Horoszkóp

Szûz

Tanulók





Azok a Szűz szülöttek, akik még tanulnak, egész évben a párkapcsolati témával lesznek elfoglalva. Ez rengeteg idejüket és energiájukat veheti el a tanulástól, ha nem figyelnek oda. Minél előbb meg kell találniuk az egészséges egyensúlyt a tanulmányok és a magánélet között. Az egészséges azt jelenti, hogy ez is – mint az élet oly sok területe – dinamikus egyensúlyban van, ami a lüktetést, a változást jelenti. Nem kell bemerevedni egy helyzetbe, mert az élet természetes velejárója a hullámzás (mint például szinuszgörbe az EKG-n). Van, amikor átmenetileg az egyik, majd a másik téma igényel több figyelmet, de az egyensúly mindig vissza kell hogy álljon.

Az év elején feszültséget okozhat a Szüzek számára, hogy nem tudnak egyszerre két helyen lenni. Otthon is szeretnének a szüleikkel sok időt tölteni, de a tanulás is fontos és időigényes. Való igaz, hogy „egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni”. Mindazonáltal jó szervezés kérdése az egész, és ebben a Szüzek utolérhetetlenek!

Tavasszal, nyár elején külföldi tanulási vagy munkalehetőség adódhat. Ne sokat töprengjenek, hanem menjenek, mert sokat fognak profitálni ebből az útból!

Nyár derekán ingerült, feszült hangulatban lehetnek. Ezen egy barát vagy mentor fog segíteni. Olyan lehetőséghez fogja juttatni a Szüzeket, amely már régi álmuk volt. Értékeljék, és fejezzék ki hálájukat, mert nem mindenki ilyen szerencsés!

A születésnapjuk körül megkomolyodnak. Érzik az idő múlásának súlyát, még ha fiatalok is. De ne legyenek morcosak, mert mindenki fölött eljár az idő, amin mindannyian kesereghetnénk, de minek…

Az év vége felé a vizsgaidőszak előtt érdemes lenne egy rövidebb belföldi utazást vagy kirándulást tervezniük. Nagyon jót tenne az év végi hajtás előtt. Feltöltődve, kipihenve jobban fog menni a tanulás, jobban fog majd az agyuk. Így a vizsgák biztosan jól fognak sikerülni. Ezáltal elégedetten búcsúztathatják a 2008-as évet.

Dolgozók





Azok a Szűz szülöttek, akik dolgoznak, az év nagy részében a párjukkal kapcsolatos gondokkal lesznek elfoglalva. Ez rengeteg idejüket és energiájukat veheti el a munkájuktól. Minél előbb meg kell találniuk az egészséges egyensúlyt a munka és a magánélet között. Az egészséges azt jelenti, hogy ez is – mint az élet oly sok területe – dinamikus egyensúlyban van, ami a lüktetést, a változást jelenti. Nem kell bemerevedni egy helyzetbe, mert az élet természetes velejárója a hullámzás (mint például szinuszgörbe az EKG-n). Van, amikor átmenetileg az egyik, majd a másik téma igényel több figyelmet, de az egyensúly mindig vissza kell hogy álljon.

Ráadásul az év elején az otthonukkal vagy a szüleikkel kapcsolatos teendők is igénybe veszik őket. Így a munkájukra alig tudnak odafigyelni. Vigyázzanak, mert ha szétszórtak lesznek, akkor előfordulhat, hogy kétszer kell megcsinálniuk valamit, mire az elfogadható lesz!

Nyár elején továbbtanulási lehetőségük adódhat. Jó lenne, ha belevágnának, mert szakmailag rengeteget profitálhatnak ebből!

Nyár derekán ingerült, feszült hangulatban lehetnek. Ezen egy barát vagy mentor fog segíteni. Olyan lehetőséghez juttatja a Szüzeket, amely már régi álmuk volt. Értékeljék, és fejezzék ki hálájukat, mert nem mindenki ilyen szerencsés!

A születésnapjuk körül kissé komolyabbak lesznek. Érzik az idő múlásának súlyát, akárhány évesek. De ne legyenek elszomorodva, hisz mindenki fölött eljár az idő, amin mindannyian kesereghetnénk, de minek…

Szerencsére anyagi helyzetük egyre jobb, ezért van minek örülniük. Régi járandóságaik is befolyhatnak, amelyekről már rég lemondtak. Ez is ok lehet a jókedvre…

Télen érdemes lenne egy rövidebb belföldi utazást vagy kirándulást tervezniük. Ez nagyon jót tenne nekik az év végi hajtás előtt. Feltöltődve, kipihenve jobban fognak tudni helytállni a munkában és otthon is. Így minden területen minden a legjobban fog sikerülni. Ezáltal elégedetten búcsúztathatják a 2008-as évet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top