Kos (március 21. – április 20.)
Kedves Kos!
Megteheted azt is, hogy felfrissíted ruhatáradat, ehhez nem is kell vagyonokat költeni, elég egy-egy olcsóbb ízléses darab. Nemtől és kortól függetlenül bizonyára akad ilyen, anélkül, hogy különösebben keresnéd. Az előnyös megjelenés sokkal inkább a jó ízlésen múlik, mint a pénztárcádon. Nemcsak a hiúságodnak tesz jót az, hogy most szimpatikusnak, megnyerőnek találnak, hanem karrierednek is.
Bika (április 21. – május 20.)
Kedves Bika!
Könnyebben érvényesülsz azzal a természetes kedvességgel, amit most még módszeresen ki is használsz. A virágdíszbe öltözött május rózsaszínre festi előtted a világot. Szerencsés, derűs, szép időszakod következik, legalább is egyelőre. Ha munkahelyet akarsz változtatni, vagy jobb pozíciót szeretnél elérni, csak próbálkoznod kell, a siker biztosítva van. Emellett vagy e helyett utazhatsz is, világot láthatsz, ami ugyancsak feledhetetlen szép emléke lesz ezután egész életedben.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Kedves Ikrek!
Fontos, hogy a szerelemben is csodák történnek, ha keresed, és el is fogadod ezeket a csodákat. Minden együtt van tehát ebben az időszakban ahhoz, hogy elégedett legyél a sorsoddal, és még inkább önmagaddal. Elégedett lehetsz, elbizakodott azonban egy kicsit sem. A szép és jó időszak után lehet, hogy minden a visszájára fordul. Ha nem vigyázol, könnyen így történhet majd júniusban.
Rák (június 22. – július 22.)
Kedves Rák!
Sajnos napról napra több konfliktus vár, amivel szemben szinte védtelen vagy. Feletteseiddel, főnökeiddel szemben legyél óvatos. Senkit sem kell érdemein és helyzetén felül tisztelni, tehát megalázkodásról szó sincs, de jól teszed, ha saját érdekedben alkalmazkodsz. Különösen a hónap vége felé leszel türelmetlen, enyhén szólva nyugtalan. Könnyen felfortyansz, hamar megmondod a véleményed, kíméletlenül nekirontasz annak, aki megharagít.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kedves Oroszlán!
Természetesen nem te vagy a hibás az összezördülésekért, de enyhítheted a feszültségeket, ha egy kicsit jobban uralkodsz magadon. Kedvesedtől sem várhatsz sok megértést. Talán az lenne a leghelyesebb, ha legalább őt nem terhelnéd saját problémáddal. Lassacskán te is megnyugszol, ugyancsak elmúlnak a viharok is. Természetes, hogy így történik, hiszen a két dolog nagyon is összefügg.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kedves Szűz!
A külvilág, a többi ember, inkább saját hangulatunkat tükrözik. Nagyon gyakran úgy kezdődik egy vita, hogy a másik visszaszól. Most már elfeledheted a haragot, a sérelmeket, megbocsáthatsz, és biztosan megbocsátást is nyersz. Nemcsak a hullámok ülnek el körülötted, hanem sok minden úgy változik meg, ahogy szeretnéd. Egyre inkább bízhatsz a szerencsédben. Vállalkozó kedved nemcsak visszatér, de ügyesen és jól is irányítod a sorsodat.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kedves Mérleg!
Ha vannak külföldi kapcsolataid, azokat mos jó, lenne feleleveníteni, minél aktívabbá tenni. Az ilyen próbálkozás vagy boldogságot, vagy egy kis többletjövedelmet jelenthet. Sokat utazgatsz, jösz-mégy ebben a szép nyári hónapban. Nemcsak azért, hogy kellemesen töltsd az időt, hanem azért is, mert az érdekeid így kívánják. Érdekes, megmagyarázhatatlan dolgok történnek ezek után. Jó volna, ha egy kicsit odafigyelnél arra, ki mit mond, még inkább milyen szándékkal közeledik hozzád.
Skorpió (október 23. – november 22.)
Kedves Skorpió!
Valaki nagyon szerelmes beléd, és ennek ezernyi apró jelét adja. Sajnos igazán nem mer ennél többre vállalkozni. Most belekezdhetsz tehát egy ártatlan, szórakoztató, kacér játékba. Ha kedved tartja, és meg is engedheted magadnak, akkor a dolog sokkal komolyabbra fordulhat. Minden azon múlik, hogy mit akarsz, hogyan irányítod az események kibontakozását, vagy elfojtását. Engedélyezz magadnak néhány nap szabadságot.
Nyilas (november 23. – december 21.)
Kedves Nyilas!
Ha társaságba jársz, utazgatsz, vagy csak otthon családi körben töltöd kellemesen az időt, azzal nagyon sokat nyerhetsz. A következő időszakban úgy is akad bőven elfoglaltságod. Ez az időszak is kellemesnek és egészen jónak ígérkezik, de most már ideje volna egy kicsit komolyabban venni a kötelezettségeket. Ha valamivel elmaradsz, azt nem lesz könnyű később bepótolni.
Bak (december 22. – január 20.)
Kedves Bak!
Ha nem figyelsz, komoly anyagi gondjaid támadhatnak. Vigyázza a pénzedre úgy is, hogy be ne csapjanak, vagy el ne veszítsd. Ugyancsak könnyen előfordulhat, hogy egy könnyelmű pillanatban olyan drága dolgokat vásárolsz, amit nem engedhetnél meg magadnak. Ha nem tudod megelőzni a bajt, legalább ne ess kétségbe miatta. A váltság csak pillanatnyi, a megoldás, pedig nem sokat várat magára.
Vízöntő (január 21. – február 18.)
Kedves Vízöntő!
Izgalmas napok várnak rád. Végre elhatároztad, hogy rendet teremtesz otthon és a magánéletedben is. Ne engedd, hogy szív ügyekben zsaroljanak, vagy olyan dolgokat várjanak el tőled, hogy mások helyett helytállj a munkában vagy bármilyen területen. A hónap többi része egyszerre mondható jónak és rossznak is. A rossz dolgokat egy kis ügyességgel el is kerülheted, a jókat pedig minden eszközzel a saját javadra fordíthatod.
Halak (február 19. – március 20.)
Kedves Halak!
Szellemes vagy, magabiztos, és nagyon ügyes. Sok produktív erő lakozik benned. Materialista vagy, humorod kissé mostanában cinikus. Elsőrangú szervező, de nagy gondot fordítasz a külsőségekre. Nem tudatosan, de hajlasz az önzésre, tudtodon kívül van benned valami parancsoló és tekintélyt teremtő erő. Nehezen felejtesz, nehezen bocsátasz meg. Most a legbékésebb, a legkevésbé eseménydús időket kell átélned.