nlc.hu
Horoszkóp
2005. január 24-tõl 30-ig

2005. január 24-tõl 30-ig

Néha napokig nem jutsz internet közelébe, vagy egyszerûen nincs idõd horoszkópot olvasni. Ezt a problémát orvosultuk, mikor kiötlöttük heti horoszkópunkat.





KOS (Március 21. – Április 20.)

A következő napokban munkád során gazdagodhatsz jelentős emberi kapcsolatokkal – elsősorban barátságokkal. Meglehet, hogy meglévő munkatársaiddal alakul úgy a viszonyod, hogy az már nem csak a közös munkálkodást foglalja magában. Kialakulhat egyfajta „szokás” közöttetek, ami azt fogja jelenteni, hogy munka után megisztok egy italt, vagy pedig rendszeresen összejártok munkaidőn kívül is. Mindenesetre a szoros kötelék – egy bizonyos határon belül – ösztönzi a közös munkát, ám a szerelem a munkatársak között már nem javasolt dolog, s csak ritkán válik be.






BIKA (Április 21. – Május 20.)


A következő napokban bizony komoly összetűzéseid lehetnek házastársaddal, kedveseddel. Ennek oka az általános feszültség lehet, vagy pedig az, hogy talán túl sok időt töltesz házon kívül – igaz, a munkahelyeden. Kedvesed sehogyan sem akarja megérteni, hogy neked bizony dolgoznod is kell, hiszen különben nem élsz meg. Szinte követeli, hogy több időt tölts el vele, s ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe hoz. Számodra a pénz, s az egzisztenciális értékek legalább olyan fontosak, mint a szerelem. Hiszen a biztonság számodra abban nyilvánul meg, hogy mindig elég pénz van a bankszámládon.






IKREK (Május 21. – Június 21.)

A következő napokban váratlanul adódhatnak munkahelyi gondjaid, megoldandó problémáid. Ezeket sikerrel veszed, s nem jelentenek igazi gondot neked, de azért elvonják energiáid egy részét. Így már otthonra nem sok erőd marad, éppen csak annyi, hogy a napi teendőknek a végére járj, aztán már szédülsz is be, este az ágyba. Kedvesed egy kissé neheztel, hogy a gyengédségre, összebújásra nincs már energiád, s kissé dühösen veszi tudomásul, hogy Te horkolsz, amikor benne a vágy tüze ég. A helyzet nem menthetetlen, mindössze annyit kell tenned, hogy elnézést kérsz tőle, amiért rá most nem marad energiád.






RÁK (Június 22. – Július 22.)

A következő napokban ügyelj arra, hogy kire bízod a pénzedet, s mibe fekteted azt. Nem igazán jó az időpont arra, hogy kockázatos befektetéseket kezdeményezz, s arra sem, hogy most menj bele pénzügyi társulásokba. Általában is meggyűlhet a bajod a bankokkal, s akkor még örülj neki, ha némi bosszúsággal, s az ügymenet lassúságával megúszod. Azonban rosszabb is történhet: iratok „veszhetnek el”, fontos nyomtatványok tűnhetnek el. Ez a hatás arra is figyelmeztet, hogy nagyon ügyelj arra, hogy most mit írsz alá, milyen hivatalos papírokat látsz el a kézjegyeddel.






OROSZLÁN (Július 23. – Augusztus 22.)

Meglehet, hogy a közelmúltban alaposan a „fejedre koppintottak” túlzott önbizalmad miatt, s ezt természetesen nagyon sértőnek találtad. Most olyan vagy, mint egy sértett várúr, aki visszavonult, a legfelső, s legmegközelíthetetlenebb toronyba. S jaj annak, aki a toronyhoz vezető csigalépcsőre téved! Hiszen milyen jogon zavar meg téged, nagyon is érthető sértettségedben, s magányodban? Azért eljön majd az a pont, amikor le kellene másznod azon a csigalépcsőn, alattvalóid körébe, akik már nagyon várják érkezésedet. Hiszen mégiscsak Te vagy a király, aki nélkül fejetlenség, s szervezetlenség uralkodik.






SZŰZ (Augusztus 23. – Szeptember 22.)

A következő napokban nagyon szerelmes hangulatban leszel. Lehetséges, hogy most érint meg a szerelem fuvallata, azonban meglévő kapcsolatodban is nagyon forrón érezhetsz. Sajnos ez az érzelem most nem egyenlő mértékben van jelen szívetekben: Te vagy az, aki sokkal jobban szeret. Ha új a szerelmed, akkor még az is előfordulhat, hogy egészen plátói marad. Azonban úgy gondolom, hogy a szerelem – s különösen a plátói szerelem – nagyon különleges, s megismételhetetlen dolog. A plátói szerelem – éppen azért, mert nem teljesedett be – mindent magában hordoz, s attól gyönyörű és édes, hogy van benne egy kis keserűség is.






