nlc.hu
Horoszkóp
2010 nagy szerelmi horoszkópja

2010 nagy szerelmi horoszkópja

2010-ben szinte minden jegynek intenzív lesz a szerelmi élete. Senki sem fogja lobogás és szenvedély nélkül megúszni ezt az évet. Lesz, akinek régi kapcsolata támad fel, lesz, akinek több udvarlója is akad, és lesz olyan is, aki végre révbe ér.

2010-ben a pároknak arra kell vigyázniuk, hogy érvényesüljön a „győz-győz” elve – vagyis mindkét fél nyerjen! Emellett figyelni kell a saját igényekre, de mellette a másikéra is. Úgy nem lehet senki sem boldog, hogy kedvese élete katasztrófájának éli meg ugyanazt a szituációt. Az is igaz, hogy ebben az esztendőben meg kell szabadulni azoktól a kapcsolatoktól, amelyek szimbiózison alapulnak. Mindazonáltal mindenkinek el kell fogadnia, hogy a párkapcsolat az adok-kapok elvén működik: figyelmet, gyengédséget, támogatást, elismerést adunk – cserébe ugyanezeket várjuk, várhatjuk el.

 KOS (március 21. – április 20.)

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párban élő Kos szülötteknek jól meg kell fontolniuk, érdemes-e két vagy több vasat tartaniuk a tűzben. Akiknek az elmúlt évben is volt már párhuzamos kapcsolatuk, azoknak számítaniuk kell arra, hogy valamelyik véget fog érni 2010-ben. Vagy lebuknak, vagy a másik megelégeli, hogy osztoznia kell a Koson. Jó lenne megelőzni ezt a fájdalmas lépést úgy, hogy a kezükbe veszik a döntést. Mérlegeljenek: képzeljék el, hogy ki mellett tudnának 5-10 év múlva is vidáman élni! A szexualitás is fontos szempont, de ebben is hosszú távon kell(ene) gondolkodniuk. Nem lesz könnyű, de tudniuk kell, hogy ha ők nem döntenek, akkor a másik fél megteszi helyettük. Végül ez is lehet egy stratégia: „Én nem döntök, majd eldől magától…”

Akiknek korábban nem volt párhuzamos kapcsolatuk, azokat is megérinti a kísértés. Óvatosan flörtöljenek, mert a másik fél komolyan veheti a közeledést. Jobb lenne, ha nem bonyolítanák az életüket titkos utak nyújtotta izgalmakkal. Inkább randizzanak a jelenlegi párjukkal meglepetésszerűen, pl. tegyenek a másik zsebébe egy kis cédulát, vagy napközben váratlanul küldjenek SMS-t, hogy este hol találkozzanak!

2010 nyarának elején lesz pár hónap, amely elég nehéz lesz. Valamiféle légüres térbe kerülhetnek. Minden bizonytalanná válhat: a jelen és a jövő is. Életbe vágóan fontos, hogy megálljanak, és átértékeljék a szerelem, a párkapcsolat, a valakihez való tartozás kérdését! Ez a záloga annak, hogy őszre rendeződjenek a dolgok. Így év végére megint boldogok és szerelmesek lesznek a Kosok.

Párra várók: Azok a Kos szülöttek, akik nem élnek párkapcsolatban, számítsanak nagy, sorsszerű találkozásra. 2010 elhozza számukra a komoly, tartós párkapcsolat lehetőségét, de tudniuk kell, hogy ez csak lehetőség. Az, hogy élnek-e vele, csak rajtuk múlik, illetve a két fél egyidejű és azonos szándékán. Emiatt nem kell és nem is lehet sürgetni az eseményeket. Az sincs kizárva, hogy régi kapcsolat éled fel. Legyenek visszafogottak, mert nem biztos, hogy ez lesz a végleges! Természetesen nincs semmi baj a kibéküléssel. Igenis feltámadhat a régi szenvedély, hiszen nem volt véletlen, hogy anno egymásba szerettek. Csak 2010-ben az lesz a kérdés, hogy hova jutottak a sérelmek, a kapott sebek, így pl. a szakítás fájdalmának gyógyításában, és hogy van-e bármelyikükben bosszúvágy. Ez tudattalanul lappanghat. Sajnos ez lehet a folytatás legnagyobb akadálya. Hogy ez kiderülhessen, több időre lesz szükség, mint anno a kapcsolat legelején. Mindez valószínűleg az év első negyedévében lezajlik. Aztán következik pár csendes hónap, de nem kell aggódniuk: az eseménytelenség nem jelenti azt, hogy valami baj lenne. Ősztől több sorsszerű találkozásban lesz részük. Vigyázzanak, hogy titkos viszonyba ne keveredjenek. Nem való a Kosoknak a bujkálás, sokkal egyenesebbek és őszintébbek ennél. Arról nem beszélve, hogy az illegalitás milyen méltatlan a felekhez és az érzéseikhez is.

Az év végén biztosan nem töltik egyedül az ünnepeket. Szerelmes hangulatban, forró légkörben fognak telni a hideg téli napok… 

 BIKA (április 21. – május 20.)

 
2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Bikák szeretnének végre nyugalmat. Arra vágynak, hogy szorosabbá váljon az összetartozás, de tudniuk kell, hogy ez nem történik meg magától. Ezért tenni kell, ami 2010-ben sikerülhet, ám csak akkor, ha hagynak elég szabadságot a párjuknak. Nem lehet féltékenységben élni, mert ez megmérgezi és szétbomlasztja a legjobb kapcsolatot is, hiszen a féltékenység a bizalmatlanságból táplálkozik. Tudatosítaniuk kell, hogy mindenki, így a Bikák párja is kísértésnek van kitéve. Bízniuk kell azonban a párjukban, és abban, hogy a kapcsolatuk erősebb, mint a kísértés. Erre minden okuk megvan, és 2010-ben meglesz.

