nlc.hu
Öngondoskodás
Befektetések és megtakarítások a gyermeked jövőjéért

Befektetések és megtakarítások a gyermeked jövőjéért

Egy felelősen gondoskodó szülő már a gyermeke megszületése előtt elkezd számolgatni: vajon milyen költségek merülnek majd fel a gyermeknevelés évtizedei alatt addig, amíg a csemete a saját lábára tud állni? Minden kiadás természetesen nem látható előre, de még a legóvatosabb becslésekkel is hamar kiderül, bizony sok pénzre lesz szükség, és ezt csak időben elkezdett takarékoskodással lehet előteremteni.

Csak kevés, kivételesen jó anyagi körülményekkel megáldott családnak nem szükséges előre terveznie a gyermekneveléshez kapcsolódó pénzügyeket, ám a többség számára komoly befektetési és takarékossági stratégiát kell kidogozni és megvalósítani ahhoz, hogy zökkenőmentesen finanszírozhassák a gyermek igényeit. Az elején, amikor kicsi a gyerek, a gond sem nagy, és csak olyan alapvető dolgokra kell költeni, mint a ruházat, étel vagy az orvosi ellátás. Ám ahogy növekszik a gyermek, úgy emelkednek a kiadások is, míg végül a közép- és felsőfokú tanulmányok megkezdésével majd az otthonteremtéssel és a házasságkötéssel rohamtempóban szállnak el a költségek. Ha nem kezdtük el idejében a takarékoskodást, akkor ezen a ponton pillanatok alatt csődbe juthat a családi költségvetés, és ott állhatunk megfürödve, széttárt kezekkel és üres zsebbel akkor, amikor a gyermekünknek a leginkább szüksége lenne az anyagi táogatásunkra. A kérdés tehát nem az, hogy belevágjunk-e valamilyen előzetes megtakarítási formába vagy befektetésbe, hanem hogy mikor kezdjük el és milyen típusút válasszunk.

Befektetések és megtakarítások a gyermeked jövőjéért

Befektessünk vagy sem?

Az első kérdésre a válasz egyszerű: már a gyermek megszületése előtt el kell kezdeni félretenni pénzt és kamatoztatni a megtakarítást. A másodikra már jóval bonyolultabb jó feleletet adni, hiszen soktényezős egyenletről van itt szó: mekkora összegre lesz szükségünk és milyen hozamot szeretnénk hosszú távon elérni, mennyi pénzt tudunk havonta félretenni, és egyáltalán milyen lehetőségek kínálkoznak pillanatnyila a takarékosságra és a pénzünk hasznot hozó befektetésére?

Megtakarítási és befektetési lehetőségek közül manapság bőséges a kínálat: a biztos, de szerényebben gyarapodó, hosszú távú piaci befektetések és a nagyobb kockázattal járó, de nyereségesebb pénzügyi megoldások mellett az állami segítség különféle formái is rendelkezésünkre állnak, így akár több típust kiválasztva ezek közül házi gyermek-előtakarékossági- és befektetési portfóliót is kialakíthatunk. Lássuk, konkrétan mik a választási lehetőségeink!

Alapvetően három típus kínálkozik:
• a különféle állami támogatásokkal “megtoldott” rendszeresen fizetendő, havi megtakarítási konstrukciók (mint például a babakötvény vagy a lakástakarék pénztár),
• a spórolt pénzünk bankok megtakarítási- vagy tartós befektetési számláin történő kamatoztatása,
• a különféle üzleti megtakarítási programok: mint például befektetéshez kötött életbiztosítások.

