Horoszkóp

Itt a kínai új év! Itt a Bivaly éve!

A kínai holdkalendárium szerint most (január 26.) kezdődő Föld Bivaly (Chi Chou) éve kapcsán áttekintjük, mire számíthatnak az egyes jegyek szülöttei, főként abban a tekintetben, hogy miként viszonyuljanak az ezt az évet meghatározó, irányító erőkhöz.

A kínai asztrológia ugyancsak tizenkét jegyet vesz alapul, de ezek nem egy-egy harminc-harmincegy napos időszakra vonatkoznak, nem addig vannak érvényben, amíg a Nap egy-egy állatövi jegyben vándorol (mint a nyugati asztrológia Kostól Halakig tartó zodiákusa), hanem éveket rendel a kínai állatöv képviselőihez. Az tehát, hogy kinek milyen éve következik, nagyban függ a kínai horoszkóp tizenkét állatjegyének alaptulajdonságaitól, másfelől attól, hogy illeszkednek ezek a tulajdonságok a Bivaly által uralt év jellemzőihez. Ezek együttműködése, harmóniája, avagy ellentétes irányultságai szabják meg, hogy ki milyennek találja majd a most következő időszakot a hivatása, családi élete, párkapcsolata, érzelmi vagy akár spirituális élményei szempontjából.

 
Patkány
 
Bivaly
 
Tigris
 
Nyúl
 
Sárkány
 
Kígyó
 
Ló
 
Kecske
 
Majom
 
Kakas
 
Kutya
 
Disznó

 

Patkány

A Patkány jegyében születettek kedvesek, bájosak, elegánsak és ügyesek. Jól bánnak az anyagiakkal, s ez nemcsak azt jelenti, hogy ügyesen takarékoskodnak, hanem azt is, hogy meg tudják teremteni maguk és szeretteik számára a jólétet, a biztos anyagiakat. A bőség élvezete mellett az otthonteremtés, az igazi, kellemes családi lét és a meghitt barátság kivételesen fontos nekik. Szeretteikkel igazán nagylelkűek és előzékenyek. Valódi, jellegzetes társasági lények, elbűvölik az embereket maguk körül vagy kitűnő humorérzékükkel, vagy kedvességükkel, vagy az intelligenciájukkal, legtöbbször mindhárommal. Bárhol jól érzik magukat, legyen az egy „lepattant” hely a világ végén vagy luxuskörülmények.

PatkánySokan szeretik őket, mindig népszerűek, a baj csak az, hogy épp a szűk baráti körük hátráltatja őket, mert olykor nem a legjobb társakat választják. De csak a barátok esetében van ez így, a párválasztásban inkább szerencsésnek mondhatók, amellett, hogy olykor számítóak is. Szeretik egy életre kimondani az igent, az egy életre pedig az ő esetükben igazán sokat jelent, mert a patkányok rendszerint hosszú életűek.

Hajlamosak hibázni, sőt hibát hibára halmozni, mivel legtöbbször nehéz dönteniük, s akkor is sokszor téves döntést hoznak. Épp ettől félnek a legjobban, azonban nem kerülik el ennek ismétlődő lehetőségét. Egyrészt, mert minden helyzetben fontos szerepet kívánnak játszani, és ezzel felelősség, döntési helyzetek sokasága is jár, másrészt hiába óvatosak sok téren, bizony egy kicsit pletykásak. Máskor pedig az okoz gondot, hogy tudnak hirtelen haragúak vagy éppen fontoskodók is lenni.

Hosszú távon mégis sikeresek, mert jól szót értenek mindenkivel, előzékenyek, született diplomaták, és képesek kitartóan, szívósan dolgozni céljuk, általában mindig egy konkrét cél érdekében. Nem kell törtetőknek lenniük, épp elég, hogy törekvőek, nem érik be sosem féleredménnyel. Esze és higgadtsága mindig kisegíti a bajból és eljuttatja a csúcsra. Ha már a csúcsnál tartunk: a Patkány jegyében születetteknek fontos – és jellemző rájuk – az érzékiség.

2009 bátorító és pozitív év lesz a Patkányoknak, de fontos, hogy éberek legyenek, hogy elkerüljék a világban zajló gazdasági átalakulások nyomán rájuk nehezedő szükségtelen nyomást. Érdemes ebben az évben új képességek kifejlesztésén fáradozniuk, hogy frissen megszerzett, megújított szakértelmükkel előrébb lépjenek hivatásukban, és ezzel fokozott önbizalmat, valamint pénzügyi biztonságot teremtsenek a következő hónapok során. Családi életükben nagyszerű évre számíthatnak, és még egy igazi, hosszú távon emlékezetes családi vakációra is van esélyük. Akik még a családalapítás előtt állnak, ebben az évben találkozhatnak egy különleges partnerrel, vagy a jelenlegi társukkal léphetnek kapcsolatuk egy magasabb szintjére. A nyári időszak inkább a kapcsolatokban, a társasági, közösségi létben hozhat sikereket számára, a munka frontján inkább az év utolsó négy hónapja lehet szerencsésebb.