Az év nagy részében rendben mennek a dolgok. Kritikusnak a nyár tűnik. Ekkor a közös nyaralás mellett engedélyezzenek külön programot is a párjuknak. Nem kell elküldeniük a másikat, de ha igényli, akkor meg kell adni a lehetőséget. Amíg távol van, nem szabad hívogatni. Sokkal izgalmasabb a másiknak, ha neki kell jelentkeznie. Mire hazatér, érdemes egy új frizurával vagy új parfümmel meglepni, és újból elcsábítani. Ez új lendületet adhat a kapcsolatnak. A szenvedély tüze ismét fellobbanhat, így ősztől még jobb lesz a kapcsolat, mint korábban. Ne felejtsék el ezt a tapasztalatot: azt, hogy a tűz nem ég magától, újra és újra tenni kell rá. Arra is vigyázzanak, hogy nemcsak a párjuk számára lesznek vonzóak, hanem más számára is. Ne flörtöljenek, mert ez veszélyes lehet! Maradjanak hűségesek! Ha mégis félreértené a másik fél, akkor kérjenek elnézést, és gyorsan tisztázzák a helyzetet. Csak így keveredhetnek ki a kínos szituációból.

Párra várók: A párra váró Bika szülöttek 2010-ben nem egy kalandba fognak keveredni, de arra vigyázzanak, hogy senkit ne vegyenek azonnal komolyan. Adjanak bőven időt az ismerkedésre! A legtöbben szeretnének komoly, tartós kapcsolatot, de az elköteleződés nem történhet meg az első randin. Ha olyan jeleket küldenek, hogy összeköltözést, házasságkötést terveznek, akkor a másik fél hamar kereket oldhat. Meg kell végre tanulniuk, hogy élvezzék a pillanatot, és ne szaladjanak előre az időben. Arra is ügyelniük kell, hogy akaratukon kívül se kerüljenek kínos helyzetbe. Egyenesen kommunikáljanak: ha pikáns célzásokat hallanak, akkor szégyenlősség nélkül kérdezzenek rá, mit ért ezen a másik! Így elkerülhetik azt, hogy egy ártatlan flört olyan irányt vegyen, ahol az irányítás kicsúszhat a Bikák kezéből.

Az év elején és a vége felé következetesen különítsék el a barátságot és a szerelmet! Nem egészséges, ha ez a kettő összekeveredik. Igaz, hogy erősen vágynak egy társra, de nem mindegy, hogy milyen áron. Tudniuk kell, hogy a barátság egészen más érzelmi alapokon nyugszik. Ha mégis szerelem lobbanna fel kettőjük között, akkor legyenek tisztában azzal, hogy akárhogyan alakulnak a dolgok, a barátság végleg meghalt.

Ősszel egyszerre többen is szeretnének randizni a Bikákkal. Nem baj, ha válogatósak, de ne vigyék túlzásba! Adjanak esélyt: sosem lehet tudni, hogy melyik békából lesz királyfi.

Év végére szelíden, de jelen lesz a szerelem. Ne bánják, ha nem lángolnak ezerrel! Ez jelenthet tartósabb közös jövőt…

 IKREK (május 21. – június 21.)

 
2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élő: A párkapcsolatban élő Ikrek szülöttek 2010-ben tegyenek meg mindent, hogy a karrierjük építése ne menjen a magánéletük rovására. Most annyi nagy lehetőség fog adódni, amelyeket nem szabad kihagyni. Igazuk van, ha bedobják magukat, hiszen régóta dolgoznak azon, hogy megmutathassák, mire képesek, de kalkulálják be, hogy a párjuk fel fog lázadni. Hétvégén ne dolgozzanak, vagy legalább a hét utolsó napján tartsanak pihenőnapot! Legyenek következetesek, mert rossz vége lesz. Töltsenek egy-két napot rendszeresen kettesben! Ekkor zárják ki a külvilágot: kapcsolják ki a mobilokat, utazzanak olyan helyre, ahol nincs internet. Csak így lehet garantálni, hogy valóban egymásra fognak figyelni.

Rögtön év elején viták adódhatnak a munka miatt. Nem lenne jó, ha állandósulna a feszültség, mert ha beköltözik hozzájuk a viszály, akkor lassan ölő méregként elkezdi bomlasztani a kapcsolatukat. Ha előbb nem, akkor a születésnapjuk környékén feleszmélnek az Ikrek szülöttek, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ekkor még lesz lehetőségük korrigálni. Menjenek közösen nyaralni, mulassanak sokat! Csináljanak valami szokatlant is! Próbáljanak ki olyan nyári sportot, amit még nem! Pl. vízisí, paplanernyőzés, falmászás stb. A lényeg, hogy minél több élményhez jussanak, mert ez megerősítheti a szövetségüket.

Ősztől ismét a karrier kerül a középpontba. Remélhetőleg lesz annyi tolerancia a párjukban, hogy elviselje, ha kicsit hanyagolják.

Év végén jó lenne megint kettesben elutazniuk. Ismételjék meg a nyári kalandot. Így kellemes, szerelmes hangulatban búcsúztathatják a 2010-es évet.

Párra várók: A párra váró Ikrek szülötteknek 2010-ben el kell dönteniük, mennyit hajlandóak áldozni a párkeresésre. Igaz, hogy a hivatásukban nagy sikerek várnak rájuk, de ez nem zárja ki azt, hogy olykor elmenjenek szórakozni. Ha akarják, fog idejük jutni pár randira. Elfogadható, ha néha a munka kerül előtérbe, de ez nem állandósulhat. Mindenkinek jár a pihenés és a magánélet. Muszáj töltődni, máskülönben hisztis, kibírhatatlan emberré válnak, és az idő múlásával egyre kisebb az esély, hogy saját maguktól észreveszik ezt. Ne szakadjanak meg a baráti kapcsolataik, járjanak rendszeresen társaságba! Nem kell, hogy direkt az ismerkedés legyen a cél, elég, ha jól érzik magukat. Beszélgessenek, cseréljenek eszmét – csak ilyen úton derülhet ki, ki üti meg a színvonalat. Ugyanis az Ikreknek szellemi és szerelmi partnerre egy személyben van szükségük, legalábbis ez lenne az ideális.

