nlc.hu
Gondtalan fogamzásgátlás
Babát 35 felett

Babát 35 felett

Sokan aggódnak, mert gyorsan telik az idő, de gyerek még nem jött, mások pedig tudatosan halasztják későbbre a szülést. Ez utóbbi az általános trend a nyugati világban és Magyarországon is: a nők 30-as éveikben vállalják első gyermeküket, de az sem ritka hogy 40 után érkezik meg a baba. Milyen kockázatokkal néznek szembe ezek a kismamák?
Babát 35 felett

Az orvosok automatikusan a veszélyeztetett terhesek közé sorolják a 35 év feletti kismamákat, mondván: ilyenkor a vetélés kockázata és a szülés körüli komplikációk esélye túl magas. Negyven év felett ezek a veszélyek pedig hatványozottabban érvényesek. Ugyanakkor nagyon sok olyan beszámoló, reakció olvasható az ilyen orvosi kijelentésekre az érintett kismamáktól, amik szerint náluk nemhogy komplikációról nem volt szó, hanem szép és örömteli terhesség után problémamentes szülés következett.

Több körültekintéssel, de vágj bele!

Az orvosoknak a statisztika van a kezükben, a kismamáknak pedig a közvetlen tapasztalat. A statisztikák elgondolkodtatók, de ezek alapján nehogy lemondjon valaki a “késői” szülésről! Inkább hallgassanak az egészséges gyermeknek életet adó 35 feletti anyák biztatására, de legyenek egyúttal körültekintőek is: 35 felett már ajánlott a tudatosság és józanság a családtervezésben! A legjobb, ha forró szívvel és hideg fejjel vág bele ebben a korban egy pár a babaprojektbe, és előtte a nő alaposabban megvizsgáltatja egészségügyi állapotát, mert a harmadik iksz után már gyakoribbak a szülést, a magzat fejlődését károsan befolyásoló betegségek. Ilyen például a magas vérnyomás és a kialakulóban lévő vagy már kialakult cukorbetegség, ami ezt a korosztályt magas arányban sújtja.

Mivel kell számolni 35 felett?

Nézzük előbb a rossz híreket! Ebben a korban már általában nem megy első próbálkozásra a teherbe esés, és ha hat hónap után sem jön össze a baba, akkor orvoshoz kell fordulni. 35 év felett megnő a császármetszés valószínűsége és a kromoszóma-rendellenességek kockázata, de a vetélés esélye is magasabb.

Ugyanakkor jó oldala is van annak, ha valaki kivár. Például valószínűbb az ikerterhesség esélye még természetes fogantatás útján is. Azonkívül ebben a korban az anyák már jóval érettebben gondolkodnak, a születő gyermek egy kialakult, megbízhatóan működő és követhető értékrendbe születik, és a nevelésben magabiztosabbak, türelmesebbek az anyák, mint a fiatal, még tapasztalatlan lányok. Az sem mellékes, hogy ekkorra már rendszerint vállalható egzisztenciát sikerült felépíteni, a karrier kihívásainak jórészt eleget tett és helytállt ezen a fronton is a nő, így nincs hiányérzete, de ugyanakkor még mindig elég fiatal ahhoz, hogy szülés után, ha szükségét érzi, visszatérjen dolgozni, vagy akár egy új karrierbe kezdjen. Látja már a lehetőségeket és tudja, hogy meg lehet oldani a gyermeknevelést és munkát együtt, de azzal is tisztában van, hogy semmi hátrányos nincs abban sem, ha valaki csak gyermekneveléssel foglalkozik és a munka világának hátat fordít.

Hogyan készülj fel?

Ha eldőlt, baba kell a házba, az első, hogy fel kell keresni az orvost, és alapos vizsgálódás útján fel kell térképezni a lehetséges egészségügyi kockázatokat. A jó orvos tanácsot ad ennek tükrében arra nézve, hogy milyen életmódbeli változásokat kell beiktatni a sikeres teherbe esés érdekében és segít eloszlatni az indokolatlan aggályokat a válaszaival.

Általában jó, ha terhességre készülve újra formába hozzuk a kondíciónkat. Az egészséges, rendszeres és mértékletes táplálkozás ennek az alapja. A másik fontos elem a sport, a szervezetnek jóleső mozgás. Itt nem a teljesítményre kell hajtani, nem világrekordok felállítása a fontos, hanem hogy az állóképességünk, általános kondíciónk és ezzel a jó közérzetünk helyreálljon, a felesleges kilóktól megszabaduljunk. A soványság azonban semmiképpen nem cél, egy leendő anyának szüksége van tartalékokra, és az utódra áhítozó férjek is vonzóbbnak tartják általában a gömbölyű formákat a szálkás izmoknál.

Ezeken kívül el kell hagynunk rossz, egészségkárosító szokásainkat is: a dohányzás, az alkohol vagy más kábítószerek használata mellett semmi jóra ne számítsunk, még ha sikerülne is így teherbe esni. Nemcsak magunk, de a baba iránt is felelősséggel kell viseltetni, ami ezeket a káros szenvedélyek kizárja.

Ha betartjuk ezeket, és nincsenek biológiai akadályai a fogamzásnak, valamint nyitott szívvel, igazán akarjuk a babát, akkor minden esély megvan arra, hogy 35 év felett is szép, egészséges gyermeket hozzunk a világra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top