nlc.hu
Horoszkóp
2008 Nagy szerelmi horoszkópja

2008 Nagy szerelmi horoszkópja

Mit üzennek a csillagok a szerelmeseknek és a szerelemre vágyóknak?

KOS március 21- április 20:

Párban élők: A párban élő Kos szülöttek rögtön az év elején úgy kezdenek, hogy belevetik magukat a munkába. Hatalmas lendülettel indítják a 2008-as évet. A párjukkal emiatt parázs viták pattanhatnak ki. A Kosok nagyon tüzesek, lelkesek, nagy energia befektetésre képesek, ha a cél kellően nagy kihívás számukra. Az is igaz, hogy csak rövid távon képesek erre. Ezért újból és újból keresnek valami új célt, amiért lehet harcolni. Ha ezt túlzásba viszik, akkor párkapcsolati szempontból az egész évüket elronthatják. Sőt akár szakítás is lehet belőle! Ezért nagyon okosan meg kell találniuk a helyes mértéket. Bármennyire is ez nem a Kosok erőssége, annál inkább tanulnivalójuk!!!

Szerencsére az év elején a Vénusz és Nap segíteni fogja őket abban, hogy minden vitát kibékülés kövessen. Ez akár a szerelem erősödését, a harmónia és összetartozás érzését fokozhatja. De nem érdemes a tűzzel játszani, mert megégetheti magát az ember. Vagyis ne feszítsék túl a húrt a Kosok azzal a felkiáltással, hogy „Majd megbékítem a végén…”!

A születésnapjuk környékén a feszültség „beköltözhet” az otthonukba. Amennyiben együtt élnek a párjukkal, még sokkal jobban tekintettel kell lenniük a másik igényeire, kívánságaira! Az együttélés arról szól, hogy együtt, közösen alakítja ki két ember a szabályokat, a megengedett stílust, az értékrendet, a programokat, stb. Tehát nem a Kos egyedül! Emiatt tudomásul kell vennie ismét, hogy az együttélés kompromisszumokkal és alkalmazkodással jár. És nem csak a másik részéről!!!

Ezt a feszültséget oldandó tanácsos júniusban kettesben elutazniuk. Nagyon jót fog tenni a kapcsolatuknak! Mindegy, hogy belföldre vagy külföldre utaznak. Az is lényegtelen, hogy passzív vagy aktív pihenés lesz ez. A fontos, hogy egymásra figyeljenek! Hazatérve, és folytatva a munkamániát gyorsan visszatérhet az ingerült hangulat. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy őszre beálljon az egyensúly hivatás és párkapcsolat között!

Párra várók: Akik még keresik a párjukat, hajlamosak lesznek az év elején hatalmas elánnal belevetni magukat a munkába. Annyi feladatot vállalnak el, amit szinte képtelenség megoldani. De hát elég makacs a Kos, így küzd és harcol. Természetesen így nem jut idejük párt keresni. És a munka egy „jó” ürügy is arra, hogy most épp miért nem érnek rá randizni, szórakozni. Az egész évük ennek jegyében telhet el, ha nem kapnak időben észbe! Miközben rengeteget dolgoznak, és mégse jönnek ennek arányában az egzisztenciális sikerek, ráadásul még a szerelemben is elkerülheti őket a szerencse. Hacsak nem „rázzák” meg magukat, és nem adnak maguknak időt és módot az ismerkedésre.

Év elején a barátaik társaságában érzik a legjobban magukat a Kosok. Velük igazán sikerül kikapcsolódniuk, feltöltődniük. Keressék a módot és alkalmat a baráti összejövetelekre, bulikra, kirándulásra, stb. Ne utasítsák vissza a meghívásokat! E nélkül nagyon gyorsan le fognak merülni.

2008-ban jobb, ha csak laza kapcsolatra törekszenek. Olyan társat keressenek, aki nem akarja minden percét a Kossal tölteni. Mert ezt az igényt idén nem lesznek képesek a Kos szülöttek kielégíteni. És ez gyors szakításhoz vezethet. Ami kedvezőbbnek látszik, az a június, amikor egy utazás során beszerelmesedhetnek a Kosok. De észnél kell lenniük, mert hazatérve, és a munkamániát folytatva hamar vége lehet ennek a szerelemnek!

Ha ez így alakul, akkor se keseredjenek el, mert az október tartogat egy tartós és méltó kapcsolatot, ami vagy ekkor indul, vagy eddigre válik komollyá. Ahhoz, hogy ezt sikerüljön megtartaniuk a Kosoknak, őszre meg kell találniuk a helyes mértéket munka és magánélet között! Amennyiben ez az egyensúly beáll, nem lesznek többé magányosak!

 

 

BIKA április 21- május 20:

Párban élők: Azok a Bikák, akik párkapcsolatban élnek, harmonikusan, békés hangulatban kezdik a 2008-as évet. Váratlan meglepetéssel okozhat örömet nekik párjuk. Ezzel akár régi nagy vágyuk teljesülhet. Lehet ez egy utazás, vagy egy baba megfogantatása. Ez utóbbi csak akkor jöhet szóba, ha mindketten felkészültek rá.

Az év elején adódhatnak feszültségek kettejük között abból, hogy a Bikák kaphatnak olyan állás ajánlatot, vagy új pozíciót, ami hízelgő, de sokkal több időt vehet el a párkapcsolattól. Ezért jól gondolják át a Bikák, hogy elvállalják-e!

Külföldi utazás vagy munkalehetőség is megjelenik az év elején. Ezt nem kéne kihagyni, mert hatalmasat lendíthet a Bikák hitén vagy anyagi helyzetén.

Tavasszal nagyon fontos, hogy sokat beszélgessenek a párjukkal. Lehetőleg minden vitás helyzetet, feszültséget kommunikáljanak ki, hogy semmi se maradjon bennük. Ezzel nemcsak a békét sikerülhet fenntartani, hanem még meg is erősödhet ezáltal a szövetségük.

A Bikák a születésnapjuk környékén hiúbbak lehetnek, mint korábban. Hajlamosak lesznek többet költeni önmagukra, mint az valójában ésszerű lenne. Ezt a párjuk nem fogja jó szemmel nézni. Ebből kialakulhatnak viták, ha a Bika nem tanúsít egy kis önfegyelmet!…

Júliusban a legjobb párkapcsolati gyógyszer a rövidebb belföldi utazás lehet. Nem érdemes drága, luxus szállodába menniük, inkább valami családias helyet keressenek, ahol kedvükre „turbékolhatnak”.

Nyár végén, ősszel feszültség támadhat kettejük között. A nézeteltérés oka valószínűleg az otthonukkal lesz kapcsolatos. A Bikák szépíteni, felújítani, vagy költözni szeretnének. Míg párjuknak esze ágában sincs pénzt költeni ilyen célokra. Fontos, hogy jussanak valamilyen közös véleményre, mert a viták megkeseríthetik a napjaikat. Ha sikerül ki-, ill. megbékélniük, akkor az év vége felé egy utazással ajándékozhatják meg magukat…

Párra várók: Azok a Bika szülöttek, akik párt keresnek, rögtön januárban váratlan, hirtelen, pozitív fordulatot tapasztalhatnak meg ez ügyben. Különösen nagy esélyük van szerelem terén, ha külföldre utaznak. Meg fognak lepődni, milyen „lehetetlen” szituációban lehet összeismerkedni. Vicces, vagy kínos helyzetbe kerülhetnek a Bikák. De ne feledjék: „Csak az a ciki, amit mi magunk annak tartunk!”! Vagyis a lazaság és a humor a legnehezebb helyzetből is kimentheti az embert. Sőt így sülhet el a legkedvezőbben a dolog. Vagyis happy-end…

Még az év elején a Bikák kaphatnak olyan állás ajánlatot, vagy új pozíciót, akár külföldi munka lehetőséget, ami hízelgő, de sokkal több idejüket rabolhatja el minden mástól. Így például az újonnan induló párkapcsolattól is. Ezért jól gondolják át, hogy elvállalják-e! Ha mégis, akkor szembesülhetnek azzal a régi bölcsességgel, hogy „mindennek ára van”…

Születésnapjuk környékén a Bikák hajlamosak lesznek még válogatósabbak lenni, mint korábban. Szinte minden „jelentkezőben” találnak kivetni valót. Igaz, hogy nagyon jó ízlése van a Bikáknak, de a túlzott válogatás ahhoz vezethet, hogy kénytelenek lesznek egyedül a tortán lévő gyertyákat meggyújtani és elfújni…

Júliusban egy rövidebb utazás kellemes találkozást hozhat. Nem szabad túlzott elvárásokkal lenniük az új kapcsolat felé. Nem kell és nem is szabad rögtön összeköltözni, mert a nyár vége, és az ősz feszültségeket, vitákat tartogat. Jobb most egy laza, de vidám kapcsolatra törekedni, ami mindkét fél számára kikapcsoló, és feltöltő. Ráér az elköteleződést későbbre tenni! Ősszel egyébként is a Bikák végre úgy élvezhetik az életet, és a szexet, ahogy arra igazán vágytak. De ebbe még egy gyermek nem fér bele! Ezért fontos, hogy védekezzenek!

Az év vége a magány végét is jelentheti a Bikák számára…

 

 

IKREK május 21- június 21:

Párban élő: Azok az Ikrek szülöttek, akiknek van párjuk, év elején legyenek nagyon figyelmesek a párjukkal, mert komoly konfliktusok alakulhatnak ki. Ennek fő oka, hogy az Ikrek terveiben, hivatásában váratlan fordulatok történhetnek. Észnél kell lenniük, és nagyon okosan kell a felmerülő nehézségeket kezelniük, különben több éves munkájuk veszhet oda. Emiatt a párjukra már nem nagyon jut energiájuk, idejük, amit azok nehezen tolerálhatnak.

A problémák megoldása után a kibékülés történhet úgy, hogy fogják magukat és elutaznak külföldre kicsit világot látni. Azért is fontos ez, mert az Ikrek szülött a tél múlásával egyre feszültebb lesz. Tele lesz tett vággyal. Egyre kevesebb türelme lesz a párjához, és a panaszkodásához. Jobb, ha sporttal, mozgással vezeti le a felgyülemlett energiákat, és nem vitákkal!

Tavasszal nagy vágyuk teljesülhet az Ikreknek. Lehet, hogy sikerül olyan támogatót, protektort találniuk, aki jó indulatúan, barátian segíti őket. Ettől rögtön nyugodtabbak lesznek, ami jó hatással lesz a párkapcsolatukra is.

A születésnapjuk környékén régi témákat rángathatnak elő, és ezzel bosszanthatják párjukat. Ideje lenne már tovább lépni, és a múltat hagyni elmúlni! Ha nem képesek erre, akkor viták sorának néznek elébe…

Nyár derekán az otthoni feszültségek elől elmenekülhetnek egy kis időre, ha elutaznak kettesben. Sajnos haza térve ősszel vagy kettejük között, vagy a szülőkkel alakulhat ki konfliktus. A megoldás egyedül a végtelen türelem és a várakozás lehet. Ugyanis idővel szépen elsimulnak azok a feszültségek, amelyek itt megoldhatatlannak fognak tűnni!…

Az év vége már békésen, harmonikusan fog telni a párban élők számára. Jó, ha sokat beszélgetnek, szeretkeznek, és minél több időt töltenek el együtt.

Párra várók: Azok az Ikrek szülöttek, akik még keresik a párjukat, év elején több váratlan kellemetlenségre számíthatnak a munkájukban. Emiatt gyorsan kell döntéseket hozniuk, intézkedniük. Nem lesz ezzel bajuk, de annyi idejüket és energiájukat felemésztheti mindez, hogy a pár keresésre már nem marad semmi…

A „tűzoltás” után egy külföldi úttal ajándékozhatják meg önmagukat. Ennek során kellemes találkozásban lehet részük. Ha ebből kapcsolat lesz, akkor nem szabad siettetni semmit! Amennyiben kapkodnak az Ikrek, elronthatják már az elején a jó lehetőséget! Se erőltetni, se sürgetni nem szabad a másikat!…

Tavaszra alakulhat ki valami komolyabb ebből, vagy akkor kezdődhet valami új kapcsolat.

A születésnapjuk környékén nagyon kellemetlen lehet a stílusuk. Vigyázzanak, mert egy érzékenyebb, félénkebb „jelentkező” nem biztos, hogy érteni fogja a humort! Ezzel el is ijeszthetik…

Nyár vége felé egy költözés teljesen leszívhatja minden energiájukat. Ne akarjanak minden feladatot egyedül megoldani! Vonják be a barátokat. Jó ötlet egy házavató bulit szervezni, mert a szomszédok közül valaki érdekessé válhat… 

Ősszel a szülőkkel alakulhat ki konfliktus. Tehetnek olyan megjegyzéseket, amelyek a párkapcsolati, az egyedülálló Ikrek számára kellemetlen témát érintik. A megoldást a végtelen türelem és a várakozás jelentheti. Ugyanis idővel szépen elsimulnak azok a feszültségek, amelyek itt megoldhatatlannak fognak tűnni!

Amennyiben alkalom adódik „egy éjszakás”, vagy első sorban a szexről szóló kapcsolatra, akkor a párt kereső Ikrek ne álljanak ellen, mert sokat tanulhatnak önmagukról, és nem mellesleg nagyon jól fogják érezni magukat.

A komoly, tartós kapcsolat, szerelem év vége felé toppanhat be az Ikrek életébe. Szinte karácsonyi ajándékként a fenyőfa alá becsomagolva. Ez minden szempontból az a kapcsolat lesz, amire legbelül vágytak!…

 

 

RÁK június 22- július 22:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Rák szülöttek úgy kezdik a 2008-as évet, hogy tervezgetnek. Tele vannak ötletekkel, amivel párjukat is képesek fellelkesíteni. Szerencsésnek fogják érezni magukat az év elején. Optimistán, bizakodva indulnak neki az új évnek. Érdemes lenne a szépérzéküket, az ízlésüket, a művész hajlamaikat bevetniük az otthonuk átalakításába, vagy valakinek tanácsot adva. Akár még ilyen irányú tanulmányokat is kezdhetnek. Mindez fel fogja dobni őket, amivel a környezetükre is jó hatással lesznek.

Tavasszal új feladatot bíznak rájuk, vagy előléptetik őket, vagy új munkahelyre kerülnek, ami nagyon megterhelő lesz a Rákok számára. Pedig tele lesznek energiával, lelkesedéssel, mégse tudnak hinni önmagukban. A „nyafogással” és panaszkodással felbosszanthatják párjukat, aki egy ingerült válasszal komolyan belegázolhat a lelkükbe. Ezt elkerülendő inkább „csak” meséljenek a benti ügyekről, de nem menjenek át panasznapba! A barátok támogatására is számíthatnak. Ezzel leveszik a párjuk válláról a terapeuta terhes szerepét…

Születésnapjuk tájékán a jó kedvüket elronthatja a párjuk részéről érkező kritika, vagy kellemetlen megjegyzés. Olyan mélyen megsértődhetnek a Rákok, hogy a duzzogásba menekülve be is zárkóznak. Csak egy testvér, vagy szomszédban lakó barát tudja majd előcsalogatni őket a „csigaházból”…

Ősszel egy belföldi utazás jót tehet a kapcsolatuknak. Jó lenne, ha nem rohannának. Ráérősen, komótosan tervezgessenek, utazzanak, majd ott még jobban lassuljanak le! Az idő kettőjüknek dolgozik. Az otthoni feszültségeket érdemes otthon felejteni. A távolság segíthet abban is, hogy tudjanak beszélni olyan témákról, amik otthon nem mentek. A kikapcsolódás után haza térve sikerülhet a gondokat új szemszögből látni, ami a megoldást is hordozhatja!

Párra várók: A párra váró Rák szülöttek rögtön év elején megtalálhatják a párjukat, ha elutaznak külföldre. A találkozás olyan váratlan és gyors lesz, hogy akár menekülőre is foghatják. A Rákoknak idő kell ahhoz, hogy megnyíljanak, megbízzanak a másikban. A sürgető, túl erőszakos partnert nem kedvelik. Itt év elején ez okozhat gondot.

Még egy utazás vár a Rákokra. Ez belföldi, és kevésbé „sokkoló”. Bár ez is hozhat új kapcsolatot, de ez nem sürgető, hanem sokkal lassabb és szelídebb. Lehet, hogy ez egy idősebb partner, aki jól tudja, hogy az időt nem lehet sürgetni. Minden be-, ill. megérik a kellő időpillanatban!!!

Tavasszal új feladatot bíznak rájuk, vagy előléptetik őket, vagy egy átszervezés miatt új területre kerülnek, ami nagyon megterhelő lesz a Rákok számára. Pedig tele lesznek energiával, lelkesedéssel, mégse tudnak hinni önmagukban. Az új helyzet kezelése annyi idejüket és energiájukat felemésztheti, hogy a pár keresésre már nem marad semmi…

Nyár elején egy barátról kiderülhet, hogy több, mint barát. Olyan régóta ismerik már egymást, hogy nem kell zavarban lenniük semmi miatt. Szerencsére nyitott könyvek egymás előtt. Mindent beszéljenek meg! Tisztázzák őszintén, mit éreznek, mit gondolnak, mi a véleményük a kialakult helyzetről! Minden zavaros gondolat, érzés eltávolíthatja őket egymástól, de minden őszinte mondat szorosabbá teheti a kapcsolatukat!…

Az év vége felé régi témák okozhatnak otthon feszültséget. Lehet, az egyedül álló Rák szülött szülei ismét el kezdenek aggódni, hogy miért nincs még gyermeküknek párja, gyermeke, családja, stb. Értésükre kéne adni, hogy ez a hozzáállás nem könnyíti meg a Rákok helyzetét. Sőt csak elszomorítja őket. Természetesen aki igényes, és tartós kapcsolatra vágyik olykor többet várakozik, mint azok, akik gyűjtik a futó kalandokat…

 

 

OROSZLÁN július 23- augusztus 22:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Oroszlán szülöttek a 2008-as évet vidáman, bulizva kezdik. Valószínűleg több pótszilveszteri partin is részt vesznek párjukkal együtt. Bár párjuk nem mindig lesz lelkes, de hűségesen fogja kísérni az Oroszlánokat, hisz ez az elvárás. Az is lehet, hogy inkább lebetegszik, csak nem kelljen menni. Majd az ágyból kíván jó szórakozást. Az Oroszlánok pedig lelkiismeret furdalás nélkül vetik bele magukat a buliba. Ilyenek ők: élvhajhászok, hedonisták, hűtlenkedők. Illetve a hűség fogalmát meglehetősen tágan értelmezik: szerintük a hűtlenség az, amikor nem sikerül titokban tartaniuk a félrelépést, és ezzel fájdalmat okoznak a másiknak.

Fájdalomdíjként tavasszal elvihetik a párjukat egy különleges külföldi útra. Jót fog tenni a kapcsolatuknak is minden szempontból: érzelmileg, hangulatilag, kommunikációs tekintetben is.

Nyár kezdetén tele lesznek energiával, ami majd’ szétfeszíti őket. Eredményesen vezethetik ezt bele a munkába. Komoly sikereket, elismerést és előléptetést is elérhetnek 2008 nyarán. Ez első sorban az ő érdemük, de ne feledkezzenek meg a támogatóikról sem! Ezek a sikerek elvonják a párkapcsolattól az idejüket, ezért ebből adódhatnak feszültségek. Jobb lenne nem kérkedni az egzisztenciális eredményekkel, mert az csak olaj lenne tűzre. Ugyanis a párja visszavághat azzal, hogy „Miközben te aratsz, itthon meg én tartom a frontot…”.

A születésnapjuk körül elmérgesedhet a helyzet, ha nem figyelnek párjukra jobban.

Ősszel több lehetőség is lesz kisebb utazásra. Ne hagyják ki, mert ez gyógyszer lehet a párkapcsolati sérülésekre!