Az első félévben több kellemes találkozásban is részük lehet, de kicsi az esély, hogy ezekből komolyabb kapcsolat tud kialakulni. Ebben az Ikrek is ludasak, minden vágyuk ellenére nehezükre esik az elköteleződés. Túl könnyedén, könnyelműen veszik az egész párkeresés témát, ezért nem is „reklamálhatnak”, ha egyedül vannak.

Az év vége felé minden összejátszik, hogy végre beléphessen az életükbe az a társ, aki minden szempontból megfelel. Ha sikerül komolyan venni, akkor az ünnepeket már kettesben tölthetik, és együtt koccinthatnak az új évre…

 RÁK (június 22. – július 22.)

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Rák szülöttek minden nehézség ellenére remekül fogják érezni magukat a bőrükben. Nem fognak idegeskedni, mert már tudják, hogy nehézségek voltak, vannak és lesznek. 2010 számukra nagy változásokat hozhat a családi viszonyaikat illetően. Otthonukban nagy jövés-menés lesz: valaki elköltözik, valaki odaköltözik, vagy maguk a Rákok költöznek. Mindez kicsit fárasztó lesz, de ne idegeskedjenek! Eközben ne feledkezzenek meg a párjukról, lehetőleg közösen döntsenek ezekben az ügyekben, majd együtt álljanak neki a kivitelezésnek. Jót fog tenni a párkapcsolatuknak, ha utólag elmondhatják, hogy ketten oldották meg a feladatot. Emellett az is fontos, hogy ne csak a gond és a kötelesség legyen közös program. Rendszeresen szakítsanak időt arra, hogy kettesben legyenek. Ha vannak gyerekek, akkor is meg lehet ezt szervezni, csak szándék kérdése. Törődjenek egymással, kényeztessék egymást, és sokat beszélgessenek! Legyenek csendes, meghitt estéik vagy hétvégéik, amikor megoszthatják egymással a gondolataikat, érzéseiket! Utána bújjanak össze, és szeressék egymást!

Év elején és ősszel a Rákoknak vigyázniuk kell a párjukra. Olyan sok gond jöhet össze, hogy egyikük vagy mindketten ingerültek lehetnek. Tudatosan meg kell védeniük magukat, egymást és a kapcsolatukat a rohanó világtól. Jelöljenek ki előre olyan napot, estét, amely csak kettőjüké!

Ennek köszönhetően év végére ismét feltámad a szerelem közöttük. Visszatér a szenvedély és a tűz az életükbe. Így forró hangulatban búcsúztathatják 2010-et.

Párra várók: Azok a Rák szülöttek, akik még keresik a párjukat, nem lesznek könnyű helyzetben 2010-ben. Szinte folyamatosan a családjuk fogja igényelni a segítségüket. Az otthonukban – akár egyedül élnek, akár a családjukkal – folyton változás lesz. Hol valaki elköltözik, hol valaki odaköltözik. Ez jócskán elvonja a Rákok figyelmét a saját igényeiktől, pedig nagyon fontos, hogy tudatosítsák, majd képviseljék azt, ami nekik jó. Ne érezzék önzőnek magukat, ha végre magánéletet szeretnének élni. Nekik is jár a szerelem, nem lehet állandóan a család beleegyezését kérni. Felnőtt embereknek jogukban áll saját utakon járni, ne engedjenek beleszólást!

Az év első fele ezzel a belső harccal és családi konfliktussal telhet, majd nyáron egy utazás során találkozhatnak valakivel, akit érdemes komolyan venni. Csak egy tényező zárhatja ki, hogy ebből kapcsolat legyen: ha az illető foglalt. A saját érdekükben a független Rákok ne keveredjenek titkos viszonyba! Előre tudható, hogy ők fognak sérülten, csalódottan, megtépázva kijönni ebből, a másiknak – akármit mond – sokkal könnyebb. Számára a mellékutak izgalma kikapcsolódás, szórakozás. Nem ígérhet semmit, így nem kell elköteleződnie, épp ezért igazságtalan, egyoldalú és méltatlan az egész.

Megéri év végéig várni. Ekkor a Rákok életébe valaki olyan nagy elánnal fog belépni, amely szó szerint magával ragadó. Nem kell ellenállniuk a kísértésnek, végre átadhatják magukat a szenvedélynek. Bebizonyosodik, hogy valóban minden zsáknak megvan a foltja. Ennek megfelelően remek hangulatban zárul az év.

 OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.)


2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Oroszlán szülötteknek a 2010-es év próbatételek sorát fogja hozni. Most nem a hűségük lesz a kérdés, hanem az, hogy tudnak-e kellő toleranciával hozzáállni a párjukhoz. Ez különösen régi kapcsolatoknál lehet nehéz. Két dolog segíthet: az egyik a sok – kellemes hangulatú – beszélgetés, a másik a közös élmények. Minden eddiginél fontosabb, hogy rendszeresen szervezzenek olyan programot, ahol mindketten felszabadultan szórakozhatnak. Lehet ez sport vagy utazás vagy táncos mulatság, a lényeg, hogy jól érezzék magukat. Ezek a közös élmények összekovácsoló erővel bírnak, így nem férkőzhet senki és semmi kettőjük közé.

Feszülten és ingerlékeny hangulatban indul az év. Az Oroszlánok nagyon uralkodjanak magukon, különben baj lesz. Vegyék észre, hogy milyen apró semmiségek idegesítik a másikban! Mindenkinek vannak bogarai, és ezek valakit bosszanthatnak, csak kérdés, van-e értelme ilyesmin összeveszni. Legyenek nagyvonalúak, és emelkedjenek felül mindezen!

Tavasszal megfontoltan fogalmazzanak! Könnyen megbánthatják a párjukat. Legyenek annyira figyelmesek, hogy nem gázolnak bele a másik lelkébe, se akarva, se akaratlanul.

