Kos
A Kos legnagyobb hibája kétségtelenül a türelmetlenség. Sosem taktikázik, megy a saját feje után. Mindent akar, és lehetőleg azonnal. Ha tanulnia kell valamit, az mindenképpen a türelem. Amikor megérti, hogy nem történhet meg minden ebben a pillanatban, sokkal sikeresebbé válik.
Bika
A Bika jegyből valójában hiányzik a szerénység, a pénz iránti alázat. Mindig úgy érzi, valami még hiányzik az életéből. Ezért neki a legfontosabb lenne, hogy megtalálja, amitől valóban elégedettnek érezheti magát. Vélhetően gyermekkorában a pénz és a szeretet is hiányzott az életéből, ezért is vágyik felnőttként e kettőre oly erősen.
Ikrek
Az Ikrek jegyből leginkább a tapintat és a megértés hiányzik. Rá kellene jönnie, hogy nem lehet mindig igaza, és el kellene fogadnia, hogy a többieket nem a tudás és a diplomák, hanem a tulajdonságaik teszik értékessé. A világ nem csak fekete vagy fehér. Meg kell tanulni a másik ember nézőpontjából is látni a világot.
Rák
A Rák jegyből a nyugalom és a higgadtság hiányzik a leginkább. Legnagyobb hibája szerint ő is képtelen elfogadni, hogy nem kaphat meg mindent, amit akar. Mindenképpen találnia kellene olyan elfoglaltságot, ami megnyugtatja az elméjét, a lelkét, például az olvasás, a zenehallgatás vagy a kedvenc sorozata.
Oroszlán
Az Oroszlánból leginkább a szerénység hiányzik, de a pénzt sem tudja igazán jól kezelni. Önhitt és egocentrikus lehet, de nem egoista. Egyszerűen csak meggyőződése, hogy ő a világ közepe, és mindenki csak érte él. Amint rádöbben, mennyire nem körülötte forog a világ, a kapcsolatai is nagyon sokat fejlődnek.
Szűz
A Szűz jegynek azt kellene megértenie, hogy az élet nemcsak kötelességből áll. A tanulás, a tudás nagyszerű dolog, de nem az iskolázottsága vagy a tudása alapján kéne megítélnie a többieket. Legnagyobb hibája, hogy hajlamos a túlzott kritikára, és könnyen tör pálcát a többi ember felett.
Mérleg
A Mérleg jegyből leginkább az elszántság, a gyorsaság és a pontosság hiányzik. Túlzottan is sok időt veszteget például a döntésekre. Ki kellene állnia a saját véleménye mellett, és elmondani a többieknek, hogy mi zavarja, különben sosem kapja meg az áhított tiszteletet és elismerést.
Skorpió
A Skorpióban sincs igazán túl sok higgadtság és türelem a többiek iránt. Legnagyobb hibája, hogy ha úgy érzi, valaki terhére van, egyszerűen nem vesz tudomást róla. Mindenkinek vannak igényei, céljai. Csak azért, mert valaki vagy valami nem tetszik neki, még nem kellene elpusztítania. Megértéssel ő is sokkal előrébb juthatna.
Nyilas
A Nyilasból leginkább az érett gondolkodás képessége hiányzik. Ha valakiről úgy gondolja, nem az ő embere, egyszerűen elhallgatja az információkat, és csak azoknak mondja el, akikkel jóban van. Hajlamos lehet értéktelen dolgokra fecsérelni az energiáit ahelyett, hogy az igazán lényegesekre koncentrálna.
Bak
A Bak jegynek meg kellene tanulnia jobban értékelni a saját és mások idejét. Ő az egyik legmegbízhatóbb és legőszintébb csillagjegy, de hajlamos csak önmagával, a saját céljaival törődni. Így viszont sosem kapja meg a többiek tiszteletét, ami számára alapból fontos lenne.
Vízöntő
A Vízöntőből is hiányzik a türelem, a higgadtság. Nagyon független csillagjegy, gyűlöl bármiféle korlátozást. Ugyanakkor bármilyen meglepő, mégis függhet a többiektől. Éppen ez utóbbin kellene változtatnia. Valójában lehetne némiképp önzőbb is magával szemben, és nemcsak a többiek érdekeit nézni a saját igényei helyett.
Halak
A Halak jegyből leginkább a szilárdság és a szervezettség hiányzik. Ha képes lenne fejlődni ebben a két tulajdonságban, sokkal jobban érezné magát a bőrében. Hajlamos lehet mások véleményére hallgatni a sajátja helyett, és a negatív információk is nagyon erősen hatnak a lelkére.