nlc.hu
Otthon maradunk
Ne dobd ki a régi gyerekrajzokat, inkább használd fel okosan!

Ne dobd ki a régi gyerekrajzokat, inkább használd fel okosan!

Ahol gyerek van, ott felhalmozódnak a gyerekrajzok. De mit csináljunk velük, ha nincs szívünk kidobni?

Három gyerek, ráadásul három lány mellett irdatlan mennyiségű rajz jön létre itthon, azokról nem is beszélve, amiket az óvodából hoztak haza. A tárolásuk nem egyszerű, a hűtőn hamar elfogynak a helyek és nincs annyi doboz a világon, ami elég lenne hozzá, ráadásul a gyerekek meg is sértődnek, ha eldugjuk a rajzaikat, ha rajtuk múlna, kitpétáznák velük a lakást.

Azt semmiképpen sem ajánljuk, hogy a gyerek háta mögött szortírozz a rajzai között, mert elég komolyan belegyalogolhatsz a lelkébe, ha észreveszi a hiányt. És természetesen arról sem szabad lebeszélni, hogy rajzoljon, csak mert már nem tudod hova tenni a sok papírt. Amellett, hogy a rajzoláson keresztül meg tud fogalmazni olyan érzelmeket is, amiket nem tud elmondani szóban, Dr. Misty Adoniou, a Canberra Egyetem irodalom professzora szerint a rajzolás fejeszti a gyerek íráskészségét is.

„Ha a gyerekek sokat rajzolnak, mielőtt elkezdenének írni tanulni, akkor később írásban gazdagabban tudják kifejezni magukat, minőségibb szövegeket produkálnak. A rajzolás szokását meg kellene tartani a gyerekeknél iskolás korukban is, mert csak jó hatásai vannak.”

A rajzolás tehát jó, és rajzoljon sokat a gyerek, ha pedig már ellepnek a papírok, akkor mindenképpen együtt kell szortírozni köztük a gyerekkel, megkérdezni őt is, hogy melyek azok a rajzok, amik fontosak számára. Ha pedig kész a válogatás, akkor jöhet a rajzok kreatív felhasználása, hogy ne a padláson porosodjanak egy dobozban, hanem értelmet nyerjen a létezésük. A gyerek imádni fogja az ötletet, hogy a saját festményeiből, rajzaiból kéműveskedhet, azt pedig főleg értékelné, ha kiállítást rendeznél belőle otthon.

Kiállítás otthon

A gyerek legyen a kiállítás kurátora, válassza ki, melyik képeit szeretné kiállítani, a többit pakold el a következő kiállításra. Kell a kiállításhoz pár hosszú zsineg és csipesz, amivel rácsípteted a rajzokat a falra kifeszített zsinórokra. Lehet úgy is kiállítást rendezni – a hagyományos képkeretes megoldáson túl –, hogy a falra teszünk egy mágnestáblát, amit csak a gyerekrajzoknak tartunk, ezen cserélgethetjük az épp aktuális kedvenceket.

gyerekrajz kiállítás kreatív

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Albumba a rajzokkal!

Ahogy a fényképeket albumba rendezzük, úgy tehetjük ezt a gyerekrajzokkal is. Kell hozzá sok bugyi – vagyis hivatalos nevén lefűzhető tasak –, egy darabba két rajzot is rakhatunk, majd lefűzhetjük egy kapcsos irattartó mappába. Így a könyvespolcon könnyebben tárolhatók, nem gyűrődnek a rajzok, és bármikor elővehetők, ha a gyerek nézegetni szeretné az alkotásait.

Fotókönyv rajzokból

Fantasztikus ötlet, bár tény, hogy a megvalósítás kicsit időigényesebb, mint az előző kettő tipp. A rajzos fotókönyv úgy készül, mint az igazi fotókönyv, ehhez tehát szükség lesz egy olyan szolgáltatásra, ahol el lehet készíttetni. Kiválogatja a gyerek, melyik rajzait szeretné beletenni, a szülők lefotózzák a rajzokat, és feltöltik a fotókat a fotókönyvhöz. Érdemes úgy csinálni, hogy lehetőleg családról vagy élményekről készült rajzok legyenek a válogatásban, így a fotókönyvben lehet az eredeti fénykép a valóságról és a mellette lévő oldalon a gyerek rajza róla. Nagyon szép emlék lehet így a rajzokból.

Kézműveskedj rajzokból!

Elrugaszkodhatunk a kiállítás témától, és ha már lefotóztuk a rajzokat, utána lehetnek alapanyagok kézműveskedéshez is. Készíthet a gyerek belőlük képeslapokat, ehhez méretre kell vágni és kartonlapra ragasztani a rajzokat, amiket aztán hagyományos módon el is küldhetünk a nagyszülőknek, barátoknak, szeretteinknek (bár a jelen helyzetben nem javasoljuk a postára mászkálást). Használhatjuk csomagoló papírnak is a rajzokat, karácsonykor különösen jó ötlet a családnak rajzba csomagolni az ajándékokat. Ha már karácsony, akkor lehet belőlük díszt is készíteni, vagy akár háttérnek tenni képkeretbe a családi fotók mögé. A gyerekek szívesen használják a rajzaikat kézműveskedésre, ebben az esetben pedig miénk a főnyeremény, mert az évek alatt felhalmozódott rajzok rengeteg alapanyagot szolgáltatnak és csak a képzeletük szab annak határt, hogy mit készítenek belőle.

További cikkek gyerekrajz témában:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top