Horoszkóp

Jóslatok márciusra

Az 1500-as években kezdett általánossá válni a naptár használata, s ugyanebben az évszázadban indult el a születések regisztrálása is. Persze a kor boszorkányainak és jósnőinek fantáziája is elindult, s a születési napok alapján is jóslatokba bocsátkoztak.

Öröknaptárunk elárulja neked, mely napon születtél, s ez alapján eléd tárjuk, mit várhatsz márciusban!

• Az öröknaptár segítségével nézd meg, milyen napon születtél! »

 

Ha hétfőn születtél:

 

Keresed a helyed, s legbelül érzed, hogy eljött a te időd – változtatni, változni, gyökeresen módosítani régi dolgaidon. Ne félj indokolatlanul, ne hagyd, hogy bármi megnehezítse mindennapjaidat. Azonban talán mégsem olyan óriási vétek félni és tartani az ismeretlentől, hisz éppen ezzel az előretekintéssel tudsz igazán óvatossá válni. Ne izgulj semmiért, ne siettesd a dolgokat, hisz mindennek eljön a maga ideje. Ha feleslegesen izgulsz és töröd magad, azzal csak az energiáidat pocsékolod. Aktivitásodat és kreativitásodat a munkád mellett az otthonoddal és a családoddal való törődésre tartogasd. Kapcsolataid most kiegyensúlyozottá válnak, mindennapjaidat a harmónia fogja áthatni.

 

 

Ha kedden születtél:

 

Fontos lépéseket kell megtenned a tavasz beköszöntével. Lényeges lenne, hogy lezárd a múltnak azon részeit, amelyek akadályoznak a továbblépésben. Még mindig lehet néhány régóta húzódó és szőnyeg alá söpört ügy az életedben, amelyek már nem tűrnek halasztást. Tágra kell nyitnod a szemed, s észrevenned, hogy bizony alaposan eljárt az idő néhány dolog felett, s ha összekapod magad, lényeges változásokat eszközölhetsz életedben. Új munka vagy épp saját vállalkozás, új szerelmi és baráti kapcsolatok lehetősége nyílik meg előtted, de a döntés a te kezedben van, hogyan szeretnéd az életedet alakítani.

 

 

Ha szerdán születtél:

 

Jön a tavasz, s ez téged is megújít, béke és kiegyensúlyozottság uralkodhat el rajtad. Számos régi álmod, vágyad is valóra válhat – eljött a megvalósítás ideje. Kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a lehetőségek, amelyekre oly régóta vársz. De a fontos döntéseket semmiképpen se hozd meg elhamarkodottan. Nem szabad átgondolatlanul belevágnod semmibe, jusson eszedbe, hogy a „lassan járj, tovább érsz” mennyire jellemző jelenlegi helyzetedre. Légy lelkes és fogadókész minden újdonságra. Kellő toleranciával, odafigyeléssel nemcsak a saját dolgaidat terelheted jó útra, hanem akár környezetedét is.

 

 

Ha csütörtökön születtél:

 

Nagyszerűnek tűnő, különleges ajánlatok és lehetőségek adódhatnak, azonban bánj óvatosan a hirtelen kínálkozó fura dolgokkal… Egy kecsegtető ajánlat jobban elvakíthat a kelleténél, s olyan dologba fektetheted az energiád vagy épp a pénzed, amelynek megtérülésére minimális az esély. Fontossá válik, hogy semmiképpen se hagyd magad befolyásolni mások által, legyen saját akaratod, s esetleges döntéseidet is egymagad hozd meg. Ha pedig úgy érzed, elég volt a világ zajából, vonulj vissza egy rövidke időre, s gondold át alaposan teendőidet és lehetőségeidet. Ez az időszak a későbbiekben nagy hasznodra fog válni.

 

 

Ha pénteken születtél:

Nagyon fontos időszakot hozhat neked március hava. Jelentős dolgok várnak rád, különösen, ha mersz bátor lenni, ha nem halogatod a döntések meghozatalát, akkor bizony tettrekészségedet most könnyen és gyorsan siker koronázza – mindezt úgy, hogy környezeted elismerését is kivívhatod. A munka területén a hónap első hete kiváló, a szerelem területén az utolsó napok hozhatnak nagy és jelentős fordulatot. Bizonyos dolgokat is érdemes lenne másképp megközelíteni, szükséged lehet erre azért, hogy minden utadba kerülő akadályt legyőzz. Ne futamodj meg néhány probléma megoldása elől, hisz ezek épp azért akadnak az utadba, hogy tanulj belőlük.

 

 

Ha szombaton születtél:

 

A közeledő tavasz számodra is fordulatokat tartogathat. A változásokat leginkább abban kell eszközölnöd, hogy a legegyenesebb és legrövidebb utakat választod céljaid eléréséhez. Ne légy könnyelmű, most hajlamossá válhatsz arra, hogy feleslegesen hibákat kövess el, márpedig ezt igazán nem engedheted meg magadnak. Különösen nem a munka, a karrier vagy a tanulmányok terén. Néhány fontos döntés meghozatala is aktuálissá válik, s bizony ha nem figyelsz eléggé a lehetőségeidre, elhamarkodott döntéseidet csak fáradságos munkával fogod tudni helyrehozni. Légy kellőképpen merész, olvass a sorok között, s merj nemet mondani azokra a kérésekre, amelyek a saját biztonságodat veszélyeztethetik.

 

 

Ha vasárnap születtél:

 

A március a rohanás és akár a kapkodás időszaka is lehet, most már tényleg nem tudod kikerülni azokat a feladatokat és kötelezettségeket, amelyeket az elmúlt időszakban húztál-halasztottál. Szembe kell nézned azzal, hogy eljött a számonkérések időszaka, s bár eddig kibújtál bizonyos dolgok megoldása alól, most körmödre fog égni a munka. Elméd kétszer olyan gyorsan kell, hogy dolgozzon, mint máskor, a nehézségeken akkor tudod túltenni magad, ha egy pillanatig sem kételkedsz önmagadban, inkább adj bizonyosságot a külvilágnak, hogy bármikor bárminek az elvégzésére képes vagy. Dolgozz tovább szándékaid megvalósításán, mutasd meg eltökéltségedet, tettvágyadat.

 

 

www.karma.lap.hu

www.kartyajoslas.lap.hu

www.szuletesnap.lap.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top