Horoszkóp

Heti horoszkóp 2008. március 17-től 2008. március 23-ig

 

Kos

Elég jelentős mennyiségű negatív energia, harag, bosszúság halmozódott fel benned az elmúlt időszakban, s ezektől nem tudtál eddig megszabadulni. Most viszont, hogy a Nap a jegyedbe lép, szépen lassan lenyugszol, visszatalálsz önmagadhoz. Bár tulajdonképpen épp itt az ideje, hogy felszabaduljanak benned az indulatok, de ezt ne veszekedéssel add ki magadból, inkább bulizz egy óriásit, hogy fölös energiáidat levezesd.

Szerelem: A szívügyek terén is szembe kell nézned néhány kellemetlen hatással, ha nem akarsz komoly vitát, tudatosan fogd vissza magad. A magányosoknak nem kedvez a hét új kapcsolat kialakítására.

 

Bika

Sok érdekes és fontos változást hozhat életedben a most következő hét. A melegedő idő jót tesz lelkivilágodnak, újra képes leszel megfelelően kommunikálni környezeteddel, meghallgatod mások búját-baját, sőt szívesen nyújtasz segítő jobbot annak, aki érdemes rá. Mostantól ismét könnyebben megoldod saját problémáidat is. Kissé összekuszálódott lelkivilágod szépen helyrerázódik, rendezheted különböző emberi kapcsolataidat.

Szerelem: Az érzelmek terén romantikus napoknak nézel elébe, ha még keresed a párod, rátalálhatsz a várva várt szerelemre csütörtököt követően.

 

 

Ikrek

A hét első két napján nem leszel túl jó passzban, nehezen tolerálsz másokat, igazi antiszociális személyiség bújik elő belőled, még te is észreveszed, hogy baj van veled… Szinte állandósulnak a hangulatváltozásaid, ezekkel meg kell küzdened, és egyáltalán nem vagy megértő környezeteddel szemben. Hiába a rád jellemző nagyon erős kompromisszumkészség, ha ez most teljesen hiányzik belőled. Minden vágyad az, hogy hagyjanak már végre békén egy kicsit. Ha teheted, kapcsolj ki pár napra, és pihend ki magad egy csendes, nyugalmas helyen.

Szerelem: Társaddal is összeakaszthatod a bajszod, és ha ez megtörténik, te húzod a rövidebbet. Ha még keresed a nagy Őt, még egy kezdődő kapcsolatod is könnyedén megszakadhat rossz hangulatod miatt.

 

Rák

A Mars még a Rák jegyben jár, így ez továbbra is sok erőt és energiát hoz életedbe, ha keresed az utad, jó eséllyel rátalálsz egy új ösvényre. A benned rejlő tartalékokat bármire sikeresen felhasználhatod, de akkor cselekszel ésszerűen, ha egy konkrét dologra irányítod energiáidat. Nem baj, ha magasra teszed a mércét, és elvárod önmagadtól a legjobb eredmények elérését.

Szerelem: A szívügyek terén is sok szépet ígérnek a csillagok, ez az elköteleződés ideje lehet, ha eddig ez még nem történt meg. A szinglik is kiléphetnek végre az unalmas egyedüllétből…

 

Oroszlán

Kissé fáradtnak és lustának érezheted magad a hét első napjaiban, ennek ellenére jelentős fordulatok jöhetnek csütörtöktől. Belső kétségeid ellenére is ragyogsz, tele vagy energiával, intellektusod és a személyes vonzerőd kiemelkedő. Mindent elérhetsz, és kedved szerint változtathatsz életeden. Légy talpraesett, vedd elő régi terveidet, és néhányba vágj is bele. Most mindent könnyedén átlátsz, és az esetleges problémákat hatékonyan oldod meg.

Szerelem: A benned rejlő vonzerőt nyugodtan használd ki! Erősítsd vele meglévő kapcsolatodat, vagy ha magányos vagy, vágj bele egy új szerelmi kapcsolatba most!

 

Szűz

A hét közepén a Hold a Szűz jegyben jár, ez most némi bizonytalankodásra adhat okot, úgy érezheted, nem találod a helyed – különösen az érzelmek terén. Megfordulhat a fejedben a gyökeres változtatás gondolata. Ha most kapsz új munkaajánlatot vagy egyéb érdekes megkeresést, alaposan fontold meg, és akár el is fogadhatod. Félelmeidet, problémáidat beszéld meg családoddal is, kívülállóként nagyon jó tanácsokkal láthatnak el, és támogatnak ötleteid megvalósításában.

Szerelem: Érzelmi életedet úgy éled meg, mintha stagnálna – semerre sem mozdul. Most más fontos ügyeket kell lerendezned, s ebben társad segítségét is igénybe veheted. A magányosoknak nem túl kedvező a hét új kapcsolat kialakítására, inkább csak flörtökre, kalandokra.

