nlc.hu
Horoszkóp
7 rejtélyes szellemkastély, amelyek hátborzongató történetekről mesélnek

7 rejtélyes szellemkastély, amelyek hátborzongató történetekről mesélnek

A sokat látott, ódon kastélyok nemcsak fényűző báloknak, fenséges lakomáknak és gondtalan királyi családoknak adtak otthont, hanem titkos szeretőknek, bebörtönzött boszorkányoknak, a világ elől elrejtett gyerekeknek és kegyetlen kínzásokat kieszelő váruraknak is. Holt lelkeik a mai napig visszajárnak a félelmetes kísértetkastélyokba, sok „szellemes meglepetést” okozva. 

Moosham-kastély – Ausztria

Salzburg tartomány harmadik legnagyobb kastélyát 1208-ban építették, falai között sok rejtélyes haláleset történt. A XVII. században zajló boszorkányüldözés során több száz nőt börtönöztek be Moosham várába, legtöbbjüket pedig ugyanitt le is fejezték. A legenda szerint azoknak a nőknek, akiknek itt oltották ki az életét, sokáig visszajárt a szellemük a kastélyba, ezért több helyen egyszerűen csak boszorkánykastélyként emlegetik Moosham várát. Egyesek úgy tartják, hogy az első itt kivégzett, boszorkánynak kikiáltott nő holt lelke a mai napig kísért az ódon kastélyban. Mooshamban azonban nem csak nőket öltek meg különös kegyetlenséggel: az 1800-as években többször is előfordult, hogy vadállatok megcsonkított tetemére bukkantak a vár közelében, amiből arra következtettek, hogy a helybéliek között egy farkasember rejtőzködik. Hogy véget vessenek a vérengzésnek, Moosham lakói közül többeket tömlöcbe zártak, majd halálra ítéltek és ki is végeztek.

Ausztria legszebb kastélyok

Boszorkányok és farkasemberek kísértenek a szomszédos Ausztriában (www.schlossmoosham.at)

Dragsholm-kastély – Dánia

Az 1215-ben épült kastély ma szállodaként működik, és szinte mágnesként vonzza a túlvilági találkozásokra vágyó vendégeket, a helyiek szerint ugyanis több száz kísértet lakja a várat. A nagy múltra visszatekintő kastélyt különböző nemesi családok birtokolták az évszázadok során, volt idő, amikor börtönként használták, de hosszú éveken át erődként is funkcionált. Az itt kísértő holt lelkek közül hármat be is azonosítottak a helybéliek: a Fehér Dámát, a Szürke Dámát és Bothwell grófját. A Fehér Dáma nem más, mint az egykori várúr lánya, aki titkos viszonyba keveredett az egyik szolgálóval. Mikor az apja tudomást szerzett légyottjaikról, csillapíthatatlan haragra gerjedt, és élve befalaztatta lányát a kastélyba. A ’30-as években, amikor felújították az épület fürdőszobáit, falbontás közben fehér ruhába bújtatott emberi maradványokra bukkant. A Szürke Dámáról az a hír járja, ő a kastély egyik leghűségesebb szobalánya, aki halála után sem távozott a vár falai közül – a mai napig ott kering, hogy a vendégek kívánságait lesse. Bothwell grófja Dragsholm várában raboskodott, és itt is lelte halálát 1578-ban. Azóta minden éjjel nyeregbe száll, és lovával tesz egy kört a kastély udvarán – a szálloda vendégei közül többen napjainkban is hallani vélik a lódobogást.

Dánia legszebb kastélyok

Éjjelente lódobogás hallatszik a szellemkastély udvarán (www.dragsholm-slot.dk)

