nlc.hu
Horoszkóp
Oroszlán

Oroszlán

Tanulók





Azok az Oroszlán szülöttek, akik még tanulnak, egész évben mindig jó helyen lesznek jó időben. Ennek a két tényezőnek a kedvező egybeesését nevezzük szerencsének. Így a 2008-as év igazán szerencsés lesz az Oroszlánok számára.

Az év elején kicsit többet kell foglalkozniuk a párjukkal – amennyiben van –, mert el van bizonytalanodva. Szüksége van támogatásra és megerősítésre az Oroszlánok részéről. Ha még nincs párjuk, akkor most ne töltsék az időt párkereséssel, mert a tanulmányaiktól vonja el őket.

Tavasszal lehetőségük lesz külföldre menni tanulni vagy dolgozni. Éljenek ezzel, mert sokat profitálhatnak belőle. Ettől függetlenül is lesz előrelépési alkalom, amely komoly elismerés és megtiszteltetés. Értékeljék, mert ez nem mindenkinek adatik meg!

Nyár elején egy barát vagy mentor támogatását élvezhetik egy olyan ügyben, amely erősen befolyásolja a jövőjüket. Fejezzék ki hálájukat, mert nem természetes, amit tőlük kaphatnak!

A születésnapjuk körül a párkapcsolati feszültségek nem lesznek jó hatással a tanulmányi előmenetelükre. Figyeljenek oda, hogy jól osszák be az idejüket és energiájukat!

Ősszel jól tudják kamatoztatni tehetségüket. Szükségük lesz az önismeretre, mert olyan feladatot kapnak, amelyet csak akkor tudnak sikeresen megoldani, ha tisztában vannak saját adottságaikkal. Ha rosszul mérik fel azokat, akkor kellemetlen helyzetbe kerülhetnek…

Az év vége felé minden vizsgájuk jól sikerül. Élvezni fogják ezt a vizsgaidőszakot, mert igazán elemükben lesznek. Telve energiával még másoknak is tudnak segíteni. Ha módjuk nyílik erre, mindenképp tegyék meg, ugyanis működni fog a „jótett helyébe jót várj” elv. Ne számítsanak se hálára, se jutalomra, mert csak így kaphatják vissza megsokszorozva azt, amit nyújtottak…

Dolgozók





Azok az Oroszlán szülöttek, akik dolgoznak, a 2008-as évet valóban sikeresnek élhetik meg. Mindig minden szerencsésen összejön az idén. Egész évben jó helyen lesznek jó időben. Ennek a két tényezőnek a kedvező egybeesését nevezzük szerencsének.

Az év elején kicsit többet kell majd foglalkozniuk a párjukkal – amennyiben van –, mert el van bizonytalanodva. Szüksége van támogatásra és megerősítésre az Oroszlánok részéről. Ha még nincs párjuk, akkor most ne töltsék az időt párkereséssel, mert a munkájuktól vonja el őket. Ráér a társválasztás, halasszák inkább az év második felére. Most jobban járnak, ha a munkájukra koncentrálnak…

Tavasszal lehetőségük lesz külföldre menni dolgozni. Mindenképpen éljenek ezzel, mert sokat profitálhatnak belőle. Ettől függetlenül is lesz előrelépési alkalmuk, amely komoly elismerés és megtiszteltetés. Értékeljék, mert ez nem mindenkinek adatik meg!

Nyár elején régi nagy vágyuk teljesülhet. Lehet ez egy utazás vagy valamilyen tanulmány. Bármelyik is fontos, hogy értékeljék, adjanak hálát a sorsnak, hisz ez nem akárkinek jön össze.

A születésnapjuk körül a párkapcsolati feszültségek nem lesznek jó hatással a hivatásbeli előmenetelükre. Figyeljenek oda, hogy jól osszák be az idejüket és energiájukat! Minél előbb meg kellene találniuk az egyensúlyt a munka és a magánéletük között.

Ősszel anyagilag sokkal jobban fog menni, mint korábban. Nagyon rájuk is fér, mert a pénzügyek egyfajta mérőeszközök, amelyekkel a munkájuk eredményességét mérhetik. A hosszú ideig tartó munka gyümölcse érik most be, és ezt anyagi értelemben is leszüretelhetik.

Az év vége felé tele lesznek energiával. Még másoknak is tudnak segíteni. Ha módjuk nyílik erre, mindenképpen tegyék meg, ugyanis működni fog a „jótett helyébe jót várj” elv. Ne számítsanak se hálára, se jutalomra, mert csak így kaphatják vissza megsokszorozva azt, amit nyújtottak…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top