nlc.hu
Horoszkóp

Barát vagy ellenség? Ennél a 3 csillagjegynél vékony a határ

Barát vagy ellenség? Ennél a 3 csillagjegynél vékony a határ

Minden csillagjegynek megvan a maga „barát-ellensége”.

Kos és a Bak

Ha elszánt párosra vagy kíváncsi, elég egyetlen célt és határidőt kitűzni a Kos és a Bak elé, majd elégedetten hátradőlhetsz a foteledben. A Kos féktelen energiája jól kiegészíti a Bak makacsságát. Lehet, közben egymás idegeire mennek, de amíg a célok megegyeznek, addig gond nélkül szelik együtt a hullámokat.

Miért ellenségek?

A Kos a szabályokat csak iránymutatóként használja, a Bak viszont az első betűtől az utolsóig eleget tesz azoknak. Ez a nézeteltérés könnyen konfliktushoz vezethet kettejük közöttük. A Kos szíve szerint átsiklana valamin, amit viszont elfelejt a Bak orrára kötni. Előfordul, hogy a Bak a basáskodó, idősebb testvér szerepében tetszeleg a „nemtörődöm” óvodásként kezelt Kossal szemben.

Barát vagy ellenség csillagjegyek

(Fotó: Getty Images/sarayut Thaneerat)

Bika és a Vízöntő

Amikor a Bika feldühödik valamin, a Vízöntő a barátjánál keres vigaszt, és mivel a pártjára áll, biztosítja egyetértéséről, ezért a Bika igazolva látja a haragját – máskülönben kénytelen lenne azt lenyelni.

Miért ellenségek?

A Vízöntő nem tart attól, hogy ha valamin változtatnia kell, az sokszor rombolással és újjáépítéssel jár, míg a nyugalomra, kiszámíthatóságra vágyó Bika úgy szeret mindent, ahogy van. A változás a Vízöntő számára alkalom az ünneplésre, a Bikának inkább figyelmeztető jel.

Ikrek és a Szűz

Mintha két ellentétes pólusról beszélnék, mégis akad köztük számos hasonló vonás is, hiszen mindkét csillagjegy uralkodó bolygója a Merkúr. A bolygó energiáját az Ikrek a kommunikációs képességeiben kamatoztatja, a Szűz pedig arra használja, hogy megszerezze és feldolgozza az információt. Együtt tökéletes gépezetet hoznak létre.

Miért ellenségek?

Amit a Szűz a kapcsolataiban folyamatosan keres, az a következetesség. Hajlamos túlságosan is sokat rágódni a saját lépésein, részletesen elemezni a dolgokat és persze mások szavait is. Az Ikreknél a következetesség nem szerepel előkelő helyen a prioritás listáján, és ő sokkal könnyebben lép túl a szerinte kevésbé fontos dolgokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése