nlc.hu
Horoszkóp
2005. június 06-tól 12-ig

2005. június 06-tól 12-ig

Néha napokig nem jutsz internet közelébe, vagy egyszerûen nincs idõd horoszkópot olvasni. Ezt a problémát orvosultuk, mikor kiötlöttük heti horoszkópunkat.






KOS (Március 21 – Április 20.)

Rendkívüli módon érzékennyé válsz mások lelkiállapotára, s azokra a lelki tartalmakra is, amelyeket nem szokás szavakba önteni, s talán nem is mindig tudunk róla beszélni. Ez azt jelenti, hogy szinte olvasol mások gondolataiban, és amikor közölnek veled valamit, akkor tudsz a „sorok között olvasni”. Akár hasznát is veheted ennek a képességednek, hiszen belelátsz másokba, azonban meglehet, hogy nem ezért kaptad most ezt az érzékenységet, hanem azért, hogy segíts másoknak általa.






BIKA (Április 21 – Május 20.)


Egzisztenciális félelmek gyötörnek, s ez teljesen független lehet az anyagi helyzetedtől. Nagyon is előfordulhat, hogy egyáltalán nem állsz rosszul anyagilag, és pont attól félsz, hogy mi lesz, ha ez az állapot megváltozik. Hogyan oldanád meg, ha átmenetileg nem lenne pénzed? Nagyon fontos neked a biztonság, s elmondható, hogy nem is történhet veled rosszabb, mint ha jelentkezik az a bizonyos hét szűk esztendő. Azonban bízhatnál jobban önmagadban, hiszen tehetséget is adott neked az ég ahhoz, hogy pénzt keress.






IKREK (Május 21 – Június 21.)


Nagyon sok energiát kapsz most az égtől, valahogyan úgy, mintha kapnál egy hatalmas energiatöltetet, amely majd kitart az elkövetkezendő egy évben. Gondolj arra, hogy ezt valahogyan be kell osztani, s ne élj vissza önmagad kivételes erejével. Nem sok értelme van annak, hogy fejetlenül ugorj bele a munkába, vagy akár az élvezetek világába. Hiszen olyan ez, mint a hullámvasút, mindenki tudja, hogy a csúcspont után valahogyan földet kell érni, s akkor következik a lejtő.






RÁK (Június 22 – Július 22.)


Szinte másra sem tudsz gondolni, mint hogy megszerezd magadnak. Csak Ő jár az eszedben, s ha rágondolsz, akkor a szíved olyan gyorsan ver, mint még soha. Mégis tudnod kell: minden csoda három napig tart, na jó, esetleg néhány hétig, hónapig. A legokosabb lenne, ha egy alkalmas pillanatban letennéd azt a bizonyos rózsaszín szemüveget, még ha csak néhány percre is. Nézd meg közelebbről: tényleg olyan jól néz ki? Tényleg olyan szórakoztató? Tényleg olyan különleges?






OROSZLÁN (Július 23 – Augusztus 22.)


Szerelmi életedben a vad szenvedélyeké a főszerep, amelyeket így vagy úgy, de meg kell élned. Ha új a kapcsolatod, akkor valószínűleg nem lesz gondod azzal, hogy miként kezeld a saját temperamentumodat. Akkor lehet gond, ha régi kapcsolatban élsz, amely egy kissé „ellaposodott” már. Ebben az esetben kisebb az esélye, hogy a szenvedélyt a szexualitásban élitek meg. Sokkal több a valószínűsége annak, hogy viták vagy veszekedések robbannak ki közöttetek.






SZŰZ (Augusztus 23 – Szeptember 22.)


Büszke vagy önmagadra, s nem is ok nélkül. Munkahelyeden szinte száztíz százalékos a teljesítőképességed, s a szorgalmad sem hagy kívánnivalót maga után. Azonban ismételten elfelejtkezel azokról, akik nem a hazahozott fizetésedre kíváncsiak csupán, hanem rád is. Családoddal nem sok közös programod van, s ijesztően kevés időt töltötök együtt. Valószínűleg nem tolerálják jól azt a tényt, hogy jóval több időt töltesz a munkahelyeden, mint otthon.






