Ne ülj fel minden pletykának és szóbeszédnek. Hangulatod ma ismét hullámzó, tehát könnyen befolyásolhatnak a különféle csatornákon szerzett értesülések. Ilyenkor hajlamos vagy minden butaságra, még arra is, hogy kipróbáld az ismerőseidnél állítólag bevált csodadoktort vagy a divatos fogyókúrareceptet. Szerencsére egészséges humorod megóv attól, hogy túlzottan belemerülj a bizonytalan kimenetelű kísérletekbe.
Lehetséges, hogy fáradtan ébredsz, semmihez nem lesz kedved, a fogad is vacakol. Reggeli előtt nem kellene rágyújtani, és elég lenne az első kávé is. Zsibbad a hüvelykujjad, a tüdőszűrésre sem mentél el – csupa olyasmi, ami szorongással, aggodalommal tölt el. Alig vagy képes figyelni arra, amit csinálsz. Vigyázz: a konyha, a háztartás veszélyes üzem! Ezer veszély leselkedik rád, inkább pihenj.
Elvonultak a viharfelhők, kitisztult az ég. A mai napot bátran felhasználhatod arra, hogy legalább néhány dolgot befejezz azok közül, amikbe belekezdtél, de más irányú elfoglaltságod miatt hamarosan abba is hagytál. Próbálj meg rendet tenni az elintézendők között, mert különben rövidesen összecsapnak a fejed fölött a hullámok, s akkor már nagyon nehéz lesz partra vergődni.
Ma váratlan találkozásban lesz részed. Később rájössz, hogy mindez csak a te számodra volt váratlan. Az a másik nagyon is tudatosan szervezte az egészet. Ez csak felvillanyoz téged. Szereted, ha kezdeményez a partnered, legalább néha eljátszhatod a semmit nem értő, csodálkozó fél szerepét.
Amelyik Oroszlán ma nem érzi magát elég erősnek, az vagy beteg, vagy kishitű. Akinek át kell esni a szerencséjén ahhoz, hogy észrevegye, az akkor kapja meg az influenzát, amikor már mindenkinek elmúlt. A férfi Oroszlánok ma is a dolgok könnyebbik végét igyekeznek megfogni, és gyors sikerre számítanak. Bízvást remélhetik, hogy a siker ezúttal sem marad el.
Nem lesz ma gondod semmire, hiszen vendégségben töltöd a napot, így teljes kiszolgálást kapsz. Barátaid egy kis meglepetéssel készültek, szalonnasütést terveztek mára. Már csak a gyerekek miatt is nagyszerű ötlet a tűzgyújtás, s a hangulat is remek. Vigyázz, a nagy lakmározás közepette el ne rontsd a gyomrod! Kár volna a hétvége további részét így tölteni.
A kertben, a telken vagy a nyaralóban akad bőven tennivaló ilyenkor tavasszal. E fárasztó hét után kellemes felüdülést jelent a fizikai munka. Teljes erőbedobással, vidáman végzed sorra teendőidet. Vigyázz a kerti szerszámokkal vagy a háztartási gépekkel, ugyanis kisebb baleset érhet ezen a napon. Kár lenne egy figyelmetlen mozdulattal tönkretenni ezt a jónak ígérkező hétvégét.
Nincs mese, színt kell vallanod. Tovább már nem titkolhatod ezt a viszonyt. A leleplezés igen kellemetlenül érint, nem akartad, hogy ilyen hamar fény derüljön vonzalmadra. Nem kétséges, hogy életed nagy döntése előtt állsz, most kell határoznod jövőd felől. Jól fontold meg, mit választasz: a megbízhatóságot vagy a kalandot. A kettő együtt tovább már nem mehet.
Kapaszkodj meg, ülj le, ma munkádban nem mindennapi meglepetések várnak. Nem érdemes találgatni, ezt még csak nem is sejtetted. Ilyen hangulatban érdemes ráhajtani a feladatra, de téged nem kell félteni, ma megint csúcsformádat futod. Elfoglaltságaid közben is találj időt, és törődj gyengélkedő partnereddel.
Költözködésre jó nap a mai. Sok időt és bosszúságot takarítasz meg, ha rendszerezel és módszeresen csomagolsz. Azonnal mindent rögtön a helyére! Precízségednek most hasznát veszed. Kivételesen most az sem árt, ha önmagadban erősíted, másban tudatosítod: igenis, te értesz ehhez a munkálathoz a legjobban! Te keverd és oszd a lapokat. Ez persze a mai nap összes teendőjére vonatkozik.
Igen, íze, öröme, aromája van a régi kapcsolatoknak, s botor, aki újakkal próbálja felcserélni azokat. Most legalábbis így érzed, persze a visszavonás, módosítás jogát megtartod magadnak. Igazad van. Mindenesetre ne hagyd, hogy a mai felhőtlen együttlétet az otromba hétköznapi gondok felhői szürkítsék el!
Ezek szerint tegnap nem ok nélkül rettegtél. Igaz, hogy kellemetlen külső események nem törtek rád, de ennek puszta lehetősége is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy sötét gondolatok hatalmasodjanak el érzékeny lelked érzékenyebb bugyraiban. S mivel a te lelked úgy van megalkotva, hogy vannak érzékeny és még érzékenyebb bugyrai, az eredmény lehangoló.