 

Mérleg

A most következő napok tele lesznek érzelmekkel, és az emberi kapcsolatok fontossá válnak. Sokkal inkább érzelmi életed javítására, mint üzleti ügyek intézésére alkalmas ez a hét. Épp ezért ne bonyolódj bele semmilyen közös pénzügyi tranzakcióba barátaiddal, ismerőseiddel, de még családtagoddal sem! Tanuld meg kettéválasztani az üzletet és az érzelmeket! Kerüld most az anyagi döntéseket, ne is adj kölcsön senkinek.

Szerelem: A napokban inkább érzelmi életedet ápolgasd, fordíts nagyon sok időt a párodra. Ha még keresed az igazit, jöhet valaki, aki felforgatja végre az unalmas hétköznapokat.

 

Skorpió

Nagyszerű hét vár rád, élvezni fogod minden percét! Az előtted álló napokban bármit elérhetsz, amit szeretnél, a munkában, a karrier vagy épp a szívügyek terén. Tele vagy erővel, dinamizmusod lenyűgözi az embereket, megvan a kellő energiád és motivációd arra, hogy jobbá tedd az életedet, sőt akár a szeretteidét is. Rendelkezésedre állnak a megfelelő eszközök is: intellektualitás, gyors gondolkodás, lehengerlő vonzerő. Gondold át a terveidet, s vágj bele a megvalósításukba.

Szerelem: Virágzásnak indul érzelmi életed, meg tudod hódítani párodat újra, mintha csak most kezdődne kapcsolatotok. A magányos Skorpiók is annak csavarhatják el a fejét, akinek csak akarják!

 

Nyilas

Konfliktusok kereszttüzében találhatod magad, viták, nézeteltérések nehezíthetik szerdáig az életedet – még akkor is, ha alapjában nem vagy veszekedős típus. Sok bosszúság gyűlhet fel benned, az indulat és a feszültség talán leginkább a munkahelyi kapcsolataidban okozhat nehézségeket. Úgy érezheted, hogy kihasználnak, erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Az ezzel együtt járó érzések fájdalommal tölthetik el lelkedet. A gondjaidat ne vidd haza, hisz családod nem tehet semmiről!

Szerelem: A szívügyek téren is adódhat egy-két nehézség, de ne aggódj, bajod nem származik belőle. Ha még keresed a párod, várd meg a jövő hetet, az ismerkedés szempontjából sokkal kedvezőbbnek mutatkozik.

 

Bak

Régi vágyad, hogy végre valami pozitív változás, azaz fejlődés következzen be életedben, a munka, a karrier, sőt akár emberi kapcsolataid terén is. Szeretnél egy kis friss levegőt szívni, több szabadsághoz jutni, még több lehetőséget adni és szerezni magadnak, ami érthető. Az elmúlt hónapokban nem tudtad úgy kiélni magad, és szabad utat engedni vágyaidnak, ahogy igazán szeretted volna. Légy kicsit toleránsabb és elnézőbb azokkal, akiket gátnak vélsz továbblépésed útján!

Szerelem: Ha érzelmi életedben is többre vágysz, mint amit jelenleg nyújtani tud neked a társad, gondold át lehetőségeidet, és ne akarj tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaród ér. A szingliknek jöhet egy randi, néhány flört!

 

Vízöntő

A hét folyamán több olyan váratlan – már-már meglepően érdekes – esemény történhet veled, amelyek rávilágíthatnak arra, hogy bizony egyáltalán nem vagy tisztában a saját lehetőségeiddel és képességeiddel. Most bármilyen problémádat egy csettintéssel megoldhatnád, de nem mersz nekikezdeni még az egyszerűbbeknek sem. Munkád és családod is nehéz feladatokat adhat neked, és sajnos nem halogathatod a megoldást a jövő hétig. Ideje felismerned azt, hogy rengeteg fölös erő lakozik benned, és használd is ki azt!

Szerelem: Akár szingli vagy, akár van partnered, nagyon kellemes szerelmes hétvégének nézel elébe, minden esélyed megvan egy tartós kapcsolat alapjainak letételére.

 

Halak

A hét első napjaiban nehéz időszak áll előtted, különösen a lelkedet állítják alapos megpróbáltatások elé. Számos problémás feladattal kell szembenézned, különösen munkád, karriered terén. Ez nem szokatlan számodra, hiszen újra és újra megtörténik veled. Úgy érezheted, hogy minden olyan feladatot és munkát rád bíznak, amelynek elvégzésére mások nem alkalmasak. Nem jársz messze az igazságtól, hisz nagyon jó munkaerő vagy. Türelem!

Szerelem: Az érzelmek terén viszont jó hírem van! Rendben mennek dolgaid, aggodalomra nincs okod! Ha még a szinglik táborát erősíted, nézz körül, a szerelem szinte már az ajtón kopogtat…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top