Horoszkóp

Karmahoroszkóp – október 11-17.

Ez a hét arról szól, hogy próbáljunk meg tisztességesek és becsületesek maradni, még akkor is, ha velünk szemben nem mindig viselkednek így. Mert ha mi így teszünk, a karma törvénye szerint ennek meglesz a jutalma.

Kos

Kos Karmikus kötelességed: őszintén kimutatni az érzéseidet, és megdicsérni valakit, még ha az illető nem is a szíved csücske. Elismerni a sikerét vagy a munkáját, mert ezzel jó napot szerzel neki, magadnak pedig egy szövetségest.

Karmikus kapcsolatod: egy munkatársaddal van, aki arra akar téged a viselkedésével megtanítani, hogy nem kell feltétlenül bízni. Ne légy túlságosan naiv. Tudod, hogy amit csináltál, az szuper, sikeres lesz, és mivel neki is köze van hozzá, a te fényedben fog sütkérezni. De a titkaidat ne oszd meg vele, és ha munkáról van szó, légy kemény és határozott, mert ha engedékeny vagy, elveheti azt, ami a tied.

Karmikus feladatod: jóvátenni azt a mulasztást, amelyet a múlt héten követtél el. Ugyanezért kell néhány újabb kört futnod, de megéri, hiszen számítottak rád, és te nem teljesítetted. És amit vállalsz, azzal sok emberen segítesz.

Bika

Bika Karmikus kötelességed: nem vagy sem rosszindulatú, sem áskálódó, és utálsz hallgatózni. De most muszáj lesz nagyra nyitott füllel és szemmel járkálnod, mert csak így tudhatod meg, hogy valójában mi készül, ami erősen érinteni fogja a megélhetésedet, a jövődet. Ha figyelsz, fel tudsz készülni a változásra.

Karmikus kapcsolatod: ha szeretőd van, neki pedig családja, velük van karmikus kapcsolatod, és számolnod kell azzal, hogy velük szemben lesznek még olyan dolgok, amelyek nem fognak neked jólesni, de kénytelen leszel nekik segíteni vagy a velük szembeni kötelességeidet teljesíteni.

Karmikus feladatod: az egészségedre jobban vigyázni, rendszeresen mozogni, és elutazhatnál néhány napra, hogy teljesen kikapcsolódj. Ez az utazás azért is tenne jót, mert találkoznál egy olyan személlyel, aki lenyűgöz, és akivel aztán elválnak útjaitok, majd évek múlva ismét találkoztok.

Ikrek

Ikrek Karmikus kötelességed: nem hazudni a kedvesednek vagy a gyermekednek, bármilyen kínos kérdést is tesznek fel neked. Vagy ha most jössz össze valakivel, légy résen, és alaposan szűrd meg, amit mond. Ha párkapcsolati ügyben most kérsz tanácsot jóstól, kártyavetőtől, vagy csak saját magad próbálod kiingázni, hogyan tovább, akkor az eredményt, amelyet kapsz, felejtsd el.

Karmikus kapcsolatod: egy olyan személlyel van, akiről hallottál már, volt róla véleményed is, de csak az utóbbi időben találkoztok többször, vagy szerzel róla olyan információkat, amelyek megváltoztatják a véleményed, és elfogadod őt.

Karmikus feladatod: óriási feszültség tombol benned, mert tudod, hogy nem tartható tovább mindaz, ahogy eddig éltél. Változásra, változtatásra lenne szükség, ám félsz a jövőtől. Ne rettegj, mert az új helyzet, amelybe kerülsz, jó lesz, és élvezni fogod. Azokkal, akik pedig a te tetteidről véleményt mondanak, ne törődj. Ez nem az ő életük, hanem a tiéd.

Rák

Rák Karmikus kötelességed: segítséget nyújtani egy olyan barátnak vagy ismerősnek, aki az utóbbi időben kissé távolságtartóan viselkedett veled, illetve aki nem sietett a segítségedre, amikor neked szükséged volt rá. Ennek azonban te is oka voltál, és pontosan tudod, hogy miért. Ha most segítesz, ezzel kiegyenlíted a közöttetek felborult karmikus egyensúlyt.

Karmikus kapcsolatod: a régi partnereddel van, akitől nagyon igyekszel, de mégsem tudsz teljes mértékben elszakadni. Ugyan már nem érzed iránta azt, mint régen, de azért érdekes módon hatással vannak rád a cselekedetei, például ha megtudod, hogy esetleg jobban megy a sora, sőt talán új kedvese van, és a dolgok komolyra fordulnak.

