Horoszkóp

2008. évi kínai horoszkóp

Milyen titkokat és lehetőségeket rejt a 2008-as év? Mire figyeljünk, mivel legyünk óvatosak, és nem utolsó sorban, milyen lehetőségeket használjunk ki?

2008. a Patkány éve. A kínai újév február 7-én kezdődik, és nagyszerű lehetőségeket kínál mindannyiunk számára. Azért is kiemelkedő, mert a Patkány évvel kezdődik az állatövi jegyek sora, így óriási mozgalmasságot, új dolgok kezdetét jelzi, az elhalt dolgokat pedig akár a romokból is újjá lehet építeni.

 

A Patkány éve előtérbe helyezi a cselekvést, az előretörést és a nagy vállalások fontosságát. Ezért a lehető legtöbb időt kell a haladás és az előrelépés szellemében eltöltenünk, újra elmélyülnünk munkánk, karrierünk és anyagi helyzetünk javításába, s az esetleges régi ellenségeskedéseket, konfliktusokat mihamarabb lezárni, és tiszta lappal indulni.

 

De mit is tartogat ez az év számodra? Mire kell különös figyelmet szentelned? Melyek a legjobb vagy épp legrosszabb időszakok?

 

Patkány

 

Munka: erőfeszítéseid most végre eredményt hozhatnak, hisz a saját évedet éled, s ez egy felívelő szakasznak ígérkezik életedben. Kemény munkára, szorgalomra és óriási elkötelezettségre lesz szükséged, de ha nem adod fel, a siker garantált.

 

Pénz: Anyagiak terén fő az óvatosság. Mindenképpen fellendülő időszakodat fogod ezen a területen is élni, de ez soha nem jelentheti azt, hogy nem kell odafigyelni a takarékosságra és a mindennapi kiadásokra. Jelentős tartalékokat halmozhatsz fel, de költekezés helyett inkább befektetésekben gondolkozz.

 

Szerelem: Az év első fele átlagosnak ígérkezik, a párosoknak stabilitást, a magányosoknak kevés változást ígér ez az időszak. Azonban ahogy közeledik az ősz, egyre érdekesebb találkozásokra van kilátás, s ha addig nem lelsz szerelemre, az október nagy eséllyel változtat ezen a helyzeten.

 

Kapcsolatok: Több időt kell szeretteidre, barátaidra, egyéb emberi kapcsolataidra szánnod, ezzel összefüggésben sok örömteli eseményben lehet részed. Számos társasági eseményre lehetsz hivatalos, semmit ne utasíts vissza, sok új és érdekes kapcsolatra tehetsz szert az idén.

 

Egészség: Nem engedheted meg magadnak, hogy eltunyulj, otthon ülj. Szükséged lesz kellő mozgásra. Az eddigieknél gyakrabban mozdulj ki otthonról, sportolj, felesleges kilók esetén válj meg ezek egy részétől. Hidd el, jobban fogod érezni magad a bőrödben.

 

Bivaly

 

 

Munka: Jelentős időszak következik számodra, sok régi tervet és ötletet megvalósíthatsz. Szorgalmad és odaadásod kellő erőt ad ahhoz, hogy önállóan is boldogulj, így akár saját vállalkozás indításán is elgondolkodhatsz. Légy azért óvatos: biztosat a bizonytalanért fel ne adj!

 

Pénz: Kedvező kilátásaid vannak anyagi területen, akár komoly vagyont is felhalmozhatsz, de ez az év kiválóan alkalmas arra is, hogy régi adósságaid lerendezd. Hitelfelvételre, pénzkölcsönzésre ne vállalkozz. Légy körültekintő minden nagyobb beruházásnál.

 

Szerelem: Nagyszerű lehetőségeid lesznek szívügyek terén is. Bár a tavasz a kudarc lehetőségét tartogatja, párosoknak akár szakítás is kikerekedhet a helyzetből, de a nyár elejére minden rendeződik, a magányosoknak garantált a szerelem megérkezése.

 

Kapcsolatok: Jóleső érzéssel veszed tudomásul, hogy környezeted szeretetteljesen fordul feléd, ezt az érzést te is add meg mindenkinek. Családi és társasági életed biztosan fellendül, sok új barátságra és üzleti kapcsolatra számíthatsz.

