nlc.hu
Háztartási tippek
Munkahelyi “ruhabalesetek” – kávéfolt a meeting előtt

Munkahelyi “ruhabalesetek” – kávéfolt a meeting előtt

Egy kávéfolt a frissen vasalt blúzon még nem a világ vége, és egy munkahelyi megbeszélés vagy egy fontos ügyféllel folytatott tárgyalás sikere sem ezen múlik, de tudat alatt mégis befolyásolja a velünk szemben ülő partner véleményét rólunk, ha nem makulátlan a megjelenésünk. Néha bizony előfordul, hogy pár perccel a meeting előtt sikerül lekávéznunk magunkat, és ilyenkor szükség van valamilyen praktikára, amivel gyorsan, legalább átmenetileg eltüntethető a folt.

Instant módszerek meeting előtt

A legjobb, amit tehetünk, ha rögtön langyos, kézmeleg vízzel átöblítjük a beszennyeződött felületet. A kávéfolt esetében is érvényes az a tisztítási alapszabály, hogy ne kezdjük el dörzsölni szárazon a foltot, mert ezzel csak még jobban beledolgozzuk a ruha anyagába azt. Ehelyett inkább óvatosan itassunk fel a kávéból amennyit csak lehet, és még száradás előtt langyos vízzel öblítsük át a foltos részt.

Munkahelyi

Ha egy kis sót is szórunk rá, még jobb lesz az eredmény, sőt a friss kávéfolt ellen még az is hatásos beavatkozás lehet, ha egy kis hideg tejjel is beáztatjuk a ruha problémás területét, majd ezután jön az öblítés. Bár ettől valószínűleg nem tűnik el teljesen a folt – főleg ha fehér vagy világos színű ruháról van szó –, de ezekkel az átmeneti megoldásokkal már viszonylag szalonképessé tehetjük magunkat az előttünk álló üzleti tárgyalásra.

Otthon jöhet a végleges tisztítás

A beszennyeződött ruha tisztítását otthon kell befejeznünk. A háztartásokban már rendszerint kéznél vannak azok az anyagok, amikkel teljesen kivehetjük a kávéfoltot, és időnk itt több van erre a műveletre. A házi praktikák közül a tejes áztatás a beszáradt foltnál már nem segít, viszont a szalmiákszeszes és a hidrogén-peroxidos kezelés jó eredményt hozhat, de ezekkel az anyagokkal bánjunk óvatosan, mert egyes kényes kelmékben nagyobb kárt tehetnek, mint amennyi hasznot a folttisztítás hoz.
A citrom is segíthet, főleg ha a forró áztatóvízbe sót is teszünk, de a beszáradt kávéfolt ellen a leghatékonyabbnak általában a profi tisztítószerek bizonyulnak. Az egyes folttisztítók használata eltérhet, ezért érdemes követni a gyártó által mellékelt utasításokat. Általában első lépésként langyos vízben felhígított tisztítószert kell tenni a foltra, majd hagyni pár percig hatni, hogy “dolgozzon az anyag”, és ezután egy öblítés vagy normál mosógépes mosás következhet. A kávéfoltos ruhákat nem kell elkülönítve mosni, a folttisztítós előkezelés után nyugodtan betehetjük a gépbe a többi ruhával együtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top