Kedves Kos!
A hosszú távra szóló, fontosabb döntéseidet vagy terveidet most jobb lenne egyelőre félretenni. Gondolkodásodat ugyanis érzelmi szempontok befolyásolják, és nem a tárgyilagos megfontolás. Elegendő energiával rendelkezel a kemény és szorgalmas munkához, de csak olyan feladatokra vállalkozz, amelyhez személyesen is kötődni tudsz. Érzelmeid és vágyaid igen erőteljesen, sőt szenvedélyesen nyilvánulnak meg. Olyan emberekkel vedd körbe magad, akik képesek kiváltani belőled az ilyen érzelmeket. Sokkal szubjektívebbé válsz, mint általában, tehát jobb, ha távol tartod magad mindentől, amihez szigorú tárgyilagosság szükséges.
Kedves Bika!
Ennek szerencsés időszaknak kellene lennie, melynek révén embereket, pénzt vagy tárgyakat vonzhatnál magadhoz. De ez több mint szerencse; arról a képességedről van szó, hogy egyszerűen csak hagyod megtörténni a dolgokat anélkül, hogy erőlködnél. Romantikus hangulat lengi körül szerelmi életedet, és egyébként is minden kapcsolatod nagyon kedvezően alakul. Olyan embereket is magadhoz vonzhatsz, akik később a segítségedre lesznek.
Kedves Ikrek!
Arra törekedj, hogy mindenkivel félreérthetetlen formában közöld gondolataid legjavát, de természetesen nem ez a módja, hogy barátokat szerezz vagy bárkit befolyásolj. Próbálj egy kicsit tapintatosabb lenni. Ha önkritikusan fogod fel a dolgokat, akkor most megtudhatod, mit gondolnak rólad a többiek. Ilyenkor ugyanis ingerlékeny vagy harcias embereket vonzol magadhoz. Ismét csak hasznodra válna az önvizsgálat. Az elfojtott düh vagy frusztráció lehet mindennek az oka. Keresd meg, mik ezek, és akkor valóban továbbléphetsz.
Kedves Rák!
Jól érzed magad, így jól tudsz másokkal is együttműködni. Megfelelő időpont a tanácskozásra. E tranzit lökést ad lelkierődnek, és néha fizikai energiával is feltölt. Erős ellenhatások híján nyugodt, békés, kiegyensúlyozott lelkiállapotba kerülhetsz, összehangolódhatsz a környező világgal. Ez kisugárzik mindenfelé, és különösen intim kapcsolataidban érezteti jótékony hatását.
Kedves Oroszlán!
Pozitív viszonyulásod mindenhez és mindenkihez kellemes időtöltést ígér barátaid társaságában vagy bármilyen csoportos megmozduláson. Ez egyike azon kellemes és boldog időszakoknak, amikor úgy tűnik, minden elképzeléseidnek megfelelően alakul körülötted. Mindez nem a szerencsének, hanem pozitív hozzáállásodnak köszönhető. Remek alkalom ez arra, hogy áttekintsd életed, célokat és terveket készíts jövődre nézve, ma ugyanis összefüggéseiben láthatod az egész képet.
Kedves Szűz!
Képes leszel az átfogó szemléletmódra, és kellő előrelátással tudsz tervezni. Mások nézeteivel szemben nagyobb türelmet tanúsítasz és szervezőkészséged is hatékonyabbá válik. Ne engedd azonban, hogy e ragyogó áttekintés mellett fontos részletek maradjanak észrevétlenül, és ne feledd: te sem vagy tévedhetetlen. Kiváló alkalom egy kis önvizsgálatra.
Kedves Mérleg!
Mindenféle üzleti ügynek kedvez ez a nap. Arra is jó, hogy csoportokkal foglalkozz, vagy kedvező benyomást tegyél valakire. Ez egy kitűnő tranzit mindenféle pénzügyi művelethez, mind kereskedelmi, mind magánvonalon. Menj el egy múzeumba vagy koncertre, tégy bármit, ami biztosítja számodra az áhított szellemi ösztönzést.
Kedves Skorpió!
Érzelmeid egyszerre fokozódnak és elmélyülnek, ugyanígy pszichikus képességeid is. Ilyenkor jobban meg tudod őket és önmagadat is érteni. Biztonságban tudhatod talapzatodat, és egynek érezheted magad a világgal, mely támogat minden lépésedben. Nagyon kedvező időszak egy fogyókúra megkezdésére. Kiváló időszak továbbá lakásokban vagy lakóhelyen javítások vagy más változtatások elvégzésére.
Kedves Nyilas!
Ez most a pozitív érzések és az optimizmus időszaka. Vállald a kezdeményezést és menj elébe a lehetőségeknek, akkor minden simán fog alakulni. Jó időszak beszerzések vagy értékesítések lebonyolítására, jövő tervezésre, elképzelések végrehajtására. Alkalmas pillanat nézeteid, ötleteid népszerűsítésére. Ha mások nem is értenek egyet veled, mindenképpen értékelni fogják felvetéseidet.
Kedves Bak!
Ma lassan fokozódó sikereket érhetsz el, ezek azonban minden tekintetben megalapozottak. A bolygóállások biztosítják, hogy fegyelmezni tudd magad, és örömödet fogod lelni abban is, ha egyedül vagy. A családod idősebb tagjainak akár anyagi, akár szellemi, akár érzelmi támogatására számíthatsz. Ne sajnáld, ha véget ér egy kapcsolatod, ennek épp most volt itt az ideje.
Kedves Vízöntő!
Változásokon megy keresztül az életed, és ha megpróbálsz ellenállni, az könnyen balesethez vezethet. Legyél nagyon körültekintő. Előfordulhatnak szívpanaszok is, ha egyébként is hajlamos vagy a szívbetegségre, nagyon kellene vigyáznod. Nem ártana, ha elmennél egy alapos felülvizsgálatra. Ez egyes Vízöntők életében a lázadás időszaka lehet, a kötöttségek, valamint korlátozások lerombolásának időszaka.
Kedves Halak!
Vess el minden önbizalmat romboló gondolatot, és élj úgy, hogy igazolva legyen az a magas szintű álom, amit kivált ez a bolygóállás. Feltétlenül kerüld az alkohol, altató vagy nyugtató fogyasztását, különösen, ha egyébként is lennének folyadékháztartási problémáid. Most nem ártana egy szemészeti felülvizsgálat sem. Ez az időszak tartós kötelezettségvállalásra nem alkalmas.