MÉRLEG (Szeptember 23. – Október 22.)

A következő napokban éles ellentétbe kerülhet egymással munkád és magánéleted területe. Számodra mindkettő nagyon fontos, hiszen kapcsolataidon keresztül méred le saját magadat, s szinte elképzelhetetlennek tartod, hogy egyedül élj. Ugyanakkor most nagyon sok munkád lenne, s persze ez a sok munka szükséges ahhoz, hogy pénzt keress, s finanszírozd megélhetésedet. Ebben a tekintetben, pedig nagyon igényes vagy, nagyon szereted az elegáns ruhákat, használati tárgyakat. Igyekszel magadat szép dolgokkal körülvenni, – s mint tudjuk – ez mind nagyon sok pénzbe kerül.






SKORPIÓ (Október 23. – November 21.)

A következő napokban megtapasztalhatod, hogy milyen is az, amikor meglehetősen „csípős” megjegyzéseket tesznek rád. Ezen a „fullánkok” mélyen szíven találnak, s talán sokkal jobban a szívedre veszed őket, mint kellene. Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy-egy napodat teljesen elronthatja mások rosszindulata. Ha a mélyebb értelmét keresed a történteknek, akkor rájöhetsz, hogy most egyfajta „tükröt” kapsz az élettől. Vagyis azt láthatod meg másokban, ami saját magadban a legellenszenvesebb lehet másoknak. Néha neked is van hajlamod arra, hogy szurkálódj és piszkálódj.






NYILAS (November 22. – December 21.)

A következő napokban nagyon nyugtalan lehetsz, vagyis ez azt jelenti, hogy meglehetősen háborog a lelked. Egyrészt nagyon szeretnél másokra hatást gyakorolni – s úgy tűnik, hogy ez sikerülhet is. Tagadhatatlan, hogy a vonzerőd, s szavaid hitelessége most szinte magnetikus, s szinte „vakon” követnek az emberek bárhová. Mégis van benned egy félelem: mi lesz, ha lehull rólad ez a varázslat? Mi marad akkor, amivel másokra hatni tudsz? Mi lesz, ha már nem vonzol úgy másokat, mint most? Talán azon kellene elgondolkodnod, hogy a „varázserőd” nem kívül van, hanem benned, magadban keletkezik.






BAK (December 22. – Január 20.)

A következő napokban különösen kellemes, s kedves arcodat mutatod a világ felé. Talán szokatlan is másoknak, hogy levetetted kemény Bak páncélodat, s már nem akarsz a rendíthetetlen kőszikla szerepében tündökölni. Nap, mint nap megmutatod másoknak szeretetre méltó énedet, érzékenységedet, s sokkal kevésbé vagy szigorú. Különösen beosztottaid, vagy pedig gyermekeid lepődhetnek meg ezen a pálforduláson, hiszen Ők azok, akik a leginkább függenek tőled. Mégsem lehet egyértelműen azt mondani, hogy örülnek a változásnak: veszélyt szimatolnak mögötte, s megrendül a biztonságérzetük, hiszen már megszoktak tőled egyfajta viselkedési formát.






VÍZÖNTŐ (Január 21. – Február 19.)

A következő napokban különös képességek fejlődhetnek ki benned, amelyek elsősorban munkád területére koncentrálódnak. Ha üzleti tárgyalásaid adódnak, akkor azzal a furcsa tudattal mész oda, hogy előre tudod, hogy partnered mivel fog kirukkolni, s már fel is készültél a válaszlépésekre. Pontosan tudod most, hogy mi zajlik felettesed fejében, lelkében, s milyen tervei vannak a jövőre nézve. Ezek a kósza gondolatok egyáltalán nem elhanyagolandóak, sokkal inkább azért érkeznek hozzád, hogy könnyebben és gyorsabban tudj boldogulni. Tehát támaszkodhatsz rájuk, s felhasználhatod őket.






HALAK (Február 20. – Március 20.)

A következő napokban furcsa feszültséget érezhetsz lelkedben, s ez a szenvedély azt mondja neked, hogy tekintgess ki állandó kapcsolatodból, s tapasztalj meg valamilyen új szerelmet, próbáld ki, hogy milyen az érzéki élvezet mással. Hajlasz is erre, de ott van még benned a tanácstalanság is: ki tudja, hogy mi lesz a kaland vége? Lehet, hogy fülig szerelmes leszel, ami már nem fogja neked lehetővé tenni, hogy állandó kapcsolatodban megmaradj? Vagy csak a szexről fog szólni ez a szerelem, s partnered megmarad egy szimpla szeretőnek. Rengeteg kérdés kavarog a fejedben, ám érzékeid sokkal erőteljesebbek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top