Horoszkóp

A párkapcsolat éve

A nagy változások éve következik, amely nemcsak a partnerkapcsolatát érinti, hanem a megélhetését is. Elérkezik az idõ, amikor olyanba vágja a fejszéjét, amirõl mindig álmodott, de sohasem érzett kellõ bátorságot a megtételéhez. Ám lesznek ismerõsök, akikkel meg kell szakítania minden kapcsolatot, a saját egészsége érdekében!




Munka:
Az év közepéig többször kacérkodhat az állásváltoztatás gondolatával, és előfordulhat, hogy olyanra bólint, amelyet még ebben az évben újabbra cserél. Ha nincs munkája, nyár közepén olyan lehetőséget sodor útjába az élet, hogy az állatöv mázlistájának érezheti magát.

Pénz:
Jogi problémák vagy új szabályok húzhatnak ki pénzt a zsebéből, de az is előfordulhat, hogy valaki bukása miatt átmenetileg kevesebb lesz a bevétele. Az év közepétől Fortuna támogatását élvezheti, érdemes családi vállalkozásba kezdeni, vagy kölcsönért folyamodni.

Szerelem:
A kiüresedett vagy tönkrement kapcsolatok az idén véget érhetnek, utána viszont megismerkedhet a nagy Ő-vel. Olyasvalakit tudhat majd maga mellett, akivel együtt dobbanhat a szíve, tökéletesen kiegészítik egymást, és aki végre olyannak szereti önt, amilyen. Egy titok tavasszal kipattanhat, és fergeteges botrányban csúcsosodhat ki.










 Nők Lapja-tipp

Ha ön szülő vagy nagyszülő, akkor gyermeke, unokája boldogulása, előnyei érdekében vállaljon több feladatot az idén az oviban vagy a suliban!
Ügyeljen arra, hogy kinek mit mond, mert titkos ellenség kiforgathatja a szavait, és besározhatja a nevét.
Egészség:

Szerezzen be egy megbízható fürdőszobai mérleget, és mérje a súlyát reggel-este mert ez segít abban, hogy az idegnyugtató falatozást ne vigye túlzásba. Ezzel elejét veheti az emésztési zavaroknak, valamint a súlyproblémák kialakulásának is.

Kapcsolatok:
Vannak emberek, akikkel nem is kell találkoznia, elegendő, ha rájuk gondol, és a vérnyomása máris magas lesz. Emelkedjen felül a kisstílűségükön, a kártékonyságukon, mert a sors nem mindennapi elégtételt kínál a sérelmekért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top