nlc.hu
Horoszkóp
Tibeti asztrológia

Tibeti asztrológia

A tibeti asztrológia tudománya négy jól elkülöníthetõ forrásból merít: a bön vallásból, a kínai és az indiai asztrológiából, valamint a buddhista Kalacakra Tantrából. Most megtudhatod, hogy miként jellemzik a különbözõ évben születetteket.

Tibetben, ha gyerek született, a falu lámája – aki az asztrológus szerepét is betöltötte – elkészítette a baba horoszkópját, és meghatározta, hogy milyen szertartások szükségesek a negatív bolygóhatások kiküszöbölésére, a gyermek életének védelmére. Az asztrológus a házasságkötésnél is fontos szerepet játszott, mert összehasonlította az ifjú pár horoszkópjait, és ha a véleménye kedvező volt, a kérő képviselői látogatást tettek a menyasszony családjánál a „leánykérő sörrel”.

Halottak horoszkópja

A tibeti asztrológus elkészítette a „halottak horoszkópját” is, amivel a temetési szertartás mikéntjét és az időpontját határozta meg. A tibetiek számára ez rendkívül fontos volt, mert úgy vélték, ha nem tartják be az asztrológus temetésre vonatkozó utasításait, ennek kedvezőtlen kihatásai – betegség, szegénység és hasonlók – az elhunyt családját fogják sújtani.
Tibetben az asztrológiai tanulmányok az orvosi oktatás részét is képezték, az orvosoknak tudniuk kellett, hogy a gyógyszerek elkészítésének és alkalmazásának mi a legkedvezőbb ideje. Például a XIII. dalai láma uralkodása alatt (1876–1933) Lhászában megalakult az Orvostudományi és Asztrológiai Intézet, amely egészen 1960-ig működött, amíg a kínaiak elfoglalták az országot.

Keresd ki a születési éved alapján, hogy melyik elemhez tartozol!

Fehér 1 1927 1936 1945 1954 1963 1972 1981 1990 1999

2008

Fekete 2 1926 1935 1944 1953 1962 1971 1980 1989 1998 2007
Kék 3 1925 1934 1943 1952 1961 1970 1979 1988 1997 2006
Zöld 4 1924 1933 1942 1951 1960 1969 1978 1987 1996 2005
Sárga 5 1923 1932 1941 1950 1959 1968 1977 1986 1995 2004
Fehér 6 1922 1931 1940 1949 1958 1967 1976 1985 1994 2003
Vörös 7 1921 1930 1939 1948 1957 1966 1975 1984 1993 2002
Fehér 8 1920 1929 1938 1947 1956 1965 1974 1983 1992 2001
Vörös 9 1919 1928 1937 1946 1955 1964 1973 1982 1991 2000

 

 

 

 

 

 

 

Fehér 1
(Parkha Kham)

• Jellemzője: Intuitív, beleérző, adakozó, ennélfogva sebezhető és könnyen kizsákmányolható. Olykor a viselkedése zavart, kevésbé ambiciózus. A helyzetekhez inkább passzívan alkalmazkodik, nem harcol.

• Szerencsés életszakasz: 35–38. életév.

• Egészség: Hajlam gyógyszerfüggőségre, hangulata változékony, érzékeny testtája a veséje, a hólyag.

• Anyagi helyzete: Egész életében a középúton halad, nem nagy áldozat tőle szerényen élni, mérsékelten költekezni.

Fekete 2
(Parkha Khön)

• Jellemzője: Szeretetre méltó, konvencionális gondolkodású, nem kezdeményez, inkább azt várja, hogy őt szólítsák meg. Kitűnő munkaerő, megbízható, intelligens, a párkapcsolatban ő a figyelmesebb. Ugyan nem tartozik a konyhatündérek táborába, de imádja az édességeket.

• Szerencsés életszakasz: 45–47. életév.

• Egészség: Emésztőszervi problémák, a háttal, valamint a vérrel kapcsolatos betegségek is kialakulhatnak. Érzékeny szerve a bőre.

• Anyagi helyzete: Egyensúlyban van, nem szegény, nem gazdag. Ami katasztrófát jelenthet, az a spekuláció, a tisztesség útjáról való letérés.

Kék 3
(Parkha Cin)

Jellemzője: Független egyéniség, aki tele van optimizmussal, lendülettel, idősebb korában is fiatalokkal barátkozik. A társaság középpontja, remek mesélő, ambiciózus, hajlamos a türelmetlenségre, a makacsságra, és hitvallása, hogy az életben minden lehetséges, csak akarni kell.

• Szerencsés életszakasz: 34–38. életév.

• Egészség: Érzékeny testtája a lába, hajlamos a visszerek, a seprűér kialakulására. Mentális és idegi problémák is létrejöhetnek.

• Anyagi helyzete: Inkább tücsök, mint hangya. Nem tartozik a gyűjtögetők, kuporgatók táborába, amit keres, azt el is költi.