 

Bivaly

BivalyA Bivalyok lelkiismeretesek, türelmesek és komolyak, a földdel való szoros kapcsolatukból fakadóan nem is két, hanem – szimbolikusan – négy lábbal állnak a földön, a valóság talaján. Szilárdságuk pozitív oldala, hogy végtelenül megbízhatóak és pontosak, gyakorlatiasak, nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Ugyanakkor jellemző lehet rájuk földiességükből adódóan a lassúság, a makacsság, a merev, netán megbéklyózó hagyománytisztelet, a vaskalaposság, a szemellenzősség, sőt az unalmasság is. Az újat gyanakodva fogadják, kezdetben legtöbbször egyenesen, már-már automatikusan elutasítják. Ha van kialakult véleményük, abban nem lehet őket megingatni.

A Bivalyoknak mégis az a legfőbb erényük, hogy erősek, kitartóak, hatalmas erőtartalékokkal rendelkeznek, és nagyon lehet rájuk számítani. Ha valamit elhatároznak, azt bármi áron, tűzön-vízen keresztül megvalósítják, másfelől a Bivalyok csak azért hajlandók küzdeni, amit elérhetőnek tartanak. Éppen ezért sosem esnek túlzásokba, pontosan tudják, milyen lehetőségeik vannak.

Életük minden területén jellemző rájuk, hogy rendszeretőek, szorgalmasak és tevékenyek. Egész életükben arra törekednek, hogy valami maradandót alkossanak. A Bivaly jegyében születettek azért tudnak könnyedek is lenni. Alapvetően csendesek, de a zenét nagyon szerethetik. Szerető szívűek, bár ez sosem nyilvánul meg rajongásban. Ritkán ragadtatják el magukat, nem esnek túlzásokba, ám ha felizgatják őket, akkor megnyilvánulhat vad vérmérsékletük is.

Nagyon szeretik az otthonukat. Fontos számukra a családi élet, és egy szerető társ, akire szintén a nyugalom jellemző, valamint a hűség és az odaadás. Társuktól önző módon szinte megkövetelik, hogy mindenben adjanak igazat nekik, nehezen tűrik el tőlük az ellentmondást. Ha ilyen önfeladó partnerre találnak, akkor akár a kényeztetésig nagyvonalúak tudnak lenni vele. A mai individualista világban nem könnyű a helyzetük, nehéz megtalálniuk a megfelelő társat, ezért a Bivaly jegyében születettek sérülékenyek a szerelemben, amit ráadásul csak tetéz, hogy féltékenységre is hajlamosak. Konzervatívak egyéb kapcsolataikban is: a Bivalyok például csodálatos, hűséges barátok, rájuk igazán lehet számítani a bajban. Jól ki lehet velük jönni, mert nem kétszínű, nem áskálódó, hanem nagyon egyenes jelleműek.

2009 a Bivalyok saját éve, éppen ezért életük szinte minden területén fellendülést, előrelépést tapasztalhatnak. A többi jegyhez hasonlóan nekik is lehetőségük lesz arra, hogy tanuljanak ebben a évben, mégpedig olyat, aminek értelmét már az első pillanattól látják. Lehet, hogy tanulmányaikban fontos szerephez jut majd a másokkal való együttműködés fejlesztése. A végén egészen biztosan büszkék lehetnek majd magukra elért eredményeikért. Gondot az jelenthet, hogy idén is már-már szokásos módon gyorsnak érezhetik az idő múlását, de ha ezt észlelik, igyekezzenek elengedni ebből adódó frusztráltságukat, s továbbra is legyenek nyugodtak és kitartóak. Május és július között szembetűnő előrehaladást érhetnek el munkájukban, igazi megértésre juthatnak vezetőikkel, akik felismerhetik a Bivalyok nagyszerű értékeit. Szeptembertől novemberig érdekes, különleges találkozásokban lehet részük, az eddig magányos Bivalyok számra felcsillanhat a remény, hogy igaz, megértő társra leljenek.

 

Tigris

TigrisA Tigrisek mágnesként vonzzák a szerencsét. Bármit tesznek, az egész biztosan látványos. Nagy szerepe van ebben annak, hogy szenvedélyesek, lételemük a szerelem – és bizony, olykor a szenvedés is, mert ez csak megerősíti őket. A Tigriseket nem törik meg a sorscsapások, a megpróbáltatások, sőt szükségük van arra, hogy időnként győzelmet arassanak ezekben a helyzetekben, hiszen ők született uralkodók. Emellett forradalmárok, a társadalmi konvenciók ellen lázadók, szeretik a veszélyt, a kockázatot, de alaposan meg kell harcolniuk a sikeréért. Az életben több nehézséget kell leküzdeniük, mint másoknak, de ez láthatóan nem zavarja annyira őket, mert bíznak az erejükben. A másokat megtorpanásra késztető kihívások nemhogy nem ijesztik el őket, sőt inkább élvezik ezeket a helyzeteket, hiszen veszély, harc nélkül az életet nem találnák igazán vonzónak.

A kompromisszumok számukra érthetetlenek, s nem szeretik a féligazságokat, félmegoldásokat sem. Nehezen maradnak meg egy foglalkozásnál. Szeretik magukat több területen is kipróbálni, amihez meg is van a sokoldalú tehetségük. Nem keresik a biztonságot, ez egyaránt vonatkozik munkahelyükön kiharcolt pozíciójukra, szerelmi életükre. Nem gyűjtögetnek, nem tervezgetnek előre, a jelenben élnek. Optimisták, vakmerőek, életüket életművészként élik. Sokszor nagyot buknak, de ettől csak megújul az erejük és elszántságuk.

