Ezek a legfelületesebb csillagjegyek

M. N. | 2021. Június 18.
A szépség megszálllottja, a gyors megoldásra törekvő, a egocentrikus és a független...

A most következő négy csillagjegy szülötteire bizony jellemző, hogy csak a külsőségekre figyelnek és meg sem próbálnak elmélyülni vagy a dolgok mögé nézni…

Mérleg

A Mérlegek szinte megszállottjai a szépségnek, ezért gyakran be is érik azzal, ha valami vagy valaki esztétikus, illetve saját magukat is elsősorban ilyennek igyekeznek mutatni. Hogy mi van a mutatós felszín alatt, azt hajlamosak figyelmen kívül hagyni, illetve elrejteni. Mindezzel pedig nem egyszer az önbizalomhiányukat, illetve a kétségeiket próbálják leplezni, mégpedig az esetek jó részében sikerrel. Ehhez ugyanis tényleg nagyon értenek. 

Ikrek

Az Ikrek örök elégedetlenek, a vélt vagy valós problémák megoldására, tökéletlenségek kiküszöbölésére pedig nagy előszeretettel választanak gyors és kecsegtetőnek tűnő, viszont legkevésbé sem alapos megoldásokat, melyek aztán ritkán váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A jegy szülötteinek azonban ez nem szegi kedvét és általában nem is tanulnak a hibáikból. A felszínesség így egyfajta ördögi körként van jelen az életükben, melyből meg sem próbálnak kiszabadulni.

(Illusztráció: Getty Images)

Oroszlán

Az Oroszlánok imádnak a reflektorfényben lenni és mindent meg is tesznek azért, hogy felhívják magukra a figyelmet, illetve fenntartsák az őket övező érdeklődést. Mindehhez nem mennek különösebben mélyre, sokkal inkább a látványos külsőségekre helyezik a hangsúlyt, az őket körülvevő emberekre pedig gyakran csupán közönségként, egyfajta “masszaként” tekintenek. Hatni, befolyásolni és birtokolni akarnak, ennek érdekében pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza.

Nyilas

A Nyilasok rendszerint annyira elfoglaltak, hogy egész egyszerűen nem érnek rá elmélyülni a dolgokban. Az állandó pörgéssel, rohanással voltaképpen folyamatosan bizonygatják, illetve védeni igyekeznek a függetlenségüket, ami számukra mindenek felett álló érték. Ha pedig valami rosszul alakul a felületességük miatt, nem szívesen látják be, inkább másokat hibáztatnak a dologért. Mielőtt pedig felelősségre vonásra kerülne a sor, tovább állnak. 

 via

Még több horoszkóp:

Exit mobile version