Belcourt-kastély – Amerikai Egyesült Államok

A Boston közelében található kastélyt 1894-ben építtette Sir Oliver Belmont, aki olyan otthont álmodott magának, amelynek nem akad párja a földkerekségen. A vár építésére több mint 100 millió dollárt költött, életét pedig arra tette fel, hogy birtokát szebbnél szebb tárgyakkal ékesítse. Folyamatosan járta a világot, hogy személyesen hozhasson el az olyan különlegességeket, mint a görög szobrok, afrikai álarcok, indiai totemek, festmények vagy épp hírességek kéziratai. Egyik utazásáról egy igazi múmiával tért haza, ezt tartotta gyűjteménye egyik legérdekesebb darabjának. Amikor Belmont felhagyott a világjárással, és semmi másra nem vágyott, csak egy kis nyugalomra, rá kellett jönnie, hogy otthonát kísértetek lakják, mégpedig olyanok, amelyek nem tűrik mások jelenlétét a várfalak között. Az egyik legkiállhatatlanabb az a szellem, amelyik egy XV. századból származó lovagpáncélban lakik, és minden év márciusában vérfagyasztó sikolyt hallat. Belmont feljegyzései szerint a páncélt viselő lovagot egy összecsapás során lándzsával szemen szúrták, bele is halt a sérülésbe. Nem sokkal barátságosabbak azok a szellemek, amelyek a báltermet lakják: ha valaki helyet foglal a gótikus székeken, dühbe gurulnak, és kísérteni kezdenek. Akadt, aki mindezek ellenére szívesen megvásárolta a Belcourt-kastélyt, és ma turistáknak szervez szellemtúrákat, illetve tágas báltermét – csillagászati összegért cserébe – rendezvényhelyszínként is bérbe adja.

legszebb kastélyok

Napjainkban szellemtúrákat szerveznek kalandra éhes turistáknak (Facebook – Belcourt castle)

Leslie-kastély – Írország

A kastélyt 1870-ben egy másik kastély romjaira építtette Sir John Leslie. Írország szívében, egy ezerhektáros, meseszép birtok közepén található a szellem lakta várkastély. Az itt tanyázó kísértetek közül Norman Leslie a legismertebb, akit a Vörös teremben láttak először – akkoriban ebben a helyiségben hajtotta álomra a fejét az édesanyja, Lady Marjorie. Norman az első világháborúban veszítette életét, s még mielőtt az anyjához elért volna a halálhíre, megjelent annak hálószobájában. Lady Marjorie elmondása szerint az éjszaka közepén pillantotta meg fiát az ágya végében, s mikor megkérdezte, hogy került ide, a különös árnyék sarkon fordult, és szó nélkül távozott a falon keresztül. Norman mellett Lady Constance Leslie is gyakran visszajár az eltávozottak közül. Ő 1925-ben halt meg, és legkedvesebb szobájában, a Mályva teremben fordul meg leggyakrabban, kedvenc elfoglaltsága a levegőbe emelgetni a kastélyban található ágyakat. A vár vendégei közül többen láttak különös szürke árnyakat suhanni a folyosókon és a kastélykertben, mások zajos szellem jelenlétéről is beszéltek. Úgy vélik, ez utóbbi nem más, mint a néhai szerzetes visszajáró lelke, aki fekete ruhát visel, és éjnek évadján megkongatja a harangokat.

legszebb kastélyok

Nem ritka, hogy az éjszaka közepén megkongatja a harangokat egy kísértet (www.castleleslie.com)

Montebello kastélya – Olaszország

Az 1186-ban épült itáliai kastély semmiképp nem hiányozhat a rejtélyes szellemkastélyok listájáról, a falai ugyanis szívbemarkoló titkokat őriznek. A helyiek elmondása szerint az egyik várúrnak, Ugolinucciónak 1375-ben kislánya született, akit Guendalinának kereszteltek. A baj csak az volt, hogy a lányka hófehér bőrrel és tejfölszőke hajjal jött a világra, szülei pedig attól tartottak, külseje miatt boszorkánysággal vádolják, és baja eshet. Hogy megóvják a veszélytől, hét lakat alatt tartották az albínó kislányt, sőt az édesanyja rendszeresen festette a haját. Mindegy volt, hogy az asszony milyen színt választ, Guendalina haja mindig azúrkékké változott – emiatt a kastély személyzete Azzurrinának becézgette. A kislány egy nyári napon, miközben a birtokukon, a várbörtön közelében játszott a labdájával, nyomtalanul eltűnt. Úgy hírlik, az őrség csak egy pillanatra tévesztette szem elől a vár legfiatalabb lakóját, de ez elég volt, hogy köddé váljon. A legvalószínűbb, hogy Azzurrina a jégverembe zuhant – azóta minden év június 21-én (eltűnésének évfordulóján) éjjel gyereksikolytól hangos Montebello kastélya.

