként jár) amelyből levonásra kerül 10 százalék nyugdíjjárulék. Gyes mellett otthonról korlátlanul lehet dolgozni, a baba 1 éves kora után pedig bárhol munkát vállalhat az a személy, akinek a gyes-t folyósítják.
Fontos tudni, hogy 2014-ben már kérhetik azok a szülők is a gyed folyósításának folytatását, akik 2014. január elsejét megelőzően munka végzés okán szüneteltették azt. Ilyenkor anyi gyedet fognak a részükre folyósítani, amennyit első ízben megállapítottak számuka. Az azonban másképp alakul, ha valaki heti harminc órában munkát vállalt 2013. október elsejétől és ezzel egy időben a gyermeke után kérte a gyes folyósítását, mert ekkor 2014. január elsejét követően a gyesről le kell mondania és a dyed megállapítására csak így kerülhet sor. Mindezek viszont nem érintik, és nem befolyásolják a korlátlan idejű munkavégzés lehetőségét.

TGYÁS

Nem változik a tygás, vagyis terhességi gyermekágyi segély összege, ami a napi átlagkereset 70 százalékát teszi ki. Ez azoknak jár, akik a szülést megelőző két évben legalább 356 napnyi munkaviszonnyal rendelkeznek. Tgyás a szülési szabadság 168 napjára jár és a szülés előtt 28 nappal már megkezdhető a folyósítása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top