Horoszkóp

Zalatnay Cini: „A régi jó dolgokra emlékezem”

Zalatnay Cini horoszkópja minden asztrológus számára valóságos csemegét jelent. A képletből csodásan körvonalazódik az énekesnő igazán különleges életútja. Hogy miért is a régi dogokra emlékszik a legszívesebben Zalatnay Sarolta? A vele készült beszélgetésből fény derül a részletekre.

Az aszcendenseden létrejött bolygócsoportosulásból arra lehet következtetni, hogy nagyvonalú, jóindulatú és könnyen kihasználható ember vagy.

Pontosan így van. De engem ez nem zavar. Például nem jelentett problémát a párkapcsolataimban, hogy általában én kerestem jobban, és én adtam a közös életünkbe többet. Azt vallottam, ha összetartozunk, akkor az fizesse az életet, akinek van miből. Talán az utolsó kapcsolatom azért sikerült félre, mert abban a viszonyban túl sokat adtam, erőmön felül vállaltam.

A Vénusz helyzete alapján elmondható, hogy minden kapcsolatba úgy mentél bele: ez most komoly, ez életem végéig kitart.

Igen, de az életnek ezen a területén nem volt szerencsém. Ha vissza lehetne menni az időben, és változtathatnék a dolgokon, a szerelmi kapcsolataimban kitartóbb, türelmesebb, nyugodtabb lennék. Mert ezek a viszonyok általában azért mentek szét, mert hirtelen, egyik pillanatról a másikra döntöttem, hogy legyen vége. Gondolom, ez azért történhetett így, mert a Nyilas tüzes, szenvedélyes jegy.

Nem annyira a Nyilas, mint inkább a Nap és az Uránusz számlájára írható. Ami azt jelenti, ha valami nem tetszett, akkor nyomban búcsút intettél a partnernek.

Így van, az is megtörtént, hogy mindenféle komolyabb indok nélkül szakítottam. Tisztában voltam vele, hogy ez nagy hibám, de nem tudtam rajta változtatni.

Zalatnay Cini 1947. december 14-én, a Nyilas jegyében született (saját fotó)

Akartál gyereket?

Igen, próbálkoztam hagyományos úton és beültetéssel is. De a Jóisten nem adta meg, hogy gyermeket szüljek.

A születési képleted alapján nem a véletlen műve, hogy nem lett saját babád. A bolygóállások alapján elmondható, hogy azért nem született gyermeked, mert a sors meg akart kímélni, hogy fogyatékos csemetéd legyen.

Ez nagyon súlyos kijelentés. Mire alapozod?

A születési horoszkópodban több konstelláció is alátámasztja ezt a feltételezést. Nagyon érdekes, hogy a gyermeket jelölő bolygóállások azt mutatják, a csemetéd más, mint a többiek, kilóg az átlagból. Ha saját gyermeked születik, ez testi hiányosságokkal történhet. Az örökbe fogadott lányodnál, Nikinél ez a másság abban mutatkozik meg, hogy a saját neméhez vonzódik.

Egészen elképesztő, amit mondasz. És az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik. Fogyatékos gyermek világra hozatala számomra valóban katasztrófa lett volna. De vele kapcsolatban minden problémát felvállaltam volna. Bármennyire elfogadó vagyok, nem élem meg pozitívan, hogy a lányom leszbikus.

A Neptunusz helyzete alapján elmondható, hogy nagyon jók a megérzéseid.

Ez is igaz. A legkomolyabb megérzésem a lányommal kapcsolatos. Tizenhét éves volt, amikor úgy éreztem, valami baj lehet vele. Azt gondoltam, nem normális, hogy a gyerekemmel, akit imádok, aki előtt nyitott könyv vagyok, képtelenség olyan fontos témákról beszélni, mint a szerelem, a szexualitás. Hirtelen beugrott, hogy talán azért nem tudunk erről kommunikálni, mert titkai vannak. Ugyan semmiféle bizonyítékom nem volt, és ha ezt a témát szóba hoztam, Niki azonnal lezárt. Elkezdtem felgöngyölíteni tudatosan, csöndesen a dolgokat, és rájöttem, nem a véletlen műve, hogy az ő korabeli fiúk inkább nekem udvaroltak, nem neki. Komoly beszélgetésre és kenyértörésre került akkor sor. Aztán kölcsönösen annyit fejlődtünk, hogy ma már tudunk erről a témáról beszélni.

Zalatnay Cini és lánya, Niki (saját fotó)

Meg tudsz barátkozni ezzel a helyzettel?

Nem igazán. De nem teszem szóvá, mert kilométerekben távol vagyunk egymástól – ő Londonban él –, és nem szeretném, hogy lelkiekben is eltávolodjunk. Az a legfontosabb, hogy boldog legyen. Az emberek szeretnek tréfálkozni, és azt mondják, Niki kedvesének van három gyermeke, aminek azért örüljek, mert kaptam három unokát. De ők nem az én unokáim. Én igazi unokát szeretnék. A keresztlányomnak van egy másfél és egy két és fél éves kislánya, náluk gyakorlom a nagymamaságot. Ha a megérzésről van szó, van egy olyan sejtésem, hogy nekem nem lesz saját unokám.

Miért nem tudod elfogadni a lányod helyzetét?

Niki is feltette ezt a kérdést. Nem értette, hogy miért nehéz ez nekem, hiszen rendszeresen járok melegklubokba énekelni. De az teljesen más, hiszen oda dolgozni, szórakoztatni megyek. És megkérdezte azt is, ha másoknak ezt a tulajdonságát el tudom fogadni, akkor vele szemben ez miért nem működik. Erre azt válaszoltam, azért, mert ő a gyermekem. Amikor ez az egész napvilágra került, akkor vele szemben távolságtartó lettem. Ennek oka lehet az is, hogy én vizuális típus vagyok, mindent képszerűen látok magam előtt. Hirtelen átcikázott az agyamon, hogy a lányom egy másik lánnyal… Elmondtam neki, és kértem, ne haragudjon rám, amikor megölelem, olykor ezt látom magam előtt.

A Szaturnusz állásáról elmondható, hogy jóban vagy az idővel. Hiszen amióta divat a retró – amely szintén szaturnuszi hatásokkal bír –, azóta újra jobban a figyelem középpontjába kerültél. Mintha a múlt több lehetőséget kínálna a jelenben.

Így van. Ha korábbi dolgokról van szó, a színpadon és a zenén kívül most kezdek újra kapcsolatba kerülni a régi barátaimmal. Olyanokkal, akikkel húsz-harminc éve nem találkoztam, és akikkel együtt töltöttem az idei születésnapomat. Vannak, akik azt mondják, nem jó a múltba visszamenni. Ezzel nem értek egyet, mert én nem a múltban akarok élni, hanem az egykori, jó dolgokra szeretnék emlékezni.

Mire vágysz?

Istenigazából arra vágyom, hogy az életemet megfilmesítsék. Olyan sok minden történt velem, olyan színes életem volt, ami filmre kívánkozik. Illetve jó lenne párkapcsolatban élni.

A Zalatnay Cinivel készített interjút teljes terjedelmében elolvashatod a január 16-án megjelenő Nők Lapja Ezotériában.

nők lapja ezotéria

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top