Horoszkóp

Heti horoszkóp 2008. április 21-től 2008. április 27-ig

Kos

A múlt héten a Nap kihátrált a Kos jegyéből, aktivitásod és vitalitásod némileg lecsökken. Épp ezért az e heti csillagállás együttes hatásának köszönhetően hajlamos leszel a lustálkodásra, különösen a munka és a tanulás terén, s akár problémáid is adódhatnak emiatt. Alapjában optimista gondolkodás jellemez, szereted a kihívásokat, most mégis nehezen veszed az akadályokat.

Szerelem: Ugyanakkor érzelmeid a magasba repítenek, és mindent rázúdítasz partneredre. Ha még egyedül vagy, akkor nyugodtan szemelj ki magadnak valakit, és hálózd be.

 

Bika

A következő napokban komoly segítséget kapsz ahhoz, hogy jelentősebb sikereket érj el, mint amire számítanál. Csütörtöktől szombatig kimondottan szerencsés napok várnak rád, jól sikerülnek a dolgaid. Nagy lehetőségek kerülhetnek az utadba a munka, a karrier vagy akár a tanulás terén. Minden feladat, amelybe ezekben a napokban vágsz bele, sikeresen zárhatod, s hosszú távon profitálhatsz belőle. Legyen bátorságod véghezvinni mindazt, amit elterveztél.

Szerelem: Ha szorosabbra fűznéd a szálakat, akkor most bármire rábírhatod partneredet, kérj tőle akár lehetetlent is, nem fog nemet mondani. Ha magányos vagy, de van kiszemelt áldozatod, mutasd meg magad neki…

 

Ikrek

Ez a hét sok kecsegtetőnek hangzó, ugyanakkor veszélyes döntés lehetőségét tartogatja, éppen ezért komoly hozzáállásra és alapos megfontoltságra lesz szükséged. Ne dőlj be semmilyen ígéretnek, amellyel ezekben a napokban próbálnak megvezetni téged. Új munkalehetőség? Mellékállás? Befektetés? Költözés? Most egyáltalán nem kedveznek a csillagok ilyen jellegű tevékenységeknek. Különösen a szerződések aláírását, pénz kölcsönadását vagy a hitelfelvételt kerüld el.

Szerelem: Ha még szingli vagy, légy óvatos az új ismeretségekkel, gyorsan és nagyot csalódhatsz. A párkapcsolatban élőkön eluralkodhat a féltékenység és a feszültség érzése, de erre valójában nincs is ok.

 

 

Rák

Tele vagy energiával? Jól érezd magad a bőrödben? Ez nem csoda, hisz a heti csillagállás jelentősen hozzásegít a sikerekhez és az elégedettséghez. Most minden lehetőséged megvan arra, hogy nagyon jó, egyben pozitív irányba forduljon az életed. Karriered, szerelmi életed szárnyakat kaphat, új lehetőségek mutatkoznak meg, s ezekre vétek lenne nemet mondanod! Nyugodtan vágj bele új munkába, fektesd be a pénzed hosszú távra, köss új üzleteket, cselekedj!

Szerelem: Szerelmi életedben is meglepően új kilátások nyílnak meg előtted, szép napok jönnek. A magányos Rákok is találkozhatnak a nagy Ővel, igen komoly rá az esély.

 

Oroszlán

Hétfőtől egészen szerdáig tele leszel energiával, szinte mindenre jut időd, bár pihenni már kevésbé lesz alkalmad. Csütörtöktől azonban hajlamossá válhatsz a lustaságra, de néha te is megengedheted ezt magadnak, így told félre a mindennapos, unalmas rutint, és hódolj szenvedélyednek. Olyan új hobbit is találhatsz magadnak, amely hosszú időre leköti figyelmedet. Keress olyan időtöltést, amelybe bevonhatod barátaidat, családodat is.

Szerelem: Érzelmi életed is felívelőben van, párod most többszörösen viszonozza szeretetedet, hagyd, hogy újra magával ragadjon a szenvedély. Ha még keresed a másik feled, váratlanul bukkanhat rád a szerelem a hét bármely napján.

 

Szűz

A tavaszi fáradtság most kezd kiütközni rajtad, az egyre melegebb napok nemcsak téged, hanem környezetedet is fáradttá, lassúvá és figyelmetlenné tehetik. Ez egészen odáig vezethet, hogy elfeledkezel bizonyos dolgokról, feladatokról, teendőkről, melyeket végre kellett volna hajtanod, s bár az utolsó pillanatokban nekiállsz kapkodni, de ebből most nem biztos, hogy jó dolgok sülnek ki… Mégis szerencsés vagy, mert a heti csillagállás megment több kellemetlen helyzettől is!

Szerelem: Meglévő párkapcsolatodat kellemetlen pillanatok nehezíthetik péntekig, de ezeket szerencsére könnyedén képes leszel kezelni. Ha még keresed a másik feled, egy találkozás lehetőségét rejti a hétvége.