 

Egészség: Áprilistól júniusig nagyon le lehetsz terhelve, így fokozottabban oda kell figyelned egészségedre. A munkád és egyéb kötelezettségeid mellett mindig találj időt a szórakozásra, pihenésre, szükséged lesz arra, hogy kikapcsolódj!

 

 

Tigris

 

Munka: Ahhoz, hogy sikert érhess el a Patkány évében, nyugalomra, fegyelemre és sok kitartásra lesz szükséged. Jól tudjuk, ezekből neked mindig kevés van, de ha odafigyelsz, s nem szaladsz fejjel a falnak, akkor nagy előrelépésekre, fontos fejlődésre van kilátásod.

 

Pénz: Anyagiak terén is nagyon fontos a tervezés és a takarékoskodás. Sok jel arra utal, hogy megnőhetnek kiadásaid, s a már tavaly tervbe vett beruházások sem elképzeléseid szerint alakulnak. Ne vágj felelőtlen üzletekbe, kérd ki szeretteid véleményét is.

 

Szerelem: Tervezz előre! Ha idén köteleznéd el magad végleg, jó hír, hogy a mostani házasságok egy életre szólnak. A magányosok is hirtelen pottyanhatnak bele a páros élet izgalmas világába, összeköltözés, és gyorsan jött döntések jellemzik ezt az évet.

 

Kapcsolatok: Izgalmas dolgok várnak rád, régi barátok tűnnek fel, s nem lesz hiány új kapcsolatokban sem. Társasági életed – különösen a nyár folyamán – fantasztikusan mozgalmasnak ígérkezik, sok szórakozásra és egyedi élményre lesz lehetőséged!

 

Egészség: Az ősz beköszönte nagy stresszhelyzeteket tartogat, így ez időben pihenj eleget. Egészséged megőrzése egész évben fontos teendőd, figyelj oda táplálkozásodra, mozogj eleget, s néha dugd ki az orrod otthonod kényelmes négy fala közül.

 

Nyúl

 

Munka: Minden esélyed megvan arra, hogy munka terén kamatoztasd eddig rejtett képességeidet. Az egész év mozgalmasnak ígérkezik, de az utolsó néhány hónap alaposan le fog terhelni, új munkát, meglepően új feladatokat hozva számodra.

 

Pénz: Rólad elmondható, hogy óvatosan bánsz a pénzzel, az idei év is így alakul egészen szeptemberig, amikor valami megfoghatatlan erő arra sarkall, hogy rejtett tartalékaidat is feláldozva nagy dologba vágd a fejszéd. Hagyj magadnak elegendő gondolkodási időt, mielőtt döntesz!

 

Szerelem: Valamiféle nagy fordulat minden Nyúl életébe megjelenik. A magányosoknak új, hatalmas szerelmet hozhat a tavasz, gyors elköteleződéssel. A párban élők esküvőre, gyermekáldásra, közös otthon vásárlására számíthatnak.

 

Kapcsolatok: Márciustól megélénkülnek emberi kapcsolataid, új társaságokba juthatsz be, s különösen munka és üzleti élet terén alakíthatsz ki hosszú távra szóló, tartalmas kapcsolatokat. Ez az év meghozhatja néhány régi barátság végleges lezárását.

 

Egészség: Oda kell figyelned sokkal jobban egészségedre, különösen a nyár derekán. Szakíts elegendő időt mozgásra és pihenésre, s ha szükséges, keress fel egy orvost. Kedvező időszak áll előtted, de az nem jelentheti azt, hogy nyugodtan túlterheled magad!

 

Sárkány

 

Munka: Nagyon sikeres év vár rád, csak legyen erőd és energiád minden lehetőséget kihasználni. Nemcsak munka terén érhetsz el fontos sikereket, hanem megalapozhatod pozitív hírnevedet, s karriered is garantáltan felfelé ível, – nagy tempóban!

