Horoszkóp

51. heti horoszkóp

Az elkövetkezõ hét szinte minden jegynek arról szól majd, hogy felkészüljön testben és lélekben egyaránt az Ünnepre, a szeretet befogadására.





KOS (Március 21 – Április 20.)

A következő időszakban talán több toleranciára és odafigyelésre lenne szükség a részedről, amelyet a számodra igazán fontos embereknek tudnál nyújtani. Kissé nehezen fogadsz el minden, a tiédtől eltérő véleményt, s mivel vélhetően több időt töltesz a napokban a szeretteiddel, felmerülhet, hogy vitába torkollik a véleménykülönbség. A legfontosabb, hogy ne indulatból reagálj azokra a kérdésekre, amelyekben nézeteid mások, mint a körülötted élő emberek gondolatai, megoldási módjai.







BIKA (Április 21 – Május 20.)

Remélhetőleg alkalmad nyílik pihenésre és lazításra az ünnepek alatt, valamint arra is, hogy azokkal töltsd az idődet, akikkel szeretnéd. Azonban az öröm mellett némi feszültség is munkál a lelkedben, talán túl hosszú ideig fojtottad vissza agresszivitásodat, dühödet. Figyelj arra, hogy ezeket a negatívumokat ne azok kapják, akik most „kéznél vannak”, s ne öntsd rájuk a visszafojtott haragodat. Ha tudatosan törekedsz az örömre és a boldogságra, akkor nagyon kellemesen töltheted el ezeket a napokat.







IKREK (Május 21 – Június 21.)

Csak egyetlen dolgod van az ünnepek alatt, mégpedig az, hogy merd átengedni magad a szeretet melegének, s az érzelmeknek. Nem is olyan könnyű ez a feladat, hiszen amint átengednéd magadat az elérzékenyülésnek, meghatottságnak, intellektusod rád szól, hogy ne viselkedj ilyen meggondolatlanul érzelgősen. Hiszen, ha kimutatjuk érzelmeinket, akkor egyben sebezhetővé is válunk, ezt, pedig nem mindenki vállalja fel szívesen, de ki tudja, talán egyszer-egyszer megéri vállalni a kockázatot.







RÁK (Június 22 – Július 22.)

Igazi tehetséged van ahhoz, hogy másoknak megteremtsd az otthon melegét, s valóban rajtad múlik majd, hogy az ünnep fénye mindenkire egyformán szépen ragyogjon, aki csak fontos neked. Örömmel vállalod a gondoskodás feladatát, s valójában nem is vársz cserébe semmit, a feladat egyben jutalom is számodra. Mindenesetre miközben másokról gondoskodsz, másokat boldoggá teszel, figyelj arra, hogy önmagadat is szeresd egy kicsit, neked is jusson egy kis idő magadra.







OROSZLÁN (Július 23 – Augusztus 22.)

Hihetetlen játékossággal, örömmel töltöd el ezeket a valóban nagyon fontos napokat. Ha vannak gyermekeid, akkor minden bizonnyal nagyon boldogok, hiszen lényedből sugárzik az elfogadás és a közös játék téged is, és gyermekeidet is nagyon sok mindenre, megtanít. Elsősorban azért nagyon fontos, mert általa közelebb kerülhettek egymáshoz, s hosszú távon is megalapozza a jó szülő-gyermek kapcsolatot. Szerelmi életedben is működnek az örömteli, spontán erők.







SZŰZ (Augusztus 23 – Szeptember 22.)

Kissé szégyenlős vagy, hiszen ez lényedből is adódik. Könnyen lehet, hogy nem mindig tudod kimutatni mindazt a sok érzelmet, ami a lelkedben rejlik, s ez a tulajdonságod megmutathatja magát az ünnepek alatt is. Inkább arra helyezed most is a hangsúlyt, hogy minden „rendben” menjen, vagyis, hogy szervezetten folyjék az ünnepi készülődés. Lehet, hogy egy pici spontaneitást beengedhetnél az életedbe, hiszen nem biztos, hogy fejetlenségbe torkollna egy kis játékosság.







MÉRLEG (Szeptember 23 – Október 22.)

Örömteli készülődéssel és igazi elengedett lelkiállapottal vagy jelen az ünnepekben, s ez magában foglalja azt is, hogy ki is mutatod, hogy mennyire kedves neked a szeretteiddel, barátaiddal töltött idő, s nagyon is értékesnek tartod ezeket a perceket. Kedvességed elbűvöli a környezetedben élő embereket, mindenkire odafigyelsz, s senkiről sem felejtkezel el. Mindenesetre tiszteletet érdemel, hogy igényesen tudod megfogalmazni érzelmeidet, s amit mondasz, az őszinte és a szívedből fakad.







SKORPIÓ (Október 23 – November 21.)

Kissé még mindig feszült a lelkiállapotod, pedig már igazán megengedhetnél magadnak egy kis lazítást. Lehet, hogy sok most neked a nagy jövés-menés, ami az ünnepekben szokásos, hiszen ilyenkor az emberek szívesen látogatják meg a számukra fontos embereket. Neked azonban nyugalomra lenne szükséged, s – bár úgy teszel, mintha a rokonság látogatása nagyon is kedvedre való lenne – a lelked mélyén arra vágysz, hogy önmagaddal is foglalkozhass egy kicsit.







NYILAS (November 22 – December 21.)

Figyelj a következő napokban arra, hogy nem feltétlenül kellene mindent kimondanod, ami a fejedben jár. Persze lehet, hogy amit közölsz az számodra nem is bántó, s mondhatni, hogy természetesen hangzik, de Te egy nagyon temperamentumos és karakán ember vagy. Mások, pedig sokkal érzékenyebbek ennél, s könnyen lehet, hogy az ünnepi hangulat egy rosszul fogalmazott mondat miatt időlegesen tönkremegy. Elképzelhető, hogy tudatosan kellene ügyelned arra, hogy mit közvetítesz mások felé.







BAK (December 22 – Január 20.)

Általánosságban véve egy kicsit sértődött lehet a hangulatod, s talán ez köszönhető a fáradtságodnak is. Nincs mindig ínyedre a nagy ünnepi készülődés, s talán ahhoz sem sok kedved van, hogy ajándékok után rohangálj. A legszívesebben pihennél egy kicsit, s adnál önmagadnak egy kis időt a regenerálódásra. Azonban azon kapod magadat, hogy a napok elszaladnak, s még sehol sem, tartasz az ajándékvásárlással sem. Ilyen körülmények között ügyelj arra, hogy az ünnepek ne a teljesítményről szóljanak.







VÍZÖNTŐ (Január 21 – Február 19.)

Kicsit bizonytalan lehetsz kapcsolati rendszereid működőképességében, valamint abban is, hogy kihez, milyen módon kellene viszonyulnod. Lehet, hogy részed lesz abban, hogy találkozol régen látott rokonaiddal, hozzátartozóiddal, s bizony az első pillanatban azt sem tudod, hogy miként is kellene viselkedned. Sokat segíthet, ha természetes vagy, s nem zárkózol be egyfajta „merev páncélba”. Hiszen ki tudja, ezekben a napokban, még értékes kapcsolatokat is köthetsz.







HALAK (Február 20 – Március 20.)

Nemcsak a szűk családi körről szólnak számodra az ünnepek, hanem nagy valószínűsséggel, munkatársaiddal is kimutatjátok egymásnak, hogy fontosak a munkahelyi kapcsolatok is számotokra. Rájöhetsz, hogy a munkahelyed is olyan számodra, mint egy nagy, család, s végül is szívesen tartozol oda, bár az anyagi vonzatával nem mindig vagy megelégedve. Egy kicsit bosszanthat, hogy több pénzt szeretnél rászánni az ünneplésre, mint amennyit végül is megengedsz önmagadnak.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top