Biztosítások, befektetések

E három közül az utolsónál rendkívül széles a kínálat: biztosítótársaságok és különféle pénzintézetek tucatjai kínálnak számtalan különféle konstrukciót. Ezek számba venni egyenként nem is célunk, viszont az általános jellemzőket összefoglalhatjuk:

adómentes megtakarítások, amelyek után sem kamatadót, sem EHO-t nem kell általában fizetni
a hozam felső határa nincs korlátozva, mert ezek nem inflációkövető befektetések
magunk dönthetjük el, mekkora befektetési kockázatot vagyunk hajlandók vállalni egy reménybeli hozam érdekében
illetékmentesen örökölhető a felgyülemlett megtakarítás
szabadon felhasználható bármilyen célra a futamidő végén
járadék adható belőle
nem perelhető és végrehajtható
a megtakarítás egy részéhez már egy-két év után hozzáférhetünk
saját odafigyelésünkön is múlik, hogy a portfóliót hogyan kezelik és mit “hoznak ki belőle”

Az ilyen típusú öngondoskodási, megtakarítási formákra általánosságban elmondható, hogy a három alapvető befektetési lehetőség közül ezek biztosítják a legnagyobb hozamot – ugyanakkor a piaci mozgások miatt itt a legnagyobb a kockázat is. Ez viszont jól kezelhető, ha egy tapasztalt és megbízható társaságnál (biztosítónál) vágunk bele egy portfolió összeállításába befektetési szakember segítségével. Összességében több odafigyelést igényel ez az öngondoskodási forma, de a másik két módnál akár másfél-kétszer több hozamot is nyerhetünk a félretett pénzünk után.

Befektetések és megtakarítások a gyermeked jövőjéért

Állami támogatású programok

Az állami támogatással kiegészített takarékossági programokat a kiszámíthatóság, a hosszú futamidő (és ez alatt hozzáférhetetlenség), az állami garanciavállalás és a mérsékelt hozam jellemzi, és a kötött felhasználási célok. Klasszikus állami támogatású előtakarékossági lehetőség például a babakötvény és a lakástakarék pénztár. Ez utóbbi az egyetlen államilag támogatott lakáscélú megtakarítási forma. Az éves befizetéseket az állam +30% de maximum éves 72.000 Ft-tal támogatja, az így összegyűjtött pénzt viszont csak lakáscélra fordítható: vásárlásra, építkezésre, felújításra, bővítésre vagy lakáshitel kiváltására. Mivel azonban ezek későbbi célok, a gyermek oktatását például nem tudjuk majd ebből finanszírozni. Kiváló megoldás lehet azonban később, amikor már a nagykorúkorú gyermek elköltözését szeretnénk anyagilag támogatni.
A babakötvény szintén egy jól kiszámítható takarékoskodási lehetőség, amit kis havi ráfordítással (pl. 5 ezer forint) 19 éven át végezhetünk, és szintén csak meghatározott célokra vehetünk igénybe a kötvény futamidejének lejárata után, ami 19 év. Ugyanakkor infláció feletti kamatot garantál az állam, de igen alacsony támogatást biztosít: havonta csupán 500 forintot. Az így összegyűjtött pénzt ráadásul kizárólag a gyermek veheti fel.

Bankszámlán fialtatott pénz

A legkevesebb gondolkodást és befektetési kreativitást a pénz bankszámlán történő fialtatása jelenti. Ez lehet például egy gyermeknek szánt megtakarítási számla, ahova havonta befizetünk a lehetőségeinkhez mérten egy bizonyos összeget, és várjuk, hogy kamatozzon. Nem fog sokat kamatozni, ezt már előre érdemes tudunk, viszont bármikor hozzáférhető a számlán elhelyezett pénz, aminek előnye és hátránya is van: gyorsan elkophat a spórolt pénz így, viszont vészhelyzetben van mihez nyúlni.
A tartós befektetési számlák ez utóbbi szempontból “biztonságosabbak”, és bár ez egyáltalán nem tipikusan gyermek megtakarítás, mégis néhány speciális esetben erre is alkalmas. A TBSZ egy értékpapír számla amely 3-5 éves távon biztosít kamatadó kedvezményeket. Értékpapír számla lévén viszont folyamatosan kereskedni kell rajta, ezért csak azoknak a szülőknek ajánlott, akik rendelkeznek tőzsdei vagy értékpapírpiaci ismeretekkel, azon belül is csak azoknak akik legfeljebb 5 évre előre gondolkodnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top