Horoszkóp

Karmahoroszkóp (október 23-29.)

Teliholddal és a Nap állatövijegy-váltásával kezdődik e heti karmahoroszkópunk, amikor több bolygó lesz az elmúlást, valamint a múltat idéző Skorpióban.

Kos
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Döntéseidet jól fontold meg a héten, mert sokat hozhatnak a konyhára, vagy éppen – ha a rossz megoldást választod – semmid nem marad. Legyél mértékletes, és végül is minden a kommunikáción fog múlni.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan pasival lesz, akihez már volt közöd régebben. Most újra szeretnéd vele összefűzni az életed fonalát. Ne tántorítson el semmi, mert biztos lehetsz benne, hogy lesznek, akiknek egyáltalán nem tetszik ez a dolog.
Karmikus feladatod: Barátnőddel régen csaptatok egy görbe estét. A héten megteheted minden bűntudat nélkül, és a pasidnak is kimenőt adhatnál. De ne ess túlzásokba, és tarts mértéket a flörtöléssel, mert lehetnek az estének olyan pontjai, amelyeket utólag örökre ki szeretnél törölni az emlékezetedből.

Bika

Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Az eddigi nyugis időszakot egy mozgalmas és változatos hét váltja fel. Azt sem tudod, hogy hol áll a fejed, és teljesen új kihívások elé állít a sors, de állni fogod a sarat, és ettől leszel igazán büszke magadra.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan barátnőddel lesz, aki az állandó okoskodásával az őrületbe kerget. Ne hagyd, szereld le időben, mert akkor talán észreveszi magát. Ha mégsem, egyszerűen ne vegyél róla tudomást, mert csak magadnak ártasz vele.
Karmikus feladatod: Ez az időszak jó alkalmat kínál, hogy rendezd pénzügyeidet. Most lehetőséged van a tartozásaid kifizetésére. Te inkább hajlamos lehetsz másra költeni a pénzedet, amit gyorsan meg fogsz bánni, és azon törheted a fejed, hogy honnan szerezz pénzt ismét.

Ikrek
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Szeretsz a középpontban lenni, és ezen a héten bőven lesz alkalmad rá. Az emberek isszák szavaidat, éppen ezért jól gondold meg, hogy hol mit mondasz, mert ha túlságosan elengeded magad, lehetnek körülötted olyan emberek, akik teljesen kiforgatják a mondanivalódat.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, aki nagyon jó tanácsokat tud neked adni a pénzügyek területén. Hallgasd meg figyelmesen. Érdemes lenne követned a tanácsait, mert a befektetésre szánt pénzedet gyorsan megduplázhatod.
Karmikus feladatod: A sorstól olyan feladatot kapsz, amelyben nincs túl nagy gyakorlatod. Szedd össze minden tudásod. Ha nem vagy biztos magadban, kérj segítséget. Most ne hibázz, mert olyan sikerekben lesz részed, amelyek megváltoztathatják eddigi életed.

Rák
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: A hét legszerencsésebb embere lehetsz, mert olyan nem várt pénzösszeg hullik a zsebedbe, amiről álmodni sem mertél. Végre megteheted azokat a dolgokat, amelyeket eddig halogattál, és még abban is Fortuna kegyeltje leszel, hogy mindenhez kedvezőbb áron fogsz hozzájutni, mint gondoltad volna.
Karmikus kapcsolatod: Egy barátoddal lesz, akivel le kell zárnod egy vitás ügyedet. Semmi kedved hozzá, pedig ha elhatározod magad, pillanatok alatt túleshetsz a dolgon. A csillagok segítenek, hogy a lehető legjobban gyere ki ebből az esetből.
Karmikus feladatod: Ha a héten kezdesz bele méregtelenítésbe vagy akár egy fogyókúrába, sikeres lehetsz, mert a hold segít neked. Csak a fokozatosság elvét tartsd szem előtt, mert akkor lesz óriási az eredmény.

Oroszlán
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Munkád megsokszorozódhat. Érdemes lenne elkezdened napi tervet készíteni, amelyben beoszthatod feladataidat, és így mindig naprakész lennél a teendőiddel. Nem kellene azon gondolkoznod, hogy mit felejtettél el, és azon izgulnod, hogy mit fogsz elszúrni ezzel.
Karmikus kapcsolatod: Egy kollégáddal lesz, aki mindenáron szeretne felbosszantani, de te nyugodt hétnek nézel elébe, csak nevess rajta. Majd felrobban, mikor azzal szembesül, hogy minden gaztette csak fölösleges erőlködés.
Karmikus feladatod: Élvezheted a családi harmóniát, viszont ha a héten örökségre vagy pénzre terelődik a beszélgetés, viták alakulhatnak ki, melyeket nehéz lesz elsimítani. Kerüld a témát, minden ezzel kapcsolatos dolgot kezelj úgy, hogy egyik füleden be, a másikon ki.

Szűz
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Munkahelyeden nem vagy valami kezdeményező, a háttérből figyeled az eseményeket, és azokból a dolgokból, amelyek kockázattal járhatnak, teljesen kihúzod magad. De ez csak azért van, mert a tiszta és egyenes dolgok híve vagy, és nem veszel részt simisumiban.
Karmikus kapcsolatod: Szerelmeddel lesz, aki követhet el hibákat, amelyeket neked meg kell bocsátanod, ha valóban szereted. Ha viszont nem vagy rá képes, akkor nem is szereted igazán, és jobban jársz, ha más után nézel.
Karmikus feladatod: Kedvezőek a csillagállások a nagyobb beruházást igénylő dolgokhoz. Ha hitelre van szükséged, bátran vágj bele, mert lesz miből törleszteni. Viszont úgy válassz hitelintézetet, hogy alaposan körbejártad a témát.

