Horoszkóp

Féltékeny horoszkóp

Mi is a féltékenység? A szótő a félt, vagyis félteni valakit valamitől. De valójában a párunkat féltjük, vagy magunkat??? És mitől féltjük???

Attól, hogy más is tetszhet neki, vagy egy másik nagyobb hatással lehet rá, vagy rajtunk kívül is beleszerethet másba? Esetleg attól, hogy becsap vagy elhagy minket?

Igazából minden féltékenység mögött az a fajta félelem áll, hogy egyedül maradunk. Mivel az ember társas lény, az egyik legősibb félelme a magány. Épp ezért a legerősebb hajtóereje a kapcsolódás más emberekhez, egy társhoz.

 

A hattyúk és több más madárfaj egy életre választ párt magának. Ketten együtt nemzenek és nevelnek utódokat. Amikor egyikük elpusztul, a másik élete végéig egyedül él. Ez számunkra, emberek számára megható, de szinte követhetetlen példa. Az emlősök nem így „működnek”. Ők „hordában, csordában” érzik biztonságban magukat. Az ember is fizikailag és lelkileg is egy társ oldalán tudja magát biztonságban.

 

Ha bárki volt már féltékeny, tudja, hogy ez egy kínzó, őrjítő, eszement állapot, akárcsak a szerelem. Nélkülöz minden józanságot és oksági összefüggést. Hatalmas lehet a szakadék az ész és a szív „érvei” között. Lényegében nincs különbség aközött, hogy van-e okunk a féltékenységre, vagy sem. Hiába győzzük meg magunkat arról, hogy semmi okunk a féltékenységre, a szívünk mégis teljesen ellenkező érzésekkel gyötörhet minket.

 

Másképp és más módon éljük meg a féltékenységet, és más eszközökkel tud a párunk megnyugtatni bennünket, illetve mi eltérő stílusban tudjuk társunk féltékenységét kezelni. Hogy hogyan, azt az asztrológia képes feltárni.

 

   

 

 

KOS (március 21. – április 20.):

A Kos típusú emberek hevesek, egyenesek és ingerlékenyek. Ők nem rágódnak, és nem elemzik érzéseik jogosságát hosszasan, hanem őszintén és gyakran nyersen a párjuk elé tárják. Ha ők úgy látják, hogy a másik „félrekacsingat”, azt rögtön közlik, és kikérik maguknak. Nem kertelnek, és nem várnak újabb jelekre, bizonyítékokra.

Épp ezért már csírájában el lehet fojtani a hiábavaló féltékenységüket. Megnyugtatni nem könnyű őket, hiszen elég indulatos, erőszakos természetűek. Olaj lehet a tűzre, ha ilyenkor leállunk vitatkozni velük, vagy kinevetjük őket, esetleg elkezdjük észérvekkel győzködni arról, hogy milyen tévesen ítélték meg a helyzetet.

Sokkal bölcsebb, ha a legtisztábban és legegyértelműbben fejezzük ki a ragaszkodásunkat és szeretetünket. Átöleljük, megcsókoljuk vagy más szokásos módon jelezzük, hogy hozzá tartozunk, és eszünk ágában sincs „lelépni”. Ilyen módon rövid idő alatt helyreáll a béke. De arra ügyelnünk kell, hogy a közeljövőben még véletlenül se adjunk okot hasonló jelenetre. Szerencsére a Kosok gyorsan túlteszik magukat ezen, és nem bosszúállóak, de tilos visszaélni a jóindulatukkal!

BIKA (április 21. – május 20.):

A Bika típusú emberek nyugodtak, érzékiek és gyakorlatiasak. Mivel meglehetősen lassúak és kényelmesek, nem kapkodnak, semmit nem sietnek el. A birtoklás alapéletérzés és -motiváció náluk. Emiatt nemcsak a tárgyakat, a vagyont akarják birtokolni, hanem a társukat is. Természetesen mindezt szeretettel teszik, de olykor fojtogató módon. Így a féltékenységük is fojtogató lehet. Ők meglehetősen sokáig várnak, kivárnak, míg hangot adnak rosszallásuknak. Az általuk felsorolt tényekkel képtelenség vitába szállni, hisz azok józanak és adatszerűek. Épp ezért az első és a legfontosabb, hogy őszintén fejezzük ki sajnálatunkat, hogy akaratlanul fájdalmat okoztunk nekik. Nélkülözhetetlen, hogy amint oldódik a hangulat, azonnal testileg közeledjünk: bújjunk oda hozzájuk, öleljük át őket stb. És minél előbb készítsünk valami nagyon finom ételt vagy italt. Vagyis kényeztessük őket, mert ők ezt érzik a legerősebb bizonyítéknak arra, hogy még mindig őket szeretjük.

