„Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én” – énekli bársonyosan búgó hangján a színésznő. Ez a dal az övék, róluk szól. Szövetségükről, rejtélyes, nagy szerelmükről, melynek forgatókönyvét a történelem írta, és születése pillanatától halálra volt ítélve.
Kanczler Katalin Kőbányán születik egy hétgyerekes proletárcsaládba, feltehetően 100 éve – 1912-ben –, mert ez a dátum szerepel leggyakrabban hivatalos okmányain. Gyerekkora legszebb éveit Svájcban és Hollandiában tölti egy nemzetközi segélyakció jóvoltából. Hazatérve nehezen viseli el apja zsarnoki szigorát, tizenhat évesen hozzámegy a nála harminc évvel idősebb adóhivatali főtiszthez, Vargha Rezsőhöz. Jó dolga van mellette. Kedvére költekezhet, ekkor hatalmasodik el rajta mániákus gyűjtőszenvedélye. Később, amikor már befutott sztár, 300 pulóvert, 200 retikült, rengeteg cipőt, kalapot halmoz fel szekrényeiben. Férje egy darabig szó nélkül állja a cechet, de mielőtt koldusbotra jutna, jobbnak látja elválni. „Ne kérdezd, ki voltam…” Ami a válás után következik, arról mélyen hallgat, s ha nagyon faggatják, csak a szépre emlékezik. Nagy utazásokra Párizsba, Londonba, Egyiptomba. Hogy miből, azt felesleges is megkérdezni. Egész életét belesűríti a népszerű slágerbe:
„Ne kérdezd, ki voltam…”
Egyed Zoltán, a kor leghíresebb színházi újságírója, a szép, fiatal színésznők felfedezője az első, aki meglátja benne a csiszolásra méltó gyémántot. Ő csinál Kanczler Katusból Karády Katalint, színpadképes színésznőt és ragyogóan sikeres filmsztárt. Első filmje, a Halálos tavasz egyből a sztárlista élére emeli az ismeretlen főszereplőt. Új istennő születik a mozivásznon, egy vérbeli femme fatale, a végzet asszonya. Zsinórban játszatják vele a kárhozatos vampokat – valamikor régen ő is ilyesféle álmokat dédelgetett magában. Áll a színpadon, reflektorfényben, egy délceg férfi azt suttogja a fülébe: „Szeretlek…” Mire ő vállat vonva, ajka közt egy virágszálat rágcsálva továbblép. A férfi megy utána – és jön a nagy duett.
Duett másként
Rengeteg ilyen szerepet alakít olyan jóképű partnerrel, mint Jávor Pál, a nők bálványa. Őt is összehozza vele a szóbeszéd, pedig jó barátságnál több nincs közöttük. A nagy szerelem, amiről ábrándozott, váratlanul jön, és nem úgy, ahogy elképzelte. Egy fogadáson megismeri a daliásnak nem mondható Ujszászy Istvánt. A jelentéktelen külsejű, köpcös, kopaszodó, nála alacsonyabb és idősebb férfi nem vált ki belőle élénk érdeklődést. Annak sem tulajdonít különösebb jelentőséget, hogy újdonsült ismerőse minden átmenet nélkül heves udvarlásba kezd. Ezt már megszokta. Azt meg ki nem nézte volna belőle, hogy a katonásan akkurátus dandártábornok, a titkosszolgálat nagy hatalmú főnöke, a korszak legzseniálisabb szupertitkosügynöke, aki látszólag együttműködve a német hírszerzéssel, már a háborúból való kiugrást készíti elő. Ujszászy első látásra beleszeret és nem tágít mellőle. Úgy viselkedik, mint egy fülig szerelmes gimnazista, eljegyzett menyasszonyának is visszaküldi a jegygyűrűt. Viszonyuk, majd eljegyzésük nem sokáig marad titokban, de azt még nem sejti senki, hogy ez a kapcsolat több, mélyebb egy regényes románcnál.
„Holnap, ki tudja, holnap, látsz-e még?”
Karády csak énekel orgonabúgású hangján, közben a férfit nézi, tekintetük találkozik. Banális sláger, banális szerelmi jelenet. Csak ők tudták, hogy az életükkel játszanak. G. Dénes György, a drága Zsüti, a híres dalszövegíró nem sokkal halála előtt elmondta, hogy a színésznő kérésére Ujszászy hozatta ki a munkaszolgálatosok táborából, a halál torkából. „Angyal volt egy ördögi korban – állította Karádyról Raj Tamás, néhai főrabbi is –, üldözötteket bújtatott pesti lakásaiban, gyerekeket mentett ki a halálmenetek soraiból.” És énekelt. Frontra induló katonáknak, sebesülteknek. Vele álmodtak az orosz hómezőkön fagyoskodó magyar bakák éppúgy, mint a pesti kifutófiúk. És a tisztes polgár férjek… De már furcsa híresztelések is lábra keltek. Hogy kettős, vagy ki tudja hányas életet él, az oroszok vagy az angolok kémje, egy valóságos Mata Hari. Tüntetnek ellene a nyilasok, mindkettőjükre rásütik a „zsidóbérenc” bélyeget. Előbb a közismerten németellenes Ujszászyt tartóztatja le a Gestapo, majd Karádyt, a vád kémkedés. Hónapokig vallatják, végül őt is és a tábornokot is – akivel időközben titokban összeházasodtak – elengedik. Csak a háború után találkoznak ismét, talán utoljára, az ÁVH zuglói luxusvillájában: ott hallgatták ki Horthy kormányának szürke eminenciását, aki szovjet fogságba esett, onnét adták ki a magyar államvédelmi hatóságnak. A sors fintora, hogy kénytelen közreműködni a szervezet kialakításában, ezért jól bánnak vele, felesége is meglátogathatja. Ennyit tudunk róla. Máig sem ismert, hogy mi lett vele. Öngyilkos lett, meggyilkolták, vagy visszaküldték a szovjeteknek, és ott nyugszik valahol messze, a jeltelen sírok valamelyikében – nem lehet tudni.
„Jó éjt, kis hadnagyom, jó éjt”
Karádyra (is) szomorú sors várt a háború után. A kommunista rendszer félreállítja, alig kap szerepet, 195l-ben, sértetten, megalázottan, örökre elhagyja az országot. Távozásának időpontja egybeesik Ujszászy eltűnésével. De hogyan juthatott át simán a szigorúan őrzött, aknazárral is súlyosbított nyugati határon? Rejtély. Tizenhét évig Brazíliában él, nem barátkozik a szomszédaival, kerüli a kint élő magyarok társaságát. Egyetlen látogatója egy rejtélyes férfi. Ujszászy lett volna? Nem kizárt. Néhány éve jelentkezett valaki, aki azt állította, hogy Karádynak lánya született az emigrációban. Egyszer össze is futott vele az édesanyja sírjánál. Hiába tárcsáztam a tőle kapott telefonszámot, nem vették fel. Egy újabb rejtély. Ha tényleg találkozott a férjével, és valóban szült gyereket, az most a hatvanas éveiben járhat. Karády 1990-ben halt meg, New Yorkban, ahol kalapszalont nyitott. Hazai földben nyugszik, sírjára mindig visz valaki friss virágot. Ujszászy úgy eltűnt, mint a kámfor. Életük, szerelmük titkát mindketten magukkal vitték a sírba.
