nlc.hu
Gyerekjáték
Memóriafejlesztő játékok kisgyerekeknek

Memóriafejlesztő játékok kisgyerekeknek

Akik kisgyermeket nevelnek, tudják, hogy picik memóriája sokkal rövidebb, mint egy felnőttéé. Ez természetes, hiszen a memória folyamatosan fejlődik és erősödik az évek alatt. Ahhoz viszont, hogy felnőve jól használható legyen az emlékezőképességük, már igen fiatalon érdemes elkezdeni tudatosan tréningezni a gyerekek agyát. A legjobb módszer ehhez, ha memóriafejlesztő játékokkal szórakoztatjuk el őket.

A memória magától is erősödik, de ha odafigyelünk rá és tudatosan eddzük, a gyerekek emlékezőtehetsége látványosan javulhat. Összegyűjtöttük azokat a játékokat, amik a leghatékonyabban elősegítik a memória fejlesztését.

Memóriafejlesztő játékok kisgyerekeknek

Színes kockajátékok

A színes kockajátékok általában a legjobb fejlesztők közé tartoznak: a térérzékelést, a színlátást, a memóriát, a kreativitást és a fantáziát egyaránt előmozdítják, hiszen az építőjátékok lényege az, hogy ezekből az egyszerű elemekből bármit kialakítható. Míg az úgynevezett “céljátékok” – például egy katona bábú vagy egy mini játékkonyha – meglehetősen behatárolja az egyébként zabolátlan fantáziájú gyerekeknek is, hogy miféle játékot játszanak velük (hiszen eleve sugallja ezt a kialakításuk: például egy katonafigurát nehéz kisautónak elképzelni), addig egy fa- vagy műanyag építőkockából bármi születhet.

Párosító játékok

Kifejezetten a memória fejlesztése a céljuk ezeknek a játékoknak. Játszhatók például kártyákkal, amik direkt erre a célra készültek, de mi magunk is készíthetünk párosítós játékot: kis négyzet formára vágott egyforma papírlapokra különféle figurákat rajzolunk: színes, egyértelmű, egyszerű és nagy képeket – például háromszöget, állatfigurát, kört, virágot, házat. Természetesen mindegyik rajzból kettő egyformát kell készíteni.

Mi hiányzik?

Vegyél elő három különféle játékot – mondjuk egy plüssállatot, egy játékautót és egy darabot valamelyik építőjátékból, és tedd a gyermek elé. Mondd a kicsinek, hogy takarja el a személt, te pedig közben a háromból az egyikre boríts egy dobozt vagy sapkát. Kérd meg a gyermeket, hogy nyissa ki a szemét, és mondja meg, melyik játék hiányzik. Ezt a játékot természetesen csak az egészen kicsi gyermekekkel lehet játszani, a nagyobbaknak ez már nem kihívás.

Színek és formák

Gyűjts össze vagy egy féltucatnyi játékot, amiknek különböző az alakja és a színe. Rakd őket egymás mellé és kérd meg a gyereked, hogy figyelje meg alaposan őket. Ezután keverd össze őket, és kérd meg a gyermeked, hogy próbálja meg ugyanabban a színsorrendben kirakni a játékokat. Nagyobb gyerekeknél még jobb, ha nem különféle játékokat, hanem ugyanolyan méretű és alakú, de különböző színű játékelemeket – például építőkockákat – használtok.

Memóriafejlesztő játékok kisgyerekeknek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top