„Vállalom, hogy többet nem pakolom el mások helyett a szennyes ruhát”

Érthetetlen, nem? Miért jó az valakinek, ha az előző napi szennyes ruhája a földön hever? Meg az ágyon. Vagy az asztalon. Netán a csilláron.

Ha ezt-azt még el is pakolnak, a használt ruhát biztosan nem. Oké, az ember már fáradt, mire oda jut, hogy az aznapi farmert lerúgja magáról, de tényleg annyit számít energiában az a pár méter, amit meg kell tenni a szennyestartóig? Mert ha ezen múlik, én esküszöm, átrakom a szobája ajtaja elé…

Nem, sajnos nem ezen múlik. Ez is a kamaszkor egyik ősi titka: a tinik imádják a tiszta ruhát, de mélységesen tesznek arra, amit már elhasználtak. Pláne, ha anya úgyis felszedi. Márpedig felszedi, mert ki bírja elnézni ezt?

Többször megfogadtuk már az apjukkal, hogy egyszerűen rázárjuk a szobaajtót a világnagy rumlira, aztán felőlünk mosómedvék is ugrabugrálhatnak ott, minket nem érdekel.

Ha pedig mosok, szeretek mindent egyszerre kimosni, nyilván. Nem fogom félprogrammal elindítani a mosógépet, hogy aztán rá félórára előkerüljön még öt ugyanolyan színű ruhadarab a fiam szobájából. Úgyhogy mit csinálok? Általában sóhajtok egyet, és csukott szemmel, befogott orral, elveimmel ellentétesen bevágtatok a szobájába, felnyalábolom, amit a padlón találok, aztán irány a mosás.

Fotó: Profimedia

Ez persze neki nagyon kényelmes: a piszkos ruha eltűnik, a tiszta reggel a kötélen várja. Mást nem is kíván az élettől. Hogy ez nekem mennyi pluszmunkába és idegeskedésbe telik, az egyáltalán nem érdekli. Nem mintha ne neveltük volna empátiára, de a ’rendrakás magam körül’ valahogy vakfolt maradt.

És hát, lássuk be: miért is változtatna, ha anya így is, úgy is megcsinálja?!

De ezután másként lesz.

Vállalom, hogy többet nem pakolom el mások helyett a szennyes ruhát.

Hadd nőjön az égig a szobájukban. Aztán ha már nem lesz több darab, amit felvehetnének, csak megtalálják, hol a mosógép… Még talán azt is elmondom majd nekik, hogyan kell működtetni. Csupa jófejségből.

Olvass többet a témáról a Zewa oldalán.