A születésnapjuk környékén érdemes lenne valami egzotikus helyre utazniuk kettesben. Ha nincs keret egy külföldi útra, akkor az országhatáron belül is találhatnak színvonalas, különleges helyet, pl. kastélyszálló, wellnesscentrum, sportparadicsom stb. Ez az utazás rendkívül jót fog tenni a kapcsolatuknak, újból feltámad a szenvedély tüze. Ez a szenvedély kicsit alábbhagyhat, majd év végére ismét fellobbanhat. Emiatt forró lesz az Oroszlánok szilvesztere.

Párra várók: A párra váró Oroszlán szülöttek 2010-ben akkor járnak sikerrel, ha nem direkt az ismerkedés miatt mennek társaságba. Vegyék a lehető leglazábban a párkeresési projektet! Ha erősen koncentrálnak arra, hogy párt kell találniuk, akkor elijeszthetik a jelentkezőket. Beszélgessenek könnyedén, anélkül, hogy a potenciális jelöltet látnák a másikban. Számítsanak arra, hogy 2010-ben több utazás is vár rájuk. Ezek során izgalmas és fontos találkozások jöhetnek össze, de egy ideig nem fog kiderülni, hogy érdemes-e komolyan venni az illetőt, illetve hogy lehet-e hosszú távon tervezni vele, ezért a legjobb, ha a pillanatot élvezik, és egyelőre nem törődnek a jövővel. Ha az Oroszlánok tanulnak, vagy tanfolyamra iratkoznak be, akkor ott is megismerkedhetnek valakivel, aki érdekes személyiség. Vele a beszélgetések, az eszmecserék, vagyis a szellemi témák adhatnak élményt. Nem szabad lebecsülni az intellektuális kalandot, sosem lehet tudni, hogy ebből mi fejlődhet ki. Úgy tűnik, 2010-ben több kedvező lehetőség is adódni fog. Mindegyiknél az a legfontosabb, hogy a másik független legyen! Az Oroszlánok büszkesége nem viseli el a bujkálást. Méltatlannak, sőt megalázónak érzik, ha a másik nem vállalja fel őket.

Ebben az évben a születésnapjuk tájékán legyenek nyitottak. Ekkor várható olyan találkozás, amelyből egy szenvedélyes kapcsolat alakulhat ki. Ha elég türelmesek, akkor akár az év végét együtt tölthetik, és vidáman búcsúztathatják a 2010-es évet.

 SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.)

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Szűz szülöttek 2010-ben komoly lépésre szánhatják el magukat. Akiknek több éve tart a kapcsolatuk, azok összeköltözhetnek és/vagy összeházasodhatnak. Ha már együtt élnek, akkor más formában erősíthetik meg az elköteleződésüket. Az, hogy hogyan, teljesen rájuk van bízva. Ha nincs ötletük, akkor várjanak, meg fog jönni az ihlet! Ebben az évben minden kötelesség édes teher lesz a Szüzek számára. A korábbi években véresen komolyan vették a párkapcsolattal járó elvárásokat, ettől olykor borúsak lehettek. Most azonban sokkal könnyebb, természetesebb és kellemesebb lesz az egész, bár lesz pár hónap, amikor déjà vu érzésük lehet a terhek nyomasztó voltát illetően. Ez április 8. és július 21. között várható. A legjobb, ha erre előre számítanak. Írják be a naptárukba, mert maga a tudatosítás szabályosan kihúzza a helyzet „méregfogát”.

Az első negyedév remek hangulatban, gördülékenyen fog telni. Aztán jön az a kb. három hónapos nehezebb időszak. Ekkor kérjék meg a párjukat, hogy legyen türelmesebb! Kezdeményezzenek gyengéd, összebújós estéket, hétvégéket! Rendszeresen töltsenek kettesben valamennyi időt, akkor is, ha vannak már gyerekek. Muszáj egymással foglalkozniuk, máskülönben az együttélés teljesen formális lesz, és ekkor hatalmas veszélynek teszik ki a kapcsolatukat: bármikor befurakodhat valaki közéjük. Ugyanis a kihűlt kapcsolat lassan, de biztosan bomlik szét, ezt meg lehet előzni közös programokkal, közös élményekkel.

Nyáron szerelmes hangulatban lesznek, ezt a párjuk fogja leginkább élvezni. Az év utolsó hónapjaiban vigyázzanak, hogy családi gondok ne keseríthessék meg az ünnepek hangulatát!

Párra várók: A párra váró Szűz szülöttek 2010-ben a bőség zavarával fognak küzdeni: akár akarják, akár nem, többen fogják ostromolni őket. Lesznek köztük olyanok, akik hirtelen berobbannak, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Mivel előre nem lehet tudni, ki lesz ez, a legjobb türelmesen kivárni, hogy kiderüljön. A legbölcsebb a pillanatnak élni – elköteleződés és elvárás nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy megbízhatatlannak vagy tisztességtelennek kellene lenni, amire egyébként is képtelenek a Szüzek. Természetesen joggal várhatják el – és várják is el – a másiktól, hogy hasonló erényekkel rendelkezzenek! A megbízhatóság és a tisztesség mellett ilyenek még a pontosság, az odafigyelés és az udvariasság.

2010 első félévében ne köteleződjenek el, várjanak, mert több izgalmas találkozás is vár rájuk. Nem kell az elsővel összeköltözni. Ugyanakkor legyenek következetesek, és ne keveredjenek illegális kapcsolatba, mert ez csak fájdalmat okozna. Ha előző évből áthúzódik egy titkos viszony, akkor készüljenek rá, hogy véget fog érni. Jöhet egy olyan független ember, aki felvállalja a kapcsolatukat, és ekkor nem kérdés, hogy a Szüzek melyiket választják.

A születésnapjuk környékén régi szerelem akar visszatérni: vagy személyesen az illető, vagy csak az érzés. Az is előfordulhat, hogy virtuálisan veszik fel a kapcsolatot. Nem érdemes ezt nagyon komolyan venni, szinte borítékolható, hogy nem lesz tartós, arra viszont jó, hogy végleg és méltón le tudják zárni. Év végén kellemes, békés hangulatban búcsúztathatják 2010-et.

 MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.)

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Mérleg szülötteknek két kritikus témával kell szembesülniük 2010-ben. A legfontosabb, hogy egészségesek legyenek! Már sokszor bebizonyosodott: az egészséges önzés létkérdés. Ha jól vannak, akkor derűt, harmóniát és békét sugároznak magukból, így a környezetük, különösen a párjuk nyugodt és kiegyensúlyozott lehet. Az érzelmi biztonság a kapcsolatok legstabilabb alapja, ezt tudatosítsák magukban a Mérlegek, és erre törekedjenek egész évben! A másik téma a hűség kérdése. Azokat a Mérlegeket is megérintheti a kísértés, akik még sosem léptek félre. Nagy lesz a csábítás, hogy másnál keressék a megértést – a nyár lesz a legveszélyesebb. Két dolgot tehetnek ellene. Egyrészt legyenek a párjukkal minél többet kettesben, de ne szokványos, unalmas módon. Találjanak ki valami izgalmas közös programot, vagy lepjék meg a párjukat egy váratlan utazással, kirándulással. Másrészt legyenek őszinték a párjukkal. Vallják be, hogy most kínlódnak, mert valaki olyan stílusban közelít, amely erős kísértés. Ne feledjék, hogy az őszinteség a legkifizetődőbb stratégia! Egy bölcs társ nem fog neheztelni, tudni fogja, hogy mit kell tennie.

A születésnapjuk környékén nem lesz túl kellemes a társaságuk. Hajlanak minden helyzetet tragédiaként felfogni. Nagy szükségük lesz a párjuk biztatására és optimizmusára.

Év végén a családjuk sok figyelmet és törődést fog igényelni a Mérlegektől. Ez a fajta szolgálat arra jó lesz, hogy a saját személyes nyűgeikről elfeledkezzenek. Így az év vége fárasztó, de családias is lesz egyben.

Párra várók: A párt kereső Mérleg szülöttek 2010-ben ne erőltessék a párkeresést. Ez az év nem a másikról, hanem önmagukról szól. A legfontosabb, hogy megtalálják önmagukat, hogy pozitív énképet alakítsanak ki, legyenek büszkék saját magukra! Ez minden sikeres párválasztás alapja, hiszen a külvilág csak azt láthatja szépnek, vonzónak, amit a Mérlegek is annak tartanak magukban, magukon. Ez már régóta téma az életükben, de most jutott el arra a pontra, hogy nem mehet tovább önbecsülés és önszeretet nélkül. Ha eddig méltatlan kapcsolatokba keveredtek, és fájdalmas csalódásokat kellett megélniük, akkor különösen időszerű ez a téma. Itt az ideje, hogy véget vessenek a kudarcszériának.

Év elején nem lesz könnyű derűsen és elégedetten tükörbe nézniük. Folyton valami kifogásolnivalót találnak önmagukon. Terápiaként minden reggel, ébredés után mondják a tükörbe többször is saját maguknak: „Szeretlek és elfogadlak ilyennek, amilyen vagy!” Pár nap elteltével elismerő pillantásokat fognak kapni, majd az emberek megkérdezik tőlük: mi történt velük, csak nem szerelmesek?

Nyáron több kalandba is belekeveredhetnek. Csodálkozni fognak, hogyan történhetnek ilyen „hajmeresztő” dolgok velük. Ezzel semmi baj sincs, csak arra ügyeljenek, hogy a másik ne legyen foglalt! Még egy csalódás nem tenne jót az épp erősödő önbizalmuknak.

Ősszel nem lesznek túl jó passzban. Ekkor ne akarjanak hódítani, csábítani, ismerkedni, ahogy az év végén se! Jobb, ha a családjukkal és az otthonukkal foglalkoznak. Ez nem jelenti azt, hogy az ünnepeket teljesen egyedül kell tölteniük. Mindenképpen menjenek társaságba.

SKORPIÓ (október 23.  – november 21.):

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Skorpió szülöttek 2010-ben gondolkozzanak el, megérett-e a kapcsolatuk arra, hogy közös gyermeket vállaljanak. Ha már van gyermekük, akkor ő, illetve ők lehetnek az a közös cél, amely még szorosabbra fűzi a párkapcsolatukat. A gondoskodás és a gyermeknevelés sosem volt még ilyen fontos, mint ebben az évben. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy egymással ne kellene foglalkozniuk, sőt az egyensúly megtartása érdekében életbe vágóan fontos, hogy kényeztessék egymást. Sokat érjenek egymáshoz „véletlenül”, és nevessenek minél többet. A nevetés azt jelzi, hogy a két ember között megvan a közös vibrálás.

Év elején a munkahelyi gondok bosszanthatják a Skorpiókat, de ne engedjék, hogy ez megrontsa az otthoni légkört. Meséljék el, mi történt, de aztán engedjék el a benti problémákat. Képzeljenek egy léggömböt, tegyék bele a gondokat, és hagyják felemelkedni és eltűnni. Ezt rendszeresen vizualizálhatják, így megkönnyebbültebben tudnak a párjukra koncentrálni. Ehhez ébernek kell lenni, és észrevenni, ha elcsúsznak a dolgok. Ebben a párjuk a leghitelesebb visszajelzés, hiszen ő legalább annyira érintett, mint a Skorpiók.

Nyáron nem csak az idő lesz forró: valószínűleg a párjuk szerelmes, szenvedélyes hangulatban lesz. Legyenek partnerek mindenféle erotikus játékban! Tudjanak róla, ha ők nem hajlandóak belemenni, lesz másik jelentkező, ez pedig végzetes lehet a kapcsolatukra. Ezt megelőzendő tegyék félre a gondokat, és élvezzenek minden együtt töltött percet. Az év végén kellemes, szeretetteljes légkörben fognak zajlani az ünnepek. Ez jó évzárás.

Párra várók: A párra váró Skorpió szülöttek 2010-ben rendkívül vonzóak lesznek a másik nem számára, szinte ellenállhatatlanul fogják vonzani a jelentkezőket. Ez már túlzás is. Épp ezért legyenek óvatosak, tegyék magasra a lécet! Ne menjenek bele semmilyen méltatlan kapcsolatba, titkos viszonyba. A másik fontos taktika, hogy húzzák el az ismerkedést minél hosszabbra! Ízlelgessék, próbálgassák egymást, mielőtt ágyba bújnak, illetve komolyra fordulnak a dolgok. Mindazonáltal bármit megtehetnek, ami jólesik, természetesen az erkölcs és a tisztesség határain belül. Ne lépjék át a képzeletbeli vonalat, mert utólag megbánhatják.

Az év első félévében remekül fogják érezni magukat a bőrükben, arra vigyázzanak csak, hogy a gyermekáldás még nem aktuális, ahhoz egy stabil párkapcsolat kell, ezért tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést. Nem lenne jó, ha később nehéz, fájdalmas döntést kellene hozniuk.

Nyáron nem egy hódoló fog feltűnni a színen, lehet, hogy a Skorpiók nem fogják érteni a heves ostromot. Ha ez így van, akkor nem kell viszonozniuk. Csak úgy menjenek bele bármilyen randiba, ha képesek ráhangolódni. Muszájból nem fog menni, vagy a végeredmény garantáltan kiábrándulás lesz valamelyik fél számára.

Ősszel viszont a Skorpiók lesznek szerelmes hangulatban. Nem fognak bírni a vérükkel. Menjenek társaságba, és ismerkedjenek, de ne lepődjenek meg, ha a belőlük áradó erős erotikus kisugárzás vonzani fogja a jelentkezőket! Év végére letisztul a kép. Csak az marad, aki méltó rá. Kettesben, szeretetben, összebújva tölthetik az ünnepeket.

 NYILAS (november 22. – december 21.)


2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Nyilas szülöttek 2010-ben vigyázzanak a párjukra! Az első lépés az, hogy értékeljék azt a személyt, aki mellettük van, még akkor is, ha olykor idegesítő. Mindenkinek vannak bogarai. A második lépés, hogy idézzék fel, mikor és hogyan szerettek egymásba. Nem volt véletlen, hogy így alakult. A harmadik, hogy nézzenek rá most szeretettel! Lássák meg, hogy milyen szép! Ne a külső szépséggel foglalkozzanak, hanem azzal a kisugárzással, amely akár évek múltával sem kopott meg. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy félretegyenek minden nézeteltérést és sérelmet. Ez a kettő mérgezheti a jelen helyzetüket. Ha ezeket sikerül kiiktatniuk és kitiltaniuk a kapcsolatukból, akkor minden rendbe jön, hiszen visszahozható a szenvedély, a tűz, amely nem hunyt ki, csak kicsit elcsendesedett. A legjobb lenne az évet egy utazással indítani. Mehetnek a családdal vagy barátokkal, de az igazi az lenne, ha kettesben utaznának.

Nyáron a Nyilasok hihetetlenül jó passzban lesznek. Ez nagyon jó hatással lesz a párkapcsolatukra, de legyenek türelmesek, ne várják el, hogy mindig, mindenben hasonló hőfokon tudjon lobogni a párjuk. Bár igaz, ha akarják, képesek átragasztani a szenvedélyt a kedvesükre – hát tegyék meg, mindketten jól fognak járni.

Ősszel anyagi gondok nyomhatják rá bélyegüket a hangulatukra. Ne engedjék, hogy emiatt viták és feszültség költözzön közéjük. A párkapcsolat fontosabb, mint a pénz. Év vége felé, a születésnapjuk környékén tele lesznek tűzzel, lelkesedéssel, energiával. Ezt ne a párjukon vezessék le, hanem – mondjuk – sportban! Vagyis ne a párjukon, de esetleg a párjukkal, pl. a hálószobában…

Párra várók: A párra váró Nyilas szülöttek 2010-ben türelemből és következetességből fognak vizsgázni. Egyrészt régi kapcsolat akar visszatérni, másrészt egy új, de kísértetiesen hasonló problémát hordozó tűnhet fel. Mindennél fontosabb, hogy ne essenek még egyszer ugyanabba a hibába! Ehhez racionálisan kell elemezniük a történteket, levonni a tanulságokat, és elhatározni, hogy soha többé.

Év elején egy utazás jó alkalom lehet az ismerkedésre, vagy akár egy tanfolyamon is összefuthatnak egy érdekes emberrel. Vele sokat és magas szinten lehet beszélgetni. Ez a Nyilasok számára rendkívül vonzóvá teszi a másikat. De ne siessenek! Ismerkedjenek össze, szánjanak sok időt erre.

Nyáron tele lesznek tűzzel, ami igazán kívánatossá és szexissé varázsolja őket, ezért nem szabad csodálkozniuk azon, hogy ha többen fogják ostromolni őket. Nem baj, ha egyelőre több vasat tartanak a tűzben, de úgy tegyék ezt, hogy nem ígérnek senkinek semmit! Amíg nincs elköteleződés, addig ez megengedhető, utána azonban már nem.

Ősszel anyagi és/vagy családi gondok okozhatnak belső feszültséget. Ez nem alkalmas az ismerkedésre. Természetesen nem kell bezárkózniuk, vagy elutasítani a kedves közeledést, de ne erőltessenek semmit!

Később, a születésnapjuk környékén ismét önmaguk lesznek: az a lelkes, derűs és optimista emberbarát, akik mindig is valójában. Ha ekkor találkoznak valakivel, akkor biztosak lehetnek benne, hogy a másik pontosan és jól látja lényük lényegét, ezért is jó, hogy önmagukat adhatják, hiszen nincs értelme mást „játszani”. Így az év végi ünnepek remek hangulatban fognak telni.

 BAK (december 22. – január 20.)

2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Bak szülöttek 2010-ben el kell, hogy döntsék, mi az igazán fontos, ugyanis ebben az évben a munkájuk nagy nyomással fog rájuk nehezedni: új vagy nehezebb feladatok várnak rájuk. Ám ez nem jelentheti azt, hogy nem juthat idejük a párjukra, sőt igazán csak vele, a karjaiban töltődhetnek fel. Emiatt nem lehet kifogás a fáradtság. Akkor bújjanak össze, ha fáradtak, akkor szeretkezzenek, ha idegesek – hiszen a szex az egyik legjobb terápia. Ezt ne felejtsék egész éven át! Ehhez viszont az is kell, hogy a Bakok ne vigyék haza a munkahelyi gondokat. Védjék a magánéletüket és a párkapcsolatukat a rohanó világ darálójától. Ezt nem fogja senki sem megtenni helyettük, épp ezért nekik kell.

Az év elején a munkahelyi stressz leghatásosabb ellenszere a sok meghitt beszélgetés lehet, és a hétvégi kirándulások. Menjenek minél többet kettesben barangolni! Rengeteg gyönyörű hely van országhatáron belül is. Ilyen alkalmakkor kiszellőztethetik a fejüket, és felfrissülve kezdhetik a következő hetet. Mindezt úgy, hogy kellemesen töltötték együtt az időt.

Nyáron életbe vágóan fontos, hogy menjenek nyaralni. Enélkül tuti, hogy nem fogják bírni hivatásbeli és családi feladatokat megoldani. Fáradtan és ingerülten nem látja senki a kivezető utat, viszont kipihenve minden sokkal egyértelműbb.

Ősszel nyugodtan osszák meg a gondolataikat a párjukkal! Kiben bíznak, ha nem benne?

Év végén tele lesznek energiával. Ebből jut a párjuknak is.

Párra várók: A párra váró Bak szülöttek 2010-ben abba a tipikus hibába eshetnek, hogy minden energiájukkal a munkájukra koncentrálnak. Igazuk van, ha ott akarják megmutatni, hogy mire képesek, illetve az új kihívásoknak maximálisan meg akarnak felelni. Ne feledjék azért, hogy magánélet nélkül hamar kiéghetnek. Menjenek társaságba, utazzanak, tanuljanak, és közben legyenek nyitottak! Sosem tudhatják, hogy hol rejtőzik az az ember, aki minden szempontból passzol hozzájuk.

Az év azzal indul, hogy mindennapossá válhat a munkahelyi elvárások okozta stressz. Ez nem a legalkalmasabb idő az ismerkedésre. Ettől függetlenül mozduljanak ki otthonról! Nem az a legpihentetőbb, ha egész hétvégén az ágyban fekszenek, és tévéznek vagy olvasnak. A friss levegő, a vidám társaság sokkal jobb gondűző.

Tavasszal is hasonló lesz a helyzet, annyival fokozva, hogy költözés vagy családi ügyek is igénybe fogják venni.

Nyáron továbbra is a gondok lesznek jelen. Egy külföldi utazás igazi kikapcsolódást jelenthet. Nem kell és nem is lehet elmenekülni a problémák elől, de olykor muszáj letenni a terheket, máskülönben belebetegedhetnek. Ezt nem szabad megvárni: az utazás rengeteg élményt fog nyújtani, kicserélve, feltöltődve fognak hazatérni. Az út során érdekes emberekkel találkozhatnak a Bakok.

Év vége felé kicsit csendesedik az egész évi lótás-futás, sőt a születésnapjukra visszatér az energiájuk. Ekkor valóban érdemes társaságba menni. Nem kell feltétlenül az ismerkedést célul kitűzni. A kellemes időtöltés „mellékhatásaként” találkozhatnak össze kedves emberekkel. Ennek hatására a 2010-es évet jó társaságban, vidáman búcsúztathatják.

 VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)

 
2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Vízöntő szülöttek 2010-ben nagyon becsüljék meg, hogy van párjuk! Az év első fele több olyan feszült helyzetet teremthet, amikor a szakítás szóba jöhet, vagy legalábbis felötlik gondolatként valamelyikük fejében. Pedig tudják jól, hogy nem az a megoldás, ha lezárják a kapcsolatot. A Vízöntőknek ébernek kell lenniük, hogy ezeket a veszekedős időszakokat ne használja ki egy harmadik se az egyik, se a másik oldalon! Számukra a hűség próbája lesz 2010, de legalábbis az első fele.

Rögtön év elején szenvedélyes vita robbanhat ki kettőjük között. Ezt a heves érzelmet jobb lenne az ágyban megélni. Transzformálják az energiát, alakítsák át erotikus vággyá, és szeretkezzenek szenvedélyesen, hiszen csak kettőjükön múlik, hogy hol és hogyan sül ki az a feszültség.

Tavasszal egy utazás rendkívül jó hatással lenne a kapcsolatukra. Menjenek valami meleg helyre! Ússzanak, napozzanak, hajókázzanak, és nézzenek meg minden látnivalót! Élményekben gazdagon fognak hazatérni, sokkal toleránsabbak lesznek egymással. Ez megkönnyíti a visszarázódást.

Nyáron a Vízöntők figyeljenek nagyon a párjuk igényeire, hallják meg, hogy mit kér. Éljenek együtt, és ne csak egymás mellett! Nem törvényszerű, hogy ellaposodjon, unalmassá váljon a kapcsolatuk.

Ősszel külföldi utazás lehetősége adódhat. Ha a Vízöntőknek a munkájuk miatt kell utazniuk, akkor vigyék magukkal a párjukat, jó kis kaland lesz.

Év végén mindenki megnyugszik. Érdemes lenne szabadságot kivenni, hogy az ünnepekre való készülődés stresszmentes lehessen. Így békés és meghitt lesz az évbúcsúztató is.