A Tigrisek csillogó személyiségének varázsát az esetleges határozatlanságuk, döntésképtelenségük és makacsságuk rombolhatja le. Hangulatuk állandóan ingadozik. Egyszer nagylelkűek, rugalmasak, érzékenyek, idealisták, becsületesek, máskor kicsinyesek, indulatosak, vadak, gátlástalanok, erőszakosak, durvák, arrogánsak, önzők, éppen ezért néha nehéz eldönteni, hogy az ember hogy álljon a Tigrishez. Szeretik, ha csodálják őket, hiúk. Sokan nagyképűnek, beképzeltnek látják őket, de azért igazán szórakoztató a társaságuk. Bár csak magukra gondolnak, egy Tigrissel örök életre szól a barátság.

A 2009-es év valódi kihívásokat hozó év lesz a Tigriseknek, de ez az az időszak, amikor megalapozhatják jövőbeni sikereiket, hiszen 2010 már az ő saját évük lesz. A fegyelem, az összpontosítás és az összeszedettség képességeinek elsajátítása, megtanulása vagy megerősítése nagyon fontos lesz számukra ebben az évben. Ha a végső céljaikat tartják szem előtt, akkor idén sokkal közelebb jutnak álmaik megvalósulásához. Pénzügyi kérdésekben nagy tudatossággal kell dönteniük, és amikor költekeznek, mindig szükség van a bölcsességükre. Februártól júliusig nagyon izgalmas új kapcsolat vagy kapcsolatok bontakozhatnak ki számukra, de mindig legyenek tapintatosak. Az év végén, novemberben és decemberben már – mintegy beharangozásaként a hamarosan kezdődő Tigris évének – kiváló lehetőségeket kaphatnak, hogy hivatásukban magasabb szintre léphessenek.

 

Nyúl

NyúlA Nyulak ölelnivalók, jóindulatúak és szerető szívűek. A legszerencsésebb jegyek egyike a kínai asztrológiában, Keleten a nyulat a hosszú élettel és a Holddal társítják. A Nyulak időnként szeretnek a figyelem központjába kerülni, ezért szívesen rendeznek vendégséget, ahol kiváló házigazdaként szerepelnek. Sok a barátjuk, megbízható társak, kitartás és hűség jellemzi őket. A család minden esetben az első náluk, remek otthont teremtenek maguknak, utódaiknak. A Nyulak szeretnek védeni, védelmet teremteni, anyáskodni, ápolni, gondoskodni. Magukra is figyelnek, vigyáznak, ezért jó az egészségük.

A Nyulak békések, olykor túl óvatosak és félénkek, bár ha megbántják őket, akkor kíméletlenné válnak. Néha kicsit körülményesek, főleg fontos kérdésekben ingatagok, nehezen döntenek, de ha megteszik, ritkán nyúlnak mellé, és igazán gyakorlatiasak tudnak lenni. Ha megfontolt természetük ellenére bajba kerülnek, ügyesen ki tudnak mászni belőle. Meglehetősen konzervatívak, nem sietnek el semmit. Az élet minden területén a nyugalmat, biztonságot, harmóniát keresik, és kicsit unalmasak is tudnak lenni. Ha változtatniuk kell valamit vagy valamin, szenvednek tőle. Környezetük vagy szereti, vagy el sem viseli a Nyúl jegyű embereket.

Épp ellentétesek a Tigrisekkel: nincs bennük semmi, ami forradalmi, viharos, szenvedélyes. Vállalják a függetlenség iránti igényüket, céljaik a kívülállók számára kifürkészhetetlenek. Rejtélyesek, kiszámíthatatlanok, titkolódzók, meglehetősen gyanakvók is. Hajlamosak mindent félreérteni, könnyen megsértődnek, igen érzékeny típusú emberek. Alaposak, megbízhatóak, de rendszerint nem érdek nélkül. Kifinomultan diplomatikusak, olykor kissé fondorlatosak, már-már ravaszak is.

2009 lassan, de következetesen hoz haladást, harmóniát a legtöbb Nyúlnak. Ők maguk pörögni fognak, köszönhetően növekvő elfoglaltságuknak, munkájuknak és sokoldalú társadalmi életüknek. Lehet, hogy a szingli Nyulak épp egy összejövetelen, találkozón ismerkednek meg valakivel, akit lehetséges partnernek gondolnak, augusztus és szeptember között ez a bontakozó kapcsolat meg is szilárdulhat. A család és a barátok jelentik idén is a világot a Nyulaknak, a felőlük érkező támogatás és szeretet különösen fontos lesz ebben az évben nekik. Hivatásukban a november lesz a legjobb hónap, ami egy jól megérdemelt előléptetésként és/vagy fizetésemelésként jelenhet meg. Azok a Nyulak, akik inkább alkotómunkában érdekeltek, idén egy nagyszerű, izgalmas új projektre is kaphatnak felkérést, megbízást.

 

Sárkány

SárkányKínában a Sárkány a négy mágikus állat egyike, számos legenda és mese kötődik hozzá, a tizenkét asztrológiai jegy között azonban az egyetlen misztikus állat. A Sárkányok vonzó, meggyőző személyiségek, könnyedén érik el céljaikat, sokszor olyan babérokat is learatnak, melyekért nem ők küzdöttek meg. A szerencse soha nem hagyja el őket életükben. Messzemenőn nagyvonalúak, főleg, ha vendéglátásról van szó. Nyíltszívűek, szociálisan érzékenyek, szívesen segítenek másokon. Másfelől túl büszkék is lehetnek, és hajlamuk lehet arra, hogy leereszkedőek és tapintatlanok legyenek, anélkül, hogy felismernék ezt.

