nlc.hu
Horoszkóp
Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

Az egyiptomi asztrológia szerint minden évet egyetlen bolygó ural. Ez határozza meg, hogy milyen lesz a hangulatunk, milyen dolgok történhetnek velünk és az élet mely területén érhetünk el nagyobb eredményeket. Az idei évet a karma bolygója, a Szaturnusz uralja, amely sorsszerû változásokat jelez.





Sorsforduló: a karrieredben

Szerelem: Elválsz a régitől azért, hogy hozzámenj az újhoz. A régi viszonynak leáldozott az ideje, hiszen sem ő, sem te nem tudtatok már olyan elfogadóak lenni, mint korábban. Ráadásul a kapcsolatban több volt a villámsújtotta időszak, mint a derűs, napfényes. Mindennek oka, hogy te új feladatot kaptál, amiben bizonyítanod kell, és a partnered ebben a helyzetben nem tud annyit és azt adni, amire neked szükséged lenne. Az idei évben jobban tennéd, ha nem akarnád hivatalosan, a törvény színe előtt összekötni senkivel az életed, mert ha ezt teszed most, válás lesz a vége.

Sorsszerű lehetőségek 2007-ben:
• Segíts egy beteg kollégán vagy ismerősön, akivel a kapcsolatod talán nem volt szoros. Ezzel lehetőséget kapsz a sorstól, hogy jóvátedd azt a hibát – esetleg bántást –, amelyet ugyan nem ellene, de elkövettél.

• Ha szerető vagy, és ő kihasznál téged, vagy neked csak a titkos harmadik szerepét osztotta, amin nem akar változtatni, akkor a sors lehetőséget kínál egy új kapcsolattal arra, hogy kiszállj belőle.

• Ha olyan valakit sodor az utadba az élet, aki szenvedélybeteg, annak a szereteteddel, a segítségeddel annyi erőt adhatsz, hogy kihúzhatod őt a bajból.

• A szomszédoddal vagy a rokonaiddal a csatabárdot nem sikerül elásni csak ősszel, amikor az életükben olyan esemény történik, hogy végre-valahára jobb belátásra jutnak, és nyugalom költözik a hétköznapjaitokba.

Egészség: A szíved összevissza kalapálhat ebben az évben, érdemes lenne a vérnyomásodat többször megmérni. Esetleg vérnyomásmérőt is beszerezhetnél, és amikor front van, légy résen, semmi fizikailag megerőltető dolgot ne végezz!

Pénzügyek: Előfordulhat, hogy az idén többször állást változtatsz. Ha megkínálnak egy külföldi lehetőséggel, azt akkor is el kell fogadnod, ha ezért most nagyobb kiadásokba vered magad.

Sorsszerű változás: A karrieredben, mert most bebizonyíthatod, hogy nincs nálad jobb a szakmában. Ugyan hatalmi harcokra van kilátás, de olyan szövetségest tudhatsz az oldaladon, akivel nagyobb kockázatot is vállalhatsz, mert biztos lehetsz a győzelemben.

Hajlamos vagy 2007-ben: Az önérvényesítéssel és az agresszióval kapcsolatos belső szelencéd fedele többször kinyílik, és úgy viselkedsz, mint egy őrült viking harcos. Próbálj meg uralkodni magadon, főleg akkor, amikor egy régi ellenséged bukkan fel, akit legszívesebben leordítanál a föld színéről. Csak diplomatikusan! – legyen ez a jelmondatod az idei évben, mert csak így leszel sikeres.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top