Karmikus feladatod: ha szülő vagy, gyermekednek megvenni azt a méregdrága tárgyat, amely a segítségére van abban, hogy a zseniális képességei a felszínre kerüljenek. A testvéreddel szemben próbáld meg rendezni a kapcsolatodat, és ha kapsz egy bírságot, ne dühöngj, ne tépd el, hanem fizesd be.

Oroszlán

Oroszlán Karmikus kötelességed: a pénz miatt olyan dolgokat vállalsz, amelyeket nem kellene. Muszáj lenne lejjebb szállítani az igényeidet, különben rosszul érzed majd magad a bőrödben, túlhajtod magad, és akár egészségügyi problémáid is kialakulhatnak.

Karmikus kapcsolatod: több személlyel van a héten, ők mindannyian ismerik egymást. Az egyik a partnered, a többiekkel pedig valamilyen munka vagy feladat teljesítése miatt jöttök össze. Ha tudod, hogy ennek a feladatnak a célja valakinek a tönkretétele vagy megalázása, akkor azt ajánlom, maradj ki belőle, mert rövidesen a sors nagy számlát nyújt be ezért.

Karmikus feladatod: beszélgess többet a gyermekeddel, és a szerelmedet is becézgesd. Csinálj velük közös programot, szórakozzatok, lazítsatok, mert erre van most a legnagyobb szükségetek, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz.

Szűz

Szűz Karmikus kötelességed: igent mondani egy olyan felkérésre, amelyről te is tudod, hogy megtisztelő, és sokakat elönt az irigység, amikor a tudomásukra jut, hogy milyen feladattal bíztak meg. Azzal pedig ne foglalkozz, hogy mi lesz a régi munkáddal, a régi kollégákkal, szeretnek, de ennek a munkának és a velük való kapcsolatnak lejárt az ideje.

Karmikus kapcsolatod: egy olyan barátoddal van, aki korábban nehéz helyzetbe került. De mivel a te helyzeted most változott, itt a ragyogó alkalom, hogy felkarold őt, és segíts neki. Hiszen csak egy – esetleg két – szavadba kerül, hogy ő újra jobban éljen, és visszataláljon önmagához.

Karmikus feladatod: nem elhinni mindazt, amit egy olyan ember mond régi barátodról, barátnődről – akivel a munka szálai is összefűznek –, aki pénzéhes és szexmániás személyiség, mert elválaszthat tőle, és ennek a barátságnak mindketten sokat köszönhettek.

 

Mérleg

Mérleg Karmikus kötelességed: a munkahelyeden próbálj meg tisztességes játékokat játszani, mert ha titokban furkálódsz, vagy olyan dolgokat teszel, amivel másnak kárt okozol, vagy csak rosszkedvűvé teszed, akkor meglátod, ezért a sorstól nagy tanítást fogsz kapni.

Karmikus kapcsolatod: egy kollégáddal vagy egy olyan személlyel van, aki a hétköznapjaidban egyik őrült ötletét nyomja a másik után, és neked ezt szemrebbenés nélkül végig kell hallgatnod. Sőt, olykor teljesítened kell az akaratát, és ezért lehet, hogy a héten meg fog dicsérni téged.

Karmikus feladatod: nem halogatni tovább azt a vásárlást, amelyet elterveztél. Vagy lebonyolítani azt az utazást, vagy ha csak gondolkodtál rajta, akkor legalább lefoglalni a szállást, amely jó lesz, és amelyre szükséged van, hogy lazítani tudj.

 

Skorpió

Skorpió Karmikus kötelességed: tőled ugyan nagyon nehéz azt kérni, hogy játssz nyílt lapokkal, hiszen a titokzatoskodás, a rejtélyeskedés neked midig is a véredben volt. De most itt az ideje, hogy tisztázó beszélgetésre kerüljön sor, mert valakinek, akinek sokat köszönhetsz, és aki közel áll a lelkedhez, szüksége van rá. És te tartozol neki ennyivel.

Karmikus kapcsolatod: egy olyan személlyel van, akit nem ismersz, és aki felszólítást küldhet számodra. Kénytelen leszel vele kapcsolatba lépni, beszélni, és teljesíteni mindazt, amit mond, egyébként anyagilag igen rosszul járhatsz.

Karmikus feladatod: kordában tartani a héten igen erőssé váló vásárlási hajlamaidat, és nem megvenni mindent, amit látsz. Próbálj meg egy kicsit takarékoskodni, mert a pénz rengeteg helyre kell, nem csak bizsukra vagy újabb ruhdarabokra. Gyermekeddel szemben próbálj meg nyugodt maradni, és egy szerelmi kapcsolatot ne tarts fenn megszokásból.