Általában kitörően egészségesek, mivel nagyon életerősek. Tehetségük folytán bármiben nagyon sikeresek lehetnek. Ahogy mondják: amihez csak hozzányúlnak, arannyá válik a kezükben. Titkuk az önmagukba vetett hatalmas hitük és lelkesedésük. Eszesek, de naivak, néha gyengén állnak önismeretben, de ez sajátos módon előnyükre is válik, nem hátráltatja őket gyengeségeik ismerete. Kiválóan értenek ahhoz, hogyan kell megvalósítani eredeti ötleteiket, amelyekből soha nem fogynak ki. Szinte egy percig sem tudnak nyugton maradni, ugyanakkor többre viszik az életben, ha egy kicsit visszafogják magukat, ha elsajátítják az önuralom és a türelem erényét. A pénzhez nem sok érzékük van, könnyen megy, de könnyen is jön náluk.

Sokat foglalkoznak a lélekkel, az élet értelmével. Maguknak való emberek, nagyon nagy a függetlenségre való törekvésük. A Sárkányok hivatásukban is spontánok, odaadók, megbízhatóak. Jó kollégák, s ha vezetők, akkor könnyedén képesek lelkesíteni beosztottjaikat. Nem nyugszanak, míg nem érnek el kiemelkedő eredményeket. Nem kedvelik az alárendelt viszonyt sem a szerelmi, sem a családi vagy baráti kapcsolatok terén. Nagyszerű szeretők, a világ legnagyobb szívtiprói, köszönhetően annak, hogy megfejthetetlen vonzerő sugárzik belőlük. Érzelmesek, de hűtlenek. Sokszor túlságosan is őszinték, ez környezetüket gyakran zavarba ejti. Általában különcök, rejtélyesek, kiismerhetetlenek, környezetük sem képes valódi lényüket megismerni.

A legtöbb Sárkánynak a világgazdasági recesszió nem igazán jelentkezik az életében: az idei évben jó esélyük van arra, hogy ötleteik továbbra is megvalósulhassanak, és a jövedelmük sem fog csökkenni, sőt inkább növekszik, főleg, ha egész évben erőteljesen összpontosítanak céljaik elérésére. A Sárkányoknak az időbeosztásukra kellene jobban figyelniük, és értékelniük bármilyen hasznos tanácsot, amit adnak nekik. Időt arra is szánniuk kell, hogy töltődhessenek a hobbijukból vagy bármilyen mókás tevékenységből. Az utóbbira különösen alkalmas lesz a májustól augusztusig tartó időszak, s ekkor nyílik lehetőségük arra is, hogy párkapcsolatukban sok örömöt találjanak. Figyelniük kell arra is, hogy ne engedjék meg maguknak a pletykálkodást. Azok a Sárkányok, akik nyughatatlanságukból vagy abból fakadóan, mert jelenleg nincs fogadókészség ötleteik megvalósítására, váltani szeretnének, márciusban és áprilisban legyenek éberek, mert egyedülálló munkaajánlatokat kaphatnak.

 

Kígyó

KígyóA Kígyó a szépség és a bölcsesség szimbóluma Kínában. A Kígyók a kínai asztrológia jellemzése szerint értelmesek és éles eszűek, gyors felfogóképességgel rendelkeznek, és ezen tulajdonságaikat jól kamatoztatják a mindennapokban. Szeretnek olvasni, zenét hallgatni. Nagyon intuitívak, kiváló a beleérző képességük, és némelyiküket határozottan érdekli az élet természetfeletti oldala is. Gyakran okoznak meglepetést az embereknek homályos jóslataikkal, csak néha sejteni engedett, inkább titkolt tudásukkal. Lelkük mélyén ambivalens késztetések élnek, egybeér benne a mennyország és a pokol, a jó és a rossz, ezért nem könnyen találják meg a belső harmóniát. Eből fakad túlságosan kritikus természetük is.

Szellemileg minden pillanatban aktívak, fizikailag kevésbé. Az élet fizikai oldalából a külsőségek érdeklik nagyon a Kígyókat. Sokat adnak – főként a nők – a külsőre, nem sajnálják a pénzt a kozmetikára, a szép ruhákra. Persze eredményesen, mert igazán előkelő, elegáns a megjelenésük, sőt érzéki. Szeretik a flörtöt, a kalandot. Ha a Kígyók eltökélik, hogy megszereznek maguknak egy férfit vagy egy nőt, szinte biztosan elérik céljukat. Kezdettől a birtoklás számít nekik, rendkívül féltékenyek, legszívesebben állandó ellenőrzés alatt, bezárva tartanák társukat. Kényszerből nem maradnak együtt senkivel, csak addig, míg szeretik. Párkapcsolataikban és baráti viszonyaikban sajnos egyaránt kétszínűek, nem igazán megbízhatóak, számítóak, bosszúállóak. Zárkózottak, tartózkodóak, igaz, ha barátságot kötnek valakivel, akkor az egy életre szól.

