Horoszkóp

Heti horoszkóp 2006. február 13-tól február 19-ig

Kos

Még a hideg februári idő ellenére is szép napoknak nézel elébe. Önfeledtnek tűnsz a környezeted számára, mégis úgy érzed, mintha kissé zavart állapotban lennél, egyfajta ködös lelkiállapotban várod, hogy valami végre történjen veled is. Mindegy, hogy valaki vagy valami hozza-e meg a változást, minden megváltozhat egyik pillanatról a másikra, s megtapasztalhatod azt az eszeveszett izgalmat, amit már régen éreztél. Közben, pedig tudod jól, hogy az újdonság varázsa sosem tart sokáig, s megint maradnak a szürke hétköznapok. De legalább, – ha néhány napra is -, érezni fogod, hogy igazán élsz.
Szerelem: Minden Kos számára izgalmas napok következnek, akik még nem találták meg az igazit, most bizony minden esélyük megvan erre!

Bika

Bizonytalannak érzed magad, különböző félelmeid vannak, pedig erre nincs túl sok okod. Félsz attól, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, függetlenül attól, hogy van-e erre utaló konkrét körülmény. Még akkor is megfogalmazódik benned ez a félelem, ha pillanatnyilag úgy érzed, hogy „megy a szekér”. Ennek hátterében felelősségtudatod húzódik meg, hisz tudod, hogy nemcsak családod függ tőled, hanem más emberek is. S nem utolsó sorban magaddal szemben is komoly elvárásaid vannak.
Szerelem: Meglévő párkapcsolatodban ne keress hibákat, mert nincsenek. Aki független szabaduljon ki a négy fal közül a hétvégén, és ismerkedjen!

Ikrek

Váratlan, s egyben fura helyzeteket tartogat neked a következő pár nap, méghozzá különösen a pénzügyeidet tekintve. Ezt a fajta anyagi jellegű kiszámíthatatlanságot nem csak most, hanem régen is nagyon nehezen viselted, s lelki szinten is megpróbáltatásnak lehetsz kitéve. Máskor talán nem érintene ilyen mélyen, hisz mindig biztos vagy benne, hogy minden körülmények között kimászol a nehéz helyzetekből, most azonban sokkal több odafigyelésre, és gondolkodásra lesz szükséged, hogy ésszerű és jó megoldást találj a problémára.
Szerelem: Szerelemben szerencsére nincs gondod, nyugodt, kiegyensúlyozott napok következnek. Ha még szingli vagy, a szerdai nap hozhat meglepetést számodra!

Rák

Kicsivel több pénz állhat a házhoz, mint amennyit reméltél, s ez mélységes elégedettséggel és büszkeséggel tölt el. Karriered területén is fejlődésre számíthatsz, ráadásul mindez kemény munkádnak a gyümölcse. Elmondható, hogy a jól végzett munka örömével fogadod az új lehetőségeket, s nem okoz majd az sem gondot, hogy a továbbiakban is jól teljesíts munkád területén. Jó ötlet lehet, ha családoddal vagy kedveseddel is megosztod a sikerélményt.
Szerelem: Kiváló alkalom ez a hétvége arra, hogy kipihenjétek pároddal a hét fáradalmait. Akinek még nincs párja, szintén jól teszi, ha nem a négy fal között vészeli az a hétvégét!

Oroszlán

Nagyon vágysz már arra, hogy végre téged is megbecsüljenek, felnézzenek rád, elismerjék otthoni vagy munkahelyi tetteidet. Ráadásul épp csordultig vagy romantikára való igénnyel, s mindenkinek ki akarod mutatni érzelmeidet. Azonban az utolsó pillanatban eszedbe jut, hogy mi lesz, ha kedvességed, szeretetre méltó gesztusaidat kihasználják, visszaélnek vele, s talán nem is viszonozzák. Ezért inkább úgy gondolod, ismét maradjon minden a régiben: belesüppedsz a hétköznapok szürkeségébe.
Szerelem: Párkapcsolatodra is ráférne egy kis frissítés, na hagyd, hogy idő előtt ráunjatok egymásra! A szingli Oroszlán ezen a héten észre sem veszi a kínálkozó lehetőséget… Vagy mégis?

Szűz

Erősen csapongsz mostanában a szeretetet és a gyűlöletet érzése között. Egészen végletesen érzel és kommunikálsz. Ha szeretsz valakit, akkor lehoznád neki a csillagokat is, ha pedig gyűlölöd… nos akkor legszívesebben megfojtanád egy kanál vízben. Csak az tart vissza attól, hogy ilyesmit tegyél, mert a lelked mélyén elítéled az ilyesmit. Indulatosságod a tetőponton van, nem tanácsos most veled szemben konfliktust kezdeményezni. Felesleges energiáidat inkább munkádba, vagy otthonod szépítgetésébe öld bele!
Szerelem: Párkapcsolatodban is konfliktus jöhet vita után. Nem tanácsos párodat kihozni a sodrából! Ha még magányos vagy, ezen a héten rossz hangulatodnak köszönhetően, könnyen elriaszthatsz egy kedves embert.