 

Pénz: Anyagiak terén is fejlődés várható, olyan helyekről is származhat bevételed, melyekről nem is álmodoztál. A szerencsejáték alapjában nem összeegyeztethető veled, mégis azt javaslom, vegyél néhány lottószelvényt idén…

 

Szerelem: A tavasz hozhat érzelmi életedbe némi megingást, de nagy részben rajtad múlik, milyen gyorsan teszed helyére a dolgokat. Ez alatt azonban akár egy kapcsolat lezárása is értendő! A Patkány év második fele új szerelmet ígér a Sárkányoknak.

 

Kapcsolatok: Családi és rokoni kapcsolataidra kell különösen odafigyelned az idén, sokan igénylik társaságodat és segítségedet, mégis előfordulhat, hogy nemet fogsz mondani. Addig, ameddig teheted, nyújts segítő jobbot környezetednek, hálásak lesznek érte.

 

Egészség: Jelentős odafigyelést igényel fizikai és mentális éned, hisz az év folyamán állandóan mozgásban leszel, így könnyen megeshet, hogy túlvállalod magad, stresszes helyzetek vesznek körül, ezért mindig szánj időt a pihenésre és a kikapcsolódásra.

 

Kígyó

 

Munka: Változékony időszak áll előtted, lesz részed jóban és kellemetlenben egyaránt. Úgy érezheted magad, mint aki egy hullámvasúton ül, és semmilyen ráhatása nincs az irányításra. Épp ezért kell rettentő önuralommal és toleranciával lenned környezeted és önmagad felé.

 

Pénz: Anyagiak terén is készülj fel kisebb nehézségekre, váratlan kiadásokra. Ha nagyobb befektetésen, vásárláson, hitel felvételen töröd a fejed, akkor ezek a lépések extra odafigyelést igényelnek. Csak józan eszed állíthat és óvhat meg egy komolyabb veszteségtől.

 

Szerelem: Szívügyek terén viszont már sokkal kecsegtetőbbek a lehetőségeid. A tél még hozhat néhány konfliktust, de a tavasz beköszöntével minden viharfelhő eltávozik a fejed felől, s szép, romantikus hónapok követik egymást.

 

Kapcsolatok: Társasági életed is fontos szerepet kap, ugyanakkor ez erős összefüggésben lesz érzelmi életeddel. Ha még magányos vagy, egy bulin vagy hivatalos összejövetelen ismerheted meg az igazit, de sok – üzleti szempontból – fontos kapcsolatra is szert tehetsz.

 

Egészség: Nem jellemző, hogy sokat betegeskednél, mégis március elejéig könnyen összeszedhetsz valami betegséget, ami levesz a lábadról. Az év további része sokkal nyugodtabbnak ígérkezik, azonban az élvezetek túlzott hajszolása könnyen energiaveszteséghez vezet.

 

 

 

Munka: A most következő év nem problémamentes, de munkával teli. Sok akadály kerül eléd, de legyen erőd és kitartásod megmászni mindet, mert rejtett tartalékaid kellő erőt adnak a nehézségek legyőzőséhez. Az idei év sok újdonságot hoz számodra.

 

Pénz: Lehet, hogy 2008. elégedetlenségre ad okot, de gondolj arra, hogy minden nagy dolog a megalapozással kezdődik. Számodra az idei év a tartalékolás ideje, ne pazarold felesleges dolgokra a pénzed, s ne vágj bele nagyobb anyagi kiadásokba se!

 

Szerelem: Energiáidat fektesd érzelmi életed szebbé tételébe, ha még magányos vagy rátalálhatsz arra az emberre, aki kitart melletted jóban és rosszban egyaránt. A párban élőknek különösen a nyári időszak kedvez, akár esküvőre vagy gyermek fogantatására is kiváló időszak.

 

Kapcsolatok: Társasági életed áprilistól kiemelkedően aktív lesz, új barátságok születhetnek, különösen a nyári hónapok tartogatnak meglepetéseket. Fogadj el minden meghívást, hisz nagy az esély arra, hogy olyan emberekkel is megismerkedj, akik karrieredben segítségedre lehetnek.

 

Egészség: megterhelő év vár rád, de szerencsére kevés az esély arra, hogy valamilyen betegség ledöntsön a lábadról. Nehézkes hónapnak ígérkezik a júliusi, gyűjts energiát erre az időszakra. Ha orvosi beavatkozásra lenne szükséged, ne félj, túl leszel rajta.