Gyakran hullik ölükbe a szerencse, s ezt képesek nagyon jól használni. A Kígyók nagyon szerencsések a pénzzel is, és rajonghatnak a furcsa fogadásokért. Olykor túlértékelik magukat, a munkába viszont nem akarnak sokat befektetni. Helyette inkább kiváló szervezőkészségüket kamatoztatják. Nem szeretik az alárendeltséget, büszkeségük ezt nem engedi. Kerülik a konfliktusokat, ha mégis belebonyolódnak, akkor biztos, hogy ők kerülnek ki vesztesen.

A Kígyóknak 2009 eléggé gyors lefutású lesz. Fontos, hogy igényesek legyenek egész évben, ugyanakkor rugalmasaknak és pozitívaknak kell maradniuk, hogy élvezzék ezt az időszakot. Pénzügyek terén a hirtelen, vágyvezérelt vásárlásoknál kell észnél lenniük, érdemes visszafogniuk magukat és minimalizálni a kockázatokat. Ez az év kiváló lehetőséget tartogat a Kígyó évében születetteknek önfelfedezésre, és arra, hogy újradefiniálják, milyen tevékenység pihenteti és tölti fel energiával őket. Áprilistól júniusig nagy társadalmi élete lehet, és ez jó alkalom lesz új barátságok kötésére is. A szingli Kígyóknak ez lehetne az az év, amikor egy igazán komoly kapcsolatuk veheti kezdetét. Október és november fényes időszak lehet a hivatás terén.

 



LóMókásak, vidámak és bátrak – ezek összegzik a Lovak jellemvonásait a legtökéletesebben. Jó megjelenésűek, vonzóak, bájosak. Rugalmasak, képesek rossz körülmények között is boldogok lenni. A Lovak szinte kimeríthetetlen energiával rendelkeznek, tele vannak lelkesedéssel, mindent így is közelítenek meg az életben. Hiúk és egoisták, szeretnek egy tömegben feltűnést kelteni és a középpontba kerülni. Ha belépnek valahova, rögtön magukra vonják a figyelmet, és a többiek mellékszereplőkké válnak. Ezt azzal érik el, hogy egy társaságban mindig valami izgalmas történik körülöttük, csodálatosan tudnak szórakoztatni.

Nyugtalanok, forróvérűek, lobbanékonyak és gyakran meggondolatlanok, fejjel mennek a falnak. Ilyenkor nem segít a jó tanács, elhatározásuktól ekkor sem lehet eltéríteni őket, de úgysem fogadnak el senkitől tanácsot, csak a saját fejük után mennek. A Lovak mindig azt teszik, amit jónak látnak, a saját útjukat járják. Hirtelen vágnak bele dolgokba, ezért sokszor bele is buknak terveikbe. Anyagi helyzetük miatt nem kell aggódni, ugyan pazarlóak, pénzügyekben mégis szinte hatodik érzékkel rendelkeznek. Spontán elhatározásaikkal kétségbeejtik partnerüket. Bár talpraesettek, a problémáik nagy részét egyedül nem tudják megoldani. Ám ha valamit sikerül elintézniük, akkor megrészegülnek saját sikerüktől, és emiatt nagyképűvé is válhatnak. Ez azonban közkedveltségüket nem csökkenti. Kifelé nagyon öntudatosnak és határozottnak mutatják magukat, belül viszont nagyon is tisztában vannak gyengéikkel, és ez bizonytalanná teheti őket. Ha megdicsérik őket, akkor csúcsteljesítményre képesek.

A Lovak figyelmes barátok és partnerek. Imádnak utazni, legszívesebben társaságban, mivel nem érzik jól magukat egyedül. Nem szívesen maradnak meg egy helyen, türelmetlenségük miatt nem képesek egy tájat, egy országot igazán élvezni. Mindig szükségük van a biztos otthonra, a szerető partnerre. Szenvedélyes szeretők. A szerelem jelentős szerepet játszik az életükben, a legelképesztőbb ostobaságokra is képesek emiatt. A hűséget nem ismerik, inkább fellángolás jellemzi őket, majd lelohadnak érzelmeik, és máris szaladnak egy következő szerelem után. Nem kedvelik, ha le akarják kötni vagy be akarják zárni őket. Szeretik a szabadságot és a függetlenséget. Életük közepén túl azonban lehiggadnak, lendületük is alábbhagy, kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek lesznek.

2009 kiváló éve lehet a Lovaknak, fejlődést hozhat az életük bármely területén, amit csak választanak. Anyagiakban növekedésre számíthatnak, mindazonáltal bölcsen figyelmet kellene szentelniük annak, hogy mire mennyit költenek, és érdemes tervezniük is. Egyensúlyt kell találniuk a munkára és a pihenésre fordított idő között, hogy egészségesek maradjanak. Azért is vigyázniuk kell erre, mert ebben az évben hajlamot érezhetnek arra, hogy túlzásokba essenek. Január és március között szerencsésen kereshetnek új célokat, új munkát, új kihívásokat maguknak. Új kapcsolatokra vagy a meglévő partnerük felé való tudatos odafordulásra április és december lesz alkalmas.