Párra várók: A párra váró Vízöntő szülöttek 2010-ben többször is belefuthatnak önző, akaratos, agresszív emberekbe. Nem kell jó pofát vágni ezekhez. Legyenek annyira önzőek, hogy nem mennek bele semmilyen méltatlan szituációba. Nem akarhatnak bármi áron társat. Akár le is írhatják, hogy milyen emberre vágynak! Ne felejtsenek el ilyesmit is papírra vetni: egészséges (testileg, lelkileg és szellemileg), fiatalos (mozgásában, gondolkodásában), jó humorú, nyitott, értelmes, elérhető távolságon belül él, és független. Ez utóbbi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ebből egy megélhető – és ne csak egy plátói – szerelem lehessen.

Év elején legyenek nagyon észnél a Vízöntők! Ne menjenek bele semmilyen vitába, ne hagyják provokálni magukat! Vannak, akik élvezik, ha a másikat kihozhatják a sodrából, de ezekkel semmi dolguk a Vízöntőknek. Aki békétlen, az abból él, hogy a környezetét hecceli. Ez viszont milyen kapcsolatot eredményezhet?

Tavasszal egy utazás során érdekes emberrel találkozhatnak. Beszélgessenek sokat, hogy kiderüljön, miben hasonlítanak és miben különböznek! Az egész legyen a lehető legkönnyedebb és legvidámabb! A sok nevetés jó jel.

Nyáron egy lenyűgöző találkozás varázsolhatja el a Vízöntőket. Vigyázzanak, mert az, aki népszerű, nem biztos, hogy a legjobb parti! Várjanak! Semmit sem érdemes elsietni, mert ha ez az ő emberük, akkor nem tudják elszalasztani. Ha pedig nem, akkor hadd menjen!

Késő ősszel arra ügyeljenek, hogy ne keveredjen össze a barátság és a szerelem. Nem lenne jó egy félreértés miatt kínos helyzetbe kerülni, és így zárni az évet.

 HALAK (február 20. – március 21.)

 
2010 nagy szerelmi horoszkópjaPárban élők: A párkapcsolatban élő Halak szülöttek 2010-ben a párjuk mellett figyeljenek a saját igényeikre is! Fontos, hogy időben észrevegyék, ha elfáradnak, vagy ha szükségük van egy kis gyengédségre. Ezt jelezzék a párjuknak! Ne várják, hogy kitalálja a másik, nincs abban semmi katasztrófa, ha szólni kell. Ez most a legfontosabb lecke. Mindazonáltal készüljenek fel rá, hogy 2010 a túlzások éve lehet, épp ezért idén minden korábbinál nagyobb jelentősége van az arany középút megtalálásának. A párkapcsolat meg fogja sínyleni, ha nem tartják be a Halak a helyes mértéket.

Év elején törekedjenek a kölcsönös figyelemre, kényeztessék egymást! Legyenek minél többet kettesben, zárják ki a külvilágot, és csak egymással foglalkozzanak! Rendszeresen kellenek az ilyen esték, hétvégék, mert ekkor erősíthetik meg az összetartozás érzését.

Nyáron valaki be akar furakodni kettőjük közé. Megérezhet valami feszültséget, és ezt akarja kihasználni. Maradjanak hűek! Ha valaki kedveskedik, akkor gyorsan hangsúlyozzák, hogy foglaltak, ne adjanak esélyt egy harmadiknak.

Ősszel egy külföldi utazás mindkettőjüknek és a kapcsolatuknak is jót tenne. Utazzanak el kettesben, szinte mindegy, hogy mi az úti cél. Lehet nagyváros, tengerpart, sportparadicsom vagy hajó, a lényeg, hogy izgalmas és kalandos legyen!

Az év utolsó hónapjai a munkáról fognak szólni. Nem szabad hagyniuk a Halaknak, hogy a karrierépítés teljesen elvonja őket a párjuktól. Különösen az ünnepek alkalmával fontos, hogy együtt készülődjenek és ünnepeljenek!

Párra várók: A párra váró Halak szülöttek 2010-ben számítsanak rá, hogy egy régi szerelem vissza akar térni. Jól meg kell gondolni, hogy van-e értelme folytatni. Természetes, hogy kellemes érzés nosztalgiázni, és érthető, hogy a nagy érzések nem hunynak ki gyorsan, de az a kérdés, hogy a szerzett sebek be tudnak-e valaha teljesen gyógyulni. Ha visszatér az illető, akkor javasolt visszafogottan fogadni őt. Nem kell sietni, és nem kell senkinek megfelelni, illetve csak saját maguknak.

Az év elején az egészségük sokkal fontosabb téma lesz, mint a szerelem, hiszen amíg nincsenek rendben, addig nem képesek a másikra koncentrálni. Tegyenek meg mindent, hogy helyreálljon a testi-lelki egyensúly!

Tavasszal egy utazás alkalmával megismerkedhetnek egy érdekes emberrel. Lehet, hogy ő kicsit lassú lesz, de érdemes türelmesnek lenni hozzá. Szép lassan egy kellemes kapcsolat alakulhat ki.

Nyáron nagy jövés-menés lesz. Többen is a Halakkal akarnak randizni. Csak annak mondjanak igent, aki nem visszataszító, nem erőszakos. Ne akarjanak megfelelni senki elvárásainak, és hallgassanak a megérzéseikre!

Ősszel jól nyissák ki a szemüket azok, akik szeretnék megtalálni a párjukat, mert ott fog járni a közelükben. Közben erősítsék meg önmagukban a szándékot, és adjanak engedélyt maguknak, hogy boldog párkapcsolatban élhessenek.

Az év vége közeledtével egy külföldi utazás vagy itthon egy külföldi személy hozhatja meg az áhított szerelmet. Ehhez nem kell semmi extrát tenni, hiszen „a szerelmet nem kell keresni, az mindig rátalál az emberre”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top