 

Kecske

 

Munka: A tavalyi évhez képest jelentősen javulnak, vagy még inkább megerősödnek lehetőségeid, a megszerzett pozíciót, munkát, mellékállást biztosan meg tudod tartani. Bár karriered stagnál, lesz részed elismerésben, Te magad azonban ezt kevésnek tarthatod.

 

Pénz: Anyagiak terén várható fellendülés, de valószínűleg nem olyan mértékben, mint azt várod. Ne csüggedj, aggodalomra nincs okod, ha jól bánsz pénzügyeiddel, nem ér csalódás vagy kudarc. Ne légy elégedetlen, hisz rossznak azért nem nevezhető a helyzet!

 

Szerelem: Ha kilépnél végre a szinglik táborából, ne várj tovább, keress, kutass, biztosan rátalálsz. Ragadd magadhoz a kezdeményezést, szerencséd lehet szerelemben. Ha párban élsz, és még nem kötelezted el magad, akkor éppen itt az ideje…

 

Kapcsolatok: Új és jelentős kapcsolatokat építhetsz ki ebben idén, légy nyitott mindenre! Ha van rá módod és alkalmad, akkor utazz sokat, kiemelkedően jók az esélyek arra, hogy valamilyen fizikai mozgás közben tegyél szert új üzleti vagy épp baráti kapcsolatokra.

 

Egészség: Erőből, energiából és tettrekészségből nem lesz hiány, próbálj mindenre időt szánni. Kerüld az élvezetek habzsolását, ne vállalj a kelleténél több munkát, mert ennek is meglehet a kellemetlen böjtje. Energiaveszteségekkel teli időszak lesz a nyár közepe.

 

 

Majom

 

Munka: Változatos év áll előtted, sok érdekes fordulatra számíthatsz. Még akkor is felajánlhatnak új állást vagy magasabb pozíciót, ha nem kerested ennek lehetőségét. Ne mondj semmire nemet, fontold meg, mire mondasz igent, ez az év a jó döntések ideje!

 

Pénz: Anyagilag óvatosságra intelek, nem szabad meggondolatlanul nagyobb összegeket elköltened. Lesznek pillanatok, amikor belső kényszer hajt a költekezés felé, de légy körültekintő, ugyanis az év vége olyan váratlan kiadásokat hozhat, melyek miatt lényeges a tartalékolás.

 

Szerelem: Érzelmek terén is akadhatnak zűrzavarok, kapkodhatod a fejed, s nem értheted, mi történik körülötted. Magányosként több szerelmi történetbe is belebonyolódhatsz, nem látod át tisztán a helyzetet. A párkapcsolatban élők is számos konfliktusba bonyolódhatnak, akár szakításig fajulhat a helyzet. Az év vége már nyugalmasabbnak ígérkezik.

 

Kapcsolatok: Társasági életed egyik nap lenn, a másik nap fenn. Új és jelentős barátságokra most kevés az esély, de a régiek nagy részét fenntarthatod, elmélyítheted. Gondolj arra, mennyivel hasznosabb kevés, de megbízható baráttal rendelkezni…

 

Egészség: Nem lesz problémamente ez az év, a folyamatos hangulatingadozások, anyagi gondok, az itt-ott felbukkanó konfliktusok alaposan megnehezíthetik életedet, így erősen rányomják bélyegüket hangulatodra is.

 

 

Kakas

 

Munka: Bár sok jó dolog vár rád, összességében sem munka, sem karrier területén nem lesz könnyű dolgod. Hiába a nagyravágyó tervek, ha környezeted folyamatosan meggátol abban, hogy ezeket megvalósítsd. Az év végére már látod a fényt az alagút végén, kitartás!

 

Pénz: Ami az anyagiakat illeti, már jelentősen jobbak a kilátások. Jelentős növekedésre nem számíthatsz, de arra igen, hogy megerősítsd a stabil talajt lábad alatt. Egy-két érdekes és váratlan pénzbevételi forrás nyílhat meg előtted, használd ki ezeket!

 

Szerelem: Érzelmi életedben egy cél lebeg a szemed előtt: vagy az, hogy megtartsd a párod, vagy az, hogy végre rátalálj az igazira. Mindkettőre kiválóak az esélyek, májustól egészen októberig felfokozott szerelmi életet élhetsz.

 

Kapcsolatok: Sok hasznos és új kapcsolatot alakíthatsz ki a Patkány évében. Természetesen a régi barátságokra is figyelj, hisz ezek az emberi kapcsolatok különösen fontossá válhatnak az idei évben, és nem csak baráti, hanem akár üzleti és anyagiakat érintő területen is.

 

Egészség: Nyáron fontossá válik a pihenés, a szórakozás, és a rég elfelejtett hobbik. Különösen ez utóbbira szánj elegendő időt, hisz energiatartalékaidat feltöltheted, ha végre azzal foglalkozhatsz, amit nagyon kedvelsz. Komoly betegeskedésekre nincs idén esély.

 

 

Kutya

 

Munka: Nagyszerű hónapok követik egymást, csak legyen erőd követni az eseményeket. Kiváló év vár rád, a tavaly megfogant ötleteket idén kell megvalósítani. Külső segítséget is kaphatsz, ha valahol elakadnál, fordulj tanácsért tapasztaltabb kollégáidhoz.

 

Pénz: Nagyszerű és egyben pozitív irányú változások vidíthatnak fel idén. A nyár és az év vége plusz bevételeket hozhat. Végre tartalékolhatsz, és nagyszabású terveid előtt is megnyílnak a kapuk. Lakás vagy autóvásárlás? Nyugodtan vágj bele.

 

Szerelem: Ragadd meg az alkalmat, kérj randit, kezdeményezz, minden esélyed megvan a pozitív visszaigazolásra. Már tavasszal rátalálhatsz a szerelemre, ha aktívan keresed… A párban élőkre is nagyszerű hónapok várnak, romantikából nem lesz hiány.

 

Kapcsolatok: Új baráti kapcsolatok kialakításának ez az év nem kedvez, annál inkább az üzleti érdekeltségek területén kialakuló kapcsolatokat lehet kamatoztatni. Mozgalmas évre számíthatsz, mindig légy tettre kész!

 

Egészség: Ha egészséged nincs teljesen rendben, akkor a változás megkezdését ne halogasd, ess neki a fogyókúrának, a dohányzásról való leszokásnak, vagy csak egyszerűen mozogj egy kicsit. Ha jobban érzed magad a bőrödben, nagyobb teljesítményre leszel képes!

 

 

Disznó

 

 

Munka: Ha lehetőséged adódik arra, hogy tanulj, képezd magad, ragadd meg az alkalmat, jelentős hasznot húzhatsz ebből! Terveid, ötleteid most megvalósíthatóvá válnak, kívülről is sok támogatást kaphatsz. Karriered felívelőben van…

 

Pénz: Anyagiak terén ne kockáztass! Kerüld el a bizonytalan ügyleteket, a kétes befektetéseket, ne vegyél fel nagy összegű hitelt. Jóhiszeműséged az idén bajba sodorhat, épp ezért légy nagyon körültekintő, ha nagy összegű kiadásról kell döntened.

 

Szerelem: Hajlamossá válhatsz arra, hogy egyéb elfoglaltságaid miatt nem figyelsz oda kellőképpen szívügyeidre. Nemtörődömség problémákat okozhat párkapcsolatodban. Kicsit jobban oda kell figyelned partneredre, ha meg akarod őt tartani. A magányosoknak ez az év sok flört és kaland lehetőségét rejti.

 

 

Kapcsolatok: Kiváló év áll előtted, mert sok új ismeretséget köthetsz, bár a tavasz során melléd csapódhat néhány olyan ember is, akik megpróbálhatják kihasználni jóindulatodat. Légy a kelleténél is jóval óvatos az új barátságokkal, senkiben ne bízz meg idő előtt.

 

Egészség: Elmondhatjuk, hogy összességében kedvező év áll előtted, az egészségügyi gondok elkerülnek. A nyár folyamán tarts hosszú és pihentető szünetet, hogy alaposan felkészülhess az őszi időszak feladataira.

 

 

www.kinaiasztrologia.lap.hu

www.kinaifilozofia.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése