Ma az életem kifejezetten nyugodt, békés és tudatos mederben folyik, de pont a békesség kedvéért szeretném nem saját nevemmel megosztani a történetemet, hiszen egy viszonylag kis magyar városban lakom, ahol sokan rám ismerhetnek. Minden ott kezdődött, hogy tíz évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra beleszerettem a férjem főnökébe. De ne ugorjak ennyire előre, szerintem ennél fontosabbak a történetem értelmezésében a megelőző évek. Nem volt könnyű a házaséletem, minden egyes együtt töltött év után egyre erősebben éreztem, hogy elhamarkodtam az esküvőt. Huszonhárom éves voltam, helyes kis fiatal óvónő egy vidéki városban, Gyuri pedig hét évvel idősebb, tapasztaltabb és nagyon magabiztos férfi. Nyilván felnéztem rá, és akkor egyértelmű volt nekem, hogy ő a tökéletes választás. Utólag azt gondolom, ha Budapesten éltem volna, és nincs ez a fajta nyomás a környezetemben, hogy itt az ideje férjhez menni, akkor talán más, számomra izgalmasabb, és fájdalommentesebb utat jártam volna be. Persze nem bánom, mert a mostani személyiségem kialakulásához és a tapasztalatok megéléséhez mindenképpen kellett, hogy megjárjam ezeket a lelki mélységeket.
Nagykönyv
Gyurival egyszerűen, szerényen, de kényelmesen éltünk, és az esküvő után egy évvel már meg is érkezett a lányom, Panni. Itt már egyértelmű volt, hogy Gyurinál túl sok a maszkulin, férfias arrogancia, legalábbis az én visszafogottságomhoz soknak éreztem. A hétköznapokban nem segített be, és hihetetlen arrogáns, agresszív lett az állandó éjszakai gyereksírás miatt is. Elkezdett ellenséges és lekezelő lenni velem, és a gyerek mellett elmaradt a korábbi kevés kimozdulásunk is. Azt éreztette velem, hogy innentől kezdve az én pályám a pelenkázóasztal és a konyha; ha át is jöttek ismerősök vacsorára, minden második poénja az asszony helyéről szólt, és egyre lealacsonyítóbbnak éreztem az egész helyzetet. Gondoltam, elmondom neki erről a véleményem, de az volt a reakció, pláne egy-két pohár vagy üveg bor után, hogy „de kinyílt a csipád…” Utólag szinte hihetetlen nekem, de elkezdtem az elfojtást gyógyszerként használni. Alázatos, megfélemlített, jelentéktelen nő lettem mellette.
Annyira szégyelltem és közben annyira dühös voltam, hogy nehéz volt eldönteni a folyamatos kialvatlanság mellett, hogy mi is lenne a helyes lépés, pláne egy kisbabával. Családi háttér nálam nem volt, nagyon nagy szegénységben éltek a szüleim, a férjem anyukája volt az, aki sokat segített. Halk szavú, alázatos nő volt, hasonló sorssal, mint amit én éltem a fia mellett. A fia volt az, aki az anyagi biztonságot jelentette a jól fizető könyvelői munkájával.
Beletörődés és betegség
Szinte érthetetlen, de megpróbáltam elnyomni magamban egy idő után ezeket a hangokat, és azt gondoltam, hogy senkinek sincs tökéletes élete körülöttem, mindenhol van valami probléma. Évek mentek így el, teljes szürkeségben, szinte össze is folynak a fejemben. Tizennégy éves volt a lányom, amikor elkezdtem egyik napról a másikra zsibbadást érezni a végtagjaimban, és a helyzet csak romlott. Egy idő után probléma volt a járás is, az orvosok pedig arra jutottak, szklerózis multiplexem van. A lányom és a férjem nagyon megijedtek, szeretettel vettek körül, és figyelemmel.
Amikor a helyzet romlott, a férjem mosdatott, ápolt, sőt még a hajamat is ő szárította be. Átvette a háztartás gondjait, és addig ment, míg talált egy orvost, aki újra alaposan kivizsgált. Kiderült, hogy a nyaki gerincnél megbújó csomó nyomja az idegeket, és a műtét után teljesen talpra álltam. A gyógyulás valahogy mégis más irányban nyitotta fel a szemem, nem tudtam a férjemre úgy nézni, mint akivel le akarom élni az életemet, hiába állt mellettem. Elkezdtem magammal foglalkozni többet, sportoltam, lecseréltem a ruhatáramat, és nagyon sikeres lettem egy közvetlen értékesítéssel foglalkozó cégnél. Elkezdtem saját erőre ébredni, és ezt a férfiak is érezték a környezetemben. Sajnos.
Kezdet (Profimedia)
A férjem főnökével lobbant lángra valami közöttünk, és én nem tudtam, nem is akartam ellenállni. Mivel kisvárosról van szó, hamar kiderült, de nem bántam. Külön költöztünk a férjemmel, aki teljesen magába roskadt. Az új párom szerencsére kész volt felvállalni, de pár hónap elteltével a közös életünkből, úgy éreztem, hiányzik valami. Elkezdtem meditálni, elcsendesedni, és magamba nézni, válaszokat keresve, és rájöttem hogy ez a szerelem igazából azért jött az életembe, hogy kihozzon egy hosszú, mély kómából, amit a férjem mellett éltem meg.
Fel a padlóról
Ma egyedül élek, a lányom végül a férjemnél maradt, de nagyon jó a viszonyunk. Bár nagyon szereti az apját, igyekszik engem is megérteni. A férjem nem tudta túltenni magát a történteken, úgy tudom, külföldön dolgozik valahol, az e-mailekre, amiket azért küldtem neki, hogy elmondjam az érzéseimet, nem válaszol. Ennek ellenére úgy érzem, soha nem voltam ilyen stabil, kellett az önismerethez ez a rengeteg fordulat, még ha sok fájdalmat okoztunk is vele magunknak és másoknak.
Ha újrakezdeném, nem várnék éveket. Nem lehet egy életet boldogtalanul, elemi hiányérzettel élni, és azt gondolom, a lányomat is kevesebb drámának tettem volna ki egy korai válással. Jelenleg nincsen párom, de nem is fontos kérdés ez, annak örülök, hogy megtaláltam a hangom, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok szép élmény vár rám. Egyszerűen érzem.
Szponzorált tartalom
