Hét lépésben juttat el a gyerek lelkéhez a rajzelemzés

A rajzelemzés óriási fejlődésen ment keresztül az évszázadok során, ma már számos lelkiállapotot, környezeti jellemzőt fel tudnak ismerni belőle. Tokovics Júliával, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadóval beszélgettünk érzelmekről, szimbólumokról, kifejezőerőről.

Júlia szakterülete a képi kifejezés-pszichológia. Körülbelül 20 éve foglalkoztatja az emberi viselkedés expresszív összetevőjének képi kivetülése, illetve az, hogy ennek jellemzői hogyan vezetnek el a személyiség megismeréséhez. 2010-ben találkozott először Prof. Dr. Vass Zoltán Hét lépéses képelemzési módszerével, ami szakmai pályafutását meghatározta. Ekkor érezte, hogy rátalált arra az eszközre, amelynek segítségével hiteles magyarázatot kap a sokszor megmagyarázhatatlan lélektani összefüggésekre. 2016 óta dolgozik a Rajzelemzési Intézetnél Vass Zoltán professzor úr közvetlen munkatársaként.

Honnan ered a rajzelemzés?

Tokovics Júlia

A rajzvizsgálat története több mint 120 évre, az Amerikai Egyesült Államokig nyúlik vissza, az 1870-es években születtek meg az első olyan tanulmányok, amelyek már arra keresték a választ, hogy hogyan függhet össze a gyermek rajza a lelki és fizikai fejlődésével. Az első olyan komolyabb publikáció azonban, amely felhívta a figyelmet a gyermekrajzok „különlegességeire”, az olasz származású művészettörténész, Corrado Ricci nevéhez köthető. Tudatosan gyűjtötte és másolta a közterületeken található gyerekrajzokat és tapasztalatait a „A gyermekek művészete” c. tanulmányában foglalta össze. De ezek a művek még nem használták diagnosztikus célra a gyermeki alkotásokat.

A 20. század elején születtek meg az első diagnosztikus módszerek: az egyik első volt Florance L. Goodenough emberalak ábrázoló tesztje, amellyel gyerekek intelligencia-színvonalát vizsgálta. Módszerét még ma is használják – bár sokak szerint az elve már elavult. Ebben az időszakban mindenkit az a kérdés foglalkoztatott, hogy egyáltalán lehet-e a gyerekek értelmi színvonalát, a kiegyensúlyozottságát a rajzokon keresztül vizsgálni, lehet-e bizonyos korosztályi normákat felállítani vagy hogy egyáltalán fejleszthető-e a rajzkészség.

„Goodenough-nak az volt az instrukciója, hogy »Rajzolj egy embert, olyan szépet, amilyet csak tudsz!« Ez az instrukció már nem felel meg a modern, rendszerszemléletű képelemzési elképzeléseknek. Az újabb módszer egyik lényeges »újítása«, hogy rövid, tömör instrukciót adjunk és ne korlátozzuk, hogy a gyermek mit és hogyan rajzoljon. A szakember egyszerűen arra kéri:

A projektív tesztben szándékosan rövid az instrukció, pontosan azért, hogy a gyerek minél több személyes tartalmat tudjon bele vetíteni. Attól szubjektív egy válasz, minél kevesebb a támpont, hogy mit csináljon az illető, és így szabadon áramlik a fantáziája, és olyat rajzol, amilyet ő szeretne, amilyen éppen akkor az eszébe jut.

Korábban azt sem vették figyelembe, hogy milyen körülmények között zajlik például a rajzolás, nem figyelték, hogy a gyerek honnan jött, nem térképezték fel a körülményeit, nem kértek tőle vagy a hozzátartozótól adatokat, hanem egyszerűen csak pontozták, majd összeszámolták a »normálistól« eltérő rajzi jegyeket, hogy ezen a rajzon ennyi van, akkor ez azt jelenti, hogy… A nagy áttörést éppen az jelenti, hogy kontextus nélkül nincs rajzelemzés. Vass Zoltán módszerében közel 20 éves munka fekszik, pont ez a nagysága, hogy összefüggéseiben nézzük a jelenségeket. Először is feltárjuk a rajzoló hátterét is, figyeljük, hogy honnan jött, ki ő, hány éves, milyen nemű. Minden olyan adatot gyűjtünk, ami a belátásunk szerint majd hozzátesz a válasz megtalálásához. Feltárjuk azokat a körülményeket is, amelyek között maga a rajzvizsgálat is zajlik.”

Hogyan zajlik a rajzelemzés?

A rajzelemzők ma már nem spontán rajzokból, hanem előre megtervezett rajztesztekkel dolgozik, tehát egy teszthelyzetben bizonyos instrukcióra készült rajzokat elemeznek, nem használnak otthonról hozott alkotásokat, hiszen akkor egy csomó információ elvész a folyamatból. A szakértő mindenről kikérdezi a gyermeket és hozzátartozóját: betegségeiről, az utóbbi időben jellemző lelki állapotáról, megismeri, hogy milyen körülmények között él és nevelkedik. Utána kezdik rajzoltatni, de rajzolás közben is figyelik: hogyan hat a rajzolóra a környezet, hogy van-e ott számára zavaró tényező – például zaj vagy mások, akár a szülő jelenléte.

Juli szerint csak úgy lehet hiteles következtetést levonni egy gyermekrajzból, ha betartják az egyik legfontosabb alapszabályt: azt, hogy egy jelzésből soha nem következtetünk! A jó szakértő ún. mintázatokban gondolkodik, ez pedig azt jelenti, hogy több jelenséget vesz észre egyszerre. Rendszerben látják a rajzot, annak folyamatát, és egyszerre több nézőpontból is észreveszik a jelenségeket, ami esetleg ugyanazt a személyiségvonást mutatja.

