„Szabadon megválaszthatjuk, mit teszünk, de azok következményeire már nincs befolyásunk”

30 éves korára megunta a „hülye húzásait” annyira, hogy úgy érezze, szüksége van valakire, aki a lelkébe lát és eligazítja, ha tévelyeg. Miután beismerte önmagának, hogy nem vágyik gyermekre, klasszikus családi mindennapokra, rögtön jött a kérdés, hogy jó, de akkor milyen életet képzel magának? Így mondott igent a három év, három hónap, három napos buddhista elvonulásra Dusza Erika, amely időszak történéseiről nemrég naplóregény jelent meg Szelídítésünk színhelye címmel. Erikával a budapesti könyvbemutató alkalmával Váncsa István író, publicista beszélgetett, aki maga is foglalkozik a buddhista tanokkal, olyannyira, hogy – mint mondja – saját irányzatot is alapított, a „váncsaizmust”.

108 ezer leborulás

Dusza Erika

„108 ezer leborulás – így kezdődik a könyv és maga az elvonulás is. Nem volna elég 100 ezer?” – kérdezte a szerzőt Váncsa István a könyvbemutatón. „A plusz nyolcezer tulajdonképpen az elszámolás lehetősége miatt szükséges, egyébként százezer. Ez volt az első, úgynevezett tisztítógyakorlat, amit úgy 3 hónap alatt végeztünk el, s amivel úgymond ráhangolódtunk az azt követő meditációs gyakorlatokra. Ez nemcsak a test, hanem a tudat tisztulását is jelenti, ami egyebek mellett azzal jár, hogy régi, eltemetett érzelmek, fájdalmak is felszínre törnek, szembesítjük ezekkel magunkat, hogy aztán lezárhassuk a múltat, magyarázza a napló írója.

A regény – ahogy Váncsa István fogalmaz – „a működő buddhizmust mutatja meg” az író meglepő őszinteségével. Váncsa szerint „az elvonulás bizonyos értelemben prolongált meditáció, célja az ego kimetszése, a művelet gyötrelmes, sokáig tart, eredményes voltára garancia nincs.” Betekintés egy spirituális elvonulás kulisszái mögé. A tibeti buddhista hagyományban a hároméves elvonulás amolyan lámaképző. Az elvonulók lényegi tanításokban részesülnek, a meditációs gyakorlatokhoz pedig beavatásokat kapnak a mesterüktől és más megvilágosodott mesterektől, majd bő három év gyakorlást követően felhatalmazást nyernek arra, hogy maguk is átadhassák a gyakorlatokat és az autentikus tanításokat az újabb tanítványoknak. Ez az ún. élő hagyományvonal, így az elvonulás végére maga a szerző is tanítóvá „cseperedett”. Ázsiában rendszerint szerzetesek mennek ilyen hosszú elvonulásra, akik számára nem újdonság az ezzel járó lemondás. A nyugati embernek viszont minden „nélkülözés”, fizikai vagy mentális változás szenvedést jelent. Ám éppen ez a relatív szenvedés – ami nem más, mint a komfortzónából, a hétköznapi életből való kilépés – adja meg annak lehetőségét, hogy a gyakorló önmagát valóban megismerje, s abszolút szinten meghaladja magát a szenvedést.

Elegem van a szamszárából!

A szerző 2003 tavaszán értesült először a tibeti születésű buddhista láma, Karma Tanpai Gyalchen Rinpocse Balatonon tartott elvonulásáról. Később szülővárosában, Miskolcon barátok hívták el a Mester egy hétvégi tanítására, amelyet követően egyre több hétvégi tanításon vett részt. „Elegem van a szamszárából!” – fakadt egyszer ki a szerző az egyik hétvégi elvonulás után. „Mester, valami mást szeretnék csinálni, mint eddig.” „Mi az a más?”, kérdezte. „Valami, amit szeretek, megélhetést ad és ami összhangban van a Tanítással is”, felelte. „Gyere el Nepálba apácának! …Vagy írjál rólam könyvet!” – javasolta a Mester.

A buddhizmus megváltoztatta Dusza Erika életét

Erikát, mint szociológus-újságírót, s mint egyedülálló nőt is foglalkoztatta az elvonulás, és értelmes, izgalmas következő lépésnek tűnt, amit megtehetett az életében. Mintha a Mester a sok élet óta mellette lévő tanítványait akarta volna ily módon szellemileg kiképezni… 35 éves korára belátta, hogy nem vágyik gyermekre, sem családi hétköznapokra. De hogy helyette mire, az csak 2008 nyarán, 39 éves korában vált világossá, amikor a Mester a szokásos nyári kurzusán meghirdette az első hároméves (három év, három hónap, három nap), magyarországi mahámudrá-elvonulást. Azonnal tudta, hogy részt akar venni a programon. Persze jöttek a kételyek is: feladni egy bejáratott kis életet? És mi lesz utána?

„Mesterünktől lélektől lélekig ható egyetemes tanításokat hallunk, és arra buzdít bennünket, hogy a vallások lényegét kutassuk, azt, ami közös mindenben, vagyis ami összeköt, s nem szétválaszt” – mondja a szerző. „Minden egy, csak szétesett, ideje, hogy összerakjuk.” Egy ilyen szellemi elvonulás – legfőképp annak előkészítő, tisztító szakasza – olyasmi, mint a pszichoanalízis. „…lényegében itt is fátylakat lebbentgetünk föl, elrejtett gombokat keresünk, majd nyomogatunk magunkon… Ami különbség, hogy nem egy, hanem sok élet karmikus folyamatai tárulnak föl” – magyarázza Erika. A gyakorló mindenekelőtt megtisztítja a testét, beszédét és tudatát a karmikus elhomályosulásoktól. Majd a mesterétől kapott tanításokon elmélkedve és különböző meditációs technikák útján egyre mélyebben megy önmagába, vizsgálva tudata működését, s magát a tudatot, „mely lényegénél fogva üres”.

Az elvonulásból regény született

„Lelkem mélyén régóta készültem ennek a könyvnek a megírására. …Talán úgy kezdődött, hogy hároméves elvonulásomra apám rozsdabarna határidőnaplójával érkeztem. Az elejét nem sokkal korábban még ő használta, de aztán hirtelen meghalt, úgyhogy megfordítottam a füzetet és hátulról kezdtem beleírni. Eleinte csak azért naplóztam, hogy dokumentáljam a Mester tanításait, aztán ahogy elkezdtük a gyakorlatokat, egyre több belső élmény kívánkozott papírra… Én 18 évnyi cigizést hagytam abba az elvonulás kezdetekor, volt, aki a mértéktelen munkát vagy nőzést. De lényegében a legalapvetőbbet vontuk meg magunktól erre a bő három évre: a hétköznapi életet – meséli a szerző. Mivel különbözőek vagyunk, Buddha más-más szintű tanításokat adott, hogy aki csak egy kicsit is érdeklődik, megtalálja a maga számára megfelelő útmutatásokat.

Dusza Erika buddhista elvonulásából regény született

És hogy hogyan tovább?

Mélyen hiszek a karma tévedhetetlen törvényében. Ez nem vakhit, sokkal inkább személyes tapasztalat. Hogy minden tettünk, szavunk, de még a gondolatunk is óhatatlanul következménnyel jár. Azt szokták mondani a bölcsek, hogy szabadon megválaszthatjuk, hogy mit teszünk, de azok következményeire már nincs befolyásunk. A karma, vagyis az ok-okozat törvénye valójában egyszerű fizikai törvényszerűség. Márpedig, ha eszerint élem az életem, az jóval éberebbé, tudatosabbá tesz. Emellett a buddhizmus egyik alaptanítása, hogy minden nap vegyük szemügyre „életünk folyását”, lássuk létezésünk és minden jelenség átmeneti, múlandó, „röpke álom” voltát. Ezt tudatosítva magunkban elkezdhetjük valóban értékelni az emberi élet adta számtalan lehetőséget. Továbbá, ha szembenézünk, és amennyire lehetséges, megbékélünk a halál gondolatával, azzal a legzsigeribb félelmünket haladhatjuk meg, megteremtve ezzel egy derűsebb élet lehetőségét.

Apáca ugyan nem lettem, de belső elhatározásból lényegileg máig elvonulásban maradtam. A külső szemlélő számára talán nem sokat változtam, legfeljebb annyit, hogy felszedtem jó pár kilót a cigiről való leszokás és a kevésbé stresszes élet miatt. Bennem viszont sok minden átalakult. Könnyebben elfogadom, elengedem az élet adta dolgokat, mint korábban, nem vagyok annyira nyughatatlan sem, és az emberi létezésünket sem látom már hiábavalónak. Azzal pedig, hogy ezt a naplóregényt – amely egy mester útmutatásain és egy elvonuláson keresztül Buddha tanításait tartalmazza – megírtam, ráadásul bárki számára „emészthető” módon, úgy érzem, teljesítettem egy vállalt „küldetést”, és ez kimondottan örömmel tölt el.

Kiemelt képünk: iStock