 

 

Mérleg

A bolygók együttes, egyben jótékony hatása a most következő napokban kreatívvá, ötletessé tesz téged, emellett megnő a szeretet és a nyugalom iránti igényed. Visszatalálsz régi önmagadhoz, szellemes és igazán vonzó egyén válik ismét belőled. Ha új munkalehetőséget keresel, vagy valamilyen befektetésen – netán saját vállalkozás indításán – töröd a fejed, akkor ennél kiválóbb időszakot nem is találhatnál ezen tevékenységek számára.

Szerelem: Érzelmi életedben még inkább elmélyülhetsz, fontos döntéseket hozhattok közös jövőtökkel összefüggésben. Ha még a mindig vadászod a párod, akkor ez most gyökeresen megváltozhat…

 

Skorpió

A hét elején nem fogod magad jól érezni, akár fizikai problémákkal – fejfájással, emésztési gondokkal – kell megküzdened. Könnyen megeshet, hogy ezeken a napokon megerősödik a félelem, a megtévesztés és a becsapás lehetősége. Azonban neked nincs mitől félned akkor, ha odafigyelsz saját magad mellett közvetlen környezetedre is. Képes leszel idejében felismerni a veszély lehetőségét. A hét második felében szükségét érzed annak is, hogy gondolataidat megoszd másokkal, de semmiképpen se akard véleményedet mindenkire ráerőltetni.

Szerelem: Érzelmi téren is adódhat feszültség, konfliktushelyzet alakulhat ki, de most hallgasd meg partneredet is, hisz neki is lehet saját véleménye. Ha a párkeresők táborát erősíted, várj a jövő hétig a nagy találkozás lehetőségével.

 

Nyilas

A hét közepén nagy hatással lesz rád a Hold, érzelmeid elmélyülhetnek, épp ezért szánj még több időt barátaidra, családodra, a rájuk fordított energia sosem veszhet kárba! Az elmúlt hetekben nem sok lehetőséged volt érzelmi alapokon nyugvó emberi kapcsolataid ápolgatására, ezért a tavasz hátralévő részében erre több időt kell szánnod. Szerencsére a jó idő téged is pozitív irányba változtat, ezért ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy kimozdulj a négy fal közül.

Szerelem: Ha már van kapcsolatod, eljött az idő a jelentős döntések meghozatalára! Ha még magányos Nyilasként járod az utad, minden esélyed megvan egy szerelem betoppanására.

 

Bak

Úgy érzed, képtelen vagy kiszabadulni a mókuskerékből? Soha nem ér végét a hajtás, állandóan fáradt és nyűgös vagy? Bármily meglepő, azt ajánlom, hogy minden erődet és energiádat fektesd továbbra is munkádba, tanulásodba. Kitartásod és maximalizmusod elősegítheti, hogy kellő elismerésben részesülj, és akár új munkát bízzanak rád, vagy feljebb lépj a ranglétrán. Aktív vagy, mégis úgy érezheted, hogy halálra unod magad. Ezért fogadd el az új kihívásokat, bárhonnan érkezzenek is.

Szerelem: Szívügyek terén eluralkodhat rajtad a bizonytalanság érzése, nem tudsz mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ha viszont még keresed az igazit, csak a hétvége alkalmas ismerkedésre, flörtölésre.

 

Vízöntő

A most következő napokban fokozottan igényled a szellemi fejlődés lehetőségét, munkádba, hobbidba, szellemi fejlődésedbe és emberi kapcsolataidba minden energiádat beleadod. Sikert sikerre halmozhatsz, ám óvakodj attól, hogy túlhajszold magad, ne vegyél több terhet a válladra, mint amennyit biztonsággal el is bírsz. Ha épp tanulsz valamit, akkor most kihasználhatod azt, hogy felfogóképességed maximális, képes vagy minden információt befogadni és elraktározni.

Szerelem: Szívügyek terén minden nagyon jól működik, párkapcsolatoddal nem lehet gondod. Ha még egyedül vagy, adj lehetőséget annak, aki most tűnik fel életedben…

 

Halak

Jól érzed magad a bőrödben, sőt az egész hét folyamán megfigyelheted, hogy emelkedik a koncentrációképességed, rendkívül határozott vagy, s meglepően jó ötleteid lesznek. Épp ezért éld ki kreativitásodat, s vágj végre bele olyan tervek megvalósításába, amelyeket már régóta csak titkon dédelgetsz. Most minden lehetőséged megvan arra, hogy sikert sikerre halmozz, s hosszú távra megalapozd a jövődet.

Szerelem: Társadat érzelmei arra sarkallhatják, hogy végleg elkötelezze magát melletted, ha ez eddig nem történt meg. A magányos Halak egy részére is rátalálhat végre a szerelem.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top