Nézem a rajzot és engedem, hogy hasson rám: boldog, szeretetet sugároz, játékos? (Képünk illusztráció – fotó: getty images)

„Mondjuk, hogy van három-négy-öt olyan jelenségem, ami ugyanazt jelzi számomra: például a rajzoló nem mer rám nézni, miközben beszélgetünk, alig mer köszönni, közben látom, hogy a lába, keze remeg, miközben rajzol, szűkszavú válaszokat ad. Ugyanakkor látom azt is, hogy a rajzon nem nagyon használja ki a teret, elég apró méretekben rajzolja a figurákat, látom azt, hogy nem nagyon nyúl a színes ceruzához, ezekből valószínűleg észre fogom venni azt, hogy az adott gyermek szorong ebben a helyzetben.

A 7 lépéses képelemzés módszerének az a nagy előnye, hogy a szakemberek felismerték: az egészleges jellemzők sokkal közelebbre viszik őket a rajzoló lelkiállapotához. Ha a rajzelemző meglát egy véres kardot egy rajzon, akkor nem gondolja azt, hogy biztosan rengeteg agresszió szorult a gyermekbe, és így próbálja ezt megmutatni, hiszen lehet, hogy csak egy filmélményből, olvasmányélményből merített, vagy egyszerűen csak ki akar tűnni a társai közt, hogy ő milyen vagány. Azt javasolják: inkább nézzük az egészleges jellemzőket.

„Az sokkal fontosabb, hogy milyen a színvonala, milyen az érzelmi – hangulati tónusa, érzelmi minősége, hogy a jelenségek harmóniában vannak-e egymással. Nézem a rajzot és engedem, hogy hasson rám: boldog, szeretetet sugároz, játékos? Ezek hiánya felhívhatja a figyelmünket valamilyen problémára, hiszen lehet betegségre utaló tünetjelzés is. Ezek már az első 5-10 másodpercben megfigyelhető jelenségek, egyébként maga a rendszer több száz jelenséget figyel egyszerre. Amikor a rajzot már egészében megvizsgáltuk csak akkor vesszük elő azokat a szokatlan részleteket, amik markánsan megjelennek a rajzban.”

Szexuális bántalmazás, családon belüli erőszak a rajzokban

A rajzelemzésnek régóta az egyik legfontosabb törekvése, hogy kézzelfogható bizonyítékot találjanak a szexuális abúzusra a rajzokban, ilyennek tartották a fallikus szimbólumokat is, de Juli szerint ez gyakran csak belemagyarázás. Amikor egyes esetekben felmerül a gyanú, például a családon belüli bántalmazásra, akkor értelemszerűen lehet hozzá tesztet választani, annak a rajznak pedig már az egészleges jellemzői is mutatni fognak valamit, nem csak a részletei.

„Az érzelmi traumák sok mindenben megnyilvánulhatnak, akár a rajzok figurái torzulhatnak, hiányozhatnak bizonyos testrészek, vagy sűrű, intenzív vonalakkal be vannak satírozva bizonyos emberi testrészek. Ilyenkor biztosan zajlik valami a gyermek lelkében, ott sűrűsödnek össze bizonyos indulatok. Érzelmi konfliktusokra utaló jelzéseket kell keresni, és amikor az már megvan, akkor keressük csak rá a magyarázatot.”

Nemcsak a rajz, a viselkedés is árulkodó lehet ebben a helyzetben (Fotó: getty images)

Az elvarázsolt családrajzok a legbeszédesebbek

A rajzelemzők általános rajztesztekkel kezdenek, és amikor már valamennyire ismerik a rajzoló személyiségét, akkor döntik el, merre kutassanak tovább. A gyerekektől általában szabad rajzot vagy családrajzot kérnek, de a családrajzoknak is nagyon sokféle típusa létezik. Vannak például olyan gyerekek, akik nem mernek beszélni az otthon történtekről, akár azért, mert szégyellik, látják, hogy valami nem helyes történik, vagy azért, mert szülők mondták, hogy nem kell róla máshol beszélni, esetleg egyenesen tiltják.

„Ők például gyakran nem akarják a saját családjukat lerajzolni, vagy épp az ellenkezője: túl ideálisnak, sérthetetlennek állítják be őket. Ilyen esetekben például jobban alkalmazhatók az indirekt családrajzok: ha egy fa- vagy egy állat családot kell rajzolniuk, akkor nem érzik annyira érintve magukat, jobban el tudnak merülni benne. Az elvarázsolt családrajzokat is nagyon szeretik a gyerekek: a történet az, hogy egy varázsló érkezett hozzájuk és mindenkit elvarázsolt a családban, a kérdés az, hogy kit mivé varázsolhatott el. Sok mindent meg lehet figyelni: hogy milyen sorrendben rajzolja a figurákat, kit rajzol legnagyobbra, ki ki mellett áll, milyen távol vannak egymástól, egymás felé fordulnak-e, vannak-e egymás között akadályok, vannak-e azonos ruhában rajzolt figurák. Tudjuk jól, hogy ilyenkor is a saját családjáról fog rajzolni a gyermek.”

További cikkeink gyerekrajz témában:

•  Magyar siker: mindenki jegyezze meg a Perrone testvérek nevét!
• Valósággá varázsolja 6 éves kisfia rajzait az apuka – vicces fotók