nlc.hu
Horoszkóp

5 szerelmet bevonzó praktika

Vágynál már a szerelemre? 5 bevonzó praktika

Mire vágyik mindenki? Boldogságra, önmegvalósításra, békére, nyugalomra… de ha ezt lebontjuk, bizony, kevesen képzelik el az életüket egyedül. Sokan vannak olyanok is, akiknek mindenük meglenne, de az igazi társ még hiányzik. És bizony nem elég csupán „akarni”, hogy felbukkanjon. Ugyanakkor pozitív gondolkodással sokat tehetünk azért, hogy így legyen.

A gondolatnak teremtő ereje van – ez bizony nem csupán elmélet; bizonyítékok vannak rá. Annak, hogy mi történik velünk, van köze ahhoz, hogy hogyan érezzük magunkat: ez ilyen egyszerű. A tudatosság is számít. Tehát ha valamit nagyon szeretnénk, ne csak sóhajtozzunk, de próbáljunk olyan állapotba kerülni minden szinten, hogy a szerencsének, a sorsnak legyen esélye nálunk.

Írj listát!

Ha például szerelemre vágyunk, ne csak képzelődj, de vegyél elő papírt, tollat. Az üzleti életben ismert ez a technika: amit leírunk, nagyobb eséllyel valósul meg, mint amiről csak ábrándozunk. A racionális magyarázata is megvan ennek: ha látjuk leírva, egyszerűen jobban elhisszük. Ha pedig jobban elhisszük, nagyobb nyugalommal, önbizalommal kerülünk a társas helyzetekbe. Innentől egyszerű a képlet: hamarabb lesz vonzó valakinek az az ember, aki rendben van magával, és hisz a céljaiban. Szóval nem varázslat, puszta racionalitás. Ezenkívül az sem baj, ha tisztában vagyunk vele, hogy kit is keresünk.

szívet adó kéz

Fotó: Unsplash

Szóval ír, egy listát: mit szeretnél, mi az, ami biztosan meglegyen az emberben, akit elképzelsz magad mellé! Ne álomvilágot építs, nem kell tizenöt szuperképesség, csupán öt-hat jó tulajdonság. És persze fontos az is, hogy ezekhez ne ragaszkodjunk betű szerint. Tudjuk, hogy fontosak, de csak azért ne „dobjunk” senkit, mert mondjuk egy dolog hiányzik, miközben irracionálisan odavagyunk érte.

Írj még egyet!

És itt elérkeztünk a második listához. Érdekes, hogy a többség az elsőt írja, pedig ez a hasznosabb: milyen tulajdonságokat nem tudsz semmiképp elfogadni valakiben? Ebben sem érdemes nagyon merevnek lenni, és ezer dolgot felsorolni. Akiben nincs rugalmasság, az ne akarjon társat, ugye… De azért ha vannak biztosan kizáró tényezők, azt jó tudni előre.

Vizualizáció

Amit szeretnénk elérni, azt mindig el kell képzelnünk. Ez az egyik legelterjedtebb technika. Lássuk magunk előtt a nekünk tetsző személyt, képzeljük el, hogy jön felénk, hogy megölel. Ez nem azt jelenti, hogy pont ilyennek kell lennie, de ha már hús-vér emberként gondolunk rá, jobban elhisszük, hogy megérkezhet. Fantáziálhatunk szituációkról, randevúkról is, akár romantikus képeket is kitehetünk a szobánkban – ez segít hangulatba kerülni.

„Előre élés”

Ha valakivé válni szeretnénk, vagy az életünket valamilyenné varázsolni, úgy kell gondolkodnunk, cselekednünk, mintha már ott lennénk. Kicsit el kell játszanunk, hogy már van társunk. Például kiüríthetünk neki egy polcot a szekrényben, néha szabadon hagyhatjuk az ágy egyik oldalát. Emlegethetjük úgy magunkban: „a párom”. És elképzelhetjük magunkat feleségként: például mit vásárolnánk a vacsorához két személyre? Közben foglalkozz azzal is, hogy te mit tudnál nyújtani valakinek!

Ne görcsölj rá!

Tudjuk, ez a legnehezebb pont. Hiszen nagyon szeretnél valamit, hogy ne gondolj rá, hogy ne akard igazán? Ezt az ellentmondást valahogy úgy lehet feloldani, hogy nem vagy célirányos. Nem várod azt, hogy minden egyes randevúd a nagy Ő-t hozza el. Örülni tudsz annak is, ha csak megismersz egy érdekes embert. Ha lesz egy jó beszélgetésed, estéd, egy barátod – még ha a kémia nincs is meg. Vagy fordítva: csak az van, de az életedet nem bíznád rá… Tudod, keveseknek sikerül rögtön, és az sem biztos, hogy az ő boldogságuk tartósabb lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top