 

Nyilas

Nyilas Karmikus kötelességed: foglalkozni a testeddel, többet törődni magaddal, amikor a munkában olyan teljesítményt várnak tőled, amely már-már emberfelettinek is nevezhető. Ha új munkát vállalsz el – hiszen várományosa vagy egy nagy feladatnak –, akkor különösen igaz az, hogy vigyáznod kell magadra.

Karmikus kapcsolatod: egy munkatársaddal van, aki egy kissé vehemens, kevesebb diplomáciai érzékkel rendelkezik, viszont őszinte. Ő biztosan soha nem fog téged hátba támadni. Együtt nagy sikereket érhettek el, és rá mindig számíthatsz, csak bánj vele jól.

Karmikus feladatod: a családi ügyeidet rendezni, a rokonaiddal vagy a volt partnereddel a félreértéseket tisztázni, és őszintén elmondani, hogy mi az, amit szeretnél, és mi az, amit nem akarsz. Így kerülheted el a veszekedést. Ingatlanügylet lebonyolítását halaszd későbbre.

 

Bak

Bak Karmikus kötelességed: a munkádban furcsa hét következik, mert sikert érhetsz el abban is, amiben nem vagy járatos. Talán még az irigyeid száma is megsokszorozódik ennek láttán, és mindez téged nagyon meglep. Magadban újra elkönyvelheted, hogy nem vagy jó emberismerő, illetve hogy csalódtál valakiben. De neked kötelességed egy kollégát megdicsérni.

Karmikus kapcsolatod: a testvéreddel vagy egy közeli rokonoddal van, aki, úgy érzed, nem mond neked igazat. De az is lehet, hogy megbeszéltek valamit, és ő igent mond, majd nyomtalanul felszívódik. Dühöngés helyett inkább hívogasd őt telefonon, és kérdezgesd, mi az igazi baja, mert egy titok is kiderülhet, és te a probléma megoldásában segíthetsz neki.

Karmikus feladatod: addig nyújtózkodhatsz a héten, ameddig a takaród ér. Vagyis nem költhetsz többet, mert ebből most baj lesz. Ha külföldre utazol, akkor az összes létező biztosítást most kösd meg, és gyógyszeres ládikó legyen nálad. Ha ez az utazás a munkáddal kapcsolatos, akkor feszült leszel, de óriási sikert érsz el, ami hatással lesz a jövődre.

 

Vízöntő

Vízöntő Karmikus kötelességed: a párkapcsolatodban új helyzet áll elő, ami miatt kissé feszült vagy, mert ugyan ezt akartad, de mégis, amikor az álom valóra válik, akkor van úgy, hogy az ember megijed. Hiszen a felelősséged nagyobb lesz, és most már nemcsak magadról, hanem másokról is neked kell gondoskodnod.

Karmikus kapcsolatod:egy olyan személlyel van, akiről azt hiszed, hogy a barátod. Eddig talán barátok is voltatok, de ha jól belegondolsz, az utóbbi időben több olyan dolgot tett, ami kimeríti a barátság fogalmát. Ha vele szándékozol belevágni egy új üzletbe, akkor kötözni való bolond vagy! Ne tedd!

Karmikus feladatod: rejtélyes dolgok történnek körülötted, amelynek érdemes lenne utánajárni. Ám ehhez egy olyan ember segítségére van szükséged, aki járatos az okkult témákban, és biztos, hogy nem kókler, nem szabadít rád negatív erőket, és nem vezet félre. Keresd meg ebben a témában a legjobb embert, ha a héten nem sikerül, ne add fel, kutass, keress!

 

Halak

Halak Karmikus kötelességed: a munkában megtartani azt a jó helyet, amelyet megszereztél. Ugyanolyan jó teljesítményt várnak tőled, mint eddig, és te most nem lazíthatsz. De az egészségedre ügyelj, legyen ez most mindennél fontosabb, mert ha megbetegszel, akkor sem a munkában, sem az élet egyéb területein nem tudsz kiváló teljesítményt nyújtani.

Karmikus kapcsolatod: a partnereddel van, kölcsönösen támogatjátok egymást, és ugyan vannak pillanatok, amikor úgy érzed, jobb lenne, ha nem lennétek együtt, de ez az érzés hamar elszáll. Ráadásul ha most mennétek szét, ebben a helyzetben, azzal egy igen súlyos, újabb karmát építenétek egymással.

Karmikus feladatod: még akkor is, ha nagyon utálsz valakit, kénytelen leszel mosolyogni, mert sajnos nagy a befolyása. Viszont nagyon ügyelj arra, hogy senki háta mögött ne keverd a kártyát, és ne tegyél olyat, amivel másnak kárt okozhatnál.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése