A fiatalember egy átlagosnak tűnő napon úgy döntött, itt hagyja az életét. Kilépett a munkahelyéről, szakítottam a párjával, a spiritualitásba vetett hitét is elveszítette már. Kisétált a közeli erdőbe, és mielőtt végzett volna magával, még megölelt egy fát, és arra gondolt, beszélget utoljára Istennel.
“Uram, tudsz mondani egyetlen jó okot, hogy miért ne lépjek ki az életemből?” – kérdezte. Legnagyobb meglepetésére Isten válaszolt:
“Nézz körül. Látod a páfrányokat és a bambuszt?”
“Persze – felelte a fiatalember. – Én magam ültettem, gondoztam, tápláltam őket. Eleinte semmi sem látszott a növényekből. Aztán a páfrányok két évvel később csodásan szép virágokká sarjadtak. A bambuszból viszont semmi sem lett. Mégsem adtam fel, mégsem szedtem ki a töveket a földből. Csak öt évvel később jelentek meg az első hajtások, amelyek a páfrányok csodásan zöld leveleihez képest csenevészeknek tűntek. Aztán újabb fél év telt el, mire megmutatták igazi szépségüket. Elképesztően magasra nőttek. Öt évet vártam, hogy a gyökerekből kihajtson a növény, pedig addig úgy tűnt, semmi sem lesz belőlük. Miközben a páfrányok csodásan virultak, a bambuszokról valójában lemondtam.”
Isten ismét megszólalt: “Soha ne hasonlíts egymáshoz két dolgot, ahogyan magadat se hasonlítsd másokhoz. A bambusz egészen másféle növény, mint a páfrány. Egészen mások lehetnek a céljai, ahogyan a tiéd is különbözik másokétól. Mindkét növényed gyönyörű lett, amikor mindkettőnek eljött az ideje. Neked is fejlődnöd, növekedned kell, még nem jött el a te időd.”
“Mégis hogyan fejlődhetnék?” – kérdezett vissza.
“Ahogyan a bambusszal is tetted. Nem adtad fel. Növekedj olyan magasra, amilyenre csak lehet. Amikor elérted a célod, akkor jön el a te időd” – válaszolta Isten.
A fiatalember hazasétált az erdőből. A spirituális üzenetet tökéletesen megértette. Történjen bármi is az életedben, soha, de soha ne add fel, és soha nem mondj le az életedről. Ő is ezt tette.
Inspiráló történet, amely rád is hatással lehet
(via hootex)
