Gyerekmenü

Szezonális: CÉKLA

A téli zöldségek egyik jellegzetes képviselője a cékla, mely a sütőtökhöz hasonlóan igazi gyógynövény felnőttnek, gyereknek egyaránt. De lássuk, mit is tud ez a gumó?

Szezonális: CÉKLAA cékla a répafélék közé tartozik rendszertanilag, nem hiába nevezték régen céklarépának. A gumós zöldségek közül az egyik legegészségesebb, konkrétan a szuperételek közé tartozik. Ezek tápanyagtartalma igen magas, és élettani hatásuk is jelentős, ebbe a kategóriába tartozik még például a barna rizs, az áfonya, a cseresznye, a csicseriborsó és a citrom is. A cékla kitűnő vitamin- és ásványianyag-forrás, antioxidáns tulajdonságai is vannak. Fogyasztása fokozza az ellenálló képességünket, és rákellenes hatása is ismert. A céklalé fogyasztása méregtelenít, tisztítja a májat, így lékúrának is hatásos. Persze ezt csak felnőtteknek ajánljuk!

A babáknál a cékla is az első körös zöldségek között szerepel, amiket legkorábban megkóstolhatnak. A céklát főzhetjük vagy süthetjük is, a hőkezelést mindkét esetben héjában célszerű elvégezni. Főzés esetén a jellegzetes földes íze jobban kijön, de sütésnél szabályosan édeskés ízű lesz, úgyhogy inkább ezt javasoljuk első elkészítési formaként. A céklagumót alaposan megmossuk, majd 1 ek. olajjal meglocsoljuk, és alufóliába csomagolva, 200 fokos sütőben 50 perc-1 óra alatt megsütjük. A sütés ideje függ a cékla gumójának nagyságától. Az előkészítés, majd a cékla tisztításának folyamán viseljünk gumikesztyűt, ha nem szeretnénk sötét tenyérrel és koszosnak tűnő körmökkel közlekedni az elkövetkezendő napokban.

Szezonális: CÉKLA

A nyers céklaléből megsütött sütőtökkel turmixolva igen értékes és egészséges ital készíthető. A cékla is szinte az összes étkezés során „bevethető”. Zöldségkrémnek, salátának, italnak, levesnek, köretnek, főzeléknek is elkészíthetjük, de a csokis céklás kuglóffal garantáltan sikert arathatunk nagyobb gyerekek és felnőtt társaink között.

A hozzátáplálás kezdetén a sült céklát turmixoljuk le egy kis vízzel, anyatejjel, húslevessel, majd így kóstoltassuk a picivel. Keverhetjük burgonyával, sárgarépával, de akár sütőtökkel is.

Amikor már kibújtak az első fogacskák, akkor babáink megfőtt céklával erősíthetik a fogaikat, illetve almareszelőn reszelt nyers céklát is rágcsálhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top