legszebb kastélyok

Az azúrkék hajú, albínó kislány szelleme gyakran kísért a kastélyban (Thinkstockphotos)

Chillingham-kastély – Nagy-Britannia

A XII. században épült, észak-angliai kastély elsősorban erődként funkcionált, hogy megálljt parancsoljon a skótoknak, így leírhatatlanul sok vér folyt a kövezetén. A helyiek szerint az itt kísértő lelkek rendszeresen megjelennek a közelben készített fényképeken, méghozzá színpompás fénygömbök formájában. Az egyik leghírhedtebb szellem, amely gyakran tesz látogatást a kastély Rózsaszín termében, a Kék gyermek nevet viseli. Róla azt mesélik, hogy amikor megjelenik, kékes fényburok veszi körül, és gyereksírás hallatszik, útját pedig gyakran kísérik kék színű villanások. Az egyik várúr megelégelte az ijesztő találgatásokat, és parancsba adta, hogy bontsák le a terem falait. A szakemberek a téglák között különös mélyedésre bukkantak, amelyben kékre színezett gyerekcsontok rejtőztek. (Későbbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy kénmérgezés következtében változhattak kékes árnyalatúvá az elhunyt földi maradványai.) Ennél is félelmetesebb, amikor John Sage szelleme tér vissza a Chillingham-kastélyba. Amíg élt, Sage különös kegyetlenséggel kínozta meg a fogságba került skótokat, amikor pedig kísérteni támad kedve, a vár folyosóin száguldozik, és mindig vonszol maga után valamilyen kínzóeszközt, amivel hátborzongató zajt csaphat. Aki nem riad vissza ezek hallatán, szervezett szellemtúrákon vehet részt a kastélyban…

Ebben a szellemkastélyban különös kegyetlenséggel kínozták a foglyokat (Facebook – Chillingham castle)

Ebben a szellemkastélyban különös kegyetlenséggel kínozták a foglyokat (Facebook – Chillingham castle)

Edinburgh vára – Skócia

Arról, hogy Skócia fővárosának kastélyában – amelyet a XII. században építettek egy kialudt vulkán tetejére – gyakori vendégek a szellemek, még a Time magazin is említést tett. A helyi legendák szerint gyakran kísért a várfalak között egy fej nélküli férfi, aki 1650-ben bukkant fel először. Lady Glamis holt lelke is vissza-visszajár a kastélyba, őt 1537-ben ítélték máglyahalálra egy boszorkányperben, majd a fia szeme láttára elevenen elégették. Gyakran tesz látogatást a várban egy skót dudás szelleme, aki a falra vetít különös árnyakat, és olykor zenélni is kedve támad. Rajtuk kívül több helybéli látni vélte egy halott kutya szellemét, amelyik nemcsak a kastélyban futkározik előszeretettel, hanem időnként a temetőhöz vezető úton is megjelenik. A szerteágazó szellemtörténeteket hallva 2001-ben Richard Wiseman angol orvos mélyreható, parajelenségeket feltáró kutatásba kezdett a várkastélyban. Kiválasztott 240 önkéntest, akik korábban semmit sem hallottak az edinburgh-i kísértethistóriákról, és arra kérte őket, töltsenek tíz napot a kastélyban és környékén. A résztvevők beszámolóit hallgatva olykor Wisemannek is megfagyott a vér az ereiben: többen éreztek égett szagot és égés után jelentkező fájdalmat, sokan láttak rejtélyes árnyakat suhanni a falakon, mások – egymástól függetlenül – egy bőrkötényt viselő alak felbukkanásáról beszéltek, de akadtak olyanok is, akik úgy érezték, figyelik őket, vagy hirtelen hőmérséklet-csökkenést tapasztaltak.

Rejtélyes árnyak suhannak a falon, égett szag terjeng a levegőben, és skót duda szól a kísértetkastélyban (Thinkstockphotos)

Rejtélyes árnyak suhannak a falon, égett szag terjeng a levegőben, és skót duda szól a kísértetkastélyban (Thinkstockphotos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top