Kos (március 21. – április 20.)
Kedves Kos!
Uralkodó bolygód, a Mars kellemes kapcsolatban áll a Neptunnal. Ha szeretnéd próbára tenni szerencsédet, itt a kedvező alkalom. Váratlanul nagyobb összeghez juthatsz, érdemes befektetni, vagy ingatlant, autót, értéktárgyat vásárolni. Számíts arra is, hogy pályád valamiképpen módosul. Talán „megkínálnak” egy jövedelmezőbb állással. Most légy okos!
Bika (április 21. – május 20.)
Kedves Bika!
Uralkodó bolygódat, a Vénuszt, lassítja a Jupiter. Dolgos ember vagy, de ma rá sem tudsz nézni a munkára, azt még el-elnézed, ahogy mások dolgoznak, ám még az ő látványuk is fáraszt, bosszant, hát még tudálékos kérdéseik. A legszívesebben sétálnál, erdőben, hegyekben, vízparton, és átadnád magad gondolataid parttalan áradásának.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Kedves Ikrek!
Uralkodó bolygód, a Merkúr visszafelé halad. Most, hogy egy időre eltűnt mellőled az, aki szinte észrevétlenül rendben tartotta a dolgaidat, vagy legalábbis sokat segített benne, ráébredsz arra, hogy csak fele akkora teljesítményre lettél volna képes nélküle. Ez a felismerés egyben sarkall is, hogy jobban törődj azokkal a feleslegesnek látszó apróságokkal, amelyek valójában igen fontos részét teszik ki életednek.
Kedves Rák!
Uralkodó bolygód, a Hold, már az izgága Vízöntő jegyében áll. Ha annyira beletemetkezel a munkába, hogy semmi másra nem figyelsz, számolnod kell válságos helyzetek kialakulásával is. Egy pillanatra emeld fel a fejed, és ha abbahagytad a munkát, próbáld meg egy kis időre elfelejteni. Talán még nem késő, hogy helyrehozd azokat a hibákat, amelyeket figyelmetlenségeddel, felszínességeddel követtél el kapcsolataidban. A legjobb persze az volna, ha nem követnél el durva hibákat, akkor javítani sem volna mit.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kedves Oroszlán!
Csendes, munkás hétköznap vár rád, ha nem bonyolítod túl a dolgokat. Mielőtt munkához látnál, szentelj néhány percet arra, hogy megtervezd a napod. Feltétlenül iktass be egy röpke pihenőt. Vásárolj egy lottószelvényt és dobd is be. Vedd figyelembe heti szerencseszámaidat. Az utóbbi időben elhanyagoltad barátaidat, akik azt hiszik, hogy csak akkor jelentkezel náluk, ha szükséged van rájuk.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kedves Szűz!
Uralkodó bolygód, a Merkúr, a Nap és a Neptun között áll. Tegnapi sikereidet felülmúlhatatlannak ítélted, ám az élet mindig tartogat újabb meglepetéseket. Nemcsak gyors előmeneteled, hanem irigylésre méltó partnered is sok ellenséget szerez neked. Kedves, már-már baráti gesztus lenne tőled, ha kollégáidat meghívnád vacsorára. Költséges mulatság ugyan, de meglátod, megéri.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kedves Mérleg!
Uralkodó bolygód, a Vénusz, éppen távolodik a Jupitertől. Nem is csoda, hogy az elmúlt időszakban nem volt okod panaszra, hiszen akár a munkádat, hivatásodat, akár a szerelmi életedet nézzük, időben sikert sikerre halmoztál. Ráadásul anyagilag is biztos háttérrel rendelkezel. Jó volna, ha nem bíznád el magad, mert könnyen áteshetsz a ló túlsó oldalára. Igyekezzél megtartani kedvező pozícióidat, aztán még néhány lépést tenni előre.
Skorpió (október 23. – november 22.)
Kedves Skorpió!
Uralkodó bolygód, a Plútó, jegyet váltott, és a komoly Bak jegyében folytatja útját. A kalandról kiderült, hogy nem flört, s egyáltalán nem veszélytelen. A dolog vészesen komoly, s rá kell jönnötök arra, hogy az együttlét mindkettőtök számára több, mint egyszerű időtöltés. Ez persze újabb problémákat vet fel jövendő, közös életetekkel kapcsolatban, melyek megoldásához azonnal hozzá kell látnotok.
Nyilas (november 23. – december 21.)
Kedves Nyilas!
Uralkodó bolygód, a Jupiter igyekszik beérni a Vénuszt. Ma igazán rád mosolyog a szerencse. Kapkodhatod a fejed, annyi jó történik veled. Kezdődik a munkahelyeden, ahol kiderül, aggodalmaid teljesen feleslegesek voltak: a többiek is elismerik, igazad volt. Konfliktusokról tehát szó sincs, sőt! Sikeredből erkölcsileg és – talán a későbbiekben – anyagilag is profitálhatsz.
Bak (december 22. – január 20.)
Kedves Bak!
Uralkodó bolygód, a Szaturnusz, hátrafordult. Berzenkedsz, mert rosszul tűröd az erőszakosságot. Könnyebb lesz az életed azáltal is, hogy csak a meggyőzésnek engedsz, a basáskodásnak nem. Ne menj bele olyan dologba, mely akaratod megtörésén keresztül érvényesül, mert több napra szóló nyugtalanságot eredményez. Bőröd, körmeid kiszáradhatnak, törhetnek. A víz, a zsiradék pótlásával vitaminkúrával eredményesen tehetsz ellenük.
Vízöntő (január 21. – február 18.)
Kedves Vízöntő!
Uralkodó bolygód, az Uránusz, kellemes fényszögben áll a Vénusszal. Hivatásodban és a szerelemben szűnni nem akaró sikersorozatot mondhatsz a magadénak. Már-már a szerencse legkisebbik, minden akadályt legyőző fiának érzed magad. Örülj mindennek, és töltekezzél csak, hiszen jól tudod, a benned megbúvó kisördögnek igaza van: lesznek még rosszabb, borúsabb napok is, nem is kell sokat várnod.
Halak (február 19. – március 20.)
Kedves Halak!
Uralkodó bolygód, a Neptun, kellemes fényszögben áll a Marssal. Ma kedvedre elmélkedhetsz, figyelheted lelked apró rezdüléseit, tanulmányozhatod a külvilágból érkező jelzések kiváltotta hatásokat. Lehet, hogy igazgyöngyöt keresel? Meg fogod találni, ebben a Nap, és a Merkúr is segít neked.