A kényeztetés a leghatékonyabb út a Bikák megnyugtatására. Természetesen ezt csak akkor tegyük, ha szívből, őszintén jön. A színjátéknak még átmenetileg sincs értelme! Hisz ezzel nemcsak őket csapjuk be, hanem saját magunkat is…

 

 

 

IKREK (május 21. – június 21.):

Az Ikrek típusú emberek mozgékonyak, intelligensek és kíváncsiak. Semmi nem kerüli el a figyelmüket, mindent észrevesznek, mert képesek egyszerre több dologra is figyelni. Érzelmileg meglehetősen felületesek, vagyis nem lelkiznek túlságosan, az érzelmi válságok nem viselik meg őket hosszabban, mindenen könnyen és gyorsan túlteszik magukat. Ha látnak apró jeleket arra vonatkozóan, hogy párjuk más iránt is érdeklődést mutat, nem izgatják magukat különösebben. Lehet, hogy nem is mondják. Nem fontos számukra a kötődés, a ragaszkodás és a hűség, mert ezek nem jellemzőek rájuk. Így a féltékenység sem az ő „műfajuk”. Amennyiben hangot adnak nemtetszésüknek, azt választékosan és hűvösen teszik. Majdnem bántó az az érzelemmentesség, ahogy képesek kezelni ezt a témát. Nem esik nehezükre higgadtan beszélni kényes dolgokról, mivel ők intellektuális alapon közelítik meg a világot. Épp ezért felesleges „nagyjelenetet” rendeznünk, sírva bizonygatnunk, hogy mennyire szeretjük őket, vagy a nyakukba ugorva szerelmet vallanunk. Sokkal eredményesebb lehet, ha elkezdünk beszélgetni arról, hogy miből vonták le azt a következtetést, hogy megcsaljuk őket. A leghatékonyabb eszköz az ő megnyugtatásukra a sok, tartalmas, de ugyanakkor könnyed társalgás.

 

RÁK (június 22. – július 22.):

A Rák típusú emberek romantikusak, érzékenyek és családcentrikusak. Fontos számukra a társ, és a kapcsolat minősége, a mód, ahogyan kapcsolódnak a társukhoz. Békés, szelíd természetük miatt törekszenek a gyengéd, szeretetteljes stílus kialakítására és megőrzésére. Gyakran szenvednek méltatlan párkapcsolatban és tűrnek el megalázó helyzeteket, mert azt hiszik, hogy ez is jobb, mint egyedül lenni. Ugyanakkor a legtöbbször félreértenek gesztusokat, és a féltékenységük 90%-ban alaptalan. Túlérzékenységük miatt hajlamosak túlreagálni apró dolgokat. Néha „belecsúsznak” a mártír szerepébe, akinek az a dolga, hogy tűrjön. Persze ezt úgy teszik, hogy a párjuk előbb-utóbb rákérdezzen, mi a baj. Ekkor jöhet a „nagyjelenet”, amikor könnyeket lenyelve, mondatokat elharapva, szemlesütve célozhatnak arra, hogy ők már nem is fontosak, hisz ott az új jelölt, aki szebb, vonzóbb stb.

Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne nevessük ki őket, ne bagatellizáljuk el a problémát, hanem gyengéden, megértően öleljük át őket, és szóval, simogatással biztosítsuk szeretetünkről és hűségünkről. Az otthon fészek jellege, puha, biztonságos mivolta hat rájuk a legmegnyugtatóbban.

