Kos (március 21. – április 20.)
Kedves Kos!
Egyáltalán nem szeretsz sorban állni, a sorban második is alig akarsz lenni. Most is találsz magadnak valamit, amit irányíthatsz, szerepet vállalhatsz valamiben, a figyelem központjában szeretnél lenni. Akarod, hogy észrevegyenek, és hogy elismerjenek. Ez a késztetés, vágy, óhaj, olyan erős lehet, hogy kevés dolog tudna most visszatartani. Jól kézben tudod tartani akár saját, akár mások ügyeit, fel tudod mérni a helyzeteket, és jól tudsz irányítani. Nyugodtan adhatsz másoknak is tanácsokat.
Bika (április 21. – május 20.)
Kedves Bika!
A társas viszonyokon belül, különösen a másik nemhez fűződő kapcsolatok és konfliktusok a szokásosnál erőteljesebb érzelmi színezetet kapnak. Figyeld meg, hogy ilyenkor mit teszel, mondasz, vagy érzel, és mi történik körülötted, mert így olyasmit is észrevehetsz magadon, aminek általában nem vagy tudatában. Sokaknál ez egy igen drámai, feszült időszak lesz, mivel mostanra váltál készek arra, hogy kipróbáld, az átalakított személyiséged mennyire bírja el a szorosabb kapcsolatokat.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Kedves Ikrek!
Bármilyen feladat is szerepel naplód mai lapjának rovataiban, mindent sikerül sorban elvégezned. Délelőtt kezd azokat a feladatokat megoldani, amihez az írás elengedhetetlen, pl. csekkeket kitölteni, borítékokat megcímezni, képeslapokat írni, stb. A kora délutáni órák lesznek a legalkalmasabbak arra, hogy ügyeket intézz, mint posta, bank, ebédbefizetés, stb. A délutánt szánd a holnapi munkák előkészítésére, este pedig kapcsolódj ki, végre megnézheted kedvenc sorozatodat a TV-ben.
Rák (június 22. – július 22.)
Kedves Rák!
Vizsgáld meg, hogy amiben azt hiszed, hogy következetes vagy, ott nem csupán a konokságról van-e szó, és lehetnél alkalmazkodóbb, kompromisszumra hajlóbb. Felfogásod beleérző. Készen állsz minden lelki állapot felfogására. Ezt biztosítja fantáziagazdagságod, beleérző képességed. Más ember atmoszférájára igen fogékony vagy. Személyes kapcsolatokban talán túl engedékeny, lágy. Szinte tapadni tudsz érzelmileg a másik emberhez.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kedves Oroszlán!
Ha a személyes horoszkópodban a Nap hangsúlyos, pl. házcsúcson áll, vagy több fontos és erős fényszöget kap, abban az esetben a magas pozíciót nem kapod, hanem saját munkáddal, törekvéseddel éred el. Meg kell tanulnod, hogy minden személyes erődet, képességedet latba vetni, ellenségeidet elhallgattatni, az ellentétes tendenciákat elsimítani, vagy beépíteni saját elképzelésedbe, saját életviteledbe.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kedves Szűz!
A gondolkodás folyamatában igen nagy szerepe van két útnak, ezek az analízis, és a szintézis. A Merkúr neked személy szerint az analizáló képességet ajándékozta. Művésze vagy az egységek részekre bontásának, Mestere vagy annak, hogy tartalmi vagy formai szempontok alapján a nagyobb egészet kisebb egységekre, végül pedig elemeire bontsd szét, hogy az egészet a részeiből meg tudd érteni. Ezért kiváló kutató válhat belőled bármilyen területen.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kedves Mérleg!
A Mérleg jegyében született ember a pillanatok embere, ettől tud mindig bájos és kedves lenni, vágyakozik valamire, annak birtokába jut, eltelik vele, és nevetve elfordul tőle. Így van ez a szerelemmel is. Minden, amit női praktikának hívunk, megtalálható a kelléktáradban, a szépítkezés művészete, az arcjáték, az elpirulás, a fellelkesülés, a kacérkodás, a rejtőzködés, a féltékennyé tevés, ezek nálad adottságok, és jól tudsz bánni velük.
Skorpió (október 23. – november 22.)
Kedves Skorpió!
Az élet egyik alapja a belső dinamika, ami mozgásban, energiában fejeződik, vagy inkább tör ki. Érzelmileg olyan belső nyugtalanságon alapszik, amely el akar érni valamit. Az a puszta tendencia nyilvánul meg ebben, hogy több legyen, hogy jobb legyen valakinél, ugye te is ezt érzed kedves Skorpió? Sokszor a legyőzési, a felülkerekedési vágy ez a hajtóerő. Úgy érezheted, hogy le kell győznöd valakit, akár önmagadat, hogy le kell mondj valamiről, hogy egy kitűzött célt elérj.
Nyilas (november 23. – december 21.)
Kedves Nyilas!
A Nyilas jegyében uralkodó Jupiter harcos, küzdő, versengő szelleme érvényesül. Fokozatosan felszökő a vitalitásod. Mozgásodat, lendületedet a lelkesedés szítja. Ha azonos irányban, folyamatosan kapod az impulzusokat, akkor képes vagy arra, hogy állandóan erősítsd, fokozd a lendületedet. A megvalósítandó cél, a cél megvalósításának tudata, nyugtalanságban tart. Ha döntéshez, vagy egy folyamat finiséhez érsz, akkor emelkedett hangulat, száguldó, pulzáló jelleg lesz urrá rajtad.
Bak (december 22. – január 20.)
Kedves Bak!
Az akadályok, a tiltások, a törvények körüli próbálkozások és kudarcok révén bizonyos eredményekre tesz szert az ember. Tudáshoz és ismeretekhez jut. Megtudja, megtapasztalja, hogy milyenek a dolgok, mit lehet, és mit nem lehet velük kezdeni. A lehet, nem lehet megtapasztalása vár ma rád, a törvények, tilalmak, parancsok felismerése. Ne feledd, már születésünktől számtalanszor a küszöb őrének akadályaiba ütközünk.
Vízöntő (január 21. – február 18.)
Kedves Vízöntő!
Alapvető számodra az ideológiai agatartás. Az eszme a legfontosabb neked. Azt tartják a régiek, hogy a Vízöntő ember a született felvilágosító. Amiben valami értelmet, szellemiséget látsz, azt te is felkapod, azért a végletekig megteszel mindent, hogy azt elmélyítsd, érvényre juttasd. Ha viszont érzelemmel akarnak rád hatni, vagy ki akarnának hozni a sodrodból, azt nem tudják elérni nálad. Érveidet hűvösen végig viszed, bizonyítékaidat sorolod, és hajlandó vagy felfogásodat megmérni az ellenfél érvei által is.
Halak (február 19. – március 20.)
Kedves Halak!
Felfogásod, fantáziával telt. A történéseket passzív együttérzéssel kíséred, minden irányban kitérsz oddadó lelki alkatoddal, mintegy kószálsz az események és azolk hangulati benyomásai között. Végül az így nyert benyomásokat önmagában érzelmi töltéssel, azok hangulati elemeivel együtt egybeolvasztod. Ingaszerűen kíséred az eseményeket. Hol csöndes odaadással állsz mellettük, hol teljes intenzitással.