 

Kecske

KecskeA Kecskék optimisták, könnyedek, életvidámak és kedvesek, elbűvölő és szeretetre méltó egyéniségek. Élénk a képzeletük, és vonzódnak a misztikához. Ugyan Kínában a Kecske évében nem szívesen szülnek a nők, mert a Kecske évében világra jötteket lomhának, nehézkesnek, kissé együgyűnek tartják – igaz, pozitívabb megközelítésben bölcsnek, higgadtnak is mondják. A Kecskék nagyon tehetségesek, szokatlan kreativitás jellemző rájuk, aminek következtében gyakran kerülnek olyan munkahelyre, ahol szükség van fantáziadús alkotóerejükre és művészi hajlamaikra, bár nem mindig tudják ezeket pozitívan kihasználni. Tudják, hogy mindenért nagyon meg kell dolgozniuk, nem is jellemző rájuk a lustaság. Nem túlságosan jó szervezők, de azt a látszatot tudják kelteni, mintha hihetetlenül gyakorlatiasak lennének. A rutint gyűlölik, a pontosságot soha nem fogják elérni, kissé megbízhatatlanok. Feladataik nagy többségét csak valamilyen támasszal, valaki segítségével tudják megoldani. A nagy üzletektől jobb, ha távol maradnak, hacsak nincs hűséges, megbízható tanácsadójuk. Mások véleménye mindig fontos számukra. Nem viselik jól a magányt, szorongóak, szükségük van mások gondoskodására. Nem tudnak maguktól megállni a saját lábukon, mindig kell valaki, aki ösztönzi őket, aki mögöttük áll. Ilyenkor képesek magasabbra törni, és senki sem ért hozzá jobban, mint a Kecskék, hogy saját csodás ötleteiket másokkal megvalósíttassák.

Csodálatosan érzéki típusok, és hűségesek mindenféle kapcsolatban, anélkül, hogy felfednék az igaz érzéseiket, mert azért ők mindig független különcök maradnak. Nem kötnek gyorsan barátságot, érzékenységük miatt sok időre van szükségük, míg teljesen megbíznak társukban, de akit méltónak találnak rá, annak barátai maradnak egy életen át. Mindig lehet számítani a segítségükre, ezért könnyen ki is használhatók, sőt sebezhetők, mert jószívűek, jóindulatúak, becsületesek és hiszékenyek.

Hirtelen hoznak döntéseket, hamar lelkesednek, de odaadásuk, buzgalmuk általában nem sokáig tart, mert céljaikat gyakran idő előtt feladják. Ingerlékenyek és elégedetlenek tudnak lenni, rendszerint egy probléma megjelenésekor már bedobják a törölközőt. Mindig a jelen pillanatnak élnek, nem terveznek előre, ugyanakkor nagyon fontos, hogy anyagilag biztonságban éljenek. Nagyobb erőfeszítésre is képesek, hogy ezt elérjék, a Kecskék ugyanis nagyon igényesek, és sok minden kell nekik ahhoz, hogy elégedettek legyenek.

A Kecskék 2009-ben is sok támogatást kaphatnak, leginkább a barátaik segíthetnek nekik. Annyira elfoglaltak, annyi minden zajlik az életük minden területén, hogy fontos lenne, hogy előre tervezzenek, és vállalják azt, hogy döntéseket kell hozniuk. Gátat kell szabniuk igényeiknek, meg kell fékezniük a lelkesedésüket, hogy vásároljanak. Ennek érdekében nem kevés önfegyelmet kell kifejleszteniük magukban, hogy elkerüljék a problémákat, amelyek később felmerülhetnek. Júliustól szeptemberig élénk társasági életet élhetnek, augusztusban és októberben rövid utazásokra is számíthatnak.

 

Majom

MajomA Majmot Kínában okosnak, rafináltnak, játékosnak, rámenősnek tartják. Állandó versenyszellem és kíváncsiság jellemzi őket. A Majmok élénkek, mókásak és gyorsan gondolkodók. Nagyon könnyen elunják magukat, és kemény kihívásnak találják, hogy leüljenek, és csak egy dologgal foglalkozzanak. Szájuk, kezük, lábuk mindig mozgásban van, elképesztően dinamikusak. Nagyon éles az elméjük, és még a rossz dolgokból is megpróbálják a jót kihozni. Tehetségesek, de gyakran lusták, felületesek és borzalmasan megbízhatatlanok. Sokszor túlzásokba esnek, néha füllentenek is. A Majmok semmit nem vesznek komolyan, játéknak vélik az életet. Szívesen választanak játékkal összefüggő munkát. Azt teszik, amiben kedvüket lelik, még ha ez nem is mindig szabályszerű. Játszva átjutnak az akadályokon, de türelmetlenségük és felületességük miatt néha nagy lehetőségeket szalasztanak el az életben.

A Majmok hiúk, de tudnak fesztelenek is lenni, egyáltalán nem törődnek azzal, hogy mások miként vélekednek róluk. Csak önmaguk a fontos, általában magukkal vannak elfoglalva. Álmodozók, gyakran járnak a fellegekben, de fontos céljaikat képesek megvalósítani. Tele vannak vállalkozó kedvvel, ambiciózusak, merészek és lelkesek. Sajnos hajlamosak arra, hogy bárkit becsapjanak, ráadásul kiválóan manipulálják az embereket. A Majom az a típus, akinél az intrikusság és a csintalanság nem áll messze egymástól. Mellettük nem unalmas az élet. Jó barátok, vidámak, és fogékonyak a tréfára. Családjukat, barátaikat, partnereiket is minden lelkifurdalás nélkül félrevezetik. Egy új, érdekesebb barátért elfelejtik a régit. Hajlamosak a hűtlenségre, a szerelmi bánat nem igazán töri le őket, épp ezért ezt sok kapcsolatuk meg is sínyli. Nem lehet azonban velük sokáig haragot tartani. Későn házasodnak, függetlenségüket még egy nagy szerelemért sem adják fel szívesen.

