Ez a 3 csillagjegy rendkívül okos

nlc | 2022. Szeptember 28.
A következő három csillagjegy szuper intelligens.

Skorpió

A Skorpióra sokan hajlamosak rásütni, hogy ő bizony „nehéz jegy”, ám a kép jóval árnyaltabb: minden csillagjegynek megvan a maga erőssége és gyengéje, amely alól természetesen ő sem kivétel. Mégis a Skorpió az egyik legérdekesebb jegynek számít. Tele van érzelemmel, gyakran elhamarkodottan dönt, viszont amint észreveszi, hogy hibázott, igyekszik mielőbb kijavítani azt. Nagyon érzékeny, ami párkapcsolatok, szívügyek terén jól jön, környezetében nagy népszerűségnek örvend, és könnyen barátkozik. Barátai elismerik képességeit, felnéznek rá, és éppen emiatt is igyekszik kijavítani hibáit, példát szolgáltatva a többieknek.

Fotó: Getty Images/sarayut Thaneerat

Szűz

Ő a tipikus zseni gyerek, az osztály legjobbja, ami nem is meglepő kielégíthetetlen tudásszomját tekintve. Igaz, ez korántsem jelenti, hogy mindig mindent hajlandó megtanulni, inkább az érdekli, ami megmozgatja fantáziáját. Ez esetben viszont meglehetősen gyorsan magába szívja a tananyagot. Intelligenciája mégsem kizárólag az iskolai tanulásban érhető tetten, hiszen válhat belőle például kiváló festő, vagy a filmszakma neves szakértője, de éppígy díjazott táncos is, vagy az élet nagyon sok területén  érvényesülhet szorgalmával és odaadásával.

Vízöntő

A Vízöntő a legkreatívabb csillagjegynek számít, senki nem verheti meg kreativitásban és eredetiségben. Ő nem olvad bele a tömegbe, inkább megteremti a saját maga kis birodalmát. Nem csupán kreatív, de nagyon eltökélt és motivált is. Ha valamire rászánja magát, egyszerűen megállíthatatlan. Erőfeszítésének gyümölcse pedig beérik, a siker számára elkerülhetetlen. Talányos típusnak tűnhet, ami szerepet játszik abban, hogy ő szinte mindig a figyelem középpontjában van. Soha nem adja fel, még a reménytelennek tűnő helyzetekben sem. Logikus gondolkodása, intelligenciája átlendíti a nehézségeken, és segít végrehajtani a feladatokat.

Exit mobile version