Mérleg

Olyan pozitív időszakot élsz most, amikor nagyon energikus vagy, s szinte minden tervedet könnyedén sikerre viszed. Azonban ehhez az óriási erőhöz most felelősségérzet, s erős szilárdság is társul. Megvan hozzá minden képességed és lehetőséged, hogy megvalósítsd álmaidat. Képes vagy arra, hogy átgondold és alaposan megtervezd lépéseidet, amelyek ahhoz kellenek, hogy a végső célt szinte könnyedén elérd. Ilyen körülmények között biztos a siker!
Szerelem: Csak akkor nem érsz el sikereket a szerelem területén, ha nem akarsz! Most végre megszüntetheted a szingli létet! Ha már van párod, együtt örül veled sikereidnek.

Skorpió

Egészen furcsa vágyak keríthetnek hatalmukba a következő napokban. Ezek az érzelmek eddig is ott lappangtak a lelked mélyén, s többször megpróbáltad már őket elhessegetni magadtól. De nemcsak vágysz az új élményekre munka, kapcsolat vagy éppen szexualitás terén, hanem épp most világosodhat meg számodra, hogy milyen unalmas és egysíkú lett életednek ez a területe mostanság. Ideje ezen változtatnod!
Szerelem: Párkapcsolatodra is ráférne a frissítés, ha pedig egyke vagy, csak nézz körül, és ragadd magadhoz a kezdeményezést!

Nyilas

Olyan ideges lehetsz ezekben a napokban, hogy jobb, ha barátaid, rokonaid is elkerülnek. Minden apróság kiborít, s nagyon hullámzóvá válhat a kedélyállapotod. Egyik pillanatról a másikra negatív éned kerül előtérbe, s bizony alaposan megsérthetsz néhány embert! Nem baj, ha az asztalra csapsz, csupán kicsit megfontoltabban tedd! Meglepő, de néha pont ez a cselekedet használ a régen megoldatlan ügyek elrendezésében. Vége a türelmednek, s ezt ki is nyilvánítod az illetékesek felé. Hisz épp itt az ideje ezeket rendezni…
Szerelem: Légy óvatos, mert nagy konfliktus keveredhet kapcsolatodban feszült hangulatod miatt. A magányosok se sértsenek meg senkit ok nélkül, hisz ki tudja, épp a Nagy Őt is elriaszthatják.

Bak

Ne feszítsd túl a húrt: különösen ne a teljesítmény és a munkahelyi robot tekintetében. Nem okos dolog kíméletlenül hajtanod saját magadat, egyáltalán nem biztos, hogy ez a viselkedés hozza meg majd a kívánt sikert és elismeréseket. Biztos, hogy feletteseid észreveszik szorgalmadat, és azt is, hogy nagyon értesz ahhoz, amit csinálsz. Azonban, az már egyáltalán nem biztos, hogy megéri minden idődet és energiádat munkádba fektetned, az arany középutat kellene megtalálnod mihamarabb!
Szerelem: Párkapcsolati gondok mindig vannak. Nyugodt körülmények között beszéljétek meg a problémákat. Szerencsére a feszült hangulat a hétvégére elmúlik, így jó eséllyel futsz neki a lehetőségnek, hogy megismerkedj egy izgalmas személlyel.

Vízöntő

Úgy érzed, hogy újra és újra kihasználják jóságodat, s azt, hogy szinte a homlokodra van írva szelídséged és türelmed. Nem a Te kenyered a vita és a veszekedés, de ezen a héten bizony megkapod: akár az utcán, akár pedig otthon. A sarkadra kell állnod, s pont arra tanít most az élet, hogy ki kell állnod magadért. Elítéled az indulatosságot, az agressziót, még akkor is, ha önmagadat véded meg általa. Azonban néha nincs más választásunk, bizony vissza kell vágnunk!
Szerelem: Szép párkapcsolatod a héten is kellemes időszaknak néz elébe. A magányos Vízöntők számíthatnak néhány igen kellemes flörtre.

Halak

Érdekes és jó lehetőséget kínál fel számodra az élet: új üzleti távlatok nyílhatnak meg előtted, vagy pedig egészen új munkalehetőségek, egészen új területeken. Nagyon jónak tűnnek ezek az újdonságok, s talán sok pénzt is kereshetnél, ha belefognál valamelyikbe. Mégis félsz attól, hogy új helyzetekben próbáld ki saját magadat, s nem nagyon mersz váltani. Lehet, hogy ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy „járt utat járatlanért el ne hagyj!” És milyen igazad lehet…
Szerelem: A régi kapcsolatot újra kell értékelni, nem rossz, de vár rá némi módosítás. Ha még szingli vagy, akkor most ezen a téren is komoly változásokra számíthatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top