Mérleg
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Sorsodat csak te hozhatod mozgásba. A sorsodért neked kell felelősséget vállalnod, mert a végső döntést te hozod meg, ezt ne feledd el, mielőtt cselekedsz. Hajlamos vagy a tévedéseidet másokra hárítani, de semmi értelme.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, akivel való kapcsolatodat már réges-rég eltemetted, de felesleges volt, mert nem hagy nyugodni a dolog. A héten felkeresed, és sikeresen tisztázhatod vele a köztetek lévő félreértéseket.
Karmikus feladatod: Türelmetlenségeddel elronthatod azokat a dolgokat, amelyeket mostanáig olyan nagy energiabefektetéssel felépítettél. Az élet minden területére vonatkozik ez, de a héten főként a munkában jelentkezik, ezért legyél a megszokottnál sokkal lazább.

Skorpió
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Féltékeny vagy, és önző pároddal szemben. Jobb lenne, ha időben megtanulnád, hogy a féltés és a féltékenység külön fogalom, még mielőtt faképnél hagy. Egyelőre van még időd, mert imád téged.
Karmikus kapcsolatod:
Egy ismerősöddel lesz, aki nehéz helyzetbe kerül. Neked lehetőséged van segíteni, de nem az anyagi, hanem a lelki támogatásodra van szüksége. Most az a legfontosabb, hogy tartsd benne a lelket.
Karmikus feladatod: Nyugalmas hivatásod van, ám ez a héten fölöttébb unalmassá tud válni. Rugalmas munkaidőd lehetővé teheti, hogy tovább képezd magad, akár számodra teljesen új területen, ami nemcsak kalandokat és új barátokat hoz, hanem anyagi sikereket is.

Nyilas
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Minden gondolatodat egy pasi utáni vágy köti le, pedig odébb van még, mikor megtalálod az igazit. Most jobban tennéd, ha a munkádra koncentrálnál, mert könnyen megcsúszhatsz a határidőkkel, és nem éred utol magad karácsonyra sem.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, aki már sokszor megalázott, de most mindent kamatostul visszaadhatsz neki. Először nagy kedved van hozzá, de a hét közepén rá kell jönnöd, hogy ettől neked nem lesz jobb.
Karmikus feladatod: Karriered építése legyen most a legfőbb célod. Már így is sikereket értél el a szakmádban, de egy olyan ajánlatot kapsz a héten, amely óriási lehetőséget kínál a kiugrásra. Ne félj a változástól, mert most a csillagok segítségével csupa jót hozhat.

Bak
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Párod szerelmi rajongását nehezedre esik elfogadni, és most semmi kedved viszonozni. Néha az őrületbe kerget a birtoklási vágya. Neked most csak arra van szükséged, hogy hagyjanak békén egy kis időre. Persze nem szeretnéd elveszíteni, csak egy kevés levegőre van szükséged.
Karmikus kapcsolatod: Egy olyan személlyel lesz, akivel egy munkahelyen dolgoztok. Tőled szokatlan módon belemehetsz egy titkos viszonyba, még akkor is, ha semmi szükséged rá, csak egyszerűen a véred hajt.
Karmikus feladatod: Anyagi helyzetedet végre kezded reálisan látni, és a szükséges lépéseket megtenni annak érdekében, hogy ne kelljen bizonytalanságban élned. Ha hitel birtokosa vagy, sürgősen menj el egy bankba, és vizsgáltasd felül. Többféle lehetőség közül választhatsz, kérd ki a szakemberek segítségét, és változtass, ha kell.

Vízöntő

Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Temperamentumos és energikus leszel a héten. Tettvágyadat fordítsd azokra a feladatokra és azokra az emberi kapcsolataidra, amelyek már égetőek, de eddig semmi időd nem volt rájuk. Most könnyedén megoldod őket, és egy nehéz tehertől szabadulhatsz meg.
Karmikus kapcsolatod: Egy régi ismerősöddel lesz. Meglepetésként ér, mert végre kifizeti a tartozását, amire már nem is számítottál. Anyagi helyzetednek nagyon jót tesz, de ez nem azt jelenti, hogy két kézzel szórd a pénzt.
Karmikus feladatod: Egy ismerősöd külföldi munkát kínál a számodra, de ha elfogadod, mindent fel kell égetni magad mögött. Nagyon jó lehetőségnek tűnik, de te rád nem jellemző módon félsz belemenni a bizonytalanságba.

Halak
Karmahoroszkóp (október 23-29.)Karmikus kötelességed: Ragaszkodsz a megszokásaidhoz, nehezen változtatsz az élet minden területén, és ez kicsit megnehezíti a hétköznapjaidat. Néha engedned kell, hogy sodorjanak az események, mert csak így élvezheted az életet. Ha gátakat szabsz a képzeletednek, ne várj csodákat.
Karmikus kapcsolatod: Szerelmed és közted forr a levegő. Mindent megteszel, hogy a kedvében járj. Sokszor önző módon csak a saját érdekeidet nézted, de most egy esemény megváltoztat mindent, és új, pozitív fordulatot vesz életetek.
Karmikus feladatod: Tanácsokat kell adnod zűrös ügyekben olyan személyeknek, akiket igazából nem is ismersz. Ezen a héten nagyon jó meglátásaid lesznek a párkapcsolatok terén, ezért hálásak lesznek minden jó szóért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top