A gyors észjárásukért és csodálatos humorérzékükért kedvelik őket társaságokban. Kiválóan értenek hozzá, hogy felhívják magukra a figyelmet. Igazi egyéniségek. Beérik kevés alvással, szenvedélyes dohányosok, és minden mennyiségben szeretik az alkoholt. A Majmok élete soha nem lesz unalmas, és lehetetlen előre megjósolni, mi következik számukra!

A Majmok 2009-ben nagy hasznát veszik kreativitásuknak, főleg, ha tudnak egy időben egy feladatra koncentrálni. Annyira elfoglaltak lehetnek ebben az évben, hogy vigyázniuk kell egészségükre, s ennek érdekében meg kell találniuk a megfelelő időbeosztást a munka, a pihenés és a szórakozás között. Otthon ünneplések és boldog családi összejövetelek követhetik egymást egész évben. A Majmok szerelmi élete sikeres lesz, hiszen lekötik őket az egymást követő kapcsolatok, vagy éppenséggel találkoznak egy nagyon különleges emberrel. Márciustól júliusig különösen elfoglaltak lesznek társasági életükben. A november kiváló időszak lesz munkával kapcsolatos előléptetésekre vagy képességek felismerésére.

 

Kakas

KakasA Kakasok mindig népszerűek, extravagánsak és kreatívak. Rendkívül becsületesek tudnak lenni, másfelől hiúságukból adódóan általában szeretik, ha a figyelem irányul rájuk. E kettő össze is kapcsolódhat, hiszen mindig kimondják, amit gondolnak, azonban kritikára való hajlamukból adódóan vitatkozóképességükkel sajnos sokszor megsértenek másokat. Ami a szívükön, az a szájukon – a régi kínaiak ezt így fejezték ki: „Végzetes adottságuk van ahhoz, hogy azt bántsák meg a legjobban, akit a legjobban szeretnek.” Vágynak az elismerésre, tanácsot adnak környezetük tagjainak, ha kérik, ha nem. Amikor mellőzöttnek érzik magukat, az elkeseríti őket, belső bizonytalanságuk miatt lelki betegek lesznek. Szívesen élnek álomvilágban, ahol ők állnak a középpontban.

Színes egyéniségük, elevenségük mégis segíti őket abban, hogy könnyen boldoguljanak az életben. Jól jön az is, hogy olvasottak, az újdonságok nem kerülik el a figyelmüket, lenyűgöző a tudásuk. Életük változatos, szeretik a vidámságot, de képesek a zűrzavart is élvezni. Nem kedvelik a kockázatvállalást, kerülik a bajt, de kényszer hatására belemennek a legveszélyesebb kalandokba is. Szívesen utaznak. Már korán belekóstolnak az életbe. Fiatalkorukban megmutatkozik találékonyságuk, erősek és elevenek. Rugalmasak, idegrendszerük nagyon erős, szervezőkészségük kiváló.

A Kakas erős jellem, Kínában öt erénnyel társítják: bátorság, jóság, szerencse, katonai dicsőség, magabiztosság. Családi és baráti körben is szeretik az embereket irányítani. A szerelemben a Kakasok tüzesek, hamar lángra lobbannak, kedvüket lelik abban, hogy elcsavarják mások fejét. Nehezen találnak olyan hűséges és megbízható partnert, akire vágynak. A család jelenti a világot a Kakasoknak, szeretteikkel előzékenyek, nagylelkűek, és elszántan hűségesek azokhoz, akikkel törődnek. A pénzzel nem mindig bánnak jól, a szerencse sem hullik általában az ölükbe. Mindenért keményen meg kell dolgozniuk. A jelszavuk a „carpe diem”, azaz „élj a mának”. Nos, ők meg is élik a mát, nem gondolkodik a holnapban, részben ezért tartják őket meggondolatlannak. Viszont gond esetén büszkeségükből fakadóan nem másoktól várják a megoldást, hanem megteszik a számukra fontos lépéseket.

2009 mindvégig a lelkesedés, a tervezés és az eltökéltség körül forog, amelyekk közül mindegyik tökéletesen illik a Kakashoz! Otthon a családjukkal ebben az évben nagy harmóniát tapasztalhatnak meg, ez lesz a boldogságuk és biztonságérzetük forrása. Az év a pénzügyek terén szintén sok jóval kecsegteti őket, a környezetükben található gondok ellenére még akár egy utazás is belefér a költségvetésükbe, amire az október körüli időszak tűnik a legalkalmasabbnak. Júliustól szeptemberig viszont hivatásukban kaphatnak támogatást.

 

Kutya

KutyaA Kutya Keleten az igazság és a könyörületesség szimbóluma. A Kutyák szorgalmasak, maximalisták, megbízhatóak, szeretik a kicsi részleteket. Önzetlenek, valamennyi kínai állatjegy közül a legsegítőkészebbek. Sosem gondolnak csak saját magukra, mindig lehet rájuk számítani, s képesek kitartóan dolgozni közös célokért. Nagyon becsületesek és hűségesek. Még megszokott, kedves tárgyaikhoz is ragaszkodnak, ruháikat évekig hordják, nehezen válnak meg tőlük. A külsőségek nem érdeklik.