 

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.):

Az Oroszlán típusú emberek önérzetesek, tekintélyelvűek és büszkék. Szeretnek a középpontban lenni. Szükségük van a folyamatos csodálatra társuk és környezetük részéről. Az Oroszlán elvárja a párjától, hogy rajongása egyetlen tárgya legyen. Senki mást nem dicsérhetnek az Oroszlán jelenlétében. Ez a követelőző, sőt kisajátító jellem nagy szívet és nagyvonalúságot takar. Ha az Oroszlán szereti a párját, akkor a tenyerén hordozza, és szó szerint képes lehozni a csillagokat az égről. Természetesen ennek ára van: a fent említett rajongás, csodálat és imádat. Ha csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy az Oroszlán párja másra is rá mer nézni, akkor a leghevesebb jelenetre számíthat. Az Oroszlán nem fogja vissza magát: dühét nagy hévvel fejezi ki, nem átall kiabálni és akár törni-zúzni is. Amennyiben mi vagyunk egy Oroszlán párja, akkor mindent el kell követnünk, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket, ugyanis ebből nem lehet jól kijönni, hisz őt lenyugtatni szinte lehetetlen. Meg kell várni, míg „kiőrjöngi” magát. Közben csendben a közelében kell maradnunk, és szelíden, halk hangon biztosítani a szerelmünkről. Kifejezhetjük a sajnálatunkat, hogy ilyen bosszúságot okoztunk. A lényeg, hogy mindezt alázatosan és őszinte szeretettel tegyük. Csak így békíthetjük meg „őfelségét”.

 

SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.):

A Szűz típusú emberek tapintatosak, szerények, alkalmazkodóak. Ugyanakkor kicsinyesek és önbizalom-hiányosak is. Rendesek, megbízhatóak, ha ők elköteleződnek, akkor arra „mérget lehet venni”. Olyan becsületesek és szavahihetőek, hogy az ígéretüket mindenáron betartják, még akkor is, ha már másképp gondolják. Nehéz szenvedélyes érzelmeket kicsikarni belőlük, mert nemcsak fegyelmezettek, hanem meglehetősen érzéketlenek is. Mindez abból ered, hogy ők az életet, így a párkapcsolatot is józanul, racionálisan közelítik meg. Rendkívül okosak és analitikusak. Minden történést érteni akarnak, pedig az érzések sokszor nem logikusak. Ekkor csődöt mondhat a híres borotvaéles ész. Mivel hihetetlenül precízek és kritikusak, minden apró dolgot észrevesznek. Azt is, ha a párjuk elkezd unatkozni mellettük, és új kalandok felé kacsingatni. Valószínűleg sokáig nem szólnak, de „húzzák a strigulákat”. És csak akkor teszik szóvá, hogy a féltékenységük elérte a kritikus szintet, ha már kínos a többiek előtt az egész helyzet. Ennek valódi oka, hogy túlságosan sokat adnak mások véleményére: „Mit gondolhatnak rólam mások?!” Amennyiben felsorolják a tényeket, azokkal kár vitába szállnunk. Vagy őszinte megbánást kell tanúsítanunk, és bocsánatot kérnünk, vagy elbúcsúzunk.

 

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.):

A Mérleg típusú emberek kedvesek, gyengédek és társcentrikusak. Mindennél fontosabb számukra a béke és a harmónia. Nem tudják elviselni a vitát, a hangos, durva, trágár beszédet. Szabályosan lebénulnak, ha feszültség, veszekedés van körülöttük. Épp ezért mindent megtesznek, hogy nyugalom és béke legyen mindenhol, ahol ők jelen vannak. Képesek a saját érdekeiket, véleményüket is alárendelni a másiknak a béke érdekében. Mindenáron kompromisszumkészek. Ez sokszor a valódi probléma „szőnyeg alá seprését” jelenti. Így sokáig képesek becsapni önmagukat például egy párkapcsolat milyenségét illetően. El akarják hinni, hát elhiszik, hogy kölcsönös a szeretet és ragaszkodás. Lehet, hogy látják, hogy a párjuk már nem szereti őket, de nem vesznek erről tudomást, mert akkor „kínos” témákról kellene beszélgetni. Olyan dolgok derülnének ki, amelyekben nincs egyetértés közöttük. Mivel nem tudnak ellenkezni vagy érvelni, szabályosan pánikba eshetnek, ha kiderül a nézeteltérés. Természetesen ez nem mindig ennyire vészes, és nem is tudatos. Bár gyakran éreznek a Mérleg szülöttek féltékenységet, de szinte sosem mondják ki. Éreztethetik, de ritkán merik felvállalni. Épp ezért nekünk kell sok szeretettel és gyengédséggel megerősíteni, hogy az összetartozásunk továbbra is szilárd.