Zöld 4
(Parkha Zön)

• Jellemzője: Engedelmes, jóravaló, akinek nagy hibája a döntésképtelenség és a kevéske akaraterő. Csapongó, gyorsan tud egyik témáról a másikra váltani. Stílusa könnyed, kifelé nyitott, mosolygós, barátságos, belül makacs.

• Szerencsés életszakasz: 39 éves koráig.

• Egészség: Reggelente ingerlékeny, hajlamos a légző-, valamint emésztőszervi problémákra, könnyebben elkapja a fertőzéseket, a vírusokat. A nemi szervek is könnyebben betegszenek meg.

• Anyagi helyzete: Ha más osztja be a pénzét, biztonságban érzi magát. Életében többször lopják meg.

Sárga 5
(Parkha Böm)

• Jellemzője: Hajlamos a szélsőséges viselkedésre, vagy nagyon kedves, vagy elviselhetetlenül utálatos. Hajlamos a lustaságra, a kicsapongó életre, a romlottságra. Nagy a szeretetigénye, a szerelemben szenvedélyes, a párkapcsolatban uralkodni akar. Szakmájában nagy karriert fut be.

• Szerencsés életszakasz: 42 éves kora után köszönt be.

• Egészség: Könnyen belázasodik, hajlamos a magas vérnyomásra, a vérkeringési problémákra, valamint az emésztőszerve sem a legerősebb.

• Anyagi helyzete: Nincs olyan anyagi csapás, amelyből ne tudna felállni. Hajlamos a szerencsejátékra, önmagával szűkmarkú.

Fehér 6
(Parkha Khen)

• Jellemzője: Spontán, spiritualitással átitatott személyiség, aki találékony, kreatív. Vezetői adottságokkal született, hódító, uralkodó személyiség. Hiú, hajlamos a beképzelt viselkedésre, retteg a bukástól.

• Szerencsés életszakasz: 28–33. életév.

• Egészség: Hajlamos a túlvállalásra, agyonhajszolja magát, gyakrabban jelentkezik nála fejfájás, szédülés, láz. Érzékeny szerve a tüdeje, a szíve.

• Anyagi helyzete: Rafinált, ha pénzről van szó. Rendkívül ügyes, bátor, ezért jobban áll anyagilag, mint az átlag.

Vörös 7
(Parkha Da)

• Jellemzője: Közlékeny, hajlamos a pletykára, kitűnő szónok, a fellépése magabiztos. Fontosak számára a külsőségek, az első benyomás, gyors a felfogása, odafigyel a részletekre, és pontosan tudja, hogy az érvényesülésben a kapcsolatok a legfontosabbak. Érzékeny, érzéki, ha párt választ, fontos, hogy az együttélés során is szabad maradjon.

• Szerencsés életszakasz: 36–40 éves kor.

• Egészség: Gyomor-, valamint hasi problémák jelentkezhetnek, a szájüregben is könnyebben alakulhatnak ki betegségek.

• Anyagi helyzete: Jelmondata: „Élvezzük az életet, és költsük el, amink van!” Nagy vagyonra nem tesz szert.

Fehér 8
(Parkha Kin)

• Jellemzője: Önfejű, makacsul ragaszkodik elképzeléseihez, nézeteihez. Konzervatív gondolkodású, ápolja a hagyományokat, és olykor véleményét másokra erőlteti. Rendkívüli erőt sugároz, kapcsolatai lassan alakulnak, és az élete végéig kitartanak. Hűséges, házassága bizalmon alapul.

• Szerencsés életszakasz: 49–55. életév.

• Egészség: Idegrendszeri problémák, a hát és a váll területe érzékeny, meszesedés, csontritkulás, székrekedés felléphet.

• Anyagi helyzete: Úgy vonzza a pénzt, mint mágnes a vasat, ért a befektetésekhez, takarékos, idősebb korában kevéssel beéri, de van mit aprítania a tejbe.

Vörös 9
(Parkha Li)

• Jellemzője: Nyitott, érzékeny, érzelmes személyiség. Irigyelt, fényűző életstílust folytat, amelyben a külsőségek játsszák a főszerepet. Túlságosan kritikus, mert magasra teszi másokkal szemben a mércét. A szerelemben szavakkal csábít, rendkívül színes a fantáziája, hajlamos a féltékenységre, és a másikat a tulajdonaként kezelni.

• Szerencsés életszakasz: 24–29. életév.

• Egészség: Az idegei, a szíve gyengébb, élete során a szemével problémák alakulhatnak ki.

• Anyagi helyzete: Fontos számára a pénz, de nincs elég kitartása a megkeresésére. Ezért ritkán van saját vagyona, legfeljebb a partnere vagy örökség révén jut hozzá.

Megjelent: Nők Lapja – 2007. február 21.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top