Év végén közös gyermekeik okoznak örömöt. Lehet, hogy valamilyen sport, vagy tanulmányi versenyen érnek el jó eredményt, és ez büszkeséggel tölti el az Oroszlánokat. Ez is jót tesz a családi béke helyre állásának.

Párra várók: A párt kereső Oroszlánok 2008 év elején buliból ki, buliba be fognak járni. Élvezik az életet, és úgy érzik, valójában nem hiányzik semmi. Rengeteg régi ismerőssel futhatnak össze az év elején. De senkinek a közeledését nem tudják komolyan venni. Talán azért, mert várnak a „földrengésre”, a „vulkán kitörésre”, ami azt jelzi számukra, hogy itt vannak érzelmek, és vannak értékek. Az Oroszlánok szeretnek flörtölni, de ez pusztán „ujjgyakorlat” számukra, hogy ki ne jöjjenek a „gyakorlatból”…

Egy tavaszi külföldi út kapcsán találkozhatnak végre valakivel, aki megdobogtatja a szívüket. Ez az ember minden szempontból különleges, ezért is fog nagyon tetszeni az Oroszlánoknak. Hisz ők csak az egzotikus, különleges embereket és dolgokat értékelik.

Nyár elején tele lesznek energiával, ami tettekre sarkallja őket. Eredményeket érhetnek el végre a munkájukban. Komoly sikerek, elismerés és előléptetés is várhat rájuk. Ez első sorban az ő érdemük, de ne feledkezzenek meg a támogatóikról sem! Ezek a sikerek elvonják a pár kereséstől az idejüket, ezért erre nem is fordítanak túl sok energiát. Ugyanakkor a barátaikkal szívesen és sokat lesznek nyáron. Rengeteg közös programot szerveznek, ami kikapcsolja az Oroszlánokat, és visszahoz régi, szép emlékeket is.

Születésnapjuk környékén annyira jól fogják érezni magukat, hogy nem sokat törődnek a „jelentkezőkkel”. Nem értik, miért ilyen bonyolultak az emberek és az emberi kapcsolatok.

Ősszel több lehetőségük is lesz kisebb utazásokra. Ne hagyják ki, mert ez jót fog tenni a kapcsolataiknak, legyenek azok baráti, vagy szerelmi kapcsolatok.

Az év vége sok szórakozással, bulival és szexxel fog telni. Ez igazán vidám óév búcsúztató lesz!…

 

 

SZŰZ augusztus 23- szeptember 22:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Szűz szülöttek a 2008-as évet vidáman és élményekkel feltöltődve fogják kezdeni. De vigyázniuk kell a párkapcsolatukra, mert párjuk nagyon feszült, akárcsak az otthoni hangulat. A puskaporos levegőben elég egy provokáló megjegyzés, és már ki is tört a balhé. Igaz, hogy a Szűzek ügyesek, és figyelnek minden apró jelre, de most még inkább „résen” kell lenniük.

Tavasszal már sokkal jobb lesz a helyzet. Barátaikkal szervezhetnek programokat, kirándulhatnak. Ezek az alkalmak kedvező hatással lesznek a Szűzek párkapcsolatára is.

Külföldre is utazhatnak, de oda csak kettesben. Igazi szép, szerelmes, turbékolós út lesz ez, ami csak kettejükről szólhat. Itt helyre lehet állítani sok, félre csúszott, feszültséget okozó apróságot.

Nyár elején a Szűzek munkája rengeteg idejüket fogja elrabolni. Olyan feladatok szakadnak a nyakukba, amit már megoldottak, mégis előkerül újból. És muszáj nekik foglalkozni ezekkel, mert különben veszélybe kerül az egész eddigi erőfeszítésük. Ennek a többlet munkának a párjuk és családjuk látja majd kárát.

Nyár végére a párjuk összes türelme elfogyni látszik. Nem szabad engedni, hogy válságosra forduljanak otthon a dolgok! Legalább a hétvégéket kell nekik szentelni. Nem éri meg az egzisztenciális sikerekért beáldozni egy komoly kapcsolatot!…

Születésnapjuk körül a Szűzek kissé fáradtnak és gondterheltnek érezhetik magukat. Nem igazán tudnak felhőtlenül ünnepelni. Sőt ha lehet, ki is térnek a hangos buli elől.

Ősszel jó hatással lehet rájuk és párjukra egy kisebb belföldi utazás kettesben. Nem kell luxus szállodába menni. Elég, ha találnak egy meghitt csöndes helyet, ahol fel tudnak töltődni, önmagukkal és egymással foglalkozni. Ez mindent helyre hozhat, ezért nem mondjanak le róla semmilyen ürüggyel!

Az év vége közeledtével megint oda kell figyelniük a párjukra, mert többet igényelnek a Szűzekből, mint azt ők gondolnák!…

Párra várók: Azok a Szűz szülöttek, akik még keresik a párjukat, a 2008-as évet váratlan eseményekkel indítják. Akár rögtön év elején betoppanhat a szerelem az életükbe. Kérdés, hogy valóban fel vannak-e készülve rá. Más álmodozni, és más okosan, megfelelően reagálni, amikor ott a várt szituáció!

Tavasszal jobb esélyük van élni az adódó lehetőséggel, és akár megtartani a kapcsolatot. De itt is előfordulhat, hogy amilyen gyorsan jött, épp oly gyorsan el is megy. Ezért egész évben a laza hozzáállást, és a rugalmasságot gyakorolhatják.

Nyár elején a Szűzek munkája rengeteg idejüket fogja elrabolni. Olyan feladatok szakadnak a nyakukba, amit már megoldottak korábban, mégis előkerül újból. És muszáj nekik foglalkozni ezekkel, mert különben veszélybe kerül az egész eddigi erőfeszítésük. Ennek a többletmunkának a párkeresés látja majd kárát. Természetesen jó ürügy, hogy nem ér rá erre. És talán jól is jön ez a kifogás…

Pedig több jelentkező is lenne, de Szűzek idén nagyon válogatósak, és bizonytalanok. Ha másik határozottan lép fel, akkor az a baj. Ha félénk, és nem kezdeményez, akkor pedig az a kifogásolható benne…

Születésnapjuk körül a Szűzek kissé fáradtnak és gondterheltnek érezhetik magukat. Semmi kedvük ünnepelni. Sőt ha lehet, ki is térnek minden ilyen irányú kezdeményezés elől.

Ősszel jó hatással lehet rájuk egy kisebb belföldi utazás. Ne hagyják ki, mert nagyon rájuk fér a feltöltődés és kikapcsolódás.

Az év vége felé a szüleikkel kell türelmesen bánniuk. Valami feszültséget kelthet közöttük. A legbölcsebb hozzáállás, ha tisztelettel meghallgatja őket, de nem száll vitába velük. Ha ezt sikerül megvalósítania, akkor kellemesen fognak telni az ünnepek.

 

 

MÉRLEG szeptember 23- október 22:

Párban élők: 2008-ban a Mérleg szülöttek úgy kezdik az évüket, hogy legszívesebben ki se dugnák az orrukat otthonról. Főleg, ha párjukkal együtt élnek! Otthonukban béke, szeretet és harmónia uralkodik. Minden, amire vágynak. Eközben a munkában feszültségek és méltánytalanságok. Ezért akár szabit is kivehetnének év elejére, hogy otthon töltődjenek, amíg csak lehet. Vagy utazzanak el külföldre. Ott annyi élmény érheti őket, amivel gazdagon hazatérve mindent pozitívabban fognak látni!

Sajnos párjukkal adódhatnak vitás helyzetek az év első felében. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy a Mérlegek szeretnének össze-, vagy elköltözni egy nagyobb és szebb lakásba. Számukra szinte az egész év a „fészekrakás” jegyében telik. Ezt a párjuk túlzásnak és akár feleslegesnek is tarthatja. Ebből az év során visszatérően komolyabb csatáik is lehetnek. A Mérleg szülöttek pedig nem viselik el a feszültséget, a vitákat, ezért sokat szenvedhetnek, ha nem lesznek képesek kiállni magukért, és megtanulni érvelni! Nem kell összeveszni ahhoz, hogy mindkét fél elmondhassa a véleményét, amit olykor ütköztetni kell. Ezáltal alakulhat ki a közös „platform”. Ha ezt a Mérlegek nem sajátítják el idén, akkor sok keserű órát szerezhetnek önmaguknak.

A másik feszültség forrás a Mérlegek szülei lehetnek. Előfordulhat, hogy nem értenek egyet a Mérlegek terveivel. Ennek egész évben hangot adva frusztrálják a Mérlegeket. Akik nem tudnak, vagy tiszteletből nem akarnak szembe szállni velük. Ezt a Mérlegek párja nem nézi majd jó szemmel, és a végén még ők ketten vesznek össze, ahelyett, hogy a Mérlegek vállalnák a saját, vagy párjukkal közös véleményüket a szüleik előtt. Ez is nehéz tanulnivaló 2008-ra!…

És a harmadik feszítő téma a hivatásban várható „felfordulás” lehet, ami komolyan megviselheti az érzékeny Mérlegeket. Fontos, hogy erről is sokat beszélgessenek a párjukkal. Ezek a beszélgetések még jobban összekovácsolhatják kettejüket…

Párra várók: Azok a Mérlegek, akik még keresik a párjukat, az év elején meg is találhatják, ha elutaznak külföldre. Ez az út meghozhatja a várva várt szerelmet számukra. Az is igaz, hogy inkább otthon ülnének, mert úgy érzik az minden szempontból biztonságosabb közeg. De tudomásul kell venniük hogy, ha nem bújnak ki a „csigaházukból”, akkor igen kevés esélyük lesz az ismerkedésre.

Az év első felében összetűzésbe kerülhetnek a szüleikkel. A nézeteltérés oka lehet az új partner, aki nem felel meg a szülők elvárásainak. Ezt elkerülendő a Mérlegeknek -tőlük szokatlan módon- határozottan kell fellépniük, és megvédeni saját álláspontjukat, és választásukat. Megkérhetik a szüleiket, hogy tartsák tiszteletben a döntésüket. Mindezt szeretettel is megtehetik, nem kell összeveszni!

A Mérleg szülöttek számítsanak „felfordulásra”, átszervezésre a munkahelyükön. Ez a változás megviselheti őket. Nehezen lehetnek képesek visszaállítani a rendet. Sokáig eltarthat, míg visszanyerik az egyensúlyukat, harmóniájukat. Ez rengeteg energiájukat elveheti. Főleg a párkereséstől… Emiatt hajlamosak lehetnek begubózni, bár pontosan tudják, hogy ez a lehető legrosszabb taktika a vágyott szerelem megtalálásában.

Júniusban is szerencsés lehet egy külföldi utazás. Komoly esélyei lehetnek a tartós, méltó párkapcsolat indulására. Bár az is igaz, hogy haza térve a munka megint sok energiájukat elveheti a friss kapcsolattól. Végre kezdenek beérni az eredmények a hivatás terén, ezért a Mérleg szülöttek hajlamos oda vinni a figyelmüket. Ez viszont gyorsan az új kapcsolat végét eredményezheti!…

Ha törekszenek az egyensúly megtalálására a hivatás és a magánélet között, akkor őszre sikerülhet mindkét területen eredményeket felmutatniuk, ami jogos elégedettséggel töltheti el őket.

Érdemes az évet megint egy utazással zárni, mert valóban megérdemlik!…

 

 

SKORPIÓ október 23- november 21:

Párban élők: Azok a Skorpió szülöttek, akik párkapcsolatban élnek kezdhetik a 2008-as évet rövidebb, belföldi utazással. Párjával közösen kipihenhetik az ünnep, és az év végi hajtás fáradalmait. Nagyon jót fog tenni ez a kapcsolatuknak. Tehetnek egy kirándulást is, vagy csinálhatnak olyasmit, amit már régóta terveznek, de még nem került rá sor. Például hosszú hétvége egy kastélyszállóban, hintózás, vagy szánkózás a környéken, korcsolyázás, fakutyázás a tavon. Utána forralt bor, forró fürdő, forró szex, stb. A Skorpió szenvedélyes ember, akinek szüksége van magas hőfokú életre, intenzív élményekre.

Még az év elején jó hírt kaphatnak jogi ügyben. Az is lehet, hogy a szomszédaival sikerül kibékülniük, vagy a testvéreikkel rendezhetnek kellemetlen témákat. A megoldás kulcsa a jóindulat! Ez nem a legtesthezállóbb stílus a Skorpiók számára, de itt az ideje, hogy kipróbálják, milyen érzés is ez. Ki fog derülni számukra, hogy a fent említett módon mennyivel sikeresebben oldhatnak meg konfliktusokat.

Amennyire jól sikerül rendezniük a testvéri, szomszédi és egyéb lazább kapcsolatokat, annál nehezebb lesz a párkapcsolati feszültségeket kezelni. Az otthonukban nehezen tisztázható, zavaros elméletek, téveszmék okozhatnak nézeteltéréseket. Nem érdemes év elején ezzel túl sokat foglalkozni, mert az idő szép lassan elsimítja az ellentéteket.

Május környékén helyre is áll a béke, és ismét szerelmes, szenvedélyes napokat élhetnek meg.

Nyár elején a munkájuk sok idejüket fogja elvenni, ami a párjuknak nem fog tetszeni. Nyár derekán egy hajós kirándulással, vagy külföldi úttal megbékíthetik a jogosan megbántódott társukat. De nyár végén olyan új munka lehetőség, vagy új pozíció fogja megtalálni a Skorpió szülötteket, amit nem lehet kihagyni. Tisztában kell lenniük azzal, hogy mindennek ár van.

Ősszel ismét sikerül kiengesztelniük a párjukat egy nagy partival, ahova minden barátjukat meghívhatják. Ezt a gesztust nagyon fogja értékelni a másik fél…

Párra várók: A párt kereső Skorpió szülöttek jól teszik, ha év elején egy belföldi utazással kényeztetik önmagukat. Testi, lelki és szellemi értelemben is feltöltődhetnek, ha masszázsra, fürdőbe, előadásra, stb. mennek. Adják meg maguknak mindazt, amire vágynak. Az év végi hajrá után megérdemlik a pihenést!

A kikapcsolódás alkalmával „mellék hatásként”, ráadásképpen megismerkedhetnek egy kellemes emberrel, akivel bár lassan indul a kapcsolat, de májusra akár komolyra is fordulhat. Eközben a szüleikkel lehetnek feszültségek. Talán épp az új ismerős miatt. Tanácsos kitérni a viták elől, mert a Skorpiók nem tudnak kíméletesen érvelni, finom stílusban vitatkozni. Így sértődés és összeveszés lehet a vége. Inkább térjenek ki azzal, hogy „még nincs kapcsolatom, nincs is miről beszélnünk”!

Nyár elején „felfordulás” lehet a hivatásukban. Kezeljék az ügyet kellő visszafogottsággal, mert „nem eszik olyan forrón a kását”! Jobb, ha egy külföldi utazással elterelik a figyelmüket ezekről az ügyekről. Az út során megint kedves emberekkel ismerkedhetnek meg, akik jó hatással lesznek önbecsülésükre és hangulatukra is. Majd élményekkel feltöltődve hazatérve belevethetik magukat ismét a munkába, ahol végre sikerek várják őket.

Ősszel töltsenek minél több időt a barátaikkal. Ha eddig nem talált rájuk az év során a szerelem, akkor nem kizárt, hogy egy barátság ilyen irányú fordulatot vehet. Fontos, hogy nagyon figyeljenek a másikra, és ne engedjenek helyet a félreértéseknek! Mindent beszéljenek meg! Tisztázzák őszintén, mit éreznek, mit gondolnak, mi a véleményük a kialakult helyzetről! Minden zavaros gondolat, érzés eltávolíthatja őket egymástól, és minden őszinte mondat szorosabbá teheti a kapcsolatukat!…

Születésnapjuk környékén ingerültek lehetnek. Sporttal, mozgással, szexxel vezessék le ezt, és ne vitákkal!

 

 

NYILAS november 22- december 21:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Nyilas szülöttek év elején visszautazhatnának egy régi, már jól ismert helyre. Akár nosztalgiázhatnak is. Jót fog tenni a kapcsolatuknak az, hogy felidézik a kellemes emlékeket. Érdemes számba venniük, mennyi közös élményük van! Mi minden köti össze őket?! Fontos, hogy sokat és meghitt hangulatban beszélgessenek. A tél pont arra való, hogy forró csokit, vagy forralt bort iszogatva összebújjunk, felmelegítsük egymás testét, lelkét…

Tavasz elején váratlan rossz hírt kaphatnak az otthonukkal kapcsolatosan. Nem szabad kétségbe esniük. Nyugodt fejjel kell átgondolni, mi a teendő. Nem jó, ha párjával egymást hibáztatják, hanem kölcsönösen támogatniuk kell egymást ebben a nehéz időben! Az is lehet, hogy a Nyilasok valamelyik szülőjével történik valami baj. Ezt is a párjukkal összefogva sikerül megoldaniuk! És ezáltal bizonyítást fog nyerni, hogy a „szövetségben van az erő”…

Nyár elején egy régi téma kerülhet megint napi rendre. Jobb lenne, ha a Nyilasok csak hallgatnának, meghallgatnának! Bármennyire is nehezükre esik, most az egyetlen vitát elkerülő taktika a passzivitás!…

Ősszel új munkahelyi feladatok okozhatnak nehézséget a Nyilasoknak. Természetes, hogy az elején még senki sem rutinos, ezért több energiát és időt kell befektetni. De idővel egyre gyorsabban és könnyebben fog menni minden. Ez a kezdeti nehéz időszak a párjától veszi el az időt. Aki ezt nem veszi jó néven. Emiatt is tanácsos sokat beszélgetniük. Az érvelésbe be lehet vonni a batárokat is. Így sikerülhet meggyőzni a Nyilasok párját, hogy nincs oka féltékenykedni, hisz nem más után lohol, hanem tényleg dolgozik…

A születésnapjuk környékén a Nyilasok tele lesznek lelkesedéssel, energiával és lendülettel. A párjuk ezt nem mindig értékeli. Vigyázzanak, hogy a másik kárára ne érezzék jól magukat!…

Párra várók: A párt kereső Nyilasok 2008 év elején a „keresést” belföldön egy már ismert, bevált helyen tegyék. Az is lehet, hogy régi ismerős fog felbukkanni, akiről kiderülhet, hogy nem érdektelen. Ebből akár kapcsolat is lehet. Jót nevethetnek azon, hogy mennyi jelt küldtek már egymásnak az évek során, és mennyit nem vettek ezekből…

Tavasszal az otthoniak okozhatnak gondot. Lehet, hogy egy család tagja oda akar költözni az egyedülálló Nyilashoz, aki hirtelen nem tud kitérni. Természetesen rövidesen kiderül, hogy ez nem jó ötlet. De nem lesz könnyű ezt az álláspontot képviselni, hiszen a Nyilasok alapvetően jóindulatúak és segítőkészek.

Nyár elején egy külföldi út során megismerkedhetnek a párra váró Nyilasok valakivel, aki lendületet és energiát hoz az életükbe. Nem biztos, hogy ebből tartós kapcsolat lesz. De az biztos, hogy intenzív lesz és felkavaró…

Nyár végén és ősszel a Nyilasok rengeteg feladattal lesznek leterhelve. Érzik, hogy ezek most elsőbbséget élveznek, mert a jövőjük függ a felmutatható eredményektől. Így nem marad idejük semmilyen párkapcsolati ügyre. Ne bánják, mert „ami késik, nem múlik”!

Ősz derekén kellemes meglepetés lehet, hogy egy barátról kiderül, hogy több, mint barát. Fontos, hogy nagyon figyeljenek egymásra, és ne engedjenek be semmilyen negatív tényezőt! Mindent beszéljenek meg! Tisztázzák őszintén, mit éreznek, mit gondolnak, mi a véleményük a kialakult helyzetről! Minden zavaros gondolat, érzés eltávolíthatja őket egymástól, de minden őszinte mondat szorosabbá teheti a kapcsolatukat!…

Születésnapjuk környékén tele lesznek energiával, feszültséggel. Sporttal, mozgással, szexxel vezessék le ezt, és ne vitákkal!

BAK december 22- január 20:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Bak szülöttek az év elején jó hangulatban lesznek. Energikusan, bizakodva kezdik az új évet. Vártalan, pozitív fordulatok is fokozhatják optimizmusukat. Úgy tűnik, minden a kezükre játszik. Jó kedvüket csak a párjuk veheti el kissé azzal, hogy nem osztozik a lelkesedésükben. A Bakok beláthatják, hogy nem érdemes ráerőltetni a másikra semmit. Hiszen ők se szeretik ezt. Érdemesebb szeretettel, gyengédséggel, finoman átadni a lelkesedét. Bár ez nem egy testhez álló szerepkör a Bakok számára, de kipróbálhatják, milyen érzés. Meg lesznek lepődve, hogy milyen örömet szerezhetnek ezzel a stílussal a párjuknak…

Tavasszal egy váratlan lehetőség jöhet valamilyen kirándulásra, vagy belföldi útra. Jót tenne ez a kapcsolatuknak, ezért mindenképpen utazzanak el! Frusztrálhatja a Bakokat, hogy nem készülhetnek az útra hónapokig, de most kivételesen tekintsenek el ettől!

Tavasszal az otthoni gondok nyomasztóvá válhatnak. Nehezen tudnak erről beszélgetni a párjukkal. Nem is kell erőltetni ezt. Ha vannak gyerekeik, akkor velük oldódhat ez a feszült hangulat. Csináljanak a gyerekek kedvéért közös programot, és meglátják, jól fogják érezni magukat!

Nyáron a Bakok hajlamosak lesznek régi témákon rágódni, miközben a párjuk nagyon jól érzi magát. Ez még inkább felbosszanthatja a Bakokat: „Hogy lehet, hogy téged nem bántanak ezek az ügyek? Bezzeg én itt rágódom rajta, és egyedül kell megoldást találnom!”. Ehelyett jobb lenne elengedni a régi ügyeket, és hagyni a múltat elmúlni!!!

Ősszel a hivatás területén „felfordulás” lehetséges. Ez a Bakokat kizökkentheti a megszokott kerékvágásból. Ők nem szeretik, ha a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek. Emiatt rendkívül feszültek és ingerültek lehetnek. Ráadásul régi ügyek is előkerülnek. Tanácsos nem terhelni ezekkel a párkapcsolatot, és nem haza vinni a benti gondokat, mert rossz hatással lesz a párjára.

Párra várók: A párra váró Bakok az év kezdetén nagyon jól fogják érezni magukat. A „jelentkezőket” vagy észre se veszik, vagy megkritizálják. Pedig jól tudják, hogy ezzel a hozzáállással nem fognak párt találni. Amennyiben meghívást kapnak a testvérükhöz, vagy a szomszédba egy buliba, akkor mindenképpen menjenek el, mert váratlan meglepetésben lesz részük. Még az is lehet, hogy találkoznak végre egy értelmes partnerrel…

Tavasszal hirtelenül lehetőség jöhet valamilyen kirándulásra, vagy belföldi útra. Mindenképpen utazzanak el, mert jól fogják érezni magukat! Jó társaság lesz, és jó hangulat. Viszont frusztrálhatja a Bakokat, hogy nem készülhetnek az útra hónapokig, de most kivételesen tekintsenek el ettől!

A szülőkkel alakulhat ki pár feszült nap. Ennek oka valószínűleg az, hogy szóba hozzák a családalapítás témáját, ami az egyedülálló Bakok számára nem egy kellemes téma. Nem érdemes leállni vitatkozni. Tisztelettel végig kell hallgatni őket, majd csendben tovább, ill. lelépni. Ebben a Bakok profik…

Ősszel a hivatás területén „felfordulás”, átszervezés, nagy változások várhatóak. Ez a Bakokat kizökkentheti a megszokott kerékvágásból. Ők nem szeretik, ha a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek. Emiatt rendkívül feszültek és ingerültek lehetnek. Ráadásul régi ügyek is előkerülnek, amik már megoldottnak tűntek. Mindez annyira leterheli a Bakokat, hogy nem lesznek alkalmasak ismerkedésre. Jól teszik, ha elengedik az összes gondot, mert most ez a legbölcsebb, amit tehetnek.

Egy barát az, aki sok erőt és biztatást ad a Bakoknak. Kiderülhet, hogy gyengédebb szálak fűzik egymáshoz őket, mint azt eddig gondolták. Érdemes nyíltan beszélniük az érzéseikről. Sose lehet tudni, hogy egy ilyen jó és bizalmas barátságból milyen komoly kapcsolat alakulhat ki!…

VÍZÖNTŐ január 21- február 19:

Párban élők: 2008 a párban élő Vízöntők számára kellemesen fog indulni. Sok barát fogja körbe venni őket. Sőt találhatnak olyan protektort, mentort is, aki egyengetni fogja a karrierjüket. Ennek ellenére kicsit összezavarodva érezhetik magukat. Szeretnének több témában is tisztán látni, de ez nem nagyon fog menni. Ez most az intuíció fejlesztés ideje. Vagyis egyre jobban kell(ene) hallgatniuk a megérzéseikre. Egyre többször észre is veszik, hogy ha ezt elmulasztják, abból mindig hátrányuk származik.

Születésnapjuk körül régi emlékképek törhetnek rájuk. Nosztalgikus, de nem szomorkás hangulatban fogják megünnepelni a szülinapjukat. Ez az időszak nem tesz jót a teljesítményüknek. Most valahogy nem megy a munka, nehéz koncentrálni, és kommunikálni is.

Nyár elején gondok adódhatnak a szüleikkel. Nem lesz komoly baj, de tennivaló igen. Az is lehet, hogy csak több időt és figyelmet szeretnének kapni Vízöntő gyermeküktől…

A saját gyerekeik viszont sok örömet és vidámságot fognak okozni a nyáron. Érdemes minél több időt velük tölteniük, közös programot szervezni, és átadni magukat a játéknak. Ezáltal nem csak kikapcsolódniuk sikerül, hanem a párkapcsolati feszültségeket is enyhíteni. Ugyanis a Vízöntők párja most rendkívül ingerlékeny lesz.

Ősszel több lehetőség is lesz külföldre utazniuk. Ne hagyják ki, mert nagyon jó hatással lesz a párkapcsolatukra! Télen a munkájuk úgyis sok idejüket fogja elvenni a párjuktól és a családjuktól. Ez megint feszültséget kelthet, de ha ősszel sikerül közösen kellően feltöltődniük, akkor elenyésző lesz ez a feszültség.

Év végén érdemes a barátokkal programot szervezni. Nagyon vidáman fognak így telni az ünnepek. Mindenki a legjobb formáját fogja hozni, ezért sokáig emlékezetes lesz ez az évvége.