 

SKORPIÓ (október 23. – november 21.):

A Skorpió szülöttek határozottak, erős akaratúak és érzékenyek. Senki sem vonhatja ki magát a hatásuk alól. Az ő szerelmük rendkívül intenzív és lehengerlő. Ha ők udvarolnak, az izgalmas, izgató és rendkívül szenvedélyes. Féktelen és szélsőséges az érzelmi életük: hol rajonganak, hol gyűlölnek. Ezt a nagy ingadozást nehéz követni, de elviselni sem könnyű. Aki egy Skorpióba szerelmes, az készüljön fel, hogy nem fog unatkozni, de szenvedni biztosan fog. Ahogy a szerelme, úgy a féltékenysége is pusztítóan szenvedélyes. Olyan hőfokon él meg minden érzelmet, ami az átlagembereket biztosan „megölné”. Neki ez a normális. Vigyáznunk kell velük, mert míg ők ezt természetesnek veszik, addig mi komolyan sérülhetünk. Az is igaz, hogy még ez is megéri, mert a stílusuk, a szerelmük olyan magával ragadó, hogy ilyet más mellett ritkán élhetünk meg. Így amíg tombol a szerelem, nincs is semmi baj. Akkor kezdődik a gond, ha okkal vagy ok nélkül féltékennyé teszünk egy Skorpiót, hisz ő nemcsak bosszúálló, de olykor kegyetlen is. Ismeri mindenkinek a leggyengébb pontját, és ha kell, ott bántja, ahol az a legjobban fáj a másiknak. Emiatt kerülnünk kell a jeleneteket, és mindent el kell követnünk, hogy ne adjunk neki okot a féltékenységre.

 

NYILAS (november 22. – december 21.):

A Nyilas szülöttek jóindulatúak, barátságosak és nagyvonalúak. Színpadiasan udvarolnak, ami nagyon szívhez szóló és megható tud lenni. Szenvedélyesen és nyíltan vallanak szerelmet. Olykor zavarba is hozzák ezzel a partnerüket, mert képesek a legzsúfoltabb étteremben megkérni a lány kezét, vagy csúcsforgalomban, a főút közepén letérdelve színt vallani. Mivel tele vannak nemes szándékkal és jóakarattal, nem lehet rájuk neheztelni. Fejlett igazságérzettel és harcias mentalitással vannak megáldva, ezért bárkit ér igazságtalanság, ők az elsők, akik rohannak segíteni. Emiatt akár vadidegenek apró-cseprő ügyeivel is képesek hosszú időt eltölteni. A Nyilasok párja általában ezért szokott fellázadni. Pedig tudomásul kell venni, hogy a Nyilas született bíró, aki belső késztetését követve száll harcba minden igazságtalanság ellen. Amennyiben őt éri igazságtalanság, azon nagyon meglepődik. Könnyen megbocsát, mert könnyedén a kicsinyes játszmák fölé emelkedik. A féltékenység emiatt nem az ő stílusa, de az is igaz, hogy nem tűri, hogy a legszeretettebb ember becsapja. Ilyenkor nem rendez jelenetet, hanem gyorsan véget vet a kapcsolatnak. Ezért fontos, hogy korrektek legyünk Nyilas párunkkal, és se okkal, se ok nélkül ne hozzuk se őt, se magunkat ilyen méltatlan helyzetbe.

