A Halak jegyében születettek a munkában való előrehaladásban, a kihívások teljesítésében az erőnlétüknek köszönhetően a csúcsra érkezhetnek. A Botok ötös lap továbbá arra is ad jelzést, hogy most megoszthatja munkáját másokkal is, sem a siker, sem a honorárium, de az elismerés sem lesz ezzel kisebb. Pontosan erre utal a Kardok nyolcas lap, hogy ideje feloldaniuk eltitkolt gátlásaikat, félelmeiket, feleslegesen felállított korlátaikat, amely magányhoz vezethet. A magányt a kettős jegy rosszul viseli! A Világ kártyalap biztosítja a Halak jegyet arról, hogy ebben az évben bármilyen kis bakit, tévedést napokon belül szerencsésen kiküszöbölhet, jóvátehet.

Koronakártyájuk a Botok ász!

Minden kockázatot az önmegvalósítás, az elismerés érdekében vállalnak, amelyet tudásukkal, képességeikkel sikerre visznek. A nyugalom kell, hogy uralja őket, hiszen robbanékonyságukkal, sértődékenységükkel maguk ellen fordíthatják ezt az évet, amely számukra minden területen sikert hozhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top