Horoszkóp

A Mars éve: ezt hozza 2016

Asztrológiai hagyomány szerint minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója. A 2016-os esztendő a Mars jegyében telik, így ezt az évet kissé feszültnek érezhetjük, az átlagosnál türelmetlenebbek lehetünk, viszont hallatlanul nagy energiánkkal olyan célokat is elérhetünk, amelyek megvalósulásában korábban talán nem hittünk.

Mindezt alátámasztja, hogy 2016-ban zárunk egy 36 éves Mars-ciklust, amelynek utolsó évében nagyobb lehet az elégedetlenség, s ennek az emberek hangot is fognak adni. Például Európában újabb harcok robbanhatnak ki, olyanok, amelyeket most talán még el sem tudunk képzelni. 2017-ben újabb 36 esztendőre a Nap veszi át a hatalmat.

A Mars éve: ezt hozza a 2016-os év

A 2016-os esztendőben különösen izgalmas lesz a két sorsbolygónak, a Szaturnusznak és a Jupiternek a kapcsolata. Amikor a két sorsbolygó nehéz fényszögekkel kapcsolódik egymáshoz, akkor rendszerint messzebb ható következményei lehetnek annak, amit ebben az időszakban teszünk. Vagyis tetteinknek a gyümölcsét később arathatjuk le. Ennek a konstellációnak a hatására idegesebbé, feszültebbé válhatunk, amikor nem látjuk tisztán a helyzeteket, és olyan cselekedetekre ragadtathatjuk magunkat, amelyek miatt veszteség érhet bennünket. Nagyon fontos, hogy a Mars évében óvatosabbak legyünk, elsősorban a pénzügyekkel kapcsolatban. 

Ám az év második felében ez a két sorsbolygó kedvező fényszöggel kapcsolódik majd egymáshoz, ez arra utal, hogy ami az év első felében nem ment, azt akkor játszi könnyedséggel megoldhatjuk. Például sokkal higgadtabbak, tudatosabbak lehetünk, s ezzel nemcsak a saját életünket tehetjük könnyebbé, hanem a szeretteinkét is. Akik elégedetlenek a helyzetükkel, azoknak a sors lehetőséget kínál a változtatásra. Akik viszont jól érzik magukat a bőrükben, azok még teljesebbnek, kerekebbnek érezheti a világot. Pontosabban benne a saját helyüket.

A Mars esztendejében a Plútónk és a Jupiternek a kapcsolata hatalmas erővel ajándékoz meg, nem lesz előttünk lehetetlen. Erősen vágyunk a sikerre, és készek lehetünk ezért keményen megdolgozni.

A Mars éve: ezt hozza a 2016-os év

2015. november 4-én megjelenő Asztrológiai előrejelző könyvünkből minden állatövi jegy szülötte megtudhatja, milyen év vár rá 2016-ban. Tájékozódhat arról, hogy hónapról hónapra hogyan alakul a párkapcsolata, a pénzügyei, mire számíthat a munkahelyén. A könyv részletesen megismertet az asztrológia legalapvetőbb fogalmaival, és mindenki kikeresheti benne még az aszcendensét is. A könyv ár: 950 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top