 

BAK (december 22. – január 20.):

A Bak szülöttek tartózkodóak, bizalmatlanok és fegyelmezettek. Nem engednek meg maguknak semmi lazaságot vagy elbizonytalanodást. Rendkívül szigorúak önmagukkal és a környezetükkel is. Nehezen engednek magukhoz közel valakit. Az ő bizalmukba férkőzni nemcsak megtisztelő, de nagyon hosszadalmas folyamat eredménye is. Több sor falat is képesek húzni maguk köré, mert valójában félnek megnyílni, és ahhoz túl büszkék, hogy kiderüljön róluk bármi kompromittáló. Ugyanakkor nemcsak mások elől zárják el az érzéseiket, hanem önmaguk elől is. Mivel a Bakok racionálisak, nehezen értik az érzelmek változékony, kiszámíthatatlan „nyelvét”. A saját érzéseiktől is képesek megijedni, ezért inkább nem akarnak érezni. Ha mégis beleszeretnek valakibe, azt hosszasan fontolgatják, és a kiszemeltet sokáig messziről figyelik. Semmit sem kapkodnak el, mindent megterveznek jó előre, mert nem szeretik a meglepetéseket. Lassan melegszenek össze, de ha elkötelezik magukat, azt biztosan hosszú távra teszik. Gyakran a kapcsolat alatt végig bizalmatlanok maradnak. Ezért „életveszélyes” bármilyen apró féltékenységre okot adó jel. A Bak sokszor nem is kér magyarázatot, hanem azonnal hátat fordít.

 

VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.):

A Vízöntő szülöttek szabadok, eredetiek és okosak. Nem szeretik és nem is tisztelik a hagyományokat. Nem törődnek az illemszabályokkal. Szeretnek a saját fejük után menni. Gyakran szándékosan provokálják, bosszantják azokat, akik „polgári”, erkölcsös módon gondolkoznak. A Vízöntők számára a hierarchia lerombolandó, emberi jogokat sértő fogalom. Ők a szabadság „gyermekei”, akiknek mindent szabad. Etikai, morális témákban is meglehetősen szabadok. Arra kell vigyázniuk, hogy ne mások kárára érvényesítsék ezt a szabadságot. Ahogy az életük minden területén, úgy a szerelemben is törekszenek a kötetlenségre. Nem szeretnek elköteleződni, de az érzéseiket sem mutatják ki könnyen. Alapvetően nem bizalmatlanok, de kivárnak, és csak akkor vállalják fel érzéseiket, amikor azok már „szétfeszítik” őket. Ilyenkor a másik számára váratlanul vallanak szerelmet, vagy szegezik neki a kérdést, hogy ő mit érez. A fordulatok és hirtelen változások végig jellemezhetik a kapcsolatot, ezt gyakran nehéz követnie a Vízöntő párjának – ahogy a féltékenység váratlan felbukkanását is. Szinte a semmiből, ok nélkül zúdíthatja rá a Vízöntő ezt a párjára. Ilyenkor a legbölcsebb, ha gondolkodás nélkül kimutatjuk a szeretetünket és ragaszkodásunkat.

 

HALAK (február 20. – március 21.):

A Halak szülöttek kedvesek, érzékenyek és empatikusak. Tele vannak szeretettel. Mindent és mindenkit képesek szeretni. Sokszor előbb megsajnálnak valakit, és utána szeretnek bele. Imádnak megmenteni elesett, szerencsétlen embereket. Ha elfáradtak a sok megmentésben, akkor ők maguk válhatnak megmentésre váró áldozatokká. Változékonyak és befolyásolhatók. Néha nehéz kiigazodni rajtuk. Képesek érzéseiket, véleményüket többször is megváltoztatni egyetlen nap alatt. Olyan megfoghatatlanok és határtalanok, mint az óceán. Személyiségük és énhatáraik is végtelenek, bármilyen formát felvehetnek. Ezért vigyázniuk kell magukra, mert hajlamosak beengedni mindenféle eszméket, behatásokat. Érzékenységükkel könnyen visszaélhetnek rosszindulatú emberek. Emiatt megsérülhetnek, de sosem keményednek meg vagy zárkóznak be. Derűs, békés természetük miatt könnyen találnak párt maguknak. Szívesen és odaadóan szeretik és kényeztetik párjukat. A féltékenység nem jellemző rájuk. Ha mégis előfordul, akkor az valószínűleg a túlérzékenységükből fakad. Valamit túlreagáltak vagy eltúloztak. Sietve meg kell nyugtatni őket, és gyengéden biztosítani feltétlen szeretetünkről.

Horoszkóp.lap.hu
Ezotéria.lap.hu
Számmisztika.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése