Ma még fontosabb, hogy összpontosíts a fontos dolgokra. Könnyebben szétszórttá válhatsz, mert ma a Napon, a Merkúron és a Marson kívül a Hold is a Nyilas jegyében áll. Képletesen szólva ez olyan lesz, mint a lobogó tábortűz. Nem lesz könnyű a gondolataidat egy témára fókuszálni. Figyelj arra, mit teszel késő délután, mert ebben az időszakban áll be az újhold, és most veted el a magvakat a következő hetekre és hónapokra.
Valószínűleg észre sem fogod venni, de ma éjjel asztrológiai szempontból egészen különleges dolog történik, a Plútó jegyet vált. Most már a Bak jegyében áll, és ezáltal kedvező fényszöget vet a Bika jegyéhez. Most már minden másképpen lesz, gazdagabb, életerősebb, nagyobb, sikeresebb lehetsz. Persze ez nem azonnal, mindjárt az első napon történik, de ha hetekig vagy hónapokig is tart, a végén jobban fogsz állni, mint eddig.
Ma különleges nap van. A Nap, a Hold, a Merkúr és a Mars együtt ünnepel a partnerházadban. Úgy is mondhatnám, hogy bizonyos „istenekkel” találkozol. Mindenesetre ma megélhetsz valamit, ami meg fogja változtatni az életedet. Lehet, hogy ez nem válik mindjárt tudatossá, de az egész szervezetedet érinti, és az átveszi ezt az üzenetet. Fontos vagy, megkeresnek, gyerekeid és unokáid fognak mesélni arról, ami ezzel az újholddal elkezdődött.
Az újhold mindig erősen hat azokra, akik a Rák jegyében születtek, azért, mert a Rák jegyűek nagyon érzékenyen reagálnak a Holdra. A Hold a Rák jegyének uralkodója. Ne várj hát túl sokat a mai naptól, csináld lassan a feladataidat, és állj le időnként, hogy erőt tudj gyűjteni. A mai újhold nagyon különleges, egy új korszakot vezet be, ma éjszaka a Plútó végérvényesen a Bak jegyébe lép, és a következő 15 évben szemben fog állni a Rák jegyével.
A mai nap lesz az egyik legerősebb az egész évben. A Nap, a Hold, a Merkúr és a Mars találkozót beszélt meg a te 9. házadban, amely a kinyilatkoztatások mezeje. A kozmosz ma egy ötletet ad neked, amely megváltoztathatja az életedet, mától egy más Oroszlán szülött leszel, olyan, mint amilyenek nagyszerű lényei a sztyeppéknek, akik ha fellépnek, mindenki mást elnémítanak.
A mai újhold nagy szerepet fog játszani az életedben. Ugyanis majdnem percnyi pontosan áll fel azzal az idővel, amikor a Plútó a Bak jegyébe lép. Számodra is egy új életszakasz kezdődik. Végre többet tudsz a nagy kincsből – ami el van rejtve benned – kihozni a fényre. Ez nem sikerülhet máról holnapra, hónapokig, talán évekig is eltarthat. Mégis ma kezdődik, mától minden másképp lesz.
A Hold ma negyedik bolygóként hat a Nyilas jegyből. Este már újhold lesz. Az újhold a Nyilas jegyében minden Mérleg számára nagy esélyeket jelent. Felveheted a kapcsolatot az olyan emberekkel, is akikkel eddig a kommunikációd elakadt, most ismét jól bírjátok egymást. Minden más beszélgetés, tárgyalás szintén a te kedved szerint alakul.
A Plútó belépett a Bak jegyébe. Ez mindenesetre hosszú távú és nagyon mélyreható változásokat jelent, de ne várd, hogy már ma megláthatod a különbséget. Az újhold a Nyilas jegyében látható, emiatt különösen elgondolkodtató lesz a napod. Ami az anyagi dolgaidat illeti, új szemszögből láthatod a világot.
A Plútó elhagyta a Nyilas jegyét, és végleg a Bak jegyébe költözött. Olyan folyamatokról van szó, amelyek a mélyben zajlanak, és sok időt vesznek igénybe. Éppen ezért még ma ne várj nagy változásokat. Az újhold csodálatos lehetőségeket kínál a számodra, különösen, hogy a Nyilas jegyében történik. Készíts leltárt, mit akarsz másképpen majd az életedben, valami, amit most indítasz el, hosszú távú hatással lesz rád.
A Plútó, a nagy megváltoztató és átalakító, ma végleg belép a Bak jegyébe. Hatása nem érezhető azonnal, ha a Plútó belép valahová, azt jelzi, hogy lassan, de biztosan egy új korszaka kezdődik az életednek, hogy valami befejeződik, és valami egészen új kezdődik. Kérd a legjobbakat a Plútótól, mert nagyon hosszú ideig kísér az utadon.
Ma újhold van a Nyilas jegyében. Fontos, hogy csapatban légy, és foglalkozz a barátaiddal, tőlük kapod a legerősebb energiát ma. A Nap hátralévő részében is a Nyilas jegyében marad a Hold, ezáltal kivirágzol, sugárzol, de egy kicsit gyengülsz is, mert az ilyen újhold mindig elvesz az ember erejéből. Töltsd az estét nyugodt körülmények között, hogy regenerálódj.
Ma az újhold a X. házadban jön létre. Mint minden újholdnál, gyengén érzed magad. Az újhold nagy lehetőséget hoz neked. Mától és ez körülbelül két hétig érvényes lesz, felhívhatod magadra a figyelmet, jó híreden is javíthatsz még, elérhetsz valamit a nyilvánosság előtt. Este nehezedre esik majd leállítani magad. Nem is csoda.