Párra várók: A párt kereső Vízöntők számára a 2008-as év vidáman, de kicsit fáradtan fog indulni. Nem szabad alkoholt fogyasztaniuk, és gyógyszert bevenniük. Ezek most a legrosszabbul hatnak a szervezetükre. Jobb, ha természetes módszerekkel kúrálják magukat: borogatás, gyógyteák, inhalálás, stb.

Születésnapjuk körül is ez a kicsit „kótyagos”, ködös érzet fog uralkodni rajtuk. A munkájukra sem tudnak majd koncentrálni kellően. A szüleiket is megbánthatják akaratukon kívül.

Tavasszal jobb lesz a helyzet. Egy belföldi utazás vagy egy kirándulás során megismerkedhetnek valakivel, akire fel tudnak nézni. Ebből akár komoly kapcsolat is lehet, ha elég sokat beszélgetnek.

Nyár elején gondok adódhatnak a szüleikkel. Nem lesz komoly baj, de tennivaló igen. Az is lehet, hogy csak több időt és figyelmet szeretnének kapni Vízöntő gyermeküktől. De az is okozhat feszültséget, hogy a szüleik megint a párválasztás és családalapítás témájával jönnek elő, amit a Vízöntők ki nem állhatnak…

A nyár egyébként több futó kaland, flört esélyét is fogja adni. Nem érdemes túl sokat elmélkedni ezeken. Tegyék, ami jól esik, és ne legyenek merevek, adják át magukat az élvezeteknek! Itt van már az ideje…

A Vízöntőknek ősszel több lehetőségük is lesz külföldre utazni. Ne hagyják ki, mert nagyon jó hatással lesz a párkeresésre! Télen a munkájuk úgyis sok idejüket fogja elvenni ettől a témától is, így ősszel kell kihasználniuk az adódó lehetőségeket. Ha pozitívan állnak a párkapcsolati témához, bevonzhatják a minden szempontból hozzájuk illő partnert!

Év végén érdemes a barátokkal programot szervezni. Nagyon vidáman fognak így telni az ünnepek. Mindenki a legjobb formáját fogja hozni, ezért sokáig emlékezetes lesz ez az évvége.

 

 

HALAK február 20- március 21:

Párban élők: A párkapcsolatban élő Halak a 2008-as évet eléggé feszülten kezdik. Szinte megmagyarázhatatlan módon ingerültek és türelmetlenek, különösen a párjukkal. Csak a barátaik vannak rájuk jó hatással. Ők képesek oldani ezt a majdnem kibírhatatlan stílust.

Születésnapjuk tájékán jobban fogják érezni magukat. Főleg akkor, ha sikerül olyan teendőket, feladatokat találniuk, amikbe belevezethetik azt a mérhetetlen feszültséget, ami felgyülemlett bennük a tél során.

Tavasszal intenzív szerelemre, szexre, szenvedélyre vágynak. Törekedjenek arra, hogy ezt a párjukkal éljék meg, és ne egy harmadikkal!…

Nyár elején egy belföldi utazás lehetősége fog felbukkanni. Éljenek vele, és töltsenek pár kellemes napot kettesben a párjukkal. Ez azért is fontos, mert kicsivel később gondok adódhatnak az otthonukban (elektromos zárlat, csőtörés, stb.), és ez ismét felszültté teheti kettejük között a hangulatot. Viszont, ha sikerül feltöltődniük az út során, akkor elhanyagolható és kezelhető lesz az ügy.

Nyár végére a párja átveheti az év elején a Halakra jellemző ingerült stílust. Nehéz lesz elviselni, pedig így áll helyre az egyensúly. Hisz pár hónappal előbb a párjának kellett elviselni azt, amit most a Halaknak kell…

Ősszel több külföldi út közül is válogathatnak. Valamilyek lehetőséget ragadják meg, mert az év végi hajrá előtt fontos lenne feltöltődniük. Vigyék magukkal a párjukat, és turbékoljanak, mint a kapcsolatuk kezdetén!

Az év vége sok munkával fog telni, ami rengeteg időt és energiát fog igényelni. De szerencsére az eredmények is látszani fognak. Ami azért megnyugtató, mert így látják a Halak és a párjuk is, hogy van értelme a sok munkának. Ez is enyhítheti a feszültséget kettejük között. És ezáltal lehetnek szépek az ünnepek!…

Párra várók: A Halak szülöttek fáradtan, feszülten kezdik a 2008-as évet. Szinte megmagyarázhatatlan módon ingerültek és türelmetlenek. Csak a barátaik vannak rájuk jó hatással. Ők képesek oldani ezt a majdnem kibírhatatlan stílust.

Születésnapjuk tájékán jobban fogják érezni magukat. Főleg akkor, ha sikerül olyan teendőket, feladatokat találniuk, amikbe belevezethetik azt a mérhetetlen feszültséget, ami felgyülemlett bennük a tél során. És ezáltal nem másokat bosszantva vezetik le az „ideget”. Ezzel a stílussal ugyanis minden létező jelentkezőt rögtön az elején elriasztanak. Ezt egész évben figyelniük kell önmagukon!…

Tavasszal intenzív szerelemre, szexre, szenvedélyre vágynak. Ehhez találhatnak partnert, ha akarnak. Ez lehet futó kaland, vagy egy tartósabb kapcsolat is. De az utóbbihoz nem biztos, hogy lesz elég türelmük most…

Nyár elején egy belföldi utazás lehetősége fog felbukkanni. Éljenek vele, és töltsenek el pár kellemes napot. Akár ismerkedésre is sor kerülhet. Ez azért is fontos, mert kicsivel később gondok adódhatnak az otthonukban, vagy a szüleikkel válhat feszültté a hangulat. Viszont, ha sikerül feltöltődniük az út során, akkor elhanyagolható és kezelhető lesz ez az ügy.

Nyár végén viszont ne ismerkedjenek, mert csupa ideges, gondokkal teli partnert vonzanak be. Erre mondják, hogy a „hasonló hasonlót vonz”. Inkább várják meg, míg kicsit jobb passzban lesznek!

Ősszel több külföldi út közül is válogathatnak. Valamilyek lehetőséget ragadják meg, mert az év végi hajrá előtt fontos lenne feltöltődniük. Kényeztessék magukat masszázsokkal, fürdőkkel, kellemes sétákkal. Hatékonyan ki tudják szellőztetni a fejüket, és kicserélve térnek haza.

Az év vége sok munkával fog telni, ami rengeteg időt és energiát fog igényelni. De szerencsére az eredmények is látszani fognak. Ami azért megnyugtató, mert így látják a Halak, hogy van értelme a sok munkának. Ezáltal az ünnepek gazdagon és kellemesen fognak telni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top