Ha felborul az egyensúly - Egyensúlyban önmagaddal
Szponzorált tartalom

Így lett milliomos a melanómából gyógyult nagymama

Az 52 éves új-zélandi Sharlene Barnes azt mondja, mindig is fontolgatta az iskolai üzenőfüzetek és információs lapok világának megreformálását, de végül egy betegség volt az, ami cselekvésre késztette. Melanóma diagnózisa után ma már tünetmentes, a vállalkozása pedig jelenleg kétmillió dollárt ér.

Az új-zélandi Sharlene Barnes a Daily Mailnek mesélt sikertörténetéről, amiben kitért arra, hogy szerinte az ő példája ékes bizonyíték arra, hogy bármit el lehet érni, akár későbbi életkorban is. „Minden az energiaszinttől és a kellő akarattól függ. Akkor is, ha azt érezzük, hogy nem tudjuk az összes lépést mi magunk menedzselni az elejétől. Csak tudjuk azt, hogy bármikor találhatunk valakit, aki ért az adott részhez” – buzdít az álmok megvalósítására az üzletasszony, aki szerint ugyanilyen fontos az is, hogy kitartsunk, ameddig jönnek a valódi eredmények, dolgozzunk keményen, és legyünk bátrak.

Sharlene egyébként úgy vágott bele az üzletbe, hogy egyáltalán nem értett hozzá, és a technikai szektort sem ismerte. Az iskolai üzenőapp ötlete gondolati szinten akkor merült fel benne először, amikor anyaként azzal szembesült, milyen nagy, visszatérő probléma az iskola és a szülők közötti kommunikáció félresiklása.
Az üzenőfüzet, az iskola által küldött papírok, fontos információk sokszor el sem jutnak a családi házig, vagy ha mégis, nálunk a hűtőre kiragasztva landoltak.

Ezt felismerve fogalmazódott meg benne először a Skool Loop alkalmazás ötlete. Az alapötlet az volt, hogy egy biztonságos csatornát teremtsen a szülők és az iskola között áramló információnak.

Amikor Sharlene gyerekei iskoláskorúak voltak, sajnos a technika még nem tartott a mai szinten, hiába próbálkozott külön iskolai naplóban vezetni a gyerekek programjait, a hatéves kisfia rendszeresen elfelejtette eljuttatni hozzá az iskola üzeneteit. „Megesett, hogy a munkában voltam, és kaptam egy hívást a fiam tanárnőjétől, hogy iskolai úszásoktatáson vannak, a gyerekemnél pedig nincsen úszónadrág. Arra gondoltam, hogy lennie kell egy praktikus megoldásnak a hasonló helyzetekre. Még azon is gondolkoztam, hogy esetleg cédére kellene valahogy felvinni az információt, de az zsákutcának bizonyult.”

Mivel nem talált megfelelő technikai megoldást, az ötletét sokáig pihentette. „Végül két dolog nyitotta fel a szemem, és vett rá arra, hogy megvalósítsam az álmaimat.” Bármilyen furcsán hangzik is, az egyik fő motiváló tényezőként a melanóma diagnózisát említi. A rosszindulatú elváltozást szerencsére időben vették észre, így azt mondja, lehetőséget kapott arra, hogy átértékelje az életét. „Igazi megvilágosodás volt, habár nagyon ijesztő, főleg, ha gyermekei vannak az embernek. Nagyon megrázó élmény.

Nem sokkal később történt, hogy a fia mutatott egy online naplóapplikációt az okostelefonján. „Ekkor jöttem rá, hogy ez az a technológia, amelynek segítségével valóra válthatom a régi ötletemet.

Nem csak a húszéveseké. (Profimedia)

Az üzletasszony azt mondja, először színes tollakkal és ceruzákkal rajzolta le, milyennek is képzeli el az iskolai üzenőapplikációt. „Abban biztos voltam, hogy nagyon egyszerű, felhasználóbarát felületet szeretnék, amelyet nem szeretnék túlterhelni technikai információkkal vagy linkekkel. Azt akartam, hogy az emberek, a szülők, akik használják, csak megnyomjanak egy gombot, és máris lássák az értesítéseket.

Végül hat évvel ezelőtt vágott bele az új projektbe, alig 10 000 dollárral és némi szakértői segítséggel.
A cége a sokszorosát éri ma, közel 2 millió dollárt, igaz, a nagymama azt mondja, a munkába ő 2000%-ot tesz bele. Viszont minden pillanata megéri, hiszen már két irodája van, ahol tizenöt alkalmazott dolgozik. Sharlene annyira elkötelezett, hogy a mai napig aktívan kiveszi a részét, ha kell a marketingben, vagy a HR-en segít, de akár mosogat is a konyhában.

Forrás: Daily Mail

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top