Szerények, sosem dicsekednek. Szerintük a boldogsághoz kevés is elég az életben. Nem anyagiasak, ha szükségük van a pénzre, csak azért, hogy társukat, szeretteiket boldoggá tegyék. Végtelenül toleránsak, türelmesek. Állhatatosak, a szerelemben majdnem mindig célba érnek. Igen családszeretők, s ha valami nem a kedvük szerint történik, úgy élik meg, hogy megbomlik környezetükben a harmónia. Ekkor is mindent elkövetnek azért, hogy helyreállítsák, ha nem sikerül, boldogtalanokká, ingerlékenyekké válnak.

Igazi idealisták, nemes lelkek. Mindig készek arra, hogy harcoljanak egy méltó célért. Feláldozzák magukat, hogy másoknak segítsenek – akár az ellenségeiknek is. Hivatásukban megelégszenek a második hellyel is. Képesek fáradságot nem ismerve másokért, egy közös célért dolgozni, ami ritka erény. Anyagi javakat nem halmoznak fel. Érdeklik őket a filozófiai kérdések, ők az igazság bajnokai. Az erkölcsöt illetően magasra emelik a mércét, szívesebben adnak, mint kapnak. Nem közösségi emberek, individualisták. Néha szükségük van egyedüllétre, egy nyugodt sarokra, ahová visszahúzódhatnak. Kissé bizalmatlanok és pesszimisták. Néha félénkek, aggódók, elégedetlenek. Valóságos különcök, nem túl bőbeszédűek. Amit tesznek, mindig meggondoltan teszik. Gyakran önfejűek és konokok, makacsak, nem tűrik a kritikát.

A Kutyák elfoglaltabb közösségi életet élnek 2009 folyamán, és kihívást hoz ez az időszak számukra a munkájukban is. A Kutyáknak venniük kell egy mély lélegzetet, hogy türelmesek és állhatatosak maradjanak. Most szilárdítják, alapozzák meg mindazt, aminek az eredménye majd a számukra minden bizonnyal az ideinél sokkal sikeresebb következő, a Tigris évében jelenik meg. A legjobb, ha minél elengedettebbek tudnak maradni, semmit sem erőltetnek, inkább megragadnak minden lehetőséget arra, hogy utazzanak és hogy családi körben töltődjenek. Legyenek nyitottak új munkalehetőségre, amely legvalószínűbben 2009 októberétől decemberéig adódik.

Disznó

DisznóA Disznók boldogok, becsületesek, békések és szerencsések, ezek a legfőbb tulajdonságaik. Másfelől tudnak melankolikusak is lenni, mivel hiperérzékenyek, és kissé félénkek, óvatosak mindenféle emberi kapcsolat terén. Kevés az igazi barátjuk, e téren nagyon válogatósak. Tartanak a szenvedélyektől, a mindent elsöprő nagy szerelemtől, de szívük mélyén mégis erre vágynak. Akit közel engednek magukhoz, azokhoz egy életen át hűségesek, mindent nagylelkűen feláldoznak azért, akit szeretnek. Őszinték és türelmesek, de gyakran ijesztően naivak.

Természetesek, ártatlanok és édes, szeretetre méltó személyiségek. Szeretik az élvezeteket, értenek ahhoz, miként lehet az életet a legjobb oldaláról felfogni. Nagy ínyencek, elsőrangú konyhaművészek, olykor el is túlozzák az alámerülést a kulináris élvezetekbe, s ez egészségi problémákhoz vezethet. Szívesen és buzgón végeznek alkotótevékenységet, s mások által is csodált eredményeket képesek elérni. Keresik a jót az életben, tudnak örülni apró dolgoknak. Élvezik mások társaságát, örömmel szerveznek vendégségeket, de maguk is nagy kedvvel mennek meghívottként bármilyen partira. Nagyon együtt érző emberek, igazán lehet rájuk számítani. Nem manipulálják az embereket, nem hazudnak, megmondják, ha valami nem tetszik nekik, mindezt képesek úgy megtenni, hogy a másikat nem sértik meg vele. Viszont nem képesek a kompromisszumra, nem lehet eltéríteni őket az elveiktől.

Kerülik a veszekedéseket, inkább magukba fojtják haragjukat. Sokszor olyan dolgokon rágódnak, melyeknek valójában nincs jelentőségük. Úgy érzik, hogy mindent egy kicsivel jobban tudnak a többieknél. Nagyon értelmesek, megalapozott életbölcsességgel rendelkeznek, de jobban szeretik elrejteni, eltitkolni természetüknek ezt az oldalát, valamint kicsapongásra való hajlamukat is. Hivatásukban következetesek. Nem érdekli őket a pénz, de általában anyagiakban sem szűkölködnek. Mindig elérik kitűzött céljaikat, bár általában nehezen indulnak neki a feladatok elvégzésének.

2009 szerencsés év lehet minden Disznó számára. Ébernek és körültekintőnek kell lenniük azokban az egyébként előnyösnek ígérkező változásokban, amelyek érdekes munkaajánlatok vagy véletlen találkozások formájában jelenhetnek meg bármikor az év során. Kiváló ez az időszak arra, hogy tudatosan megtervezzék és újraszervezzék életvitelüket, mivel nagyon aktív hónapoknak nézhetnek elébe. Áprilistól júliusig boldog és szeretetteli időszakot élhetnek meg, míg augusztusban és szeptemberben írással kapcsolatban kaphatnak esetleg meglepő ajánlatokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése