Szaturnusz–Uránusz fényszög: 90 éve nem volt példa erre a jelenségre

Székelyhidi Ágnes | 2017. Május 19.
90 éve, 1927. június 12-én volt legutóbb olyan Szaturnusz–Uránusz fényszög, amilyen 2017 május 19-én lesz. Ez a fényszög a retrográd, hátráló mozgások miatt háromszor ismétlődik meg: 1. 2016. dec. 24; 2. 2017. máj. 19; 3. 2017. nov. 11. Ahogy a természetben, úgy az asztrológiában is tény, hogy minél ritkább egy jelenség, annál nagyobb a jelentősége. Most az a szerencse, hogy ez a 2 bolygó a lehető legjobb fényszöggel (120 fokkal, trigonnal) kapcsolódik egymáshoz.

Szaturnusz a fegyelem, Uránusz a lázadás bolygója. Kettőjük kapcsolódása keretek közé szorítja a reformtörekvéseket mind az egyén, mind a társadalom életében. Az is beszédes, hogy mindkét bolygó tüzes jegyben áll, ami a szenvedélyek és az elhivatottság tagadhatatlan jelenlétéről árulkodik.
Hogy ez pontosan kinek mit hoz, azt most sorra vesszük:

Kos

Téged személyesen érint a Szaturnusz–Uránusz fényszög. Ugyanis az Uránusz a Kos jelében jár, és már évek óta arra ösztönöz, hogy függetlenségre törekedj. Ehhez óriási erőt ad Szaturnusz, ami a Nyilas jeléből hitet és kitartást “küld” neked. Heves természeted miatt arra kell ügyelned, hogy semmilyen döntést se hozz elhamarkodottan! De a végtelenségig sem húzhatod a dolgot. Mivel idén november 11-én meg fog ismétlődni ez a fényszög, kitűzheted végső határidőnek azt. Addig éberen (Uránusz) és koncentráltan (Szaturnusz) figyelj!

Bika

Habár téged nem érint közvetlenül a Szaturnusz–Uránusz fényszög, hasznodra válhat. Mindkét bolygó tüzes jegyben jár: Szaturnusz a Kosban, Uránusz a Nyilasban. Ez felgyorsíthatja pl. az anyagcserédet. Így könnyebben fogyhatsz, méregteleníthetsz. Különösen, ha tüzes fűszerekkel ízesíted az ételedet (bors, szerecsendió, gyömbér), illetve ha tüzes teákat iszol (csalán, gyermekláncfű). Természetesen utána kell járnod az élettani hatásoknak. A “gyorsítást” más területen is tapasztalhatod: spirituális, okkult élmények, tanulmányok.

Ikrek

Neked a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög szerelmi, párkapcsolati és általában kapcsolati értelemben hoz fordulatot. Egyénileg eltérő, hogy ez pontosan mit jelent. Az biztos, hogy a legkínosabb az egészben, ha összekevered a barátságot és a szerelmet. Flörtölni, poénkodni, évődni sosem volt veszélytelen. A humor nálad “belépő”: akivel lehet magas röptűen, intellektuálisan humorizálni, az vagy a barátod, vagy a szerelmed lesz. De annak eldöntésében, hogy melyik, az éberség (Uránusz) és a bölcsesség (Szaturnusz) segíthet.

Rák

A te szempontodból a karrier és a munka területén mutat kedvező folyamatokat a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög. Mivel te víz elemű jegy vagy, ezt a tüzes konstellációt egyfajta sürgetésnek élheted meg. Itt az ideje felvenned a ritmust, ha nem akarsz lemaradni, kimaradni semmi jóból. A kedvező fényszög neked kedvez. Kapkodnod nem kell, mert pont ez a fényszög megismétlődik november 11-én. Addig van lehetőséged felpörögni. Amennyiben megterhelőnek érzed ezt a fordulatszámot, év végéig munkahelyet kéne váltanod. Erre is kapsz esélyt…

Oroszlán

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög legnagyobb nyertese te vagy. Ugyanis a tüzes jegyekben járó bolygók veled együtt szabályos háromszöget rajzolnak ki, amit az asztrológiában az “isteni áldás” háromszögének nevezünk: áldás, védelem kísér utadon. Bármi nyomaszt, foglalkoztat, most megtalálod a kiutat, és sikerre viszed a legreménytelenebb ügyedet is. Teljesen váratlan helyről (Uránusz) jön a kötelességtudásnak (Szaturnusz) köszönhető a megoldás, ami utólag az egyetlen helyes verziónak fog bizonyulni.

Szűz

Magánéleti, családi és ingatlanügyeidnek szuper a Szaturnusz–Uránusz fényszög. Biztos nem véletlen, hogy mindkét bolygónak gyűrűje van. De amíg a Szaturnusz gyűrűje a Nap és Föld egyenlítőjével kb. párhuzamos, addig az Uránusz “szakít a hagyományokkal”, és neki 90 fokkal elfordult a gyűrűje. Ennek okáról a csillagászok a mai napig vitáznak. Nekünk az asztrológiában elég a szimbolikus jelentését értenünk. Érdemes a téged aktuálisan foglalkoztató témáidra máshonnan: 90 fokos szögből ránézni, és meglátod a megoldást.

Mérleg

A pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög téged a kommunikációban, a tanulásban, a vizsgázásban és az utazásban segít. Ez remek hír önmagában. Azonban a Kos Uránusz frusztráló, provokáló, egyébiránt zseniális partnert szimbolizál. Amennyiben félre tudod tenni érzékeny, “borsószem királykisasszony” részedet, sokat profitálhatsz a másik ötleteiből, kapcsolataiból. Tudatosítsd, hogy az, ami irritál az emberekben, akár vonzóvá is teheti őket! Amint ez sikerül, 2 nyertese is lesz a szituációnak: te és a többi érintett…

Skorpió

Alapvetően te a merészségedről, a bevállalósságodról és a kockázatkészségedről vagy híres. A pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög ennek veszélyét tompítja. Különösen anyagi értelemben. Ennek a csoda jó hatásnak egyetlen előfeltétele, hogy rugalmas legyél. Ettől azok ijednek meg, akik mereven ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez. Ha te nem tartozol közéjük, akkor jársz jól. Gondolj arra, vagy még jobb, ha mantrázod, hogy “Minden alakuljon úgy, ahogy mindenkinek a legjobb!” Meglátod majd, hogy ennek mágikus hatása van…

Nyilas

Olyan legyél, mint a hármasugrók: precízen megtervezett koncepció (Szaturnusz) után a gravitációt meghazudtoló módon (Uránusz) ugorj a célod felé! Ám előtte, ahogy a profik, neked is hátra kell lépnéd, hogy neki futhass. Szaturnusz a Nyilas jelében most retrográd, azaz hátrál. Ezzel időt nyersz, és pontosíthatod a célodat. Majd augusztus 25-én Szaturnusz el fog indulni előre, és te is el-, illetve beindulhatsz. És ajándékképpen november 11-én megismétlődik a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög, ami a siker beteljesedését jelenti…

Bak

Te nem szereted a meglepetéseket, mert ilyenkor úgy érzed, hogy kicsúszik az irányítás a kezedből. Pedig a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög váratlan fordulatot jelez családi és/vagy ingatlanügyeidben. Mivel a két bolygó kedvező fényszöggel kapcsolódik össze, biztos lehetsz abban, hogy a fordulat kedvező lesz. Az asztrológia azért éli reneszánszát, mert a műszaki vívmányok ellenére érzékeljük, hogy van valami törvényszerűség a háttérben, amit jó lenne érteni. Ennek megértésében segítenek a bolygómozgások. Ahogy most is…

Vízöntő

Számodra azért óriási jelentőségű a pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög, mert a Vízöntő jegy 2 uralkodó bolygója pont ez a kettő. Mivel tüzes jegyekben jár mindkét bolygó, garantált a szenvedély, az ambíció és a lelkesedés. Szerencsére a szuper fényszög végre feloldja benned a kettősséget a korlátozottság és szabadság, a merevség és újszerűség, illetve a koncentráció és excentricitás között. Vagyis kiderül, hogy nincs veled semmi baj. Csupán arról van szó, hogy ezek benned a zsenialitás “hozzávalói”, amelyek normálisan nem “elegyíthetőek”…

Halak

“Minek ez a felhajtás?” – gondolhatod titokban. Ne hidd, hogy nem látszik rajtad! A pénteki Szaturnusz–Uránusz fényszög leleplez téged, és mindent, amit valaki el akar titkolni. Azért fontos tudnod erről, mert ez a konstelláció a hivatásodat, illetve a felettesed személyét érinti. Szerencsére kedvező fényszöggel kapcsolódik össze e két bolygó, így sejthető, hogy kedvező változások várhatóak. Ami kedvezőtlen lehet, az a hirtelen, váratlan, előre nem látható fordulat. Ennek átvészeléséhez rugalmasság és eredetiség szükségeltetik.

Exit mobile version