MÉRLEG (Szeptember 23 – Október 22.)


Nagyon filozofikus hangulatban vagy, s bölcsességeidet két kézzel szórod, szívesen megosztod másokkal is. Egy dolgot hagysz figyelmen kívül: meglehet, hogy te éppen a világ nagy kérdéseit firtatod, azonban nem biztos, hogy mások rá vannak erre hangolódva. Lehet, hogy nagyon is kézzelfogható dolgok kötik le a figyelmüket, s fejtegetésed akár teherré is válhat számukra. Nézd meg jól, hogy kivel osztod meg gondolataidat, s akkor nagyon jó beszélgetőpartnerre, sőt barátra is találhatsz.






SKORPIÓ (Október 23 – November 21.)


Úgy tűnik, hogy pénzügyeid nagyon lefoglalnak ezen a héten. Látszólag nagyon jó lehetőségeket kínálnak neked, s néha már-már azt hiszed, hogy megütötted a főnyereményt. Azt gondolod, hogy jó üzleteket kötöttél, s hajlandó is vagy a megvalósulás érdekében anyagi áldozatot hozni. Később azonban kiderülhet, hogy nagyon is „mellényúltál”, s az aranybánya csak látszólag volt az, valójában, pedig csak az idődet és a pénzedet vesztegetted el. Egy megoldás van: nyisd ki jól a szemedet.






NYILAS (November 22 – December 21.)


Szenvedélyes éned kitörni kíván a hétköznapokból, s ez több síkon is megvalósulhat. Elsősorban párkapcsolatodra koncentrálódik a tüzes erő, s bizony lehet, hogy elkápráztatod kedvesedet azzal, hogy feléleszted azt a parazsat, amely már kihunyóban van kettőtök között. A parázsból ismét lobogó tűz lesz, s ha partnered nem hajlandó veled együtt lángolni, akkor bizony továbbállsz egy házzal. Vagyis megkeresed azt az embert, aki hajlandó veled együtt megélni a szenvedélyt.






BAK (December 22 – Január 20.)


Szép érzelem kerít a hatalmába, s te magad sem tudod egyelőre, hogy mire véld a dolgot. Nem tudod, hogy szerelmes vagy, vagy netán csak barátságot érzel. Bizonytalan vagy önmagadban, s ezért nem is mered megtenni a kezdő lépést. Azonban a lelked mélyén tudod: ha nem lépsz, akkor megmarad a viszony annak, ami most: szimpla ismeretségnek. Még rosszabb esetben elszalasztod az alkalmat, s akkor már hiába vágyakozol majd, ez a szerelem soha nem teljesedik be a fizikai síkon.






VÍZÖNTŐ (Január 21 – Február 19.)


Szerelmi életedben elszabadulnak a temperamentumos erők. Nagyon megtetszik neked valaki, s egy jó barátodtól olyan tanácsot kaphatsz, hogy rohand le, mutasd meg neki azt a lángoló erőt, amely most benned lakozik. Be is rontasz ajtóstul a házba, s ennek meglesz az eredménye. Nem mindenkinek tetszik az ilyen lerohanós magatartás, hiszen léteznek olyan emberek is, akik szeretik megtenni a kötelező tiszteletköröket. Ha jót akarsz, akkor ragaszkodj a hagyományos módszerekhez.






HALAK (Február 20 – Március 20.)


A szíved mélyén szeretnéd megélni a szenvedélyt, ami benned él, azonban nagyon félsz attól, hogy ez milyen fogadtatásra talál. Veled kapcsolatban partnered azt tapasztalhatta, hogy nagyon gyengéd és romantikus lélek vagy, akinek sokszor egy jó beszélgetés többet ér, mint a nyers szexualitás. Most azonban másra vágysz: talán arra, hogy szerezzen meg valaki magának, s törjön be, mint egy vadlovat. Ne félj a saját temperamentumodtól, mutasd meg bátran kedvesednek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top