Gyerekjáték

Hercegnők és szőke hercegek

A mesék mindig izgalmat rejtenek magukban és új világokba repítenek minket. A szórakoztatás mellett a mesék kifejezetten fontosak pszichológiai szempontból, hiszen a kicsik ezek alapján sajátítják el az emberek közötti kapcsolatok alapszabályait, illetve az alapvető társadalmi normarendszereket is.
Hercegnők és szőke hercegek

Mindemellett ez egyfajta kapu számukra a “felnőttek” világába; bemutathatja a mindennapi feladatokat, érzelmeket, döntéshelyzeteket és problémákat, illetve példaképeket állítanak előttük, melynek következtében egy-egy hős értékrendje követendő lesz számukra.

Agyunk 90%-a 5 éves korunkig fejlődik ki, ekkor főként utánzás útján tanulunk. A lefekvés előtti olvasás tökéletes eszköze a családi rítusok kialakításának, a gyerekek izgalmas történeteket hallanak, munka mellett is biztosan tudunk rá időt szánni és közben minket is kiragad a mindennapi rohanás monotonitásából. Különböző kutatások eredményei azt mutatják, hogy azok a gyerekek sokkal jobban teljesítenek az intelligencia-teszteken, akiknek egészen korán elkezdtek mesét olvasni a szüleik.

Hercegnők és szőke hercegek

A szórakoztató és mégis fejlesztő feladatok meglehetősen fontosak a gyerekek szellemi kompetenciáinak kialakulásában. Az építőjátékok kifejezetten gyorsan fejlesztik a gyermekek fantáziavilágát és kreativitását, ám emellett még a motorikus- és koordinációs készségeiket is. Az olvasás és az építőjátékok együttes használata jól kiegészíti egymást; mindkettő segít az alapvető kommunikációs készségek és a képzelőerő kialakításában, illetve nagyban hozzájárulnak az iskolakezdéshez szükségek kompetenciák megerősítésében.

A LEGO játékok között számos olyan készlet is megtalálható, ami a kicsik legkedvesebb történeteit kelti életre. A LEGO DUPLO Szófia Hercegnő fenséges kastélya készlet egy varázslatos tündérmesébe repíti az apróságokat, akik egy bájos kastélyt építhetnek fel a rózsaszín és lila kockákból, majd belevethetik magukat egy hercegnős szerepjátékba a Szófia, Amber és Tapsi minifigurák segítségével. A LEGO DUPLO Pán Péter látogatása szett elrepíti a gyerkőcöket Sohaország kalandjaiba, ahol a kincskeresés rejtelmei bűvöli el őket, a krokodil, Pán Péter és Jack minifigura segítségével pedig sok történetet válthatnak valóra.

További információkat